Géza eközben a kóbor macskára gondolt, amit egyszer, még gyerekkorában hazavitt karácsonykor. Most is mintha valami kis kóbor állatot fogadott volna be. Vagy őt fogadták be inkább?

A Vörös Postakocsi Online ünnepi írásai.

Portálunk felkéréssel fordult szerzőihez, munkatársaihoz, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is tegyék tartalmasabbá írásaikkal az oldalt az ünnepek idején. A következő napokban, az ünnepi időszakban ezekkel az írásokkal kívánunk minden kedves olvasónknak áldott, békés, jó olvasmányokban gazdag karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt!

Be volt kapcsolva a tévé, épp a híradó ment, de Gézát ma ez sem tudta lekötni. December 22-e volt, holnap már szabadságon lesz, kötelező volt kivennie az év során megmaradt napokat. Pedig szívesebben ment volna karácsonykor is dolgozni, semmint hogy fel-alá mászkáljon a lakásban, mint valami ketrecben. Tartott az ünneptől: épp három éve volt, hogy elhagyta Timi, és ő abban az évben a szüleinél töltötte a karácsonyt, ami kicsit gáz volt már harmincévesen, és többször ezt nem is akarta eljátszani. 25-én majd átmegy néhány órára hozzájuk, beszélgetnek egy sort, aztán ő hazamegy, hogy újra egyedül legyen.

Csörgött a telefonja. Nem várt már semmiféle hívást. Rápillantott a kijelzőre, amin megjelent Timi neve. Nem törölte ki azután sem, hogy hallotta, a nő talált már magának másik férfit. A nők azok mégiscsak nők, valahogy nem lehet haragudni rájuk, kegyetlenségük olyan ártatlan, mint a gyerekeké. Először meglepetést akart tettetni, úgy szólni bele a telefonba mintha már kitörölte volna már a számot: „Tessék, Hopler Géza”; vagy hogy „Rossz számot hívtál?” De végül csak annyit mondott: „Szia.”

Timi mindig is nagy játékos volt, hangjából most mégis kiérződött vidámságának erőltetettsége, bár aki nem ismeri, bizonyára nem veszi észre. Kellemes ünnepeket kívánt, majd arról beszélt, hogy nincs már együtt azzal a férfival, és miért is ne találkozhatnának egy kis beszélgetésre.

Gézának komoly erőfeszítésébe került annak idején megbarátkozni a gondolattal, hogy Timi nincs vele többé, ezért habozott kicsit, aztán valami buta remény-féle lett úrrá rajta, és igent mondott.

Egy kis kávézóba beszélték meg a találkozót, de már a bejárat előtt összefutottak. Timi csinos maradt, mindig is vékony volt, gondolta Géza. Csak mikor odabent szétnyitotta kabátját, akkor tűnt elő pocakja. „Terhes vagyok” – mutatott hasára, s azzal az erőltetett vidámsággal beszélt, amivel a telefonban is. Gézában egy világ omlott össze. Csalódottságát sikerült ugyan palástolnia, de azért kicsúszott a száján: „De hát azt mondtad, már nem vagytok együtt…” „Igen, na és?” – nevetett a lány kissé hisztérikusan. Otthagyta a férfit, mert ivott – magyarázta. Géza nem igazán hitt neki, de nem firtatta a dolgot. Úgysem fogja elmondani az igazságot. Pedig nagyon is jól el tudta képzelni, hogy valójában a férfi ejtette őt. Talán gyanakodott, hogy nem az övé a gyerek. Hiszen Géza sem tudott rájönni annak idején, nem csalta-e meg Timi, bár élt benne a gyanú.

Végül kiderült, hogy Timinek holnap ki kell költöznie a férfi lakásából, de hát elég nehéz albérletet találni így karácsony táján. Arra gondolt, hogy Gézánál a kisszoba ott áll üresen, ott talán meghúzhatná magát addig, míg nem talál mást. Timi valahogy olyan lefegyverzően tudta ezt előadni, hogy Géza kényelmetlenül érezte volna magát, ha nem segít egykori barátnőjén, aki most attól vár gyereket, aki az utcára teszi.

Másnap reggel Timi oda is állított hozzá, egy taxiban hozta a holmiját: a ruháit, a csajos könyveit, a tisztálkodószereit és piperéjét, amit egyenesen a fürdőszobába vitt: elkezdte belakni a lakást. A déli híreket már együtt hallgatták meg. „Fát nem állítasz?” – kérdezte a nő. Gézának eredetileg nem állt ilyesmi szándékában, volt szendvicsnek valója meg fagyasztott pizzája, úgy gondolta, másra nincs is szüksége. De Timi rávette, hogy menjenek el, vegyenek egy kisebb fenyőfát, hozzá néhány díszt, égőt, szaloncukrot, csillagszórót. Vettek filézett halat, bejglit is.

Másnap Timi kisütötte a halat, és megfőzte a krumplit, amit Géza hámozott meg. Ebéd után Timi bedugta a karácsonyfaégőt, lekapcsolta a villanyt, betette a lejátszóba a Csendes éjt, és míg szikrázott a csillagszóró, átnyújtott Gézának egy kis csomagot. Borotválkozó set volt benne. A férfi épp meg akarta köszönni, mikor Timi felsikkantott: „Megmozdult! Nézd!” És azzal Géza kezét a pocakjához vitte. A férfi hagyta.

Csak álltak így egy ideig, szikrázott a csillagszóró, világított a sötétben a karácsonyfaégő, szólt a Csendes éj, és Géza tenyere ott nyugodott Timi hasán. Géza eközben a kóbor macskára gondolt, amit egyszer, még gyerekkorában hazavitt karácsonykor. Most is mintha valami kis kóbor állatot fogadott volna be. Vagy őt fogadták be inkább?

Aztán a régi történet jutott eszébe, amiben egy ács nem firtatta, kié is a gyerek, akit a felesége várt, valami ismeretlen Úrtól.