A mai napig megválaszolatlan kérdések Apollinaire megítélésekor, vajon plagizálta-e Blaise Cendrars Húsvét New Yorkban című versét az Égöv megírásakor vagy sem, s vajon Apollinaire „találmánya” a központozás megszüntetése, avagy ezt is Cendrars-tól plagizálta?
         A plágium kérdése Apollinaire Szeszek című kötete kapcsán merült fel. A Szeszek előzménye, hogy 1905-ben Apollinaire bejelenti egy kötet tervét, amelyben a rajnai versek és A megcsalt szerető éneke szerepeltek volna. A verseskötet soha nem jelent meg.
         1910-től Apollinaire nagyon intenzív újságírói és költői tevékenységet folytat. Művészettörténeti kritikákat jelentet meg különféle lapokban, költőbarátja, André Salmon közbenjárására megkapja a L’Intransigeant művészeti rovatát, kiad egy kritikai antológiát az olasz színházról, megjelenik A szektaalapító és tsai.
Apollinaire 1901 őszétől egy éven át Németországban Gaëtan de Milhau őrgróf özvegye lányának francia tanára. Ez az időszak meghatározó költői fejlődésére. Mintegy harminc verset hoz haza, a rajnai verseket, amelyek részét képezik az 1910-től előkészített kötetnek, és amelynek címéül az Eau de vie-t (Pálinka) szánja. A verseskötet 1911 telén nyeri el végső formáját. Le dossier d’“Alcools” (A “Szeszek” dosszié) című könyvében Michel Décaudin részletesen elemzi az egyes költemények elhelyezését, egymásutániságát. [1] A szerelme, Annie által inspirált rajnai versek – írja Décaudin – nem maradhattak együtt, mert megbontották volna a kötet egyensúlyát. A költő előbb egy szigorú szelektálást végez, majd elosztja a verseket a többi között. A rajnai versekből húszat tart meg, ezekhez jönnek a régebben írt költemények. Azután az 1904 előtt és az 1905-1911 közöttiek következnek. Végül az utolsó hónapok termését, az 1911 és 1912-ben írt verseket teszi a kötetbe. Nem maradhat ki bebörtönzéséről írt költeménye: Börtönben. Természetesen bekerülnek a Marie Laurencin által inspirált költemények is, mint A Mirabeau-híd, a Máriácska és a Vadászkürt.

1912. augusztus 28-án egy levelezőlapon tudatja költőbarátaival, Serge Férat-val és Ardengo Sofficivel, hogy a verseskötet készen van. Valójában még egy vers hiányzik, amit az utolsó pillanatban helyez a kötet élére, a Zone (Égöv). 1912 novemberében az első levonatok is elkészülnek. A legnagyobb gondot a versek sorrendje okozza a költőnek. A kronológiai sorrend nem felehetett meg, egyrészt a már említett rajnai versek tömbösítésének elkerülése miatt, másrészt Apollinaire nem akart önéletrajzi jelleget adni kötetének. Elvetette a tematikus elrendezés gondolatát is, ami amúgy sem lett volna megvalósítható a szerteágazó témák miatt. Décaudin megemlíti, hogy egyes kutatók arra gondoltak, hogy a kötet egyensúlya miatt Apollinaire váltogatta a hosszabb és rövidebb költeményeket. Ezt az elképzelést − egybevetve magával a kötettel − nem tartja megalapozottnak, mint azok véleményét sem, akik szerint az elv a kötött és a szabadversek váltogatása lett volna. A kritikus arra a következtetésre jut, hogy semmiféle logikai meggondolás nem vezérelte Apollinaire-t a versek sorrendjének eldöntésében.

