Abban az áprilisi hónapban Péter már harmadszor utazott Pestre, hogy Zsófival találkozzon. Mint az előző két alkalommal, érkezése napján most is egy művészfilmet néztek meg este egy filmklubban, másnap pedig egy kávéházban beszélgettek órákon át, hosszú levelezésük folytatásaként. Zsófi szemmel láthatóan jól érezte magát. Nyilván ezért is egyezett bele az újabb találkozásba – gondolta Péter. Most egész idő alatt barátja intelme járt a fejében (nála szállt meg éjjel): döntésre kell vinni a dolgot. Már rég megitták a cappuccino-jukat, mikor a beszélgetés tetőpontján beálló rövid szünetet Péter azzal törte meg, hogy úgy érzi, ő és Zsófi jól megértik egymást, egy hullámhosszon vannak, és talán nem téved abban sem, hogy mindketten jól érzik magukat egymás társaságában. Ezért ő azt szeretné, ha a jövőben tovább folytatódnának, rendszeressé válnának a találkozásaik. Majd megkérdezte Zsófit, szeretné-e ő is, ha így lenne.

Zsófi, arcán egy furcsa mosollyal, hirtelen jobbra-balra kezdett nézelődni, mintha valamit keresne, vagy mintha valami érdekes dolog lenne ott, még a plafonra is felbámult. Péter várakozóan nézett rá. „Csak mivel hogy mindketten jól éreztük magunkat, és olyan jól megértjük egymást, ezért gondoltam” – próbálta mentegetőzésével sürgetni a választ. Végül a lány újra felé fordult, és arcára komolyságot erőltetve igent mondott. Nem sokkal később előhúzta táskájából lehalkított telefonját, ránézett a világító kis kijelzőre, majd visszacsúsztatta a táskába. „Ismeretlen szám, már tegnap is volt egy ilyen” – mondta magyarázatképpen.

Az utcán, mielőtt elbúcsúztak, Péter, biztos, ami biztos, még egyszer rákérdezett: „Akkor ugye találkozunk majd újra?” „Igen!” – válaszolta Zsófi elnyújtott, megemelt hangon, elkerekedő szemmel, törzsét kissé előre is döntve, mint aki ingerültségét próbálja palástolni. Aztán elmosolyodott, és többször vissza-visszafordulva, integetve váltak el.

Péter, miután hazautazott, egész héten a fővárosi színházak műsorait böngészte az interneten. Zsófi sokat és lelkesen beszélt a Hamletről, ezért elsősorban Shakespeare-darabokat keresett; összeírt néhány előadást, és úgy döntött, felhívja Zsófit, hogy megbeszéljék az újabb találkozót. Napokig próbálkozott, kicsengett, de a lány nem vette fel. Mint később sem. Soha többé.