A Vörös Postakocsi a következő napokban folyamatosan tudósít a VIDOR Fesztivál eseményeiről. Közzéteszi Gulliver nyíregyházi kalandjairól szóló naplóját csakúgy, mint két Móricz-hős: a jó Nyilas Misi (illetve Mihály), valamint a nagyevő Kis János gondolatait.  A szövegekből kiderül, vajon Swift és Móricz alakjai találkoznak-e a VIDOR-on, s ha igen, mit kezdenek egymással…

(Gulliver: Karádi Zsolt; Nyilas Misi: Béres Tamás; Kis János: Gerliczki András)

az utolsó, 10. napról:

Gulliver hetedik utazása

IV.

Néhány szóval, inkább magamnak, hadd jegyezzem hát le búcsúmat, s mondjam el, miként jutottam haza, szeretteimhez.

Most, hogy véget ért a kaland, a hetedik utazás, visszapillantok az elmúlt napokra. Ugyanis hírt kaptam arról, hogy Vidoria impozáns kikötője felé közeledik egy három árbócos fregatt, amely majd fölvesz engem, s hazaszállít.  Így aztán, leltárt készítvén magamban, meg kell állapítanom, hogy a fesztivál, jobban mondva a Fesztivál olyan élményekben részesített, amelyekről nem is álmodhattam sem Faremidóban, sem Capilláriában, jóllehet ezeken a helyeken is történt velem ez meg az.

Mert az itt töltött kilenc napból leginkább arra emlékszem, hogy egyik programról a másikra ballagtam: flaneur, pontosabban flâneur voltam, (céltalanul) sétáló, kószáló, vagy őgyelgő, csatangoló, lődörgő, esetleg csavargó, barangoló, kujtorgó, aki minden határozott cél nélkül, csak úgy, a maga szórakoztatása érdekében mászkál a városban, s lát, ahogy nem látott sose még. Így láttam aztán zenészeket, karikaturistákat, gólyalábasokat, mímeseket, színészeket, artistákat, énekeseket, gitárosokat, fúvósokat, tűzzsonglőröket. Láttam a tikkasztó melegben izzadtan hömpölygő emberáradatot, élemedett korukat meghazudtoló, unokájukkal fogócskázó nagymamákat, részegeket és józanokat, s tetovált fiatalok hadait. (Néha úgy tűnt, aki ad magára, az nem mutatkozik egy-két méretes tetkó nélkül). És láttam galambokat hajszoló, zsonglőröket figyelő, bohócnak tapsoló, illetve szappanbuborékokat kapdosó gyerekeket. Eloszlik, mint a buborék egész itt-létem. Isten veled, Szinyei Merse Pál, isten veled, Vidoria! Isten veletek, ti boldog Vendelinek, ahogy a város híres írója mondja, pedig ő még, szegény, nem is láthatott ilyen kilenc napos össznépi vidámkodást.

Most elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom. Azaz vízi úton, de addig, amíg jön értem a fekete hajó, bekukkantok a limerick-versenyre, hátha magam is tudok egy ötsöröst, akarom mondani, ötsorost produkálni. És lám, megy ez, mint a karikacsapás:

Én vagyok a híres Gulliver,
akit a verejték majd’ kiver,
mikor a Vidoron
pálinkán és boron
kívül mást nem iszik sok haver.

Nem nevezek be a vetélkedésre, mert fogytán az időm, mennem kell, hisz megy a hajó, irány észak, fütyülnek a tengerészak, így hát isten veled, fesztivál! Szép volt, jó volt, igaz se volt…

Utazásom Vidoriában kilenc napig tartott: a fekete hajóról  …-án szálltam le, s két hét múlva értem szülővárosomba, Redriffbe, ahol nőmet és gyermekeimet jó egészségben találtam.

9. nap:
Nyilas Misi twitterüzenetei a Vidorról

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 09:31

#nyilasmisivagyok #vidornaploavorospostakocsionlineon Ma van a nyár utolsó napja. Legalábbis a naptár szerint. Égető meleg már kora reggel. Nincs kedvem kikelni az ágyból. Tovább alszom. De aztán negyedóránként újra felkelek. Az iskolakezdés jár a fejemben. Vajon milyen lesz az első nap? A másodikról már nem is beszélve. A nyári szünetre feladott kötelező olvasmányt elolvastam, ahogy eminens diákhoz illik. #eminensdiákvagyok #légyjómindhalálig #zsigabácsi Még átolvasom a Légy jó mindhalálig-ról írott naplómat, apró javításokat végzek rajta. #márváromaziskolát #mavananyárutolsónapja #azőszszelelengedez

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 12:07

A reggelit kihagytam a hosszúra nyúlt reggeli láblógatásom miatt. Dél van. Már nagyon éhes vagyok. A Kossuth utca környékén több remek gyros-os is van, de s Sólyom utcai mindig jó választás, hanem a legjobb. Bevágok egy óriás adagot, dupla szalonnával. Remek diákebéd. #gyrosebéd #gyorskaja #teleahasam #madélbenindulanap