Claude Bégué, Lartique Pierre és Michel Décaudin egyfajta összefüggést látnak a Szeszek és a kubizmus között. Ahogyan a kubista festők, Apollinaire is több nézőpontot alkalmaz kötete és versei megszerkesztésénél. Décaudin azt is mondja, hogy a kubista kollázstechnikához hasonlóan Apollinaire is „az ollót és a ragasztót alkalmazta” versei megírásakor. Például az 1905-ben megjelent A megcsalt szerető dalába 1901-ben írt verseiből tesz be részleteket.
         A kötet legrégebben írt versei, az 1898 és 1900 között keletkezettek a szimbolizmus jegyeit viselik magukon. Ilyenek: Clotilde, A kapu, Merlin és a vénasszony, A Lator, A remete.
A Szeszek első verse az Égöv körül a mai napig heves viták dúlnak. A legnevesebb Apollinaire-kutatók véleménye is megoszlik abban, hogy volt-e hatással Blaise Cendrars Húsvét New Yorkban című verse az Égöv-re. Az igenlők táborába tartozik J. R. Lawler, Pär Bergman, Robert Couffignal, Max-Paul Fouchet, míg Marie-Jeanne Durry, Marcel Adéma, Pascal Pia, Scott Bates tagadják Cendrars hatását. Marc Poupon Apollinaire et Cendrars (Apollinaire és Cendrars) című tanulmányában Apollinaire Égöv című költeményének vizsgálatakor ezt tűzi ki célul: „Szeretnénk megmutatni, hogy ez a remekmű, amely végül is eredeti, Cendrars versén alapuló munka.” [2]
A Húsvét New Yorkban Cendrars-nak New York éjszakájában tett utazását örökíti meg. A költő New York-i tartózkodása alatt nagyon szegény, alig van mit ennie. Egész nap a városban csavarog. Egy templom ajtaján megpillantja Händel Messiás című oratóriumának plakátját. Hazamegy és papírra veti költeményének első sorait. Ezután elalszik, majd az éjszaka során felébred és megírja a huszadik század egyik legjelentősebb költeményét. A versben Cendrars közvetlenül Jézushoz fordulva szól az Én és az Isten kapcsolatáról:

Uram eljött a nap a te neved napja
Halálodról olvastam egy régi könyvben lapozgatva.

És szorongattatásod és kínod szép szava
Sírt a könyvben mint édes monotónia.

Halálodról egy vén szerzetes szólt
A misekönyvben hová arany betűket rótt.

Térdén írta szép históriádat
Ájtatosan dolgozott, te inspiráltad
.
Vizionálja a modern várost:
Uram, tolvajok, csavargók között élek,
Mélyén a mezitlábasok, orgazdák negyedének
.
(Kassák Lajos fordítása)

Továbbá átírja a Passiót, beszél a bevándorlók helyzetéről és az Úr személyiségének művészi megformálásáról.
Apollinaire Égöv című versére Cendrars költeménye kétségkívül nagy hatással volt. Az Égöv először 1912-ben jelent meg a Les soirées de Paris című lapban Sikoly címmel, ami utalt Edvard Munch 1893-ban készült világhírű festményére, a Sikoly-ra.

Az Égöv egy Párizs utcáin történő hajnali séta keretébe sűríti a költő emlékeit, új benyomásait a városról és látomásait. A vers érdekessége, hogy Apollinaire egyes szám második személyben szól önmagáról. A költemény első sora egy felkiáltás, ami emlékeztet a vers eredeti címére: „Végül is únod e régi világot csupa rom. Ez egyfajta elfordulás a múlttól, amiben benne van szerelmétől, Marie Laurencintől való eltávolodása is. Az újat, a modernséget az Eiffel-torony jelenti: „Ó pásztorlány Eiffel-torony a hidak nyája béget e hajnalon”. Párizsi kószálása során a költő a modern élet tumultusát is leírja, ugyanakkor felidézi szerelmi csalódását:

