Nyíregyháza múltja és jelene a városfejlesztés tükrében – lapunk 2011/Tavasz számából.

Nyíregyháza szerkezetét is a történelme és földrajzi elhelyezkedése alakította. Síkvidéki település a homokdombok között. A centrális piactérről, majd a város főterétől induló sugaras úthálózat jellemzi ezt a terjengős szerkezetet, amely kis alapterületű, többszintes belváros után földszintes házak zárt – vagy hézagosan zártsorú – beépítésével folytatódik. Majd a városi szőlők, Ószőlő, Újszőlő, Borbánya, Nyírszőlő, Kisteleki szőlő, és végül a hatvannégy tanyabokor, a város külterületeként. Vára, hegye, folyója nem lévén, szerkezetét a közösségi igény, a működés racionalitása alakította: a piacterek, a templomterek és a vasút. Mikor a sugaras utak túl hosszúnak bizonyultak, közöket vágtak: Csaló-köz, Krúdy-köz, Sarkantyú utca, Család utca, Incédy sor, Belső körút. Az 1910-es évekbeli Szesztay-Palóczy féle rendezés óta több koncepció öltött testet Kalata Gyula, Palotás Lajos, Gyülvészi Tamás, Bálint Imre, Molnár Attila jeles építészek településrendezési terveiben, mind egy-egy közösségi-politikai fejlesztés programjának megfelelően.

A városrendezési tervek hierarchiája, az egymásra épülésnek megfelelően, lehet országos, megyei vagy települési. Azon túl pedig – bár különböző elnevezéssel – lehet Általános Rendezési Terv, amely szerkezeti, vagy Részletes Rendezési Terv, amely szabályozási. A Helyi Építési Szabályzat előírásai öt-tízévente vannak újragondolva, és esetenként félévente módosítják az egyes beépítési előírásoknak vagy éppen az aktuális stratégiának megfelelőn. (Egykor magam is készítettem egy-egy városrész számára mulandó rendezési tervet.) A városrendezési tervek munkarészei a település egészére kiterjedő stratégiai munkák. Koncepcionálisak és kiegyensúlyozottak az épített- és a természeti környezet vonatkozásában, figyelemmel a bel- és külterületre, a működtető infrastruktúrára, és persze a szomszédos településekre, kistérségekre, regionális összefüggésekre és országos rendszerekre egyaránt.

Magyarországon tervekben soha nem volt hiány, de a rendszerváltás az államot üres zsebbel találta. Az állam és az önkormányzatok csak a vagyonuk eladásából tudtak fejleszteni. Iparágak kerültek idegen kézre, fontos telkek és ingatlanok vállalkozók kezébe. A városfejlesztési stratégiát Nyíregyházán is a pénztelenség motiválta.  Az állami apanázs és az adóbevételek jó, ha a meglévő rendszerek működtetésére voltak elegendők. A körutak folytatása, a tokaji úti felüljáró, az elkerülő utak a város határán lényegében elmaradtak.  Egyetlen nagy lobbi sikerült, az M3-as autópálya megérkezése a város határába, azzal a reménnyel, hogy ezen majd özönlenek a befektetők.

 

Nyíregyháza városfejlesztése a rendszerváltozás után

A rendszerváltás megváltoztatta a társadalmi mozgásokat, új prioritásokat jelölt ki. Az állam kivonult egyes területekről, és kiderült, hogy az egykori keleti blokk piaca nélkül immár a világpiacon kell megélni, mint beszállító, ahonnét csak az olcsó munkaerő és az olcsó fogyasztó kell. Ahogy szertefoszlott a gondoskodó állam eszménye, a multinacionális cégek  és a magánvállalkozók vették  birtokukba a fejlesztés ügyét, így torzultak el a célok, hiszen a farok csóválta a kutyát. Az állam csak a fenntartásra és a működtetésre rendezkedett be. Fejlesztéseket jóformán csak uniós támogatásból tudott megvalósítani. Azt fejlesztettük, amire éppen pénzt adtak: lett akadálymentesítés, csak a szegénysortól a mozgássérült parkolóig nehéz eljutni a földúton.

A nyugati demokráciákban kialakult szokása van a civil kontroll működésének. A lakosság igényeket fogalmaz meg, a hivatal programmá változtatja, költségeket rendel hozzá, sorrendet állít fel. Ezek után kidolgoztatja a terveket, bemutatja a városlakó polgároknak, akik megismerik a szabályzatok, szabványok figyelembe vételével készült kompromisszumos megoldást. A hivatal versenyezteti a kivitelezést, és elkészül a fejlesztés. Így az alkotást mindenki magáénak érezheti, és büszke lehet rá, hogy részt vett benne. Napjainkban Nyíregyházán mindenre van példa. Sikertelen volt a civil akció az Interspar áruház és a Korzó üzletház ellen, viszont sikeres az Országzászló tér alatti parkolóház és a Piaccsarnok helyén megépülő Bevásárló Központ ellen.

