Kategória: Vers

már rég felöltöztél a halálhoz és itt
/ hagytad nekünk az otthontalan álmokat
/ az emlékezetből kikoptatott napok
/ ott gurulnak az októberi szél
/ pofozta falevelek között

“híd alatt
/ parki padon / ha hagynak / onnan
/ nézed az arcokat
/ de egyet sem ismersz fel
/ pedig (bár) / már mind láttad anno”

“hófelhők jönnek, és a varjak
/ mennek az erdőbe vissza.
/ olyan egyértelmű minden,
/ mint ez a végtelen hófehér.
/ nem állok fel az ablaktól
/ soha, soha többé.”

“zsolozsmához gyűlt zöld szerzetesek /
a kihajtott kapucnifedelű kukák /
rúgásomtól jobblétre szenderülne /
képmutató beltartalmuk csurig tömték /
őket transzformersszal hagymahéjjal /
együtt vagyunk-e még mondd együtt vagyunk-e

“Az ereszről pöttömnyi angyal könnye csobban, / Százezer boszorkány mosdik a patakban, / Mohán törölköznek, harmat lóg fülükről, / Málló vakolatot kaparnak a csöndről.”

Megmondtam neki, hogy gyűlölöm.
Arca se rezdült, némán tűrte.
Egyenesen a szemébe mondtam,
hogy végig ott voltam mögötte,
én voltam, aki alig pár évesen
gödörbe lökte …

“madár-repülés, csók, irgalom, nincs közünk semmihez,
/ seregélyek verik fölöttünk a levegőt” – Tönköl József versei

“irdalni a megharcolt éveket. citrom, /
fokhagyma, só. zuhatagokban fölfelé, /
vissza a teremtő forráshoz.”

Függöny söpör a széksorok között,
/ egy láthatatlan zsinórszerkezettel,
/ mit nem tudom, ki rángat, de nem ember,
/ az biztos, egy madárraj ütközött.