Címke: Móricz Zsigmond

„Villám”-drámaíró verseny a Móricz-hetek programjában

2015. január 29. és 30. között drámaíró versenyt rendez a Móricz Zsigmond Színház. A Móricz-hetek eseménysorozat egyik legnagyobb attrakcióján Egressy Zoltán, Forgách András és Pozsgai Zsolt a felkért szerzők. Ők írnak a kisorsolt Móricz-novella címe alapján új, magyar egyfelvonásos darabokat az éjszaka leforgása alatt.

Tovább

Novellaíró-pályázat

Megemlékezve Móricz Zsigmond születésének 135. évfordulójáról, a Kelet-Magyarország és a Móricz Zsigmond Színház közös novellaíró-pályázatot hirdet.

Tovább

Móricz-pályázat

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázatot hirdet mester szakos, illetve doktorandusz hallgatók számára. Pályázni olyan, legfeljebb 30.000 leütés terjedelmű tanulmánnyal lehet, amely a Móricz-próza újraértelmezésének témaköréhez kapcsolódik.

Tovább

“Most úgy érezte, mintha ő is zsidó volna…”

„…attól sem vagyok lelkes, ha Móriczot, leginkább a Hét krajcár és a Légy jó mindhalálig önéletrajzi olvasata nyomán, afféle siránkozó, panaszkodó vesztesként képzeljük el: erős gyakorlati érzékkel megáldott, határozott, az irodalmi élet szervezésében is komolyan részt vevő ember volt. Persze, összetett személyiség lévén, tudott sírni, felnőtt férfiként is akár, mondjuk a legjobb barátja, Ady Endre temetésén, de ettől még nem volt ő egy nyafogó Nyilas Misi.” Szilágyi Zsófiát Onder Csaba kérdezte nagymonográfiája, a Móricz Zsigmond (Kalligram, 2013) kapcsán. Nyári interjúsorozatunk ötödik része

Tovább

Ahogy még nem láthattuk

A Móricz Zsigmond Színház 2012/2013-as évadának egyik különleges kamaradarabja volt Móricz Zsigmond Naplóiból készült előadás, amellyel a névadóról emlékeztek meg halálának 70. évfordulóján. Móricz Zsigmond: Naplók (Színpadi játék a húszas évek végéről – egy részben) Rendező: Bodolay Géza, bemutató: 2013. január 12.

Tovább

Élete regénye

“… olyan, mint egy jó Móricz-regény: sok mindent kérdez, sok mindent tisztáz, s miközben továbbgondolásra késztet, a végső válaszok megadásának lehetőségét a mindenkori olvasóra bízza.”
Baranyai Norbert kritikája Szilágyi Zsófia Móricz Zsigmond-monográfiájáról (Pozsony, Kalligram, 2013)
A nyíregyházi könyvhét mai, 2013. június 7-i pénteki rendezvényén Szilágyi Zsófiával Onder Csaba beszélget 16.30-tól a Kossuth téren

Tovább
Loading

Szerzőink

Hírek

Gyorsposta

Programok – A Vörös postakocsi ajánlja

  • Nincs esemény

Kultúrkalendárium

<< dec 2020 >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3