Most Párisban jársz s magánosan lépdelsz a vad tömegben
Az autóbuszok csordája görg eléd s bőg egyre vészesebben
És elszorítja torkod a csodás szerelmet féltő félelem
Mintha többé már soha nem szeretne senkisem
Ha régmúlt időkben élsz már szerzetes vagy s őriz egy kolostor
S ti mind pirultok hogyha egy imát rebegtek s féltek a gonosztól
Kigúnyolod magad s a nevetésed mint Pokol tüze úgy pattog szerte itt
E nevetés szikrái csillantják fel életed tavát s mélységeit
Bizony homályos múzeumban függő kép ez
S hogy közelebbről megnézd néha odalépdelsz

A bevándorlók látványa részvéttel tölti el:
E megriadt kivándorlókat nézed itt szemükből könny pereg
Istenben bíznak ők s imát motyognak míg az
asszonyok mellét szopják az éhes kisdedek
Nehéz szaguk betölti a Gare Saint-Lazare nagy várótermeit
Mint a háromkirályok bíznak csillagukban s mindenük e hit
Remélik hogy sok pénzt keresnek majd ó kába terv Argentinában
S vagyonnal térnek majd haza a vágyott óhazába
Vörös dunnát vonszol magával egy család ahogy ti is viszitek szívetek
E dunna éppen oly valószínütlen mint az álmaink
S a bús kivándorlók közül néhányan végül itt maradnak
A Rue des Rosiers vagy a Rue des Écouffes szűk odvain szerényen megtapadnak
És gyakran látom este őket levegőznek kint a házak mellett
Mint a sakktáblák bábui csak néha lépnek egyet-egyet
Sok köztük a zsidó az asszonyok parókát hordanak
Kis boltok nyirkos mélyén ülnek vérszegényen s hallgatag

Végül hazatérését írja le:
Gyalog akarsz ma hazatérni mégy Auteuil felé
Hogy végül is aludni térj óceániai s guineai bálványaid közé

(Radnóti Miklós fordítása)


Az Apollinaire-Cendrars „ügy” előzménye, hogy 1912 szeptember elején postaládájában Apollinaire talál egy kézzel írt levelet egy svájci fiatalembertől, Blaise Cendrars-tól (eredeti nevén Frédéric Louis Sauser). Az ismeretlen arra kéri az általa nagyra tartott Apollinaire-t, hogy közölje a Mercure de France-ban Húsvét New Yorkban című versét. A dolog pikantériája, hogy 1912 szeptember 17-én Cendrars, mivel nincs pénze megvenni, ellopja Apollinaire 1910-ben megjelent A szektaalapító és tsai című elbeszéléskötetét a Stock kiadó polcáról. Letartóztatják, és a börtönből kéri Apollinaire-t, hogy látogassa meg nyolcas számú cellájában. Pár hónap múlva a Mercure de France egy szó magyarázat nélkül küldi vissza Cendrars-nak a kéziratot. Az ügy azért rendkívül fontos, mert innen indulnak ki a találgatások és viták, vajon egyszerű hasonlóságról van szó az Égöv és a Húsvét New Yorkban között, vagy Apollinaire plágiumot követett el.
A későbbiekben Apollinaire igyekszik bizonygatni Cendrars-nak, hogy megpróbált közbenjárni verse kiadása érdekében a Mercure de France-nál, ezt azonban megkérdőjelezi, hogy az Égöv ugyanabban az időben íródott, és hogy rendkívüli hasonlóságokat mutat Cendrars versével. Mivel Apollinaire ismerte Cendrars költeményét, és meg is lepődött azon, hogy mennyire „közösek az inspirációk”, Cendrars műve kétségkívül nyomot hagyott kötetén. Apollinaire igyekezett azelőtt publikálni az Égöv-et, mielőtt a Húsvét New Yorkban megjelent. Miért is segítette volna Cendrars versének mielőbbi kiadását?

