Étterem-kritikusunk 2011/tavaszi menüje.

Ha autóval érkezünk a Városba, a Megyei Könyvtár parkolójában érdemes megállni. Az ingyenes parkolással akár az előétel árát is megspórolhatja, aki a belvárosban kíván gasztronómiai örömökhöz jutni. Sokkal fontosabb viszont, hogy e néhányszáz négyzetméteren rejtezik – ha még valaki nem tudta volna – a Város Misztikus Szíve. A parkoló azon csekély szabad teret használja ki, mely a Könyvtár, a Római Katolikus Plébánia, a Börtön, a Rendőrség által közrezárt Zónában terpeszkedik, viszonylagos kényelemben, s amely zóna napközben Suzukik, Opelek, Skodák pihenőhelye, késő délután felszabadulván viszont hű szeretők, ragaszkodó hitvesek küldik innen kézjelekkel szerelmes üzeneteiket a közeli börtön ablakai felé, s fogadják is a választ azon nyomban, nemegyszer távcsővel felszerelkezve. Ha autónkat – némi aggodalommal – magára hagytuk, elsétálhatunk a Krúdy udvar irányába, ahol az átjáró közepe táján a Pizza Fregatt kínál többféle gyors menüt alacsony áron, néhány lépésre onnan pedig az Istanbul Döner Kebab-ban vehet magához élelmet az arra járó. A Krúdy udvar mégsem vendéglátóhelyei, hanem az Árkádia-sarokterasz fölötti üveges félkör-folyosó miatt egyedi és különleges. Évtizedek óta elhagyatott lakások sorakoznak az első emeleten, a folyosó kísértetiesen üres, homályos, poros, repedt az ablaküveg, s a galambszaros párkányok és a porladó vakolat egyértelműen jelzik, hogy odafönt megállt az idő. Az udvar másik sarkában a söröző ponyvaeresze fogja fel a folyamatosan gyarapodó madárürüléket. Ha sikerült legyűrnünk dermedt bénulásunkat (bénult dermedésünket), már ott is vagyunk a Dózsa György úton, a korzón, a John’s Pub bejáratánál. Valaha a Tokaji Borozó üzemelt itt, a boltíves terembelső talán jobban is illett hozzá, mint a mostani – rejtélyes okból angol pubnak elkeresztelt – étteremhez. A bútorzattal összehangzó fa elválasztók csak lazán tagolják az eredetileg tágas belső teret. A székek, asztalok stílusa masszív erőt, biztonságos nyugalmat áraszt, az sem mindegy, persze, hogy egy pub berendezése mennyire strapabíró, bár ide aligha tévednek hevesebb vérmérsékletű kocsmajárók. Talán tudatos hanyagság az oka az egymással nem mindig harmonizáló bútorok kiválasztásának. Mindenesetre játékos, könnyed, humoros hatást kelt, ha váratlan megoldásokkal találkozunk, mint például az egynémely dinerben és az angol alsóházban egyaránt látható zöld bőrülésekkel, vagy az utcai kandeláberekre emlékeztető vasoszlopokkal. Előételnek cézár-salátát rendelek (pirított csirkemellel kapható, pedig, mint más helyütt megírtam volt, jobban örülnék a friss, rusztikus darabokra tépkedett sült csirkének). Galambbegy salátával tálalják, örvendetes módon olívaolajjal meglocsolva. Még a fűszeres csirkemellcsíkokkal is kibékülök (pedig kissé dermedtek), az enyhén pirított rozskifli pedig végképp pozitív irányba lendíti elégedettségem mutatóját. A tanyasi tyúkhúslevest hosszas töprengés után választom. Hátha tanyasi tyúkból készült! Az ilyesminek minálunk alig van esélye, szavaknak és jelentéseknek valahogy nem akaródzik becsülettel találkozni a világ eme szomorúbbik felén. Most is így van, a tyúk érzésem szerint nem tanyasi, bár ennek bizonyítására nincsenek eszközeim. Mindenesetre formás, ízletes húsdarabkák (köztük egy egészben hagyott csibeszív) teszik tartalmassá a sűrű, de áttetszően tiszta levest, a csigatészta pedig a tanyasi-falusi ünnepi ebédek hangulatát is megfelelően idézi. A tányér alján zsenge zöldség, kecses kockákra vágva: kifinomult, genge, puhány városi énemnek jobban is ízlenek, mint a melák mahomet tanyasi répák, zellerek, karalábék. Ha már így alakult, haladjunk a desszerttel, tovább, urbánus irányba’. Szabolcsi almáspalacsintát kérek, csokoládémártással. A feketecsokoládé-öntet szívem szerint való, alig édes, alapja tiszta kakaó. A palacsinta tésztája kellően tömör, de mégis vékony, enyhén cukrozott, a töltelék talán Idared, de – sajnos – semmiképpen sem Jonathán, pedig az alma hazájában az lenne stílszerű. A főétel ezúttal a tyúkleves volt, egy héttel később azonban kevésbé kímélő fogással erősítettem magam. Vaslapon pirított csülökszeletet kértem baconos lencsével, röstiburgonyával. Sem előétel, sem desszert nem kívánkozott hozzá. A csülök kissé szárazra sikerült a vaslapon, a  baconos lencse viszont telitalálat. Apróbb szemű, ízletes lencséből készült, melynek oly sűrű és ízes a főzőleve, hogy önállóan, akár szószként is használható. A lecsós bacon tovább fokozza a fokozhatatlant, s hogy legyen még ámulnivaló, a díszítő paradicsomba szúrt barnára pörkölt, kunkori spagettiszál kölcsönöz légies bájt az egyébként mackósan nehéz ételnek. Legközelebb majd megint valami könnyebbet fogyasztok, például hideg tejszínes eperkrémlevest habgaluskával. A habgaluska számomra kissé szokatlan, madártejhez illene, a hűs eperkrémleves viszont kellemes gyümöcsösségével tökéletesen kielégít. Grill csirkecombfilét kérek még. Fetás angol zellermártással, röstiburgonyával tálalják. A combfilén – nagyon helyesen – rajta hagyták a bőrt, s – nagyon helyesen –  szétnyitva, a grill-rosthoz hozzányomva pirították, hogy a bőr a liba- és kacsatepertőkhöz hasonlóan ropogóssá váljon. A mártás angol szárzellerből készült, külön örömömre fetával, emulgeáló sók és egyéb rafinált vegyszerek nélkül. Elégedett vagyok. Kérem a számlát, majd sétálok még egy kicsit, mielőtt a közelgő éjszaka sötétjében magányosan várakozó Suzukihoz visszatérnék. A parkolóban hétvégi bulira készülő tizenévesek gyülekeznek, kezükben boros és vodkásüvegek. Övék a jövő.

 

A Vörös Postakocsi 2011/Tavasz – Egy flekken

A kép forrása: www.johnspub.hu