SZÍN-TÉR: műhelybeszélgetés a magyar színházak, és a kortárs magyar dráma titkai iránt érdeklődő közönség kedvére, minden hónap első keddjén a Magyar Írószövetségben. 2009. december 1-jén, kedden, 17 órakor az Írószövetség klubtermében Hanti Krisztina és Darvasi Ferenc beszélgetett a „Móricz 2009” (Annuska; Tragédia – komédia –; Naplópók) három szerzőjével: Forgách Andrással, Pozsgai Zsolttal és Tasnádi Istvánnal. A beszélgetést, mely hamarosan megjelenő 2009/tél lapszámunkban is olvasható, három felvonásban közöljük – elsőként a Tasnádi Istvánnal folytatott beszélgetést olvashatják.

Hanti Krisztina: Jó estét kívánok mindenkinek, a SZÍN-TÉR estek házigazdájaként nagy szeretettel köszöntöm a kedves közönséget, következő állomásunkon, Nyíregyházán. Vendégeink a Móricz Zsigmond Színház „Móricz 2009” című előadásának alkotói. Köszöntöm a megjelent drámaírókat: Tasnádi Istvánt, Forgách Andrást és Pozsgai Zsoltot. Forgószínpadszerűen szólítjuk majd őket közénk, kérdezőtársammal Darvasi Ferenccel.

Idén ünnepeljük Móricz Zsigmond születésének 130. évfordulóját, és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház merész vállalkozásba kezdett, Tasnádi Csaba igazgató úr ötlete alapján felkért három kortárs drámaírót, hogy írjanak az évforduló kapcsán új műveket. Elsőként Tasnádi Istvánt kérem, hogy fáradjon ide. Az Annuska című darabjával kezdődik az előadás. Ez a darab egy generációról generációra öröklődő hagyományt mesél el, azt a szokást, hogy – vélhetően a könnyebb megélhetés reményében – a nagycsaládok idő előtt, szinte még gyermekként férjhez adják a lányokat, így a címszereplő Annuskát is. A történet Móricz 1915-ös, azonos című novellájára épül. Szeretném, ha a későbbiekben erről is szót ejtenénk. Ami számomra még izgalmasabb, hogy Federico García Lorca műveinek a hangulatát is megidézi a darab, számos Lorcánál meglévő motívumot felhasznál, – elsősorban a Vérnász című drámájára gondolok. Nemcsak a mottó került elő a szövegben, de olyan központi motívumok is, mint például szimbolikus alakok szerepeltetése: a Hold, a Halál a Koldusasszony képében, illetve a Vérnászban is központi helyen szerepel a kényszerházasság, és a női szerep kötöttségének a középpontba állítása. Tasnádi Istvánnak sikerül ötvözni ezt a légkört a móriczi népi élményanyaggal. Hogyan talált egymásra nálad Móricz és Lorca? Mennyiben volt kézenfekvő számodra mindez?

Tasnádi István

Tasnádi István

Tasnádi István: Nagyon későn jött ez az összecsengés. Úgy láttam hozzá a munkához, hogy fogtam a Móricz novelláskötetet, amit most adtak ki négy kötetben, elég vaskos olvasmány, és nekiduráltam magam, és életemben először, nem mondom, hogy az összes novellát, de jó ezernyi oldal Móriczot összeolvastam, és megismertem egy olyan arcát, amit eddig nem. Sok arca van egyébként, és sokat ismertetnek meg velünk az iskolában is, de például az Erdély-trilógiát az iskola után fedeztem fel magamnak. Az is egy teljesen más Móricz, számomra egyébként a legimpozánsabb, rengeteg minden van vagy volt ebben az emberben, mint íróban. Azt gondolom, hogy ez az este, anélkül hogy összebeszéltünk volna [ti. a „Móricz 2009” darabjainak bemutató estje, illetve annak szerzői – a szerk.], elég pontosan mutatja meg ennek a személyiségnek a nagyon is különböző aspektusait. Tulajdonképpen azzal a kíváncsisággal ültem neki Móricz olvasásának, hogy vártam, mi fog rám a legjobban hatni ebből az életműből, és majd arra indulok el. Elég sokáig nem történt semmi. Nagyon ismerős volt és nem indított meg. Egyszer csak viszont találkoztam ezzel a novellával, az Annuskával. Viszonylag kevés női novellája van Móricznak. Viszont ebben olyan hihetetlenül pontosan és nyersen és mégis költői módon ábrázolta a kiszolgáltatottságot, nem szociografikus, nem szűk leíró módon, hanem valami egészen izgalmasan, a női lélek oldaláról, abba belehelyezkedve. És ez után már picit koncepciózusabban olvastam tovább, és találtam még „női novellákat”. Nem biztos, hogy mind női novella volt, de volt egy-egy olyan motívum, vagy egy olyan szereplő, akinek a sorsa olyat villantott fel, ami köthető volt valamilyen szinten ehhez a paraszti sorban lévő lányhoz, a későbbi nő helyzetéhez. És aztán így kiadta magát egy ív, amely az asszonysorsot járt be ettől a tizenöt éves korban odavetett lánytól egészen a felnőtt korig, amikor már anya lesz ő is, amikor kényszerűen ő is kiházasítja a lányait. Lorca pedig úgy jött, hogy az eredeti novella is valamiféle költészettel van átitatva, sűrítve mutatja meg ezt a közeget.  Van egy nagyon fontos motívum ebben a novellában. Hogy Annuska igen fiatalon férjhez mehessen, az apa elhívja az orvost, hogy az megállapítsa, érett nő-e már. Magyarán van-e már havi vérzése a lánynak, és ha van, akkor oda lehet adni. Ez a szabály. Maga a hold, amely befolyásolja a ciklust, és a Lorca versek, tehát a költészet, a legalapvetőbb anyagiság együtt, ez a két véglet, ami igaz a nagy költészetre, Lorcánál is. Én azt gondoltam, hogy ez Móriczban is benne van, amiről olyan keveset beszélünk, valahogy annyira nem evidens. Legalábbis nekem nagy élmény volt az ezzel való szembesülés, az ezzel való találkozás.