Blaise Cendrars 1912 tavaszán érkezett Párizsba. Apollinaire-el 1913 elején találkozott, néhány hónappal annak Szeszek című kötete megjelenése előtt. Michel Décaudin közöl egy „piszkozatot” az Égöv-ről, ahol sokkal több a hasonlóság Cendrars versével, mint a Les soirées de Paris-ban 1912 decemberében megjelent változatban. Décaudin ebből arra a következtetésre jut, hogy Apollinaire igyekezett versét „eltávolítani” Cendrars költeményétől. Említett könyvében Marc Poupon fel is sorolja azokat a módosításokat, amelyeket Apollinaire az Égöv első változatán eszközölt.
A kutatók véleménye még abban is eltér, hogy Cendrars felolvasta versét Apollinaire-nek vagy sem. Robert Goffin beszámolója szerint Cendrars Robert Delaunay műtermében felolvasta a Húsvét New Yorkban című költeményét. Apollinaire elsápadt, és azt mondta, hogy ehhez a költeményhez képest mindaz, amit eddig ő csinált, semmi. Marie-Jeanne Durry, aki egy háromkötetes művet szentelt a Szeszek-nek, mindezt anekdotának tartja. Azt is megkérdőjelezi, hogy Cendrars valóban felolvasta versét Apollinaire-nek, mielőtt azt elküldte volna neki. Azt is különösnek tartja, hogy Cendrars sohasem nyilatkozott erről. [3]
Marie-Jeanne Durry nagyon részletes egybevető elemzésnek veti alá Apollinaire Égöv és Cendrars Húsvét New Yorkban című versét. [4] Először megállapítja, hogy azonnal szembetűnik a külső struktúrák egyezése: versmértékek hiánya, teljesen szabálytalan verslábak, rímekkel vagy asszonáncokkal végződő verssorok. „De szüksége volt-e Apollinaire-nek ahhoz, hogy ezeket megtalálja?” – teszi fel a kérdést Durry, majd hosszasan idézi azokat a költőket, akik ugyanezekkel az eszközökkel éltek (Rémy de Gourmont, Maeterlink, Witman, Charles-Louis Philippe). Ezeken a külső hasonlóságon túlmenően a két költemény tónusa, melankolikus, nosztalgikus hangvétele, a köznyelv használata nagyon hasonló. [5]
Marie-Jeanne Durry tanulmányára támaszkodva az alábbi konkrét egyezéseket emelném ki a két versben:
Mindkét költő azonos érzésekkel rója a város utcáit.

Cendrars:
Nagy léptekkel a város mélyére szállok,
Hátam hajlott, szívem fásult, lelkemben lángok.

Apollinaire:
Most Párisban jársz s magánosan lépdelsz a vad tömegben
Az autóbuszok csordája görg eléd s bőg egyre vészesebben
És elszorítja torkod a csodás szerelmet féltő félelem…

A nők és a vér összekapcsolása különösen feltűnő egyezést mutat a két versben.

Cendrars:
A házak ablakai mind-mind tele vérrel,
És mögötte a nők mint a virágok vérrel,

Apollinaire:
Párisban jársz ma és az asszonyok hada csapzott a vértől ó ne is emlékezz
Így történt míg a szépség épp lealkonyult és elfedni ezt is épp elég lesz
Mindkét költő a tenger partjára képzeli magát.
Cendrars:
Az óceán partján üldögélek,
Apollinaire:
Most forró parton ülsz előtted a Földközi-tenger
Mindkét bolyongó egy templom oltalmára vágyik.
Cendrars:
Uram, egy templomba akartam betérni,
Apollinaire:
S téged akit az ablakok figyelnek visszatart a szégyen hogy bemenj
Ma reggel egy templomba csöndesen s ott gyónni térdepelj

         Az egyezések dacára Durry azon a véleményen van, hogy a két költő azonos életérzéséről beszélhetünk. A plágium lehetőségét Durry fel sem veti. 
         A másik súlyos vád Apollinaire ellen, hogy plagizálta Cendrars-tól a központozás megszüntetését. Jean-Louis Cloët egy vitriolos hangnemű cikkben ezt írja: „A tankönyvekben azt olvassuk, hogy a központozás megszüntetése Apollinaire találmánya az 1913-ban kiadott Égöv című versben. Az igazság az, hogy az Égöv Blaise Cendrars A transzszibériai expressz és a franciaországi kis Johanna prózájának rossz plágiuma.” [6]

