Egy rémmese a 77-ből – ahogy az a Vidor Fesztiválon elhangzott.

1952 esős nyara. Zmrzlinár Mária izgatottan keresi a moszkvicsslusszkulcsot. Moszkvicsszlusszkulcs, vagy Zsuk-slusszkulcs? – bizonytalanodik el, remegő kezével pirosasszínű pantallója díszzsebében kotorászva. Egyszerű nadrágot visel, nem divat még ekkoriban a strasszos sztreccscucc. Egy pillanatra megnyugszik: sem díszes moszkvicsslusszkulcs, sem fényes zsuk-slusszkulcs. Zaporozsec-slusszkulcs az! Krvavec Józsi kocsija, kényelmes, az ülések alatt lelinóleumozva. Luxusszükséglet, villan át Zmrzlinár Mária agyán, de nincs idő töprengeni. Menekülni kell, a kacsaúsztató sziksós, sás-zsombékos kiszélesedését megkerülve hagyhatja el legkönnyebben a Rókabokori Vörös Micsurin Termelőszövetkezet területét. Húszezer forint! Ennyi rejtőzik a ridiküljében két batisztzsebkendő, egy sportszelet, egy tekercs cérna, egy varrókészlet, egy üvegcse Krasznaja Moszkva kölni, egy kis zacskó Negro, egy személyi igazolvány, egy DISZ-igazolvány, három szem Kalmopyrin, egy vörös és egy kopottabb rózsaszín rúzs, négy réztantusz, egy összehajtogatott békekölcsön-szelvény (benne lepréselt négylevelű lóherével), egy uszodabelépő, egy rózsamintás úszósapka, egy hajháló, egy megkezdett és visszacsomagolt margarétás nyalóka társaságában. A pénzt előveszi, becsomagolja a Szabad Nép aznapi példányába, majd visszateszi a ridikülbe, oda, ahol a két batisztzsebkendő, a sportszelet, a tekercs cérna, a varrókészlet, az üvegcse Krasznaja Moszkva kölni, a kis zacskó Negro, a személyi igazolvány, a DISZ-igazolvány, a három szem Kalmopyrin, a vörös és a kopottabb rózsaszín rúzs, a négy réztantusz, az összehajtogatott békekölcsön-szelvény (benne lepréselt négylevelű lóherével), az uszodabelépő, a rózsamintás úszósapka, a hajháló, a megkezdett és visszacsomagolt margarétás nyalóka lapul. A feszültség az elviselhetetlenségig fokozódik. Odakint zuhog az eső, a láthatár szürkesége az alkonyzóna ijesztő végtelenjét nyitja meg. A cserszömörcés díszsövényt elsodorva nekivág a szétázott földútnak. Zmrzlinár Mária új életet akar kezdeni a húszezer forinttal. A pénzt az elnök bízta rá azzal, hogy vigye a vajdabokori bankba. Onnan utalják a Szovjetunóba, az új üzbég tenyészbika ellenértéke. A bika ma érkezett Taskentből, az agronómus még beszédet is mondott a tiszteletére. „Timur Lenk, a Korszerű Szovjet Bika Elvtárs” – ahogy a kissé kapatos agronómus fogalmazott – külön istállót kapott. Bizonyára elégedetten ropogtatja a szénát, miközben Zmrzlinár Mária Vajdabokor helyett Mohosbokor felé száguld. Az utat csak a két oldalt álló akácok jelzik, egyébként semmi sem látszik. Az ablaktörlők kétségbeesett igyekezettel dolgoznak. A távolban imbolygó fény. Magas, sötét alak körvonalai bontakoznak ki a szakadó eső súlyos függönye mögül. Egy rendőr köröz a viharlámpással, megállásra kényszerítve Zmrzlinár Máriát. Kérem az iratait – tolja be a fejét a lehúzott ablakon a meglehetősen lóarcú férfi. Durva vonásait még az eső sem képes finomítani, szigorú tekintetét napszemüveg rejti. Éjfél felé jár. Zmrzlinár Mária tettetett nyugalommal nyitja ki ridiküljét, s veszi ki belőle a két batisztzsebkendőt, a sportszeletet, a tekercs cérnát, a varrókészletet, az üvegcse Krasznaja Moszkva kölnit, a kis zacskó Negrot, a személyi igazolványt, a DISZ-igazolványt, a három szem Kalmopyrint, a vörös és a kopottabb rózsaszín rúzst, a négy réztantuszt, az összehajtogatott békekölcsön-szelvényt (benne lepréselt négylevelű lóherével), az uszodabelépőt, a rózsamintás úszósapkát, a hajhálót, a megkezdett és visszacsomagolt