Városunkban új területeket jelöltek ki a nemzetközi kereskedelmi hálózatok részére: helyet kértek a plázák, a szupermarketek. Új szabályozási tervek  készültek számukra – jó esetben a város szélén, a bevezető utak mentén kaptak telephelyet, mint például a Metro, a Tesco, a Baumax  és a Praktiker, rosszabb esetben a történelmi belvárosban. De ez sem ítélhető meg egyértelműen negatívan, hiszen megváltoztak a vásárlási szokások.  Este és hétvégeken járunk bevásárolni, jellemzően hetente vagy havonta intézve a nagybevásárlásokat – jellemzően gépkocsival. Alapvetően a periférián lehetett megvalósítani a racionális profittermelő nagyüzemeket, s automatikusan rendeződtek melléjük a hipermarketek. Eközben tönkre mentek a belvárosi boltok és a belvárosi korzó, a promenád kiürült. A belváros üzleti forgalmán azonban javít a Korzó az Interspar áruházlánc városközponti üzletével, vagy a régi Domus épületében működő Tesco és Jysk, csak az a baj, hogy kirakataik a belső átriumról nyílnak, ismételve a hipermarketek külvárosi látványát.

A csődbe került iparvállalatok kis túlélő kft.-kre estek szét, a régi telephelyük területén szétparcellázott barna-mezők lettek zavaros tulajdonviszonyokkal, megszerezhetetlen, szlömös területen vegetálva, iparvágányok mentén, ráadásul már senki nem szállít vasúton. A városnak az új ipari befektetők számára ipari parkok területeit kellett előkészítenie utakkal, közművekkel. Hogy jó volt-e ez a stratégia, azon lehet vitatkozni, de új munkahelyek mégiscsak születtek.

A városok a hektikus gazdasági környezetben kapkodnak, ott fejlesztenek, ahol támogatást kapnak, a saját erőt hitelből biztosítják, és eladósodnak az országgal együtt. Saját erőből még az intézmények működtetésére se futja. Az elmúlt évek stratégiái a célzott támogatásokhoz kapcsolódtak. Megszűnt katonaváros lenni Nyíregyháza, azonban a kaszárnyák sorsa lassan és nem egyértelmű célt megjelölve rendeződött. A laktanyák egy részét eladták vállalkozóknak, hogy csináljanak belőle lakóparkot. Iskolaváros lettünk, jobb híján támogatni kell a campusok kialakulását, ha nincs más lehetőség, akkor magánbefektetőkkel. Növeljük a gyalogos zónát a városközpontban, ha nincs pénzünk, adjunk kedvezményeket a befektetőknek, és a megengedés fejében építsék meg ők.  Lett belőle Korzó üzletház és szökőkút-vita.  Ráadásul a közvetlenül érintetteknek minden változás fáj.

Városfejlesztési szempontból is külön figyelmet érdemel Sóstó, a város történelmileg kialakult vigalmi negyede, amely Krúdy világának hangulatát a huszonnegyedik órában végül sikeresen megőrizte, s ez az atmoszféra lehetne a városrész hívó koncepciója is turisztikai szempontból. Az idegenforgalmi stratégia sikereként korábban megújult a Kádfürdő, a Svájci lak, a Kisvasúti állomás (a kisvasutat mindeközben azonban megszüntették), a Víztorony. A Múzeumfalu és az Állatpark rentábilis, az Élményfürdő nem. Kész tehát a hangulati elem, most azonban már kellenének újabb szálláshelyek, turistákat csalogató szolgáltatások. A volt vállalati üdülők nem elegendőek a vendégek nagyobb tömegei számára. A privatizáció bekerítette a történelmi magot, de nem képes komoly fejlesztésre. A Szeréna lakot lebontották, a régi katonai üdülőt a Berenát utcán eladnák, az Anyás Csecsemő Otthon is potenciális szállodatelek, mint ahogyan a volt KISZ tábor is, illetve az Igrice Camping területe. Az Unió ilyen fejlesztési célokat nem támogat, a bankok adnának hitelt jó áron, de senki se bízik a törlesztésre is fedezetet nyújtó üzemeltetésben, így a hosszú távú tervek mind meghiúsulnak.

