Fent és távol

Kopoltyúval vagy szárnyakkal lennél tovább boldog?

Súrol a vízfelszín, ahogy egyik halmazállapotból a
másikba kerülök, idegenek keltette örvények hurokként
szorulnak körém és nem tudom lesz-e valaha eléggé
tiszta a levegő ahhoz, hogy ne mások maradékát
szívjam magamba.

Ne kavarj fel, ha nem vállalod a felelősséget
az aljzatban rejtőző mocsokért,
rétegekben bújtattam egyre mélyebbre mindazt,
amit szégyellek magamon hordani.

Szódavízben fürdik néhány hattyú, nyakuk
talán leér az iszapba is, könnyen előkotorhatnak valami
titkot, akármelyik pillanatban alámerülhetnek,
így próbálgatom az erőmet, gyenge önvédelem
még, csak elillanó áramlatok futnak a felszín közelében.

Félek megmérgezni őket, mert az utolsó haragjuk
erősebb lehet mindannál, amit előre elterveztem,
sima homok helyett megtépázott hínárgyökerek,
átlátszó víztest helyett zavaros, olajhoz hasonló
massza, kiszorítana magából minden folyadékot.

Mintha egy hidrogénnel megdermesztett, üreges szobor
emelkedne,
nem lehet faragni, nem olvad el és csak nagyon lassan
kopik, hiába borzolja a szél a körülötte alvó hattyúk tollait.

Áram a vízben

Levegőtisztítós maszkban tekerek át a városon,
három villanáson múlt, hogy keresztül jussak,
de most már kellemesen zúgnak mögöttem
az üvegbúra elektromos szálai.

Megtervezhetem a félelmeimet és magyarázatot
készíthetek egy holnapi boldogsághoz,
mintha a bőröm egy agyagból lenne a szívemmel
és programoznák a pupillatágulásaimat.
Ez így normális.

Ez a gondolat most egy hurrikán utáni hullámverés,
az áramlatok a partnak lökik a túlélőket.
Az ujjaink szinkront úsznak a vízben és a
kád szélén akadnak – össze.

Folyékony

Álmomban napsárgára festettem 
a főtér macskaköveit, körülötte a házak
bolygóként keringtek. 

A kövek négyzethálóin a fénysebességet számoltam
a sarki étterem és az ébredés között. 

„Lefesteni egy plazmatévé fényeit, 
olyan, mint Mozartot remixelni?” – kérdezted
az üres vászon előtt ülve.

Almákat és körtéket helyezgettél a
lepedő éjszakai gyűrődései között
csendéletnek, de sehogy sem volt az igazi.

Csavard ki a titkainkat, absztrakt
féligazságokat áldozz a művészet oltárán!