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 13:20

Édesanyám hívott, hogy otthon hagytam a tankönyveimet. (Upsz! Észrevették.) Nagyon meglepődtem. Feladják elsőbbségi csomaggal. Apám nagyon ideges volt, hogy hogyan lehet ilyen fontos dolgokat elfelejteni. Jeleztem neki, hogy ne aggódjon, az első héten úgyis laza a suli, ha mégis égető szükség lenne a könyvekre, tudom használni a padtársamét. Hacsak nem hagyta ő is otthon. #micsodadolog #majdnemsikerültelhagynomatankönyveket #desajnosnem #nyilasmisipakkotkap #remélemkajaisleszbenne #kolbászszagúleszazösszeskönyvem #indulasuliyeah

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 13:20

Peti, Csabi, Robi, Ádi, Jani, a kedvenc osztálytársaim is rámírtak a messengeren, hogy este fussunk össze a The Biebers koncerten. #thebiebers #dübörögaház #valamimástmégmondtamvolna

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 16:41

A Kossuth téren nagy a nyüzsi. Szombat van elvégre. Tömeg hömpölyög. Vásári komédiások a főtéren. Egy csíkos ruhás fickó lovacskás vitéznek öltözve nyomja. A gyerekek és a szülők is élvezik. Jókat nevetek rajta. Vicces. Vidoros. #vásárikomédiások #lovasvitéz #viccesutcaszínházgyerekeknek

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 17:05

A Korona Szálló előtt egy zsonglőr focilabdákkal játszik. Wowww. Miért nincs helye a magyar válogatottban? #labdazsonglőr #egylabdasepattanel #mindenféledolgokkalzsonglőrködik #ámulatbaejtőenügyes

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 31. (Szo) / 20:16 Remekül sikerült The Biebers koncert. Jó hangulat. Remek dalok. Élőzene. Ismert dallamok. Yeah. Peti, Csabi, Robi, Ádi, Jani és én is nagyot tomboltunk. Aztán jött a Sunhine szülinapi buli. Dizsizés estig. Kivételesen tovább maradtam a városban. Még megcsodáltuk a tűzijátékot, az utolsó meleg nyári estén… Jó volt az idei Vidor. Jövőre, veletek, ugyanitt. #végetértavidor #nyárvégifesztiválnyíregyházán #jókedvvelindulazősz #nyilasmisivagyok

8. nap:

Kis János: Hétköznapi felismerések (lejegyezte: Gerliczki András)

Mivégre vagyunk a világban? Mígy éltem, számtalanszor föltettem magamnak ezt a kérdést. Igazi „kisjánosi” válaszom is volt rá – egyszer jóllakni –, átélni valami remegtetően zsigeri örömet, de most már, a romlékony anyag szorításából kiszabadulva, nem izgat oly hevesen a kérdés, s valahogy a válasz kényszere is elillant. Ahogy múlik velem az idő, minden egyszerűbbé vált. Nem bánom a múltat, nem sürgetem a jövőt. Ha kél a nap kelek, ha menni kell, mozdulok, ha jő az éj, magamhoz engedem az álmokat. Így van ez persze az „elevenekkel” is, ha már a szelídebb örvendezésre megértek. Vannak események, melyek különösképpen alkalmasak arra, hogy efféle bölcselmekre indítsanak, ilyen ez a jókedvű fesztivál is: estére langy szürkület, mediterrán könnyűség, fesztelen nyüzsgés, zsibongó békesség járja át a belváros tereit, hullámzik boldogan babás tipegéssel, kölykös ugrabugrával, kamaszos tempózással, felnőttes lépdeléssel, öreges baktatással, míg szét nem terül e lecsillapult izgalom a városszéli házak csöndes udvarán.

Minapában bohócokat láttam errefelé – messziről szinte fel sem tűnnek az utcai gólyalábasok, artisták, mutatványosok között – de ha közelebb lépsz, érzed, többek ők, mint vásári maskarák. Mosolyfakasztó csetlés-botlásuk, karikatúra-arcjátékuk, hókuszpókuszos gesztusaik fókuszában minduntalan magunkat ismerjük fel, kifigurzázva, kinagyítva. Békés középpontjából kilendült egónkat – mily csoda ez – a legegyügyűbb bohóctréfa is helyrerakja, s a szorongás vagy épp az önteltség túlzásai alól azonnal felszabadítja.

Ifjonti lázongásom idején – be kell vallanom – volt egy párhetes korszak, mikor úgy véltem, a sport mozgáspazarlás. Saját játékigényem, cselekvéskényszerem cáfolt rá aztán erre, mikor sétálni indultam, biciklire pattantam, amikor felmásztam a hegyoldalon, hogy fent legyek, amikor leereszkedtem a völgybe, hogy lent legyek. Ilyen gondolatok futnak át bennem, miközben a Nyír1Flow tornász akrobatáival találkozom. Műsoruk lenyűgöző. Erő, ügyesség, lendület. Nem hirdet semmit, nem „küzd” hangzatos célokért, nem hirdet üdvöt, nem törekszik bajnoki dobogóra, egyszerűen csak élvezi az izmok játékát, a fiatal test végtelennek tűnő energiáját, a mozdulat játékos örömét. A tornászok körül nyüzsögnek a gyerekek, próbálgatják az eszközöket, utánozzák a porofesszionális „játszókat”.