A lakásépítést a rendszerváltás után az állam a piacra bízta. A megörökölt lakótelepek Nyíregyházán is minden tekintetben elavultak. A népesség szegregálódott, és a társadalom vesztesei közé sodródott. Elöregedett a lakossága, nagy a munkanélküliek aránya, a rezsiköltséget fizetni nem tudók köre. A panelprogram lett az új stratégiai  cél. Ha olcsóbb a fűtés és esztétikusabb a környezet, talán a fiatalok közül is többen itt maradnak, így visszafordítható a leépülés. Speciális a helyzet a Guszev-lakóteleppel, hiszen az huszárlaktanya volt s nem kifejezetten lakótelepnek épült, mint a többi városi lakótelep a 60-70-es évek városfejlesztési programjában. S nehéz szembenézni önmagunkkal: de mindenki számára nyilvánvaló, hogy a várospolitika a huszadik század folyamán kifejezetten törekedett arra, hogy a cigány kisebbséget, illetve a társadalomtól leszakadó szegény családokat szegregálja ebbe az idővel tragikusan elpusztuló gyönyörű épületkomplexumba. A Guszev egyetemi campus, mint Debrecenben a Kassai úton, már nem lehet. Roma integrációs központ kialakítására történt kísérlet – keserű iróniával mondhatjuk, hogy roma van, támogatás viszont nincs hozzá.

A lakótelepek között ott van a történelmi városmag átépülő szövete, és azokon túl a tehetősebbek kertvárosai, amelyeket a közlekedés köt össze a központ szolgáltatásaival. Ez a városszerkezet látványosan működésképtelen a forgalom áteresztése tekintetében: a körutak nem képesek ellátni az áthaladó járművek zökkenésmentes átvezetését, a belvárosi dugók pedig éppen a városmagból való kijutás lehetetlenségét mutatják a körutak irányába és azokon túl.  A város úthálózata jelenleg alkalmatlan ennyi gépjármű befogadására. A kerékpárutak fejlesztésének pedig együtt kellene járnia egy radikális szemléletbeli változással is, hiszen hiába lesz bicikliút, ha a legtöbben szívesebben ülnek be az autójukba.

A fenntartható település koncepciójának kidolgozása és megvalósítása marad tehát az örök program, a jövőben nem lehet nem tudomást venni az új kihívásoknak való megfelelésről. Nyíregyházán napjainkban a városfejlesztési stratégiák folyamatosan zajló csataként élhetők meg, győzelmekkel és veszteségekkel, s tagadhatatlan változásokkal, amelyek egyetlen lokálpatrióta városlakó számára sem lehetnek érdektelenek.

 

Az integrált városfejlesztési stratégia gyakorlata

A városfejlesztés elmélete és gyakorlata napjainkban divatos kutatási terület. Nem utolsósorban azért, mert az uniós támogatások pályázatait egy új típusú fejezettel kell kibővíteni és megérvelni, az úgynevezett Integrált Városfejlesztési Stratégiával (IVS). A tervek a civil szféra bevonásával, az érdekeltek kollektív bölcsességéből születnek, mint korábban a Településfejlesztési Koncepciók. A pályázatok ma legtöbbször a városok legféltettebb részére, a városközpontok rehabilitációira irányulnak: hiányzó közösségi épületek létrehozására, közösségi terek rekonstrukciójára, a városszövet fejlesztésére, a civil szféra bevonásával lakó-, és közösségi épületek és idegenforgalmi célú létesítmények megvalósításával.

Az  IVS-ekről szóló beszámolók arról győztek meg, hogy a kisvárosok nem törekszenek a főváros és a nagyvárosok  landmark trendjeihez kapcsolódni, idegen tollakkal ékeskedő sztárépítészek import, emblematikus épületeivel turisztikai célpontokat létrehozni. Sokkal inkább a történelmi hagyományból építkező, táji gyökerű, néprajzi, a helyi társadalom meghatározó közösségének kulturális hagyományait reprezentáló szándékokat valósítanak meg előszeretettel. Vagyis a globalizáció tolakodását és technikai haladás áldásait csak megtermékenyítő katalizátorként szeretnék használni a hagyományokat követő rekonstrukciókban.  Kenneth Frampton kritikai regionalizmus tézise látszik érvényesülni a vidék építészetében, de ma már a világban is. A fenntartható, költségtakarékos megoldások a nyerők, a látványban kiteljesedő gazdaságtalan ikon-épületek helyett. A városközpontok, településközpontok az épített környezet génbankjai, a közösség kultúrájának, történelmének lenyomata. Jelentőségük túlmutat az adott település hagyatékán, tájegységi nemzeti hagyományok őrzője, identitások forrása. A legfontosabb együttesek a világörökség részei, de a nemzeti örökség után a települési örökség és a személyes emlékek térfalai is legalább olyan jelentősek a lokálpatrióta számára. Ismerjük a szlogent, hogy a város soha sincs kész, fejlődik, növekszik, megújul, komfortosodik. Mindez akkor sikeres, ha kiegyensúlyozottan történik a központ és a perifériák, az épületállomány és az infrastruktúra viszonylatában, ha a lakóházak és a közintézmények egyszerre és harmonikusan újulnak meg. A harmonikusság a struktúrától a részletekig vezető úton érhető tetten a  kiegyensúlyozott fejlődésben.

