Filip Tamás

 

 

Óda és kvartett

 

Mikor mi érint meg, nem tudod, de

a mozdulat, mellyel a gyöngyszürke

könyv után nyúltál, tudta már, hogy

hazaviszed, mintha neked szánta

volna, aki idehozta. Tízéves

 

voltál, amikor megjelent, akkor

még Verne volt a mindened, azt sem

tudtad, hogy van egy Vas István.

S ha tudtad volna is, verseket

akkor még csak muszájból.

 

Mester, de szép, hogy éppen akkor

írtad a tegnapi asszonyokhoz az

ódát, amikor megszülettem.

Sosztakovics meg épp a halálról

írta nyolcadik vonósnégyesét,

 

te a szerelemről ezt a verset;

elindítottatok utamon, a szerelem

és a halál felé, köszönöm, úton

vagyok még, igen, az egyiken túl,

a másikon még innen valamennyire.

 

 

Egy város

 

Viszontlátlak újra, pedig még nem

jártam utcáidon. Megyek, megtalállak,

Lisszabon, engedd, hogy semmirekellőd,

mihaszna járókelőd legyek, leüljek

egyik padodra, aztán egy másikra,

halljam lármádat, lássam, kukáidból

hogyan habzsolja a hulladékot a kukásautó,

mely másmilyen, mint az otthoni,

milyen errefelé egy hajnali csőtörés,

koccanásos baleset, milyen a vonatjegy,

fényeid hogyan tapogatják le a vak

templomok falára írt üzenetet, milyen

az itteni darázs, hogy zúgja körül

a poharadat, mikor a kávéház előtt ülve

Pessoát olvasol magyarul, milyen?

Milyen az ember, ki már előszörre is

visszamegy, és a harmadik napon

már tőle kérdezik, a híd merre van?

Hát benned, barátom, a folyó te vagy,

a híd a víz fölé fektetett létra,

s ha átérsz rajta, megérkezel

az innenső partra.

 

 

 

 

 

Kavicsvers

 

Elrejtőzik előlünk a legszebb kavics

     az átlagosak közé.

Hasonlítanak egymásra mind,

     akár a gesztenyék.

Akik keresgélnek, talán mind költők,

     de legalábbis gyerekek.

 

Olyat senki se mond, hogy megyek,

     megkeresem a legszebb kavicsot.

Azt mondja inkább, csak az édes

     folyót szeretné látni, ajándék,

     ha talál mellé kavicsot.  

 

Mekkora víz, és nem lehet inni belőle.

Kis palackban kell vinni innivalót,

     milyen abszurd, vizet a vízhez.

A halak ezt isszák, meg a többi állat,

     és nincs semmi bajuk tőle.

 

Ha lefeküdnél a partra, hátadat nyomnák

     a kövek, a párna is hiányzana,

     ám talán mégis elaludnál.

És lehet, hogy az emberek kizsebelnének,

     de békén hagynának a ragadozók.