Kicsit később a nagyszínpad felől erősebb ritmusok fedik el az utca folytonos zaját. A Mystery Gang zenél, bár dallamok helyet inkább csak a dobok dübögését érzem, azt is főleg a bőrömön. Szinte rám borul, feszülve burkol egy-egy mély hang-löket. Aztán valahogy kitisztul és zenévé válik a hangzuhatag, s egyre tisztábban indázik vissza az ötvenes évek Amerikáját idéző rockabilly világába.

Napomat, végül, gazdag ízek koronázzák. Bárány-borjú csevap (két tenyér közt sodort ízletes, szaftos kolbászkák), ajvár sült paprikából, padlizsánból, óvatosan „megtoldva” paradicsompürével, hagymás-fokhagymás ízesítéssel. Mellé pirított minibagett, kanálnyi fűszeres sajtkrém, kis halmocska finomra szelt lilahagyma. S hogy legyen erőm majd búcsút inteni e sok csodának: vár otthon két párától gyöngyöző palack: áfonyás Csíki sör.

7. nap: Gulliver hetedik utazása

III.

Mindazt, amit eddig megértetni kívántam az olvasóval, én magam csak napok múlva értettem meg. Vidoria kies terein sétálgatva, és figyelve az itt élő embereket, úgy tűnt, hogy balsorsom olyan világrészbe vetett, ahol délutántól hajnalig, illetve hajnalhasadástól napszálltáig áll a bál. Mert az még hagyján, hogy itt estefelé kicsik és nagyok, férfiak és nők, fiatalok és öregek sokasága önfeledten lófrál, eszik-iszik, majd egyszer csak varázsütésre  ordítozni kezd a város utcáin. Mások türelmetlenül várják, hogy a téren feltűnjenek az élőszobrok, a bohócok, a zsonglőrök, miközben ők, a kultúrával nyakig öntött városlakók boldogan rogyadoznak az elviselhetetlen hőségben valami hideg italfélét hörpölgetve a kis színpad előtt, ahol arra várnak, hogy ott rázendítsen valami jóféle muzsika. Az még hagyján, hogy esténként irdatlan tömegek csápolnak a fergeteges koncertek idején, s nem lankadó indulattal vetik be magukat a Vidor Kertbe, ahol aztán adjad neki, ami belefér. S ebbe a buliba még az is belefér, hogy amint hallom, tegnap volt egy kis (no, nem éji zene), hanem egy kis késelés a téren, de hát istenem, az erős indulat. A nagylöttyös indulat. (Hol hallottam én már ezt a kifejezést?) Még mielőtt végleg belesüppednék az intertextualitás ingoványos mocsarába, besietek a Vikár Sándor Zeneiskola szabadtéri színpadának nézőterére.

Milyen helyre kis rögtönzött teátrum! Alig huppanok le a kényelmesnek a legjobb indulattal sem nevezhető székek egyikére, felhangzik egy szívet melengető kórus. Az előadás, amit látni akarok, Händel és Mattheson barátságát, illetve az angollá lett német zeneszerző alakját villantja fel. (Otthon, a Westminster apátságban nem egyszer hallgattam magam is páratlan orgonajátékát illetve oratóriumait.) A darab remek színészi alakításokkal és megrendítő zenei részletekkel hozta közel hozzám (aki az igazat megvallva, nem vagyok túlságosan jártas a barokk egyházi zene világában) a gyermeteg óriás géniuszát. No, lám, mégis csak megjelenik a Vidoron az érték!

Innen lóhalálában átrohanok a Bencs Villába, ahol az egyik legtehetségesebb hajdani magyar íróról, Karinthy Frigyesről tudok meg ezt-azt. Megismerem költészetét, paródiáit, feleségeit, filozófiáját. A pódiumon szó esik bizonyos genetikai kérdésekről, a rákhajlamról, s arról, örökölhető-e a zsenialitás. Pregitzer Fruzsina és István István, a Móricz Zsigmond Színház művészei tolmácsolják a szerző gondolatait. A produkció legmegrázóbb percei azok, amikor István István az Utazás a koponyám körül című regény fejezeteiből ad elő részleteket. Mindenről szó van, csak arról nem, hogy ez a kiváló alkotó fordította – a Micimackó bájos története mellett – az én utazásaimat regény formában közre adó Jonathan Swift munkáját. Továbbá a résztvevők arról sem beszélnek, hogy ő írta meg ötödik és hatodik utazásomat, amikor elvetődtem Faremidóba, majd Capilláriába.  (Ezért a hetedik utazásom ez a mostani, vidoriai kaland.) A Villában meggyőződhettem arról, hogy Karinthyt nemcsak barátja tartotta zseninek, hanem valóban az is volt!