Hanti Krisztina: Azt figyeltem meg, hogy Lorcánál, majdnem minden művében, a szereplők megpróbálnak a hagyomány kötöttségéből, a szigorú gúzsba kötöttségből kitörni. A te darabodban ennek a lehetősége sincs meg, te inkább az élet körforgását ábrázolod, és a sorsszerűségre helyezed a hangsúlyt. Miért láttad ezt íróilag indokoltnak, annak ellenére, hogy Lorca ennyire központi szerepet kap nálad?

Tasnádi István: Hát azért ez mégiscsak egy Móricz adaptáció. Abból indultam ki, ami az Annuskában megvan. Ott egyébként szintén egy olyan nő vagy lány áll a középpontban, aki ki akar törni, hiszen a szemére is veti a kovács, az apa, hogy minek egy kovács lányának kijárni a polgári iskolát, minek olvasni tudni. Az olvasni tudó, érdeklődő és nyitott Annuskából végül egy parasztasszony lesz. Még egy fontos dolog, amit nem mondtam. Attól lett igazán érdekes számomra ez a történet, amikor az Életem regényében megtaláltam a mintáját ennek a novellának. Móricz Istvándiban élt pár évet gyerekkorában, 8-9 éves lehetett. Nagybátyja, Pallagi László, kovács volt, az apa figuráját mintázta. Nagyanyjáról is mintázott, akit tizenöt évesen férjhez adtak. Mindez az Életem regényében jön elő, tehát nagyon szépen látszott, ahogyan az életrajzi motívumok egy teljes fikcióba összeállnak.

Hanti Krisztina: Van egy emlékezetes jelenet az előadásban, amely az esküvői előkészületekről szól. Annuskát két falubeli asszonyság készíti az esküvőre, segítenek neki fölöltözni, és közben megosztanak egymással különféle „kedves” gondolatokat, tapasztalatokat a férfiakról, így sikerül őt még jobban elborzasztaniuk a házasság intézményétől.

Tasnádi István: …öltöztetik a lányt az esküvőre, és közben szidják a férfiakat, mint a bokrot. Tehát tulajdonképpen mire fölöltözik a lány, addigra…

Hanti Krisztina: …még rémültebb lesz és…

Tasnádi István: …igen, mert a férj vagy veri majd, vagy iszik, vagy mind a kettő, és úgyis elmegy., Amíg nem vagyunk házasok, addig van élet, utána már semmi nincsen. És ezt így egymás között megbeszélik, és a végén azt mondják, hogy: sok boldogságot! Ennek a párbeszédnek, jelenetnek az alapja A baj forrása című novella, ahol az asszonyok a vonaton beszélgetnek. Elkezdenek idegen asszonyok egymással beszélgetni és kiderül, hogy tényleg egy pokol mindenkinek az élete.

Darvasi Ferenc: Annuska szerepét Széles Zita játssza. Gyors egymásutánban kell megformálnia egy 15 éves, nyurga kamaszlányt, egy menyasszonyt, majd egy kissé megtört, férjétől elvált, lányait egyedül nevelő parasztasszonyt. Befolyásolt-e a darab írása közben, hogy Zita a Vérnászban is szerepet játszott, vagy az, hogy tudtad, ő játssza majd az Annuskában a főszerepet?

Tasnádi István: Ez engem egyáltalán nem befolyásolt. Az viszont igen, hogy amikor készültünk erre, akkor tartottuk a kapcsolatot, hogy ki hol tart [ti. a három szerző – a szerk.], és el kellett osztani, hogy az egyes darabokban valószínűleg ki fogja majd játszani a főszerepet, ki az a színész, aki köré íródik a darab, hogy később ugyanazt a színészt terheljük nagyon. Tudtam, hogy például Andrásnál [Forgách András, Tragédia-komédia – a szerk.] meg fog jelenni maga Móricz, tehát ott kell egy karakteres Móriczot találni. Amikor nálam eldőlt, hogy egy női darab lesz az enyém, akkor onnantól kezdve én azt kértem, hogy Széles Zita legyen benne, ezt a szerepet neki írom, hiszen egy nagyon nehéz szerep. Előbb egy tizenöt éves lányt kell eljátszania harminc éves anyaként, majd később egy idősebb asszonyt, mindezt 55 percben. Olyan színészi munka ez, ami ritka kihívás egy színésznőnek. Ehhez egy nagyon jó színész kell, és én azt gondolom, hogy Zita az – ezért is ragaszkodtam hozzá nagyon.

