Az augusztus 28-án a VIDOR Fesztivál keretében bemutatott Szindbád törzsasztala hangos folyóirat-számról.vidoropenmic01

Igazi összművészeti fesztivál a Vidor, színházi előadások, kiállítás, utcaszínáz, világzene immár kilencedik alkalommal, s benne a harmadik éve egyre kiforrottabb irodalmi programok, s ha már a számoknál tartunk a második napon (augusztus 28-án, szombaton) tartotta a SZIRT (Szabolcsi Írók Társasága) harmadik tematikus felolvasóestjét, benne a ki tudja hányadik OpenMic-et, nyitott felolvasást, ahol a közönségnek is szabad a színpad, mehet a hancúr a placcon.

Erre az alkalomra már beszélő címmel azonosították a szervezők a rendezvényt: Szindbád törzsasztala címen, meghatározása szerint a SZIRT-Szabolcsi Írók Társasága hangos folyóirataként hirdették a programot, s bizony mára már nívója van az eseménynek, több országos hírű, nyíregyházi gyökerű alkotó is rendszeresen tiszteletét teszi a műsorban. A Szindbád törzsasztala címben sok hangulat rejlik, ahogy mondogatom magamban, tipikusan helyi, nyíregyházi környezet ugrik be, benne Krúdyval, Móricz Zsigmonddal, Váci Mihállyal, Bessenyeivel, egyszóval mindazokkal, akik valamit letettek – stílszerűen – Szindbád törzsasztalára, akár a kerekasztal lovagjai… Nívós kis társaság, s ebbe a körbe (a képzeletbeli asztal köré) gyűlnek össze a helyi írók, hogy egyikőjük által kreált hívószóra, ez esetben többre is, megírják alkotásaikat, majd felolvassák azokat.

A mostani hívószavak nem egyszerű témát adtak, kötődtek a Vidor hangulatához, de megvan bennük a fesztiválok szele, a művészet és a közönség találkahelye, az a misztikus világ, amit a színház és környezete nyújthat a közönségnek, megragadható, megfogható, de egyben elérhetetlen is. Nagy Zsuka hívógondolata így hangzik „hancúrplacc, gardenparti, színészbüfé avagy almaecetera a Vidoron innen és túl”.

A Művész Stúdióban népes közönség gyűlt össze, ahol Zsuka köszöntője után a Phemius Zenekar kezdett zenélni, ismerős dallamokat, egyéni stílusban, virtuóz zenei megoldásokkal, lendületesen. Az ő zenéjük választotta el a felolvasásokat, melyek sorában először Nagy Gergely olvasta fel írását (aki a Phemius egyik gitárosa is). A Monológ egy Yorick-koponya felett (egy Hamlet előadás után) című alkotás témájában a színház világához hozza közel a hallgatóságot. Az előadás imponáló, illik a témához. Nagy hangfekvése Latinovitsot juttatja eszembe, a közönség tapssal jutalmazza, igazi színházi produkció is lehet belőle, gondolom, de hát’ elvégre is ilyen helyen vagyunk.

Darvasi Ferenc író, kritikus prózai munkája önéletrajzi ihletésű (is lehetne) régi, saját emlékeket idézett fel abból az időből, amikor a címben szereplő „fiatalembör” Békés megyéből a „Nyíregyházi Tudományegyetemre” érkezett, s tanulmányai közben megismerkedett a helyi színházi élettel, a „hancúrplaccal”, a „színészbüfével”, a „gardenpartikkal”. Nagy vidámságot hoz egy jó sor a felnőtté válásról: „…ebben áll a felnőttség, hogy most már jó bortól leszek rosszul…” Emlékezik, sok humorral, régi pillanatot és helyszínt felidézve, s közben válaszokat is keres. „Most akkor, hogy is van ez a múlttal?”, mire emlékezünk és mit felejtünk el? – teszi hozzá, de a választ már a közönségre bízza, akikben bizony egy-egy felidézett kép kapcsán megannyi új kép villan be a múltból és hál’ istennek a jelenből is.

Horváth Orsolya ülve olvas, egy nagy, színes mappából. Versei címei megegyeznek a hívószavakéval, de mindegyik más és más. A Hancúrplacc című még fanyar humorral él, az utolsó vers már komolyabbra szerelt, a közönség is eképp reagál: az első versnél még nevet, majd a következőnél csak mosolyog, s értően bólint, aztán felszisszen, végül néma csöndben hallgatja végig az utolsót, amely a szerző előadásában igazán él, megérinti a jelenlévőket, nagy tapssal jutalmazzák.

Közben-közben a Phemius zenél. Ismerős nép- és popdal motívumok keverednek, összeállnak egy új dallammá, s egy kis dob-, majd gitárszólóval nagyszerű atmoszférát teremtenek az estnek.

Oláh András költő már felállva olvas. Néhány szó a Barthalossy-hagyatékról című fiktív elemző munkája nagy közönségsikert arat (szintén). Írásának elbeszélője egy tájház avatása során ismerkedett meg Barthalossy Eleonórával, aki egyetlen leszármazottja a nyírségi kötődésű jeles tudósnak, Barhalossy Mórocz Eduardnak, ez utóbbi a két világháború közötti összehasonlító nyelvészet és magyar nyelvtörténet egyik legkiemelkedőbb alakja, s aki munkássága segítségével ad nyelvtörténeti elemzést a hívószavak eredetéről, valódi jelentéséről. A produkció végén még egy titokban előkerült Petőfi szövegrészlet, A helység kalapácsa elveszett sorai is elhangoznak, mondhatnám pajzán témában, de mondom is, sok humorral és Barthalossy hagyományaihoz méltó nyelvi leleménnyel. No, a viccet félretéve, jót mulatott a közönség a történeten, a mellettem álló fotós kolléga még dokumentálni is elfelejtett, azt mondta, adjak már kölcsön néhány fotót, annyit nevetett…

Végül szintén állva mondja el Megroppant őszi torzó című versét Kürti László, költő. Őszi hangulatú, magányról, szerelemről, nőről, vágyakról szóló verse így a nyár végén megérinti a közönséget, ha szabad, ha nem, én is idézem a vers záró sorait:

„arra gondolok néha, könnyebb talán egyedül.
aggódva figyel a merész, mégis az ölembe ül.
jól gondozott kertek közt éppen hogy rám találhat.
fáradtan, idegenül is elmennék még utánad.
ne csalj, vigasztalj, lidérc. ki él, az mind hiteget.
a szemembe hazudd, csakis, hogy nekem bármit lehet.”

Még nem tudom mi lesz a következő hívószó vagy szavak és azt sem, ki hívja majd tettre a helyi költőtársakat, Vidoron innen és túl, …de nagyon várom, s szerintem a közönség is, látva a sok mosolygó, elégedett arcot; Darvasi Feri gondolataira reagálva, lesz emlék, s van jelen…

a képek a szerző munkái