A műsor után (némi depresszióval a lelkemben) visszaballagtam a Kossuth térre. Bánatomban elmajszoltam egy hot dogot és ittam rá három deci jégkását. Most gyertek, szabad mellű örömök! – sóhajtottam, s részvéttel pillantottam az éppen arra sétáló, esernyős, fehér arcú pantomimes fickóra. Azt hiszem, ő is efféle örömöket sürgetne, ha megszólalhatna…

6. nap: Nyilas Misi twitterüzenetei a Vidorról

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 08:10

#nyilasmisivagyok #vidornaploavorospostakocsionlineon Sanyi tegnapi korrepetálása nem sikerült valami fényesen. Semmi kedve nem volt a tanuláshoz. Csak a nyaralás emlékeit mesélte. A telefonján végig kellett néznünk az összes, több száz fotót. Pedig én erősködtem, hogy közeledik a tanév és újra formába kell lendülni, ismétlés, ismétlés a tudás anyja. Aztán én is elcsábultam. Tengerpart. Nyár. Napsütés.Hmmm. #sanyikanemakarttanulni #amitmegtanulszfiamaztnemvehetikeltőledsoha #nyáriemlékek #napsütés

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 09:27

#vidorfeszt #lássukmileszmaavidoron Reggeli után a telefonom nyomkodom. Nézem, milyen programok lesznek ma a Vidoron. Asszem’ beugrom a Vidor Kertbe, előtte megnézem magamnak a Bencs Villában az irodalmi estet, később a Kossuth téri színházi előadás hangulatára is kíváncsi vagyok. #vidorkertabuli #vidornoirabencsben #színházielőadásakossuthtéren

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 11:12

Lassan telik az idő. A tévében nincs semmi, ami érdekelne. A Vidor Fesztivál programjai is csak délután indulnak be. Nincs kedvem semmihez. Lehet, hogy tényleg hiányzik már a suli? Remélem, pénteken már megjönnek a kollégiumba az osztálytársaim. Hétfőtől suli ezerre. Olvasok valamit Móricz Zsiga bácsitól. Volt egy török Mehemed… #unatkozom #végeanyárnak #nagyonmelegvan #unatkozniisunok #mitegyekebédre #voltegytörökmehemed

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 15:37

Majdnem elaludtam. Az igazság az, hogy elaludtam. Irány a Bencs Villa. Vidor Noir címmel irodalmi humorest kezdődik mindjárt. Yeah. #irodalomavidoron #azirodalomvicces #móriczzsigmondotroastolják #irodalmistandup #bencsvilla #elnekéssekjaj

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 17:01

Egy kicsit várat magára a kezdés. Egy perccel múlt öt. Majdnem teltház van. Így viccesebb az irodalom, mint az iskolában. De jó, hogy többen is vagyunk fiatalok itt. #mikorkezdődikmár #ittamegykólátazelőbb #böfögnömkell #márkezdődikis #lekellnémítaniatelefont

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 19:22

Ez jó volt. Majd másfél órás program lett. Móricz Zsiga bácsi szellemiségét idézték meg A Vörös Postakocsi és a Szabolcsi Szemle szerzői. Azért helyben is vannak jó tollú írók. Nagyokat nevettem. Voltak megható pillanatok is. Zsiga bácsit meggyanúsították mindenféle bűnügyekkel, de végül is megmenekült. Huhhh. Azért ennek örülök, mert amúgy jófej író. Van egy-két szimpi főhőse. (hehehe) Menő a bajusza is. Asszem, ha felnőtt leszek nekem is ilyen bajuszom lesz. A bajuszom mögött pedig én is ilyen kajánul fogok mosolyogni. #móriczzsigabácsiraemlékeztek #jótnevettem #többszöris #jövőreeljövökmegint #azirodalomvicces #eszemegylapcsánkátakossuthtérenasszem

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 28. (Sze) / 20:22

A Kossuth téren bevágtam egy lapcsánkát sok tejföllel, sok sajttal. Két férfi a művházban tartott Hajós András-estet dicséri. #aleküldöttember #hajósandrásavidoron Már megy a nagyszínpadon a Nicsak, ki lakik itt? című Cooney vígjáték. A műsorfüzet azt írja: téboly két részben. Irány a Vidor Kert. Jöhet egy óriás mentás limonádé, mielőtt vissza kellene mennem a kollégiumba. Tiszta mediterrán hangulatom van. #nyüzsögabelváros #emberekmindenütt #ételillatésutcazene #miértnincsegészévbenvidor #egyliteresmegamentáskoktéltiszok #elveszekatömegben #jóéjtszerda

5. nap:

Kis János: Lassulások (lejegyezte: Gerliczki András)

Nagy úr az éhség. Dolgom akadt a városon kívül, sietek vissza, belevegyülni újra a sokadalomba, bámulni a mutatványosokat, gólyalábasokat, utcai akrobatákat, elkerülni az elviselhetetlenül unalmas metálzenekarokat, csodálni a labdazsonglőröket, irigyelni a presszók teraszán koktélozókat.

A Dózsa György út viszont csupa tempólassító kihívás a gyalogos igyekvőnek, lehetetlen meg nem állni a Keszegsütő ablakánál, bekukucskálni és szemügyre venni a parasztosra formatervezett étterembelsőt, az össze-vissza függeszkedő régiségeket a viharlámpástól a magos szárú csizmáig, a falábtótól a parázskaparóig. Kirakat se kell, elég az utcára kúszó ételillat: itt fogyasztott haltepertők, halburgerek, rostélyos és sült harcsák emléke gomolyog, megtorpanásra, későbbeni visszatérésre csábítva.

