Úti füzetek
“non omnis moriar”
{a szerk.}
Búcsú János Istvántól 2011/téli lapszámunkból
Jánosi Zoltán: A szingaléz hajó
Horváth Orsolya: Ha veled kevesebb
Lajtos Nóra: Engesztelő rekviem
Négykezes eklóga
{a szerk.}
Zemlényi Attila és k. kabai lóránt eklógája 2011/téli lapszámunkból.
PÁSZTOR:
Rég nem láttalak erre, a nyár heve űzi a szíved?
KECSKE:
Új rablói űznek a nyárnak, ördögi körben,
görbebottal ütnek, vernek, el sose fárad
a gyilok, a nyakló, mi nélkül lábaimból inal el
erő, kedv, s öröm. Igyunk hát!
Honnan jöttél?
Csabai László
A villamos a szanatórium melletti várakozópályán. A másik járat még sehol. Augusztus vége. Fülledt nappalt lezáró késő délután. A nap még legalább 20 fokkal a horizont fölött, de a hatalmas tölgyek árnyéka a szerelvény hátsó kocsija felől bekúszik a villamosba, és ahogy a sajtárba dobott oltószer csodás gyorsasággal kocsonyás anyaggá alakítja át a nemrég még bugyborékolva csörgedező tejet, a homály is megsűríti a levegőt.
Próza 2011/téli lapszámunkból
Hát így jött vissza Alaszkából a kormányzó
Bódi Katalin
Az idén harminc éves a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház önálló társulata. Ez alkalomból mutatták be a Tirpákia Tündérkert (zenés komédia bűnüggyel) című darabot, amely a színház idei évadának nyitó előadása volt szeptember 24-én. Az ősbemutató kapcsán Onder Csabát, a komédia egyik szerzőjét kérdeztük.
tovább »
Tirpákia Tündérkert
{a szerk.}
Onder Csaba – Antal Balázs
Tirpákia Tündérkert
(Zenés komédia bűnüggyel)
A 2011. szeptemberében bemutatott színdarab szövegkönyve 2011/téli lapszámunkból.
La Malinche
Carlos Morton
A kortárs amerikai csikánó színház jeles drámaírójának egyfelvonásosa 2011/őszi lapszámunkból.
“Tegnap még csoda voltam, Llorona, mára megfertőződtem bűnben.“
Fordította: Vraukó Tamás

A 2010-ben elhunyt művész, Botond: A Vacsora/Das Abendmahl című műcsoportja utoljára május 26-án látható. A kiállítás zárónapján – reflektálván arra, hogy maga a művész számos inspirációt merített a könyvekből, az irodalomból – arra kértek négy írót és költőt, Bartis Attilát, Borbély Szilárdot, Csobánka Zsuzsát és Győrffy Ákost, hogy merítsenek ők inspirációt a kiállított alkotásokból és az így született szövegeket olvassák fel a tárlat terében.
Hegedüs Géza A magyar irodalom arcképcsarnoka c. könyvében így ír Kosztolányi Dezsőről: „Ő a lélek kalandjainak költője és prózai krónikása. Részvétet érez minden emberi szenvedés iránt, látja és ábrázolja a polgári élet sivárságát, undorodik minden erőszaktól, gyönyörködik és gyönyörködtet a szépségben, játszik a nyelv végtelen lehetőségeivel, lelkére ereszti a külvilág benyomásait, és megfogalmazza a benyomásokat.” A pályázatra beküldött prózai írások Kosztolányi fent megfogalmazott szellemében készüljenek.
Térey János, a kötet szerzője, Csobánka Zsuzsa költő, író és magyartanár, illetve Vári György, újságíró és irodalomtörténész beszélgetnek a Könyvfesztiválra megjelent esszékötetről 17.00-tól
A Deák Ferenc Akadémia Közhasznú Egyesület történelmi előadás sorozata 2012. május 17-én csütörtökön 17.00-kor kezdődik. A magyar történelem meghatározó alakjai című sorozat C.Tóth Norbert előadásával indul Luxemburgi Zsigmondról (1387-1437)
A Romkert Kiállítóterem fotópályázata az „Öntudatlan Örökkévalóság” programsorozat keretében amatőr fotósoknak. A képeket zsűri díjazza, de kiosztásra kerül egy közönség díj is. A beérkezett pályaművekre a Romkert Kiállítóterem és Kávéház facebook oldalán lehet szavazni. A szavazásra időtartama: 2012. május 10- június 10.
Nyíregyháza lesz a vers fővárosa 2012. október 9. és 14-e között. A Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. Társulatok, egyéni előadók, zenekarok és filmesek június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.
A debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínházában az eredetileg tervezett május 4-e helyett technikai okok miatt május 19-én kerül sor a Jászai című darab ősbemutatójára. A darabot Jászai Mari naplóiból és Borbély Szilárd "A nagy Jászai" című drámájából Galambos Péter és Kovács-Cohner Róbert rendezte.



Friss lapszámunk Útirányul A régi Nyíregyházát tűzi ki: Kujbusné Mecsei Éva Múltbéli kapcsolatok c. tanulmányában Nyíregyháza 1753 és 1848 közötti kapcsolatairól ír, Galambos Sándor pedig a dualizmus kori Nyíregyházáról közöl tanulmányt. A Fogadó rovatunk a mai Nyíregyháza köztereivel foglalkozik: előbb Onder Csaba kérdezi Simon László talajvédelmi kutatót a Kossuth téri fákról, majd Gucsa Magdolna írását olvashatják az Életfáról. Gyaloggalopp rovatunkban Kulcsár Attila értekezik Nyíregyháza múltjáról és jelenétől a városfejlesztés tükrében, de Forspont rovatunk -- melynek alcíme ezúttal Iskolapéldák -- első tanulmánya is a városhoz kötődik még: Kedves Júlia Nemzetiség és nyelvhasználat a nyíregyházi evangélikus népiskolában (1876-1910) címmel közöl tanulmányt - valamint még sok minden mást. Immár letölthető pdf-formátumban is!