Darvasi Ferenc: Számtalan adaptációt csináltál már, volt az elhíresült Nexxt, amit a Gépnarancsból és az Amerikai pszichóból írtál, vagy a Phaedra átiratai például. Miért írsz adaptációkat, átiratokat?, Ezeket a szövegeket egyenrangúnak tartod a „saját alapanyagból” készült darabjaiddal?

Tasnádi István: Amiket felsoroltál, azok mind nagyon-nagyon különböző darabok, és mind nagyon különböző módon készültek, és nem is nevezném mindegyiket átiratnak. Az első Phaedra darab, Euripidész Hyppolitosa átirat-e vagy sem? Ilyen alapon az is átirat, hiszen van egy ősi téma, amit Euripidész színpadra tett. És aztán Seneca a következő, Racine, Enquist, Sarah Kane, tehát ezek a szerzők egy témát, egy metaforába sűrített erős emberi konfliktust dolgoznak fel különböző módokon, tehát én ezt nem hívom átiratnak, ezek önálló darabok egy bizonyos főtéma kapcsán. Aztán a klasszikus adaptáció, bár ugye ez is nehéz dolog, mert igazából ott is van egy alapnovella, amiből az ember kibont, vagy keres hozzá valamit. Én az Annuskához úgy kerestem szövegeket, hogy minél több Móriczot tudjak beemelni. Mindez egy hommage tulajdonképpen, egy Móricz-hommage. Ilyenkor azt tekintem a legnagyobb dolognak, ha én minél inkább háttérben tudok maradni, nem én szerepelek, hanem az, amit én találtam ebben a szövegben, vagy életműben. Amiről azt gondolom, hogy nagyon él ma, azt igyekszem olyan keretbe rakni, hogy igazán élvezetes legyen annak a diáknak is, aki beül most a színházba és esetleg fél, hogy Úristen, 130 éve született, és ez most egy ünnepi előadás, mi közöm nekem ehhez, nyilván valami borzalmas unalmat fogok találni. Ezzel szemben, azt remélem, olyan erős az élet ezekben a Móricz szövegben, ami ma is megcsaphat minket. Ez egy klasszikus adaptáció, négy-öt másik Móricz novellából is tettem bele részleteket, sőt nemcsak novellából, hanem például az Életem regényéből is mondatokat. Sok helyről belecsempésztem, hogy legyen ez minél inkább ő. Az enyém tulajdonképpen egy retusálói munka, a nagy hiányokat szépen átkötni, de olyan módon, hogy konzekvens legyen a két folthoz, amit összeköt.

Hanti Krisztina: Tasnádi István élményvilágát idézi fel az élet menetének, az örök körforgásnak a megjelenítése, vagy Móriczét? Mert ugye az Annuskában, tehát a Móricz novellában ez nincs benne, a színdarabban viszont meglehetősen hangsúlyos, nagyon lényeges visszatérő jelenet, hogy Annuska ugyanazt mondja el a lányának, amit ő hallott a saját anyjától, és kisebbik lánya, az asztal alatt, szintén ugyanazokat a szavakat mondja majd a játékbabájának…

Darvasi Ferenc: És igazából a sors ismétlődés-körkörösség nagyon jön Lorcából is, a női sors kegyetlensége a férfi jellegű társadalmakban, mindez szintén nagyon lorcai. Az Annuska ezért tekinthető egyszerre egy Móricz és egy Lorca adaptációnak is.

Tasnádi István: Itt fontos elmondani, mert biztos nem mindenki látta vagy olvasta a szöveget, hogy a darab végén ez a lány, akit odaadnak tizenöt évesen, szintén odaadja tizenöt évesen a lányát. Ez az a bizonyos körforgás, amiről beszélünk. Valóban ebben a novellában nincsen meg ez, de ha mondjuk elolvassuk az Életem regényének a bevezetőjét, amit a saját családjáról írt, és a falusi életnek az évezredes ismétlődéseiről, arról a rituáléról, amiből – azt mondja – nem lehet kitörni, abban tehát ott van, és az ő apja abba ment tönkre, hogy megpróbált kitörni ebből. Ami az apának nem sikerült, neki, Móricznak sikerült, egy másodgenerációsnak. Az évezredes mechanizmusok, amelyek egy falusi hierarchiát működtettek, ma már nyomaiban sem létezik. Ilyen szempontból hű vagyok Móriczhoz.

Hanti Krisztina: Köszönjük szépen Tasnádi Istvánnak a beszélgetést, és kérem Pozsgai Zsoltot, hogy fáradjon ide közénk.

(a cikk második része)