Néhány perc után újabb emlék, újabb lassulás a Dózsa Delikátesz picinyke udvaránál, ahová kora reggeltől kiülhet a vendég egy napindító kávéra, s odabent pékárut, süteményt, tortát rendelhet, válogathat az egzotikus finomságok között.

Átellenben, az ucta túlfelén nemsokára a Négyes Ételbár következik (a legendás 4-es kocsma helyén: még a pult is ugyanott áll), retró hangulatú, tiszta, takaros kifőzde, tartalmas ételekkel, ideszokott, hálásan visszajáró elégedett vendégkörrel. A felfedező bátorságával lépek be, nem is csalatkozom, a menü egy leves és háromféle, választható második. Reszelt tészta levest kérek kelkáposzta főzelékkel, pörkölttel, mindösszesen nyolcszáz forintot fizetek (a sors úgy látszik megbocsátja minapi tévedésem a főtéren megkóstolt ezerforintos lapcsánkával).

Jóllakottan mégiscsak könnyebb a főtéren nézelődni. A szappanbuborékos fiatalembernél minden nap megállok, képes vagyok hosszú félórákon-órákon át szemlélni a köréje sereglő tucatnyi óvodáskorú csöppséget, ahogy ugrálva, visítozva kapkodnak a csillámló fényű, strandlabda méretű áttetsző gömbök után. Egyszerre öt-hat gömb kering, egész kis bolygórendszer, még a gólyalábas komák is megállnak, kommentálják a buborékviadalt, fotózkodank a fesztiválozókkal.

Kedvencem az éppen a tér másik sarkán állomásozó élő szobor, a „turistalány” – öltözéke egyszerre idéz amerikai kirándulót, európai szafari-turistát, magyar cserkészlányt. Bronz-alakja eleven karikatúra, a kedvesen naív kíváncsiságé, a barátságos felfedezőé. Gesztusai pontosak, találóak, okosan megtervezettek, én még azt se zárnám ki, hogy képzett pedagógus, amilyen bölcsen és hatékonyan bánik a kisebb-nagyobb gyerekekkel, a jámbor közeledőkkel csakúgy, mint a pimasz provokátorokkal.

Lenne még látnivaló, de a városháza előtti színpad felő énekhangok szövedéke kúszik felém, vonz a melódia, a ritmus, de leginkább vonz az a capella trió gazdag témavilága, színes repertoárja. Népdalokból kinövő női portrék, élethelyzetek, erőteljes, mégis kecses dallamívek, hangokból szőtt kerek világ.

Illatok, ízek, hangok és formák, felfedezések és találkozások. Ez az én napom.

4. nap:

GULLIVER HETEDIK ÚTJA

UTAZÁS  VIDORIÁBA II.

Alázatosan kérem az olvasót, gondolná meg, hogy egyrészt seborvosi mivoltomban nem vagyok a szavak művésze, s talán tökéletlenül fogalmazok, másrészt azok az események, amelyeket mostani utazásom során átéltem, engem éppúgy megráztak, mint azon polgártársakat, akik hajlandónak mutatkoznak soraim titokzatos értelmét kibogozni. Egyszóval bizalmat kérek ahhoz, hogy Vidoriában szerzett élményeimet teljes terjedelmükben és kellő árnyaltsággal adjam közre, hiszen mind a törpék, mind az óriások, sőt még az okos lovak, a Nyihahák országában tapasztaltak sem érhetnek az itt megéltek nyomába.

Merthogy például, miután vasárnap este, amikor elhatároztam, hogy egy számomra ismeretlen, ámbátor izgalmas nevű együttes, a Halott Pénz koncertjét meghallgatom, nem számítottam arra, mekkora tömeg lesz a téren. Nem tudom, egyáltalán maradt-e otthon valaki a városlakók közül, vagy Vidoria apraja-nagyja ott tolongott a színpad körül és önkívületi állapotban üvöltözött, miközben (a műanyagmentesség nevében) előbb bokáig, a vége felé már fél lábszárig gázolt a kiürült ásványvizes- és kólás üvegek, az összegyűrt sörös dobozok, a földre pottyant fagylaltos tölcsérek, s a félig rágott szendvicsek löttyedt halmai között. A csaknem 80º Faranheit melegben az izzadt testek kipárolgása némileg bűzös felhőt vont a tömeg fölé, s amíg megpróbáltam volna közelebb nyomulni a zenészekhez, mintegy húsz perces meddő próbálkozást követően meggyőződtem ennek teljességgel lehetetlen voltáról. A bűzhödt és többnyire mámoros, olykor fél-, máskor teljesen részeg vidoriaiak közé préselődve egyszer csak azt hallottam, hogy az együttes frontembere felüvöltött: „Halott”, mire a nép rávágta: „Pénz”. Ettől kezdve talán egy fertályórán keresztül harsogott e két szó a fülledt nyári éjszakában, én pedig, megrettenve a manipuláció ilyen elképesztő méreteitől, amennyire tudtam, igyekeztem kimenekülni oda, ahol úgy véltem, képes vagyok levegőhöz jutni.