 

A történelmi városképek megőrzésének példái

Szerencsés és ritka városok azok, ahol látszólag megállt az idő. Központjaik egységesek és harmonikusak, ha voltak is disszonanciák, hamar begyógyították a sebeket,  mert talán nem érte el őket a globalizáció, a piac nem tekintette őket vevőnek, és  megmaradtak múzeumnak. A közösség kollektív akarata és fegyelme érződik ezeken a városokon.

Cuzco városa Peruban 3400 méter magasan az inkák 12. században épült fővárosa. A spanyol hódítás a struktúráján nem változtatott semmit, „csak” az indián templomok helyén épültek keresztény katedrálisok – persze ez nem kevés rombolás. Látható azonban a beépítési struktúra, a városszövet sértetlensége, az anyaghasználat egységessége. Szanaa városa Jemenben 2200 méterrel a tenger szintje felett található, 2500 éve lakott település, jellegzetesen díszített vályogtéglákból épült város (1. – [a számokkal jelzett képek az oldal alján érhetőek el – a szerk.]). Rovinj horvátországi, isztriai kereskedőváros a 17. századból, mészkőből épült mediterrán cserepes házakkal (2.). Ezekben a városokban nem lehet akármit építeni, minden falazat, héjazat azonos: nincs meg a termékforgalmazók jól ismert korrumpáló versengése, a panel, a kohósalak, a Porotherm, a gázbeton hidegen hagyta az itt építőket, hiányzik a Bramac, a Tegola, a Tondach, a Lindab, a VM Zink, a Villas héjazatok színes zsibvására.  Nincsenek léptéket, városszövetet megzavaró plázák, piacok, házgyári beavatkozások. Nincsenek útnyitások, szabályozási szélesség, felmagasítás, hivalkodó reklámok. És talán boldogok enélkül is. Ezek a városok a világörökség részeivé váltak, s talán a globalizált világ is megbecsüli a komoly ellenfelet, aki képes megmaradni hagyományaiban.

 

A tömeges lakásépítés – a diktatúrák építészete – a disszonanciák kezdete

A társadalmi átalakulást forradalmian megoldani akaró változások új struktúrákat hoztak létre a 20. század második felétől, jó esetben a történelmi városközpontoktól távol. Rövid idő alatt, de egységes elvek szerint, kritika nélküli, diktatórikus, hatalmi eszközökkel. Ezek a településszerkezetek is egységesek, csak nem alkalmasak az emberi közösségek életformáinak teljes körű megvalósítására. Jó példa erre a Gazdagréti lakótelep (3.) vagy Kína mega-lakótelepei (4.). Alvóvárosok ezek, a népesség egyik létállapotának biztosítanak téri keretet: fegyelem és rend fuldokló zöldbe ágyazva.

A történelmi városszerkezetek ezzel szemben komplexek, összetettek, egyszerre biztosítanak helyet a kis és a nagy közösségek számára, az otthon, munkahely, szórakozás, kulturálódás, pihenés és közlekedés bonyolult térszövetében, amelyek évszázadok alatt alakultak ki. Néha természeti, nemzeti, társadalmi földindulások okoznak disszonanciát szerkezetükben, belebontanak, elpusztítanak városrészeket: földrengések, vulkáni kitörések, szökőárak, tűzvészek, bombázások. Idegen hatalmak idegen koncepciói, vagy éppen a települési szerepkör változások, konjunktúrák és perifériára kerülések radikálisabb változást okoznak a közösségek életében és a városok szövetében. A városfejlesztés persze gazdasági kérdés is. A népesség szaporodása új, nagyobb intézményeket, a szolgáltatások bővítését igénylik. Ezt elméletileg vertikálisan és horizontálisan kell megvalósítani, beépítési sűrítéssel, és felmagasítással, a növekedéssel együtt, hogy az infrastrukturális kiszolgálásuk gazdaságos legyen és finanszírozható.

