Az elszabadult alany
Hosui
Gerliczki András
Japán körte. Narancsformájú, színe bronzosan fénylő arany. Hűvös pincében, homokba dugva, magva a telet átaludta. Ma már négy éves magonc a kertben, karcsú fácska, tíz fehér virága tíz kicsi lepke szárnya. Kettő megfogant. Sokáig hagytam érni, az elsőnek mégsem tudtam ellenállni, szeptember elején leszedtem a fáról. Golflabda-méret, bronzosabb mint az anyja, csodagyümölcs, magoncok nem teremnek ily korán. Végtelenül édes, csutkáját a fűre dobom, darazsak szállják, odagyűl egy-két hangya. Növényi hús, hányunknak lakomája! A másikkal vártam. Túl sokáig. Október középi reggel, a leveleken dermedt pára, s a körte feszes bőre megrepedt. Tenyeremben tartom, illata most már belső illat, húsa a repedés árkában mézes-folyós nektár, madarakkal osztozom rajta: harapásom mellett néhányuk csőrnyoma. Túl későn? Túl korán? Időben.
Az elszabadult alany
Gerliczki András
Kazárbokorban fordul a H35-ös. A buszmegálló közelében öreg, takaros porta kerítésénél csipkebokor áll. Rosa canina, avagy csipkerózsa, miszerint kutyarózsa. A bokor egyik fele a kertben, másik fele az utcán, középen a drótkerítés. Erős növény, két méter magas tüskegömb, némely ága gyermekcsukló-vastagságú. Tizenöt-húsz éve tán, hogy ledobta magáról a nemest, bizonyára gyenge volt az oltvány. Az első szabad évben buján nőni kezdett, tövét a kapa nem érte se innen, se onnan, s a csonkok mellett mindig hozott új ágakat. Aztán megszokhatták egyszerű, halványrózsaszín, ötszirmú virágait, ősszel tűzpiros bogyóit. Nincs már bántódása. Él, mert élni akar. Ágbogas lombja madarak menedéke, ő maga utca éke.
Tojáséj
Gerliczki András
Tenyérnyi fekete könyvben olvastam először. Egysoros, Weöres Sándortól. Talán a legrövidebb magyar vers, címe sincsen, csak törékeny teste. Ha kimondom, mindenki hallja a „h”-t. Pedig az nincsen. tovább »
A napsütötte sáv
Gerliczki András
Hátam mögött koppanva zárul a váróterem fotocellás ajtaja. Lábam alatt már a kövezet szürkéje, ahogy az alkony színével kopottan, porosan összevegyül. Három lépésre fekszik egy ember. Mozdulatlanul, hanyatt. Majdhogynem nyugodtan, miként onnan három lépésre a padokon üldögélő utasok. Kimerevített filmkockában nézek körül, rémítő mozdulatlanság közepén. tovább »


A nyíregyházi Városi Galéria és a
Móricz Zsigmond Megyei és
Városi Könyvtár tisztelettel meghívja
Önt és kedves barátait a
Szökő fotóalbum bemutatójára
Az egy éve elhunyt János Istvánra emlékezve "...örök jóság az Isten részéről..." címmel kiállítás nyílik János István és Szilágyi Péter merített papírra készült könyvlenyomataiból.
Öt évfolyam, tizenhét lapszám után megszűnik A Vörös Postakocsi folyóirat nyomtatott kiadása.



Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!


