Kategória: Tárlat

Francia „impressziók” Londonban

A londoni időszaki kiállítás a Courtauld Galleryvel való együttműködés eredménye, amely pazar válogatást tár a nagyközönség elé, köztük a legismertebb (s kevésbé „populáris”, de nem kevésbé kiváló) művekkel, olyan impresszionista (és poszt-impresszionista) alkotóktól, mint Manet, Monet, Renoir, Degas, Seurat, Toulouse-Lautrec, Pissarro, Cézanne, Gauguin. A 12 egységre tagolt tárlat a művészek szerinti felosztást követi, az irányzat kezdeteitől annak meghaladására tett kísérletekig.

Tovább

Ötven kép Munkácsytól – a “Munkácsy 50” című kiállításról

“A Jósa András Múzeum két lépésben rendezte meg Munkácsy Mihály festőművész kiállítását Nyíregyházán. A kiegészített anyag a második felvonásban főképp az úgynevezett „szalon képeknek” nevezett darabokkal gazdagodott, melyeknek művészettörténeti megítélése igen változatos. A kiállítás igyekszik az ilyen típusú Munkácsy képek közül a legkifinomultabbakat bemutatni. Azt, hogy ez mennyire valósult meg, a látogatók és a műértő közönség véleményére bízzuk.” – Németh Erika kiállításkritikája a Jósa András Múzeum “Munkácsy 50” című kiállításáról.

Tovább

Elszármazottak – Csutkai Csaba fotóművész portréfotó-kiállításáról

2018. január 18-án nyílt meg Csutkai Csaba fotóművész portréfotó-kiállítása Elszármazottak címmel a nyíregyházi Városi Galériában. Az alábbiakban Kováts Dénes kiállításmegnyitón elhangzott köszöntőjével és néhány, a megnyitón készült fotóval invitálunk minden érdeklődőt a kiállításra, amely február 24-éig tekinthető meg.

Tovább

Ideális önarcképek, változó impressziók

A kötet költői címét egy Tandori Dezső játékos fantáziája által megalkotott „irodalmi növény” nevéből nyerte, amelyet a költő többször csatolt ajándékként barátainak írt leveleihez és jelenített meg önálló alkotásaiban is. A negyvennégy magyar író kéziratait és rajzait tartalmazó könyv előzményét jelentő, azonos című kiállítás a 2012-ben a debreceni Medgyessy Ferenc emlékmúzeum kiállítóterében volt megtekinthető. Az október 17-én tartott könyvbemutatón Deme Felícia járt.

Tovább

Nem elég

“Csontó művészetét a meglepő technikai megoldásokon túl visszatérő formák, geometriai és retorikai alakzatok teszik izgalmassá. A jelentésképzésben és a homogenitás megteremtésében legegyértelműbben a gömb és a mozgás motívumai vesznek részt.” Berki Teofil kritikája Csontó Lajos Vicces sztori című kiállításáról (MODEM, 2013. március 10 – június 2.)

Tovább

Véletlen találkozás

“Susan Sontag megállapítása szerint a fénykép töredék – egy pillantás. A fényképek részletek. Ezáltal a fényképek hasonlítanak az élethez. Varga Attila fényképén leginkább a tudatosan szerkesztett esetlegesség, töredékesség ragadható meg, amely ebben az esetben a Sontag-féle életértelmezést támasztja alá.” Czomba Magdolna képleírása/kritikája Varga Attila fotókiállításáról.

Tovább
Loading

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< Júl 2019 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4