Az elsöprő siker után egyértelmű a folytatás: az idén is megrendezzük a limerickíró-bajnokságot.

Olvasóink biztosan emlékeznek rá: az elmúlt négy VIDOR Fesztiválon óriási sikere volt a Nyírségi Limerickbajnokságnak, amelyet a Móricz Zsigmond Színház, A Kelet-Magyarország és lapunk hirdetett meg. A megmérettetésen valamennyi alkalommal több száz pályamű versengett. A korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi döntőn is remek volt a hangulat, és még a zsebkendők is előkerültek: a színészek úgy adták elő az alkotásokat, hogy a nézők könnye is kicsordult a nevetéstől. Csapatban a Stoppos, azaz a zajtai Kovács Pál és felesége nyert, egyéniben pedig a Kótaj jelige diadalmaskodott. A jel­ige Borbély Mihályt takarta, aki a csapatgyőzteshez hasonlóan ott ült a közönség soraiban. Mint megtudtuk: a fővárosban él, a VIDOR-ra látogatott haza, de még soha nem járt Kótajban…

A viadal elsöprő sikerét látva egyértelmű a folytatás: a nemes versengést az idén is meghirdetjük, így aki eddig lemaradt, most megmutathatja limerickíró tudását.

Gergely Ágnes író, költő megfogalmazása szerint „a limerick kötött formájú, ötsoros nonszensz vers, amely az első sor „Volt egyszer…” mesei fordulatával bejelentett hős kalandjait beszéli el, a kalandoknak az ötödik sorban félig megismétlődő első vagy második sor szab határt. A rímképlete: AABBA, a BB sorok mindig rövidebbek. Bárkiből válhat limerickíró, csak humor és kreativitás kell hozzá. Ezúttal is két kategóriában (egyéni és csapat) várjuk a műveket, négy témában: sport, közélet, a hely szelleme (az én kis falum/városom) és szabadon választott.

A jeligével ellátott alkotásokat az anita.szaraz@kelet.hu címre, illetve postai úton a Nyíregyháza, Dózsa György utca 4–6. címre várjuk augusztus 9-éig.

A műveket a színház, a lap és folyóiratunk képviselői előzsűrizik, a döntőt a VIDOR Fesztiválon rendezik. A fináléra meghívjuk az alkotások szerzőit és szurkolóikat, a verseny pedig amellett, hogy maga a műfaj humoros, nagyon is komoly: mindkét kategória győztese jutalmat kap. A döntő mindig a VIDOR Fesztiválok egyik legvidámabb eseménye: a versfaragók alkotásait a Móricz Zsigmond Színház művészei mutatják be, a MŰvész Stúdióban pedig jelen vannak a döntőbe jutott jeligék „tulajdonosai” is: mindig olyan sokan vannak, hogy a lépcsőkön is ülnek – akinek ott sem jut hely, a földön ülve drukkol. Bízunk abban, így lesz ez most is.

Kategóriák és néhány alkotás
Nevezni jeligés pályázatokkal az alábbi témákban lehet: közélet, a hely szelleme (az én kis falum/városom), sport, szabadon választott. Több kategóriában is lehet jelentkezni, a műveket augusztus 9-én éjfélig várjuk az anita.szaraz@kelet.hu e-mail címre vagy levélben a Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6. címre, a borítékra írják rá: Limerick.

És álljon itt néhány limerick gondolatébresztőként:
Egy agg hölgy, ki folyton kólikás, így szólt: „Fatetőn leszek krónikás.”Ahogy ott ült büszkén, fönnakadt egy tüskén. Azóta melankólikás. (Edward Lee)
Volt egyszer Magyarba egy Viszkis, nem volt ő szeszélyes, sem hisztis, kirabolt bankot, szívet is rablott, üldözte közrendőr, sőt tiszt is. (Garaczi László)
Van egy nő, úgy hívják, Etel. Egész nap a Neten csetel. Akadt egy kérője, de magát mér’ ölje: „Vegyen csak téged a Net el!” (Várady Szabolcs)