 

Nyíregyháza szerkezete, régi térfalai és a jelenkor

Nyíregyháza városszerkezete is több évszázados képződmény megannyi korszakkal és irányváltozással. Ha ránézünk a történelmi struktúrára, láthatjuk, hogy a centrális, sugaras szervezés mellett a lakótelkek zártsorú, hézagosan zártsorú, benyúló oldalszárnyakkal beépített szerveződésűek (5.). A központ felmagasodó lakótömbjei, középületekkel szegélyezett utcái viszonylag kis területet foglalnak el az egymásba nyíló terek mentén, eklektikus változatossággal, a városlakók szívéhez nőve. A házakat a kor neves fővárosi építészei tervezték: Alpár Ignác, Welder Gyula, Nagy Virgil, Szabolcs Gyula, Papp Ferenc, Kotsis Iván, Huber József.

A hatvanas években a központi politikai célok, az ötévenként leosztott  tervfeladatok és a melléjük rendelt  pénz volt a fejlesztések forrása. Például az egymillió panellakás programja, az ipari fejlesztés: a vas és az acél országa legyünk, keleti exportra termelünk, illetve a fejlődő országokba. A célokhoz eszközöket rendeltek, műszaki-gazdasági költségnormákat, típusterveket, szanálásokkal, kisajátításokkal megszerzett akció-területeket, központi elosztást és a településhálózat fejlesztésének felülről meghatározását. Nyomott árak, bérek, hiánygazdálkodás, elosztó és osztogató gyakorlat jellemezte ezt az időszakot az egész keleti blokkban. Ebben a politikai környezetben jöttek létre Nyíregyháza lakótelepei, déli és keleti ipartelepe, a belső körút és a nagykörút egyes szakaszai. Ezért a látványos építési konjunktúráért kapott Nyíregyháza Hild-érmet, mint az indoklásban írják: kiegyensúlyozott városfejlesztéséért. Az érmeket persze az utókor néha júdáspénznek minősíti.

Az igényeket a mindenkori lakosság és a mindenkori technikai haladás fogalmazza meg. 1960-ban Nyíregyházának 64 000 lakosa volt, ma 116 000.  A betelepülést a munkaerő igény mozgatta, a városfejlesztési stratégia éppen ezért lakások építését tűzhette ki célul a hatvanas években. A népesség gyors növekedése csak annyi mozgásteret hagyott a döntéshozók számára, hogy a Jósaváros a város belsejében, vagy az Ószőlők nadrágszíj parcelláinak helyén jöjjön létre. Az Örökösföld kukoricásai, mély fekvésű területei és a Tukacs-féle kertészet volt a következő jó választás a Család utca keleti oldalán. Az Érkerti lakótelep beépítése már jelezte, hogy a kevésbé fájdalmas helyek elfogytak, itt már bele kell nyúlni a történelmi városszövetbe.

A körút-rendszer volt az, amely radikálisan belepusztított a krúdyis kisváros házsoraiba, mert maga mögött tudta az olcsón megszerezhető területek kisajátításainak lehetőségét. De nem a budapesti, szegedi előképek sugallták ezt a tervezőknek, hanem a városközpontnak a megnövekedett átmenő forgalomtól való tehermentesítési igénye. A tömegközlekedés elosztása, a perifériákon kialakuló népességkoncentráció és az ipari munkahelyek közötti út lerövidítése, valamint a gyalogos városközpont távoli ideája.

A város komfortosodása a történelmi úthálózat szélességének és használatának újragondolását kívánja.  A régi zöldsávban nem férnek el a víz, gáz, szennyvíz, csapadékvíz, elektromos, TV, telefonkábel vezetékei, a közlekedési sávok is szűkösek a haladó és az álló forgalom számára. Ezért az egyirányúsítás, a beépítési, szabályozási előírások szélesítése egy oldalra, két oldalra, a régi házsorok lebontása és újakkal való beépítése. Persze magasabban, hogy a drága közműköteg, a városi infrastruktúra egy lakásra eső költsége alacsonyabb legyen. Nevezhetjük ezeket stratégiai döntéseknek, de a felelős városvezetés számára csak a kisebb rossz lehetett a mozgástér. A körutak építését a politika anyagilag támogatta, a városokat elkerülő utakat csak most finanszírozza a központi büdzsé. Szerencsére a jelenkor már nem a modern építészet – „megforgatjuk az egész világot” – eszmei és technológiai diktatúrájával dolgozik. De rombolásai máig se gyógyultak be, a történelmi városközpontokban visszabontás kellene, ha eltakarásra nincs hely. És most itt állunk néhány folytathatatlan torzóval Nyíregyházán: a vasútállomásról induló Arany János utca sugárútjával, a háromnegyed részben kész kiskörúttal és a kisvasúti fejpályaudvar felszámolásával befejezhető nagykörúttal.

