Kategória: Köztér

Leírható-e a magyar társadalom?

“A magyar társadalom lelki mintája a Hankiss Elemér által “üres individualizmusnak” nevezett, egyébként kreatív és innovatív beállítódás, amelynek eredményeképpen azonban a magyarok se együttműködni, se versengeni nem tudnak. Mindezt súlyosbítja az empátia hiánya, s a külső, nem nemzeti szempont alkalmazására való képtelenség” – Csepeli György szociálpszichológus, szociológus a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke Nyíregyházán adott interjút A Vörös Postakocsi folyóiratnak. Béres Tamás beszélgetése.

 

Tovább

Az Angyal és a Mester utca sarkából elinduló végítélet

Kőrösi Zoltán-emlékest a Hadik Kávéházban – Baranyi Gergely tudósítása

Április 27-én a Hadik Kávéházban emlékeztek meg a nemrégiben elhunyt Kőrösi Zoltánra (1962-2016), egyben bemutatták utolsó, Az ítéletidő című regényét. Papp Sándor Zsigmond íróval, újságíróval, Mészáros Sándorral, a Kalligram Kiadó főszerkesztőjével és Sárközy Bencével, a Jelenkor Kiadó igazgatójával Juhász Anna beszélgetett – szóba kerültek Kőrösi jellemvonásai, motivációi, valamint a beszélgetés tárgyát képezte az is, hogy miért nehezen beilleszthető legújabb kötete a „Kőrösi-életműbe”. A beszélgetést Grencsó István dzsesszzenész és Pálfi Kata színésznő előadásai kísérték.

Tovább
Loading

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< nov 2020 >>
hkscpsv
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6