         Az Égöv és A transzszibériai expressz és a franciaországi kis Johanna prózája ugyanabban az évben, 1913-ban jelenik meg. Cendrars költeményében egy fiatalember Moszkva és Karbin között utazik egy prostituált, Jeanette Ninette Jeanne társaságában. Cendrars személyes élményeit is beleszövi a történetbe, például egy 1905-ben Kelet-Európa városaiban tett utazását és azt, hogy ékszerésznek kellett volna tanulnia:


Aztán, egy péntek reggel, az én utazásom ideje is elérkezett
December volt
Azért keltem útra hogy az ékszerkereskedőt elkísérjem aki
Karbinba indult
Két fülkénk volt az expresszen és harmincnégy kofferunk
pforzheimi ékszerekkel
Német bazáráru „Made in Germany”
Ő új ruhába öltöztetett s miközben a vonatra szálltam leszakadt
egy gombom
− Emlékszem, emlékszem, azóta is gyakran gondoltam rá
A kofferokon aludtam és nagyon boldog voltam hogy játszhattam
a nikkelezett browninggal amit szintén tőle kaptam
A fiatalember nosztalgiával emlékszik vissza kamaszkorára:
Akkor még kamasz voltam
Alig tizenhat éves és többé már nem emlékeztem gyermekkoromra
Tizenhatezer mérföldnyire jártam születésem helyétől
Moszkvában voltam az ezerhárom harang és a hét pályaudvar
városában
És nem elégített ki a hét pályaudvar és az ezerhárom torony
Mert ifjúságom akkor oly heves és oly őrült volt
Szívem úgy égett mint az ephesosi templom vagy úgy mint
a moszkvai Vörös Tér
Napnyugtával

(Kassák Lajos fordítása)


A költő az idősíkokat többször változtatja, és az utazás leírásába, történetébe ismert európai és Európán kívüli városokat is „bevág” (Stockholm, Madrid, Bázel, Prága, New York stb.). Cendrars költeménye Sonia Delaunay illusztrációival jelenik meg. A festőnőnek Apollinaire mutatja be Cendrars-t. Sonia orosz anyanyelvű, Cendrars pedig beszél oroszul. A kapcsolat hamar barátsággá alakul.
A transzszibériai expressz és a franciaországi kis Johanna prózája Sonia Delaunay illusztrációival az első „szimultán könyv”. Különlegessége, hogy az illusztrált művektől eltérően nem különül el benne a kép és a szöveg. Ez utóbbi magában a képben van. A két méter hosszú könyvet leporellóként lehet szétnyitni és összehajtogatni.


