Különbéka

Döntés

Mogyorósi László

2010. március 29. hétfő

Abban az áprilisi hónapban Péter már harmadszor utazott Pestre, hogy Zsófival találkozzon. Mint az előző két alkalommal, érkezése napján most is egy művészfilmet néztek meg este egy filmklubban, másnap pedig egy kávéházban beszélgettek órákon át, hosszú levelezésük folytatásaként. Zsófi szemmel láthatóan jól érezte magát. Nyilván ezért is egyezett bele az újabb találkozásba – gondolta Péter. Most egész idő alatt barátja intelme járt a fejében (nála szállt meg éjjel): döntésre kell vinni a dolgot. Már rég megitták a cappuccino-jukat, mikor a beszélgetés tetőpontján beálló rövid szünetet Péter azzal törte meg, hogy úgy érzi, ő és Zsófi jól megértik egymást, egy hullámhosszon vannak, és talán nem téved abban sem, hogy mindketten jól érzik magukat egymás társaságában. Ezért ő azt szeretné, ha a jövőben tovább folytatódnának, rendszeressé válnának a találkozásaik. Majd megkérdezte Zsófit, szeretné-e ő is, ha így lenne.
tovább »

Ami igazán lényeges

Mogyorósi László

2010. február 19. péntek

„Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” – gondolta Péter, elsőéves magyar-történelem szakos hallgató, és ha nem lett volna olyan nyomott hangulatban, bizonyára mosolyt csal arcára a felismerés, hogy itt a strandon Saint-Exupéry regényének szállóigévé vált mondata különös aktualitással bír. A testek pőrék, és a lényeg valóban takarásban lapul – vagy éppen domborodik. Az elmúlt év szerelmi kudarca ráébresztette a könyvmoly bölcsészt, mi is igazán lényeges az életben. Timi most új barátjával éppen a tengerparton tölti a forró napokat, míg ő ezen a vidéki strandon méregeti lopva a felhozatalt.
tovább »



Keresés

Friss diskurzus

Interjú

Állandóan írjuk

Irodalom

Kritika

Magazin

Esszé/Tanulmány