 

A környezeti beágyazódás problémái

Amikor a rendszerváltás után az állam kivonult a lakásépítésből, az élet nem állt meg, az igények kielégítése a vállalkozói tőkére maradt, a piac törvényei szerint, amely a maga öncélú haszonszerzésével napi érdekek mentén gondolkodik. A hagyományt és a jövő kritikáját is kiálló városépítkezés ismét háttérbe szorult. A hatalom szabályok alkotásával próbálta kordában tartani a piacot, de nem volt ereje azok betartatására. A haszonelvű építés betódult a történelmi belvárosokba, mert ott minden adva van: utak, közművek, szolgáltatások, zöldterületek. Csak új lakásnégyzetméterek hiányoznak, gépkocsi garázsok, parkolók és üzletek. Mindezt a régi lakótömbökben, a történelmi térfalak között, jól, rosszul.

A történelmi városközpontokban a középületek kiemelt helyen álltak: a terek hangsúlyos falaként, semleges struktúrákkal körülvéve, az utakat rávezetve, beágyazva, a városi főterek térfalkaként. Jó példái lehetnek ennek a felvidéki, erdélyi, alföldi, cipszer, szász, magyar alapítású települések: Lőcse, Kassa, Besztercebánya, Brassó, Szepesszombat, Kecskemét, Debrecen, Nyíregyháza. A középületek minden város karakteres, egyedi épületei, beágyazódva a történelmi lakóház, polgárház, bérház, palotasor foglalatába. Ha ezek egymás mellé kerülnek, akkor óhatatlanul egymással feleselő, egymást túlszárnyalni akaró kakofóniába állnak össze, mint egy világkiállítás nemzeti pavilonjai. De ott éppen ez a cél. A nemzetek meg akarják mutatni sajátos építészetüket, kultúrájukat.

Nyíregyházán a városfejlesztés sajátosságaként új körútrendszer van kiépülőben. De ezt a körutat nem lakóházak szegélyezik, hanem építészeti pavilonnak nevezhető konstrukciók, ami helyén való egy világkiállításon, hogy a nemzeti karaktert bemutassa az építészet eszközeivel, de disszonáns lehet egyéni mérnöki kvalitások bemutatására egy városi utca térfalában. A középületek mindenekelőtt a társadalom reprezentánsai, szervezettségének mutatói, de Nyíregyházán a Vay Ádám körút mentén a középületsor egy-egy építész magamutogató attrakciója. Egyenként talán figyelemre méltó épületek, de együtt „világom-kiállítás”, széteső utcakép, egymáshoz igazodni nem akaró, szakmai sikereket hajhászó modern építészeti kirakat.

A körút épületei az északi oldalon: Városi Sportcsarnok (Tóth István), Európa Szálló (Szilágyi Miklós), SZMT Székház (10.), Megyei Művelődési Központ (Bán Ferenc), Korzó Üzletház (11.) (Bán Ferenc, László Zoltán, Tisza András, Tenkely Szabolcs), lakóház (Kulcsár Attila), Kelet áruház (Bartha István). A déli oldalon: Domus, ma Tesco és Jysk áruház (Pecsenye Béla), Kodály Zoltán Általános Iskola (Balázs Tibor), Városi Galéria, Galéria Kereskedő ház (Kulcsár Attila), lakóházak (Tükrössy Attila), Univerzum Üzletház (Szilágyi Miklós, Végh József) – egymás melletti épület-szobrok.

A településtervezőnek alibije van, mert ő biztosan nem ilyen vegyes funkciójú térfalra gondolt a központ szélén. A lakóházak tervezőinek is, mert efféle házak kellettek volna sorban, a körút mentén, mint a meglévők. A Művelődési Központ még szobornak készült, de az újabban épült középületek  a zártsorúnak szánt térfalakban  mind szabadon állóak, és afféle épület-attrakciók, emlékművek.

