Folyóiratunk 2. tállyai alkotótáborának legjobbjai közül ajánljuk:

Apám naplója

Apám naplóját a padláson találtam meg. Három hete temettük. Szerintem túl korai még ide feljönni. A naplót egy régi láda legmélyére süllyesztette, mintha azt szerette volna, soha, senki ne találhassa meg. A bejegyzéseket finom kanyarításokkal írta, felismerem az írásást, olyan szép és kecses a vonalvezetése, amilyen a családban senkinek sincs.
A napló lapjai közül egy darabka papír esik ki, félbe hajtott, sárga színű, a dátum szerint húsz éves lehetett, amikor megírta.
Apám egyszer rávett engem is, hogy pakoljam össze egy ládába a kedvenc dolgaimat, tegyem el, és szedjem elő újra, évek múlva. Majd meglátom, milyen jó lesz. Elővettem egy nagy fémdobozt, és pakolni kezdtem. Pakoltam be, majd szép lassan vissza mindent. A fémdobozt kulcsra zártam, és üresen apám kezébe nyomtam. Azt mondta, tíz év múlva együtt megnézzük. A tíz év jövőre járt volna le. Talán jobb, hogy már nem láthatja.
A levél rövid, minden sor elején egy-egy gondolatjellel.
Az áll benne, hogy sosem akar szerelmes lenni.
Hogy soha nem vesz majd el senkit feleségül.
Az áll benne, hogy soha nem akar majd gyereket, mert undorodik a ricsajtól és a nevetéstől.
Azt írja, egyedül akarja leélni az életét, talán dolgozni fog és mellette kocsmába járni, mert neki senki nem mondhatja meg, mit mikor tegyen, hogyan csináljon.
Azt írja, nem fejezi be a gimnáziumot, nem fog nyelveket tanulni, színházba és moziba járni.
A végén azt írja, egyedül, magányosan akar meghalni. 
Remegő kezeim közül a papír kiesik és a földre hull. 
Apám hihetetlenül szerelmes volt anyámba. Imádott engem és a húgomat, az öcsémet, kiskorunkban bábszínházba vitt, moziba és játszótérre. Anyám unszolására leérettségizett, mérnöknek tanult, három nyelven folyékonyan beszélt.
Mégis meghalt. Talán tényleg nem szerette az életét?
A papírt bámulom. Azt, hogy apám magával vitt egy titkot a sírba. Ahogy ellépek mellette, mintha meleg áramlaton kelnék át, csalhatatlan bizonyossággal érzem, hogy Ő is tévedhet.