“a kollégiumi szobák sötétek és mocskosak / pár embert összezárnak jut nekik egy ágy / egy asztal egy szekrény egy polc a hűtőben / a fogason egy akasztó és egy kulcs amiből / csak egy lehet igazi a többi másolat / és a szobában nem lehet nyugtod ha egy / régi szeretőd nevét valaki a fejed fölötti / polcba véste” – Nagy Rita versei
Tovább
A felejtés alkalmazottjai kitörlik / az űrlapokról a válaszokat. / Az új lány próbaidős, / ő még látja, hogy minden/ olvasható marad.
Tovább
“A közelség azonban megrémíti.
/ Az ágya közterület, / de a vacka egyszemélyes,
/ lámpaoltás után felöltözik, / elrúgja az idegen test melegét,
/ ingerülten fújtat és hátat fordít.”
Ki vagyok? – kérdezed. Ki vagy te? – pontosabban így, / ha egyszer megtalálsz, mert keresni is fogsz / (bár ez még előbb lesz), ezt mondom: ki vagyok? / Felesleg, redundancia vagyok; / egy rész fény egy rész velő vagyok: /
ám valahogy mégis konzisztens; /
vagyok dühből és sárból gyúrt szerves esszencia.”
“A sírok közét használd haladásra. / A sírokat megkerülésre használd. / A temetőt ne használd semmire.” – Szálinger Balázs verse 2018/2 lapszámunkból.
Tovább
“Más ebből erényt faragna, / S fenn villogna, mintha kés! / Én inkább elfedezem, / Ne szeplőzze életem,” – Lackfi János verse, 2018/2. lapszámunkból.
Tovább
“Addig a töpörtyűt utáltam, / de megkívántam, úgy írta le Krúdy. / Az olvasástól változott a vágyam.” – Kortársak Krúdyról-sorozatunkban Vörös István verse.
Tovább
“Már fényév, műhold, Tejút, üstökösök; felsőbb /
osztályba léphet. Nagyapjától hétvégén ajándékot /
kap. Úgy forgatja le-föl a műanyag fedelű, sasszegre /
fogatott, keménypapírra festett csillagtérképet, mint /
aki az életével játszik.”
“Edit úgy érezte, a gyász szokványos ideje neki túl rövid. Több mint két év telt el, ő még mindig feketében járt. Naponta kimegy a temetőbe, egy imát elmond, elbeszélget vele. Régebben gyertyát vitt, és ott álldogált a sírnál, amíg pislákolt a láng, de ezt a szokását bizonyos szempontok miatt megváltoztatta.”
Tovább
“Még messze az isteni csűr meg a kéve, / még messze süvít, te halál, a szeled, / de hogyha hiányzik a reggeli kávé,/ egy bazmeg a szájamon – upsz! – kiszalad.” – Ittzés Ambrus verse
Tovább