 

Léptékváltás – a belváros a városszövetben

A népesség növekedése a város területét horizontálisan növeli, de központját az új középületek és a beillesztés igénye ezzel együtt felmagasítja. A közműhálózat jobb kihasználása is az intenzívebb beépítést indokolja. Így a lakóterületek emeletszáma is megnő a központ körül. De ez a léptékváltás az utcai építménymagasságokban további disszonanciák forrása. A szintszámok, légtérarányok megváltozása sokéves provizórikus állapotokat szülnek. Amíg ez tömb méretekben történik és az utcák által határolt övezetben, elviselhető.  Lásd Debrecen esetében a Csapó utca mentén: az amerikai befektető tizenöt emeletes projektje afféle Manhattan-szerű szigetet hozott volna létre itt a cívisvárosban, amely Nagytemplom tornyát is jóval meghaladta volna építménymagassággal (13.). Szerencsére nem ez a változat valósult meg, hanem a Finta-műhely terve, amely emberibb léptékű és a kisebb rossz.

Nyíregyházán a Sólyom utca – Holló utcai tömb átépítése lassan befejeződik, a kilenc–tíz méteres utca mentén sorakozó földszintes házsor a történelmi telkek átépülésével négy-ötszintesre magasodott fel az elmúlt húsz év alatt. Jó, hogy megmaradt a régi városszerkezet, az utcák nyomvonala, de rossz, hogy egymásra néznek a közeli emeletekkel, minimális zöldterületekkel az udvaron és a közterületen (14.). Pozitívum, hogy minden lakáshoz garázs tartozik. Mégis napközben a kocsik az utcán állnak, mert csak az udvaron vannak garázsbejáratok, az utcai földszint a szolgáltatásoké. Állnak az autók mindenütt, mert háromszáz méteren belül biztosítottak nekik elég parkolót. Ezek a lakások legalább csak egymást zavarják zsúfolt beépítésükkel. A belváros közelsége lehet a vonzerejük, és az, hogy lassan az átépítés befejeződik.

A lakások piaci helyzete a mai kort jellemzi. Egy vállalkozó eladásra épít, a kivitelező minél nagyobb haszonra tervez. A vevő bérbeadásra gondol, a vásárló nem tekinti végleges otthonnak a megoldást, ez csak a minőség rovására mehet. Minden résztvevő átmeneti állapotra gondol, pedig volna mit védeni. A régi Nyíregyháza polgárházai, középületei a kialakult utcák mentén zártsorú, hézagosan zártsorú beépítéssel a történelmi belváros értékei. Vakolatarchitektúrájú eklektikus homlokzatai a múlt századelő világot idézik például a Dózsa György utcán,  a Szent István utcán, a Széchenyi utcán,  Bocskai utcán.

 

Túlépítés és rombolás a belvárosban

A városkép rombolásának előretolt buldózerei az üzletnyitások az utcai fronton. Okosabb városok nem engednek ajtót, portált nyitni az utcai homlokzaton, csak a kapualjakon feltárt belső udvarokban (Pécs, Sopron). Nálunk szabad a gazda, néha lépcsőkkel, de reklámokkal mindig, minden szoba üzletté válik, és ordenáré összevisszaságban múlik el a ház régi szépsége. Lásd a Széchenyi utca mentén (15.). A reklámok ellen nincs ellenszer. Nagyok, harsogók, színesek, világítanak, dadognak – többször is elmondják ugyanazt. Ma már csak műemléki környezetben engedélykötelesek.

A túlépítés romboló hatása is hasonlóképpen súlyos a belvárosban. A telekártól független lényege, hogy minél több eladható lakásterületet kell létrehozni rajta. A telkek beépítését a HÉSZ övezeti előírásai szabályozzák, a beépítési százalék és az építménymagasság, s főleg az utóbbival szoktak visszaélni. Nyilván szakmai ügyeskedések állnak a háttérben, ám az okozott túlépítés mindenki számára nyilvánvaló. Az építménymagasság a korábbi szintesség előírástól az utcai homlokzatmagasságon át számtalan visszaélésre ad alkalmat (16.). Mivel az eresz egyenlő a homlokzatmagassággal, kitalálták az álmanzárdot – az építési hatóság szemet hunyásával, hiszen így még egy szintet be lehet építeni az épületben (17.). Aztán jöttek szinte a teljes homlokzati hosszban a negyvenöt fokos szög alá vonható tetőfelépítmények, amely alatt néha két padlástéri szint is elfér. Majd az átrium, melynek párkánymagassága nem számít bele az építménymagasságba.  Aztán a benyúló utcai szárnyak, melyek a régi L alakok helyett „H”, „T”, „U” alakú beépítésekkel tárják fel a mély telkeket, a szomszédok érdeksérelme ellenére. Az OTÉK az események után kullog, a hatósági munka felületes, az ellenőrzésre nincs ember és idő. A kivitelező, az építő nagyobbat mér és tűz ki. A gerinc magasabb mint hat méter, meredekebb mint 45 fok. Ki mászik fel, hogy utána mérjen az átadáskor? Ma már a szintterületi mutató próbálja meg elejét venni a visszaéléseknek, vagy a rendeltetési egység meghatározása a telek területére vetítve: könnyebb ellenőrizni, mint a bonyolult tetőidomú építménymagasságot.