Nem tudom, hány perc alatt sikerült kiszabadulnom az őrjöngők közül. Hiába, kizökkent az idő, ahogy egyik hajdani honfitársam írta volt nevezetes drámájában, amelynek hőse gyakran jutott eszembe a Halott Pénz felkavaró produkciója hallatán, s aki egyszer azt találta mondani, hogy mily olcsó néki e világi üzlet.

 Amint átaraszoltam a templom előtt, s végre eljutottam a mellette lévő térre, egy alacsony, köpcös férfit mintázó szoborra bukkantam. Ki lehet ő?  Felpillantva a mögötte magasodó épületre, rájöttem, hogy ama Móricz Zsigmond áll velem szemben, zsebre dugott kézzel, kissé morcosan, akit, indulás után nem sokkal, sorhajóm kapitánya emlegetett, mondván, ha majd Vidoriába érünk, ne feledkezzünk el arról – a nevezetes cukkini-szállítmány leadása után –, hogy itt a városban több intézmény őrzi a nevét. Szegény kapitányom! Ő állítólag (gyönge fordításban) olvasott ezt-azt tőle: állítólag a Tragédia meg a Légy jó mindhalálig tetszett neki. És ahogy iparkodtam a félhomályban a szobor sötét szemébe nézni, megfogadtam, hogyha élve hazajutok innen, e két művet én is elolvasom.

Másnap, hétfőn este már óvatos voltam: idejekorán helyet foglaltam a téren, hogy megnézzem a Futballáb című musical comedyt. Nos, bírtam egy ideig, azonban a mai történet laposságának következtében egyetlen mosolyt sem voltam képes kicsikarni magamból. Ahogy lopva rápillantottam a nézőtér kultúraéhes tagjaira, úgy véltem, mások hasonlóan küzdöttek azért, hátha tudnak egy jót nevetni. Magyar Attila és Barabás Kiss Zoltán minden igyekezete ellenére csak ültem fapofával, és arra gondoltam, hogy vajon mit szólt volna ehhez a darabhoz ama korábban emlegetett egykori honfitársam? S ahogy egyre petyhüdtebb pillákkal figyeltem a Futballáb társulatának erőlködését, eszembe ötlött: (haza)menni vagy nem menni. Az itt a kérdés.

3. nap: Nyilas Misi twitterüzenetei a Vidorról

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 09:55

#nyilasmisivagyok #vidornaploavorospostakocsionlineon Ma költöztünk be a kollégiumba. Anya nyaggatott, hogy otthon ne hagyjak semmi fontosat. A telefon nálam, a ruháim itt vannak. Apa még kisüstit is tett be, hogy adjam oda az igazgató úrnak. De előtte még beleivott, hogy biztosan jó szert tett-e be. Ok. Erős anyag. Mondta. Anya háromszor is megölelt. #otthonedesotthon #ujranyiregyen #vidorleszma #faterpalinkajaalegjobb #vidorfeszt

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 11:22

Most látom csak: az iskolai cuccaim otthon maradtak. Se könyv, se füzet, se színesceruza-készlet. Nagyon aggódok. (#irónia) Azért annyira mégsem. Majd megleszek valahogy nélkülük. A szüleim feladják postán, úgyis küldenek havonta egy nagy pakkot. #nyilasmisipakkotkapott #hehehe #nincsensuli #remelemelvesztekakonyveim #csakanyamegnetudja #megapase

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 12:13

Holnaptól mennem kell Doroghyékhoz. Sanyikát korrepetálom, közeledik a szeptember. Vészesen. Átnézzük a matekot meg a magyart. Ma érkeznek haza a Horvátországból. Sanyika beteg is volt, az egyik este sok csevapcsicsát evett. #mindigamunka #Sanyi #megyameloezerrel #magyarmatekkorrepetallastvallalok #csevapcsicsa

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 13:01

Sietnem kell az ebéddel. Ma Pósalaki bácsinak olvasok fel A Vörös Postakocsi online-ból. Aztán irány a Vidor. Kóla a barátokkal a Kossuth téren. Hambi. Színház. Buli. Koncert. Meglátjuk. #kesoiebed #mindigrohanok #onlineolvasok  #indulaVidor #Vidorfesztival2019 #haverokbulinyiregyhaza #estehalottpenz #delutanszinhaz

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 14:26

Már most rengeteg ember van a városban. Látszik, hogy este buli lesz. Pósalaki bácsi kétszer aludt el a felolvasás közben. Sebaj. Nagyon meleg van. Fülledt idő. Deszkára pattanok és irány a főtér. A Nyír1flow akrobata csapata nyomatja. Yeah. Nagyon ott vannak. Jó hangulatot ad a belvárosnak az utcazene. Lehetne mindig buli. Pisztácia fagyit veszek. Gyorsan kell enni, a melegben hamar szétfolyik. #vidorfeszt #nyir1flow #utcazeneakiraly #szeretemafagyit #deszkasdiakvagyok #hellohaverok #indulabuli