A transzszibériai expressz-t hatvan példányban nyomtatták ki. Egy tucatnyi betűtípust használtak. A szöveg a képben a lap jobb oldalán, míg a színek a bal oldalon szerepelnek. [7]
Apollinaire lelkesen üdvözli Cendrars és Sonia Delaunay szimultán alkotását: „Blaise Cendrars és Delaunay-Terck asszony az első írásos szimultán kísérletet adták, ahol a színek kontrasztjai hozzászoktatják a szemet egyszerre egy egész költeményt elolvasni, mint ahogy a karmester egy pillanat alatt leolvassa a partitúra egymás fölé helyezett hangjegyeit, ahogyan egyetlen pillantással megragadjuk egy plakát plasztikus és nyomtatott elemeit.” [8]
Dos Passos, amerikai regényíró, akinek 1930-ban készült fordításában az angol nyelvű olvasóközönség a művet megismerte, Cendrars-t a „transzszibériai vasút Homéroszának” nevezte.
Azokkal szemben, akik a központozás megszüntetését Apollinaire verseiben plágiumnak tartják, Louise Faure-Favier, Apollinaire barátja, Souvenirs sur Apollinaire (Emlékek Apollinaire-ről) című könyvében részletesen leírja, hogyan szüntette meg Apollinaire Szeszek című kötetének központozását, amelynek első verse az Égöv. A Mercure de France kiadó lektora, az egyébként író Paul Morice, átolvasva a Szeszek nyomdai levonatát, több központozási hibát talált, amiket a szedők követtek el. Ezek a hibák több helyütt inkoherenssé tették a szöveget. Miután ezt jelezte Apollinaire-nek, a költő egyetlen tollvonással odaírta az egész versre vonatkozó deleatur, törlési utasítás jelét. A meglepett kiadó, Alfred Vallette magához hívatta a költőt, ugyan magyarázza meg a központozás forradalmi eltörlését. Favier beszámolója szerint a szerkesztőségben ott volt Louis Dumour, Henri de Régnier, Félix Fénon és André Fontainas, amikor Apollinaire közölte velük, hogy „a költészetben nincs szükség központozásra, mert a költemény önmagában elegendő. Nincs szüksége pontokra és vesszőkre, még kevésbé felkiáltó és kérdőjelekre, három pontra ahhoz, hogy érthető legyen. Ritmusa és üteme biztosítják azt, ha a költeményt egy jó költő jól írta meg.” A jelenlévők véleménye megoszlott. Félix Fénon azt mondta, lehet, hogy igaza van a költőnek. Henri Régnier csak annyit mondott, érdekes. A vitát csak másnap zárták le, amikor Alfred Vallette közölte Paul Morisse-szal: „Ám legyen! Szüntessük meg a Szeszek-ben a központozást. Bízzuk Apollinaire-re. Aztán majd meglátjuk.” [9]

A fentiek azt látszanak igazolni, hogy Apollinaire egy hirtelen jött ötlet alapján szüntette meg a központozást, függetlenül Cendrars költeményétől. Az előzmények ismeretében azonban kétségek merülhetnek fel. Különösen akkor, ha tudjuk, hogy Apollinaire-nek birtokában állt a tények elferdítésének tudománya. Elegendő itt utalni Annie Playden, az angol nevelőnő iránti viszonzatlan szerelmére, akiről egyik barátjának lelkesen számol be arról, hogy egy huszonegy éves angol nevelőnő a szeretője, akinek pazar mellei vannak. A szerető minősítést maga Annie cáfolja meg egy visszaemlékezésében: „Őrülten szeretett, de én buta liba voltam, nem tudtam viszonozni.” [10] Nos, könnyen elképzelhető, hogy a költő eljátszotta az improvizálást, hogy ezzel igazolja a központozás megszüntetésének „szerzői jogát”.


JEGYZETEK

[1] Décaudin, Michel: Le Dossier d’ “Alcools”. Éditions Librairie Droz-Librairie Minard, Paris, 1971
[2] Poupon, Marc: Apollinaire et Cendrars, Éditions Lettres Modernes, Paris,1969, p. 3.
[3] Durry, Marie-Jeanne: Guillaume Apollinaire Alcools, Tome I. Éditions Société d’Édition d’Enseignement Supérieur, Paris, 1956; Tomes II-III. 1964
[4] Durry, Marie-Jeanne: im. I. 244-301.
[5] Vö.: Durry im. I. 244.
[6] Jean-Louis Cloët: Blaise Cendrars ou le cinématypographe. In: Revue polaire, lundi 15 octobre 2007
[7] Blaise Cendrars−Sonia Delaunay: La Prose du Transsibérien et de la Petite Jehanne de France. Paris, Editions des Hommes Nouveaux, 1913
[8] Anne-Maya Guérin idézi in: Art-Histoire-Littérature, 6 janvier 2015.
[9] Faure-Favier, Louise: Souvenirs sur Apollinaire. Éditions Bernard Grasset, Paris, 2018, pp. 41-43.
[10] Robert Goffin idézi: «Dans un ranch de Californie une vieille dame apprend qu’elle a été l’héroïne amoureuse d’un grand poète français