margarétás nyalókát. A jogosítványt végül a kesztyűtartóban találja meg. – Köszönöm, de most nem ez a lényeg – adja vissza az iratot a meglehetősen lóarcú rendőr, akinek szigorú tekintetét napszemüveg rejti. Éjfél után húsz perccel járunk. A rendőr céltudatosan, hideg profizmussal kérdez: – Eltűnt Timur Lenk, a Korszerű Szovjet Bika Elvtárs, őt keressük. Megnézhetem a csomagtartóját? Zmrzlinár Mária megmutatja, majd kissé megkönnyebbülve hajt tovább. Egy óra harminc körül újabb imbolygó fény, újabb viharlámpás, újabb lóarcú rendőr, akinek szigorú tekintetét napszemüveg rejti. – Tudom, eltűnt Timur Lenk, a Korszerű Szovjet Bika Elvtárs! Nézze meg a csomagtartót! – mondja készségesen Zmrzlinár Mária. – Sün! – üvölti el magát a rendőr. A remegő, tüskés kis jószágot a csomagtartóból átteszi a hátsó ülésre, és tisztelegve kíván jó utat.  Zmrzlinár Mária megnyugodva skandálja a közismert csasztuskát, miközben indít: – „Mutatja botja, merre menjek, az én rendőrségem vigyáz reám!” Éjjel 2 óra 30. A Zaporozsec Mohosbokorhoz közeledik. A földút háromsávosra bővül. Zmrzlinár Mária lehúzódik a szélső, lassító sávba. Az autó fényszórója egy kis, szögletes táblát világít meg szemmagasságban. Mohosbokor 13. – áll az akácfára szögezett bádoglapon. Ház sehol, a Zaporozsec az elmosott keréknyomokat követve mégis továbbindul a homályló ismeretlenbe. Az út végén, az akácos mélyén omlatag, régi ház előtt áll meg. A nádtető védelmében, közvetlenül az eresz alatt villogó neonfelirat: Motel. A disznóól felől aggregátor duruzsolása hallatszik. – De hiszen ez Normanbéc Gazsi portája! A lökött amerikás magyar! A környék leghíresebb agyaggalamb-festője! A dicsőséges kommunizmus országában kért politikai menedékjogot, Rákosi Elvtárs személyesen helyezte Mohosbokorba. Itt tökéletes biztonságban leszek! – gondolja Zmrzlinár Mária 1952 nyarán, éjjel 3 óra negyvenkor. Normanbéc Gazsi a lelakott ház legjobb helyiségébe, a langymeleg, párás levegőjű istállóba kíséri vendégét, majd jó éjszakát kívánva diszkréten nyugovóra tér. Zmrzlinár Mária hamarosan megtudja, hogy a legsötétebb imperialista összeesküvés kellős közepébe cseppent. Most még gyanútlanul kezd hozzá az esti tisztálkodáshoz. A rózsaszínzománcos zabosbögrével meri a vizet a lóitató vödörből, s kéjesen ellazulva csorgatja meztelen testére. Az istálló pokrócfüggönye meglebben. Zmrzlinár Mária nem látja, de két tányérsapkás, napszemüveges alak surran be. A rózsaszínzománcos zabosbögréből háborítatlan, egyenletes sugárban csorog a víz a nő pihés tarkójára. Mögötte megzörren a szalmaalom. A bögréből még mindig angyali békével csorog a víz. Az istálló mélyéről fogak csattogása hallatszik: férfias kérődzés. Zmrzlinár Mária hátrafordul. De hiszen ez Timur Lenk, a Korszerű Szovjet Bika Elvtárs! Az állat faránál meg az a két rendőr ügyködik, aki igazoltatta! A filmnek itt tualjdonképpen vége is. Zmrzlinár Mária úgy megijedt, hogy Sulyánbokorig futott meztelenül. Azonnal feljelentést tett. Mint a nyomozás során kiderült, Korszerű Szovjet Bika Elvtársat Normanbéc Gazsi lopta el a TSZ-ből, hogy a magyar rendőrnek álcázott amerikai imperialista spermatolvajok kölnisüvegben New Yorkba csempésszék a tenyészanyagát. A film vége elég homályos. Belegondoltak Önök abba, mit eshetett ki Zmrzlinár Mária ridiküljéből az istálló homályában? Hát persze, hogy a Krasznaja Moszkva!

A Vörös Postakocsi 2010/Ősz

Gerliczki András írását 2011. február 4-én, pénteken a Móricz Zsigmond Városi és Megyei Könyvtár Farsangi Tükör c. rendezvényén Nagy Gergely László előadásában is meghallgathatják az érdeklődők.