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 14:55

A sulival sokat járunk színházba. Amúgy, szerintem menő színházba járni. Belógtam egy nénivel meg egy bácsival a Művészbe. Cserna-Szabó András a Művészasztal vendége. Jófej, laza csóka. Szereti a pacalt. Nabumm! Apám is kajálja. Többszáz féle pacal van. Köszi az infót. A színészek előadnak a Sömmi című regényéből. Figyeljetek! Ez a Rúzsa Sándor véres egy betyár volt, ne nagy arc. Vicces és megrázó a program. Nyomot hagy bennem. #Vidorfeszt #muveszasztal #szeretemakamaraszinhazidarabokat #csernaszabo #ruzsasandor #sommi #abetyarmindenit #egyhetrekipipaltamaszinhazat

@nyilasmisi_vidor2019 / 2019. augusztus 25. (V) / 21:30

Tele a Kossuth tér. A Halott Pénz vágja a nagyszínpadon. Együtt a haverokkal. Kólázunk és hambit eszünk. Nagyon vagány a hangulat. Jó a buli. Aláírattam a sapkámat Marsalkó Dáviddal. Nagyon menő leszek a suliban. Yeah. Yeah. Big like. „Van valami a levegőben, valami, ami éjjel összerak. …valami, ami reggel szétszed.” Yeah. A burgeresnél ’asszem Kis Jancsi bácsit láttam, anyám egy távoli rokonát. Mindegy. Csapatok haza a tömeggel. Tízkor zárják a kolit. Ciki lenne csöngetéssel felkelteni a portás bácsit. #Vidorfeszt #halottpenz #reggelsokaigalszommajd #valamivanalevegoben #likeazestre

2. nap: Kis János: Aki keres (lejegyezte: Gerliczki András)

Itt bolyong a lelkem a város utcáin láthatatlanul. Nincs ebben semmi rendkívüli, kérem szépen, én már életemben is láthatatlan voltam. Ki vett volna észre? A málészájú fiam, az akaratos feleségem, a vén Sarudy, az érthetetlen jókedvvel megáldott parasztok? Zsiga bácsi! Ő igen! A hála aranyozza be nagyságos kezeit, melyekkel bő száz éve oly szívszorítóan írta meg életem tragédiáját, árnyékvilágba fordulásom nyomorúságos történetét. Ha némelykor túloz is, nem kívánok én azon másítani, legfeljebb, ha megengedné a sors, azt kérném, Kis János helyett Kiss János lehessek.

A sors azonban nem ily kegyes. Örökéhesen, mélységes mélabúval verten támolygok a vidáman zsibongó tömegben, ha acélos ifjú testem volna, se vetnének ügyet rám, élnek, örülnek, mosolyognak, falatoznak, italoznak, társalkodnak, vidorognak.

Éjszaka van már, a lapcsánkás bódé előtt tekintélyes sor kígyózik, nem értem őket, akárhogy is nézem, a lapcsánka szegényes étel, még az én korpaciberén fonnyasztott szívem sem túlságosan repes érte, lehetne persze gazdagon, ízesen, fűszeresen, roppanós-krémes-feszes-harapható formára csinálni, a fokhagymás tejföllel nincs is baj, látom, loccsantanak rá egy kanálnyit, még sajtot is szórnak rá, dehát, kérem szépen, egy gyermekmaroknyi reszelt krumpli semmi ízzel, szárazra sülten, egy kila disznócomb – mármint sertés – áráért, ez azért mégiscsak sok, éhemet elnyomva lófrálok tovább.

Van aztán kürtőskalács, ízes-édes, csakhát nem lakat jól, az éhet növeli legfeljebb. Bizony, bizony, ez a fesztivál nem a sztrítfúd apoteózisa,  jegyezném meg malíciózus iróniával, ha tudnám, mi az a sztrítfúd, mi az az apoteózis, mi az a malícia, mi az az irónia. Dehát nem tudom. Csak azt tudom, éhes embernek hús kell. Rengeteg savanyú löttyöt nyeltem én már életemben, nézzék el nekem, kérem szépen, ha most – üstöllést – jókora ökológiai lábnyomot hagyok magam után, és egy hamburgersütőt keresek. Aki keres az halál, viccelődik Garaczi László író úr valamikor a régiségben, de viccelődhet, lehet bármi, szmrty, vagy amit akartok (írja ezt is ő), eljutok a hamburgerig.

A Cock and Bull kitelepült diner kocsija (food truck) hamisítatlan amerikai retro életérzés, a tanultabb városi firkászok azt is ideokoskodnák, hogy az első diner kocsit még lovak húzták 1872-ben. Szerény külső mögött derék polgárok, szorgos munka, megkérdőjelezhetetlen minőség. A nyíregyházi Cock and Bull kocsijában is (aranyozza be az ég összes kezeiket), ahol Bull Burgert kapok két lapcsánka áráért. Szaftos húspogácsa a közepén, ahogy ráharapsz, kicsordul a leve, amit minden ínyenc felitat a végén, amikor minden elfogyott – már jóllakott gyomorral, de még éhes lélekkel -, egyszóval felitat egy hústalanul maradt burgerbuci utolsó foszlányával. Aki egész lényével éhezett, tudja, ez minden örömök csúcsa.

