Bill Wolak költő, New Jersey-ben él. Nemrég az Ekstasis kiadó adta ki tizennyolcadik verseskötetét, amelynek címe: All the Wind’s Unfinished Kisses. Sokat fordít, legutóbb Mahmood Karimi-Hakak verseit. Fordításai a The Sufi Journal, Basalt, Visions International, A World Poetry Journal és az Atlanta Review folyóiratokban jelentek meg. Kritikákat és interjúkat közölt a Notre Dame Review, a Persian Heritage Magazine, a Gargoyle, a Southern Humanities Review, az Empty Mirror és a Prime Numbers magazinokban. A világ számos költészeti fesztiváljára kapott meghívást.

Dal a vigasztalhatatlan túlélőről
(Song of the inconsolable survivor)


Más életek oly gyorsan átmentek rajtam.
Még mindig féltékenyek,
mint visszatérő rémálmok,
ők jajveszékelnek a dagadt sötétség előtt.
Mint a fürge hold rugalmas fényzsinórja,
oly röviden világította meg homályos sebhelyemet.
És látogatásaik arra emlékeztetnek,
hogy ne nézz sokáig egy pisztoly csövébe,
hogy ne hord saját véredet, mint egy sminket.

Arcom nyugodt, mint egy térkép,
finoman mozgok,
mint temetőben a folyamatosan helyezkedő föld.
Most egész napok telnek el még gyorsabban,
mint az égő zongora elpattanó húrja.

A lehetőségek ellenére túléltem
az emlékezet zaklatását is.
Megtermékenyítettem magam búcsúkkal,
sikolyok között turkálva szüntelen
saját hangomat keresve.

Számomra minden fény kísérteties.

Kiszámíthatatlan örömök
(Unpredictable pleasures)


Egy görbe szög vagy,
villámcsapásra váró,
homokban rozsdásodó hajóroncs.

De tartsd a szél sóhaját
vitorláidon belül akkor is,
ha úgy tűnik, a világ hideg, 
mint a koporsó fehér selyembélése.

Mint a szikrák légszomja,
a szerelem váratatlan örömei
mindig szeszélyesen érkeznek.

Az, aki követeli az égést
nem feledkezik meg a gyújtásról;
minden tomboló tűz
apró gallyak begyújtásával kezdődik.
Aki az égést követeli,
soha nem sajnálja megperzselt kezeit.

Ha a terjedő lángok átölelnek téged,
nyald az égést, míg a nyelved
el nem tűnik a sistergésben és a füstben.
Ha a tűz ölelése megnyílik előtted,
légy az eső fába zárt csókja.

Előjáték
(Foreplay)


„Ahányszor meghallom
a selyem szakadásának hangját,”
mondta Yang Mei Jing
Xia Lu Gai császárnak,
„annyira felizgat,
hogy mindenre készen állok,
amit csak akarsz”
Mielőtt hozzáért volna
az ágyon elnyúlt
meztelen testéhez,
felajánlkozva a császárnak,
az megparancsolta eunuchjainak
hogy csíkokat hasogassanak
az odahozatott vég selyemből
a míg a lány beindult
simogatni kezdte a melleit,
kérve a császárt
hogy magáévá tegye.
Csak akkor kezdte ölelni
a felizgult testet
mindenképpen, kezdve a
Visszafelé Repülő Kacsa pozícióval.

Az eső, amitől a hamvak táncra perdülnek
(The rain that makes ashes dance)


Segíts nekem – könyörgött –, elégek,
és csak parfümillatot érezek.
Nyugodj meg – felelte a nő –,
nem menekülhetsz el a villám elől.

De most már vak vagyok a lángoktól,
tökéletlenségeim katalógusa kísért – vallotta be a férfi.
Gyakran, amikor a szomjazók megkóstolják ezt a bort
– felelte a nő –, a titkok hálójává válik.

De a futótűz végigsöpört a hegyoldalon,
és porrá égette házamat – kiáltotta a férfi.
A zihálásod nem más,
mint magából kifordult suttogás
– felelte a nő.

Szomjúságtól gyötört por vagyok, ne hagyj itt,
remény és feledés között megrekedve – könyörgött a férfi.
Te vagy az ébredő fény – mondta a nő –
te vagy az eső, amitől táncra perdülnek a hamvak.