De ami megtörtént, azt nem bontják le, nem bírságolják meg: az ott marad a városépítés örök szégyenére, a közreműködők vállalkozók, tervezők, kivitelezők, műszaki ellenőrök, hatóságok, korrupt vagy csak felületes összejátszásának eredményeként, városi sebhelynek, illeszkedési hibának. Ám szerencsére a városrekonstrukciók jó példákkal is szolgálnak. Igényes és jó építész megtalálja a zártsorú beépítések harmonikus összeillesztését. Vannak tanítható módszerek az eltérő korú, szintszámú és stílusú épületek egymás mellé építésére.

 

A foghíjbeépítések, illeszkedések harmonikus példái – fény az alagút végén

A foghíjbeépítésben a házak egymás folytatásai. A telkenkénti átépítés lényegében foghíjak létrehozása és beépítése. A védett környezetbe való építés, pláne műemlékhez való illeszkedés kiemelt figyelmet kap. Az Örökségvédelmi Hivatal túlbiztosít határozataiban. Csak ablakokkal lyukasztott falas, osztópárkányokat ismétlő, rizalitokat, kvádert folytató, ereszt és tetőidomot szolgai módon megismétlő olyan jellegtelen épületet engedélyez, amely nem konkurál a védett épülettel, hanem alázatos szürke egérként annak neutrális környezetét alkotja.

A keveseknek megadatott megoldás: amikor az új ház olyan attraktív, hogy a régieket foglalatként maguk hatása alá vonja, és megbocsátható minden különcség. F. O. Ghery prágai táncoló háza ilyen, Fred Aster és Ginger Rogers tánca mindent lenyűgöz. A házilleszkedésből mozdul attrakcióvá (18.). Dévényi Sándor villám sújtotta háza Pécsett a régi és az új áthatása iskola példája.  Az új házban felidéződnek a történelmi tagozatok és azoknak a modern átlényegülése egy látványos szerkezeti metszettel, villám sújtotta módra (19.).

Bán Ferenc Nyírbátori Művelődési Háza is jó példa erre. Balra műemlék, jobbra újkori lakóház loggiákkal. A megoldás egy óriási vasbeton portál, kapuépítmény, amely mintegy idézőjelbe teszi, képernyőként keretezi be a visszaugratott síkban megvalósított a modern függönyfalas homlokzatot (20).  A régit az újba beépítő és ráépítő illeszkedés (Tóth László háza), a híd-szerű horizontális struktúrájú megoldás tűnik jónak, amikor a történeti stílusjegyeket hordozó két eltérő párkánymagasságú házat egy visszahúzott tömegű semleges, sávos tömeg kapcsol össze, Bakos László háza a Széchenyi utcán (21.). És a párkányokat összehozó tagozatokkal, a szomszédos épületek anyaghasználatát, formaelemeit egyesítő egyveleg épület is jó recept Alpár Ignác eklektikus szállodája és az üveghomlokzat összebékítésére. A párkánymagasságok, ereszek, felépítmények finom összeillesztése látható Finta József (22), Bán Ferenc, Balázs Mihály (24), Tóth László, Kulcsár Attila (23) zártsorú foghíj beépítéses csatlakozásainál Nyíregyházán.

A fenti példák az elbontott régi házak tátongó foghíjaiba épülő új épületek illeszkedésének jó példái. De jó volna, ha egyre kevesebb bravúrra volna szükség, hogy épített történelmünk tanúi megmaradjanak. Ha másként nem, utcai térfalai fragmentumként, idézetként. Megújulva régi fényükben tündökölnek, mint a Nyírvíz palota, vagy újra megépülnek, mint a Sóstófürdőn a Kisvasút állomása a 424-es vendéglő formájában.

Az illeszkedés intelligencia és érzékenység. A megőrzés néha harc és áldozat. Nincsenek receptek, csak hagyomány és jövőkép, érzékenység és közösségi akarat. A várost mi alakítjuk, mi formáljuk harmonikussá: építészek, építők, városlakók, döntéshozók. A házak, városok, ránk hasonlítanak. A város jövőjét teremtő lakói és a Gondviselő irányítja, de az ördög ott lapul a részletekben.


A Vörös Postakocsi 2011/Tavasz