Meg is nyugodtam ettől ideig-óráig. Szép napom volt. Visszatekintve egy picinyke pódium jelenik meg újra előttem: a trópusi délután izzásában a Milord duo zenélt, Gerome és Bálint Ildikó. Nevük Edit Piaf slágerét idézi. Milord, a férfi címszereplő, Piaf énekel hozzá. Piaf, aki itt a mindenség ősanyja, teremtő, megtartó, megbocsátó, a világ gyémánttengelyét kiegyenesítő, a NŐ, a FEMME, a bölcs szeretető. A férfi pedig? A valaha büszke, a Quand vous serez bien vielle… (Amikor öreg lesz ön) szonettjének idején még magabiztos, itt a dalban viszont már a kapuzárás után megszelídült, a Helénához visszatérő Ronsard. Az ő alakja gomolyog a sanzon minden sorából. Persze, hogy a szerelemről szól. Minden a szerelemről szól. (Joggal kérdezhetnék Önök, így az írás végén, hogy egy szegényparaszt Móricz-hős hogy fogalmazhat így. Mi köze van őneki – mármint Kis Jánosnak – a magaskultúrához? Nos, csak ahhoz van köze.) S ne feledjük, 1909-ben jobblétre szenderültem – ami persze erős eufémia. Node a viccet félretéve: a halál maga a szingularitás. Onnantól kezdve mindent tudunk.

  1. nap: Gulliver hetedik útja

Utazás Vidoriába

Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután megfogadtam, többé nem kelek útra: kétezer-tizenkilenc augusztusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy egy tekintélyes sorhajón mint  seborvos induljak útnak. Hosszú hetek monotóniája után, midőn tengereket és folyókat szeltünk át, s dacoltunk az elemek kegyetlen ostromával, a természet vad erőivel, egyszer csak, hirtelen, egy csinos sziget tűnt fel a láthatáron.  Vidoria – olvasom közelebb érve a kikötő bejárata fölötti helységnévtáblát. Hajónk, amely nagy mennyiségű cukkinit szállított a sziget királya számára, méltóságteljesen közelítette meg a célt, ám éppen ebben a pillanatban Vidoria katonái hatalmas tűz alá vettek bennünket. Hajónk, ha jól számoltam, harminchárom másodperc alatt elsüllyedt. Én azonban, Istennek hála, egy, a fedélzetről lehulló fadarabban, s egy mellette úszó méretes cukkiniban erőteljesen megkapaszkodva, kievickéltem partra. 

Koszos és szakadt gönceimet jól kicsavartam, s úgy, ahogy voltam, vizesen, nyúzottan, odasomfordáltam az ismeretlen város főterére, ahol igyekeztem elvegyülni a tömegben. Kétségtelen, nem volt nehéz, mert annyi ember nyüzsgött egy bizonyos színpad körül és előtt, hogy nem okoztam feltűnést. A lemenő félben lévő nap még melegen tűzött, így a ruházatom csakhamar megszáradt.

Megpróbáltam tájékozódni arra nézvést, hol is vagyok. Gondoltam, hogy Liliputban, Brobdingnagban, és Laputában tett emlékezetes utazásaimat túlélve már semmiféle meglepetés nem érhet, azonban amit itt láttam, mindenen túltett! Azt vettem észre, hogy a téren nagyszámú embercsoportok lófráltak a nyárvég napfonnyasztó sugaraitól elcsigázva, miközben egyesek bizonyos színes, olvadékony micsodákat nyalogattak. Sokan a hozzájuk hasonlóan elbágyadt ölebeket szorongattak. Láthatóan vártak valamire.

Kisvártatva egy hölgy ugrott elő a semmiből, majd felpattant a szökőkút tövében felállított magas fémállványokra, s az azokról lelógó vásznakba gabalyodva félelmetes akrobatamutatványokat hajtott végre. Jaj! Csak le ne essen! (Később kiderült, aggodalmam teljesen fölösleges volt, hiszen ő, Debora Cattaneo volt, a levegő királynője.) Még magamhoz se tértem, amikor a Nagyszínpadra felperdültek a Sonus ütőegyüttes ifjai, akik műsorukkal némi szívritmuszavart idéztek elő érzékeny szervezetemben. Megrendültségemen csak akkor sikerült úrrá lennem, amikor néhány derék férfiú szavaiból megtudtam, hogy Vidoria legnagyobb, kilenc napig tartó ünnepébe, a VIDOR Fesztiválba csöppentem. Az est fénypontja csak ezután következett: mialatt az időközben besötétedett teret oly mértékben özönlötték el a város lakói, hogy – az olvasó elnézését kérve a markáns kifejezésért – se köpni, se nyelni nem tudtam, a reflektorok sugarában megjelent Geszti Péter. (A népek vélhetően őt akarták hallgatni…) Többek között arról énekelt, hogy nem kell félni, meg egy sejtet emlegetett, aki mit se’ sejt…

Elgondolkodtam e mély értelmű nóta eszmei mondanivalóján, s már csak azt sajnáltam, hogy hajónk cukkini-állománya odaveszett a partraszálláskor. Felpillantottam a Geszti-koncert hangzavarától megrendült templom toronyórájára, s eszembe villant: nem tudom, hogy hol alszom ma éjjel, a holnap még olyan szörnyen messze van…