Mitől izgalmas egy olvasó nőt ábrázoló festmény vagy fotó? Hogyan olvasnak a nők? Miért tart a kezében könyvet Mme de Pompadour? Olvasta-e Marylin Monroe az Ulyssest? Kritika Az olvasó nők veszélyesek című albumról csak az on line-on.

Stefan Bollmann, Az olvasó nők veszélyesek (Az olvasó nők a festészetben és a fotóművészetben), ford. Sárossi Bogáta, Budapest, Scolar Kiadó, 2008

 Kedves Olvasó! Mielőtt rátérnék írásom tényleges tárgyára, fel kell tennem pár személyesnek tűnő kérdést. Hol vagy most? Milyen médiumon keresztül olvasol? Sietsz, vagy ráérsz böngészni? Egyedül vagy? Csinálsz mást is? Ha kérdéseimre válaszolsz, képet kaphatsz arról, hogy hogyan is olvasunk ma. S miért fontos ez? Azért, mert az olvasás tevékenysége és a könyv szerepe rengeteget változott az évszázadok során: az olvasástörténetnek színes, olykor meghökkentő korszakai vannak. Stefan Bollmann, a kötet szerzője kitűnően felismerte a könyv- és olvasástörténet bemutatásában rejlő lehetőségeket, mégpedig nem is akármilyen eszközök (festmények, grafikák, fotók)  és tematika (a női olvasó) segítségével.

Az olvasó nőalakok minden korszakban lenyűgözték a művészeket. Az író szerint azért, mert az olvasás folyamatában az ember a legbensőségesebb állapotba kerül, ez ami leginkább izgatja a festőket, fényképészeket.(34. o.) Tehát az önfeledtség okozta vonzalom és az ebben rejlő erotikus látvány miatt született egy kötetnyi kép a könyvet lapozgató nőkről, azért erről a nemről, mert számukra nem mindig vagy csak speciálisan volt elérhető a fantázia és a tudás világának ez a sajátos hordozója.

A könyv külseje rendkívül igényes. Ha egyszerűen csak rápillantunk, a borítón lévő Vittorio Matteo Corcos firenzei festő 1896-os Álmok című festménye kitűnően láttatja, hogy egy tematikus képesalbumról van szó. A Scolar Kiadót és a szerzőt dicséri az ízléses kivitel és a sok jó minőségű kép, amelyeket a világ különböző képtárai, múzeumai, sőt magántulajdonosai bocsátottak az album rendelkezésére. A kötet A/4-es mérete éppen ezért nagyon praktikus, főleg, hogy sok esetben kétoldalas képekkel is találkozunk.

A kötet címe igen találó, hiszen egy 21. századi nő vagy akár férfi számára minden bizonnyal mosolyt kelt egy ilyen fajta kijelentés. A férfi mosolyt azonban egyből lehervaszthatja a borítón lévő női arckifejezés, vagyis ez imént említett Álmok című festmény démonjának nézése, ami minden bizonnyal félelmet kelt, hiszen látszik, hogy ez a nő mindenre képes, kiszámíthatatlan, öntudatos, művelt, ugyanakkor dacos, aki még az olvasás utáni transzállapotban van. Veszélyes, mert nem csak a tudás áll birtokában, hanem ezáltal a hatalom is. A borító interpretálásában segítenek a könyv hátulján lévő gondolatok, amelyek Békés Ildikótól, a Marie Claire című magazin főszerkesztőjétől származnak, aki szerint az olvasó nők még ma is veszélyesek, hiszen a gondolatban megélt történetek hatására könnyen lázadhatnának a hétköznapok egyhangúságával szemben.

Rendkívül izgalmas, hogy olvashatunk az olvasásról, és az olvasó nőket ábrázoló képek pedig az utolsó fejezetben szinte tükörképszerűen láttatják ezt a folyamatot. A festmények mindemellett médiatörténeti változásokra is utalnak, hiszen a könyvek, levelek mellett megjelennek a képes magazinok, újságok. A könyv presztízsének változását is láthatjuk a képeken, hiszen Madame de Pompadour fényűző életének szimbólumaként tartja kezében a selyemmel, drágakövekkel díszített kötetet, viszont August Sander tanítónője már teljesen más célból ragad meg egy olvasmányt.

A könyv három nagyobb szerkezeti egységből áll, ami három különböző szerzői névhez köthető. Az előszó szerzője Elke Heidenreich, német írónő, kritikus. A kötet legterjedelmesebb tanulmányának szerzője és a képek válogatója Stefan Bollmann, aki bemutatja az általános női olvasástörténetet a középkortól napjainkig, majd a századokhoz hat olvasónőtípust rendel – a súlypontot a 19. és 20. századi alkotásokra helyezve. Ez a korszakolás adja majd az alapját a képek csoportosításának. Az utolsó rész írója és képszerkesztője Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, akinek magyar festészeti vonatkozású kiegészítésével még inkább értékessé válik a könyv, mivel betekintést nyerünk (igaz, csak öt képpel) a magyar nők olvasási szokásaiba. A kötet legvégén találjuk a képek jegyzékét, ami sokkal hasznosabb lehetne, ha nem ugyanazt közölné, mint ami a képek alá is írva van, hanem kiegészítené pár olyan információval (kép mérete, milyen technikával készült), ami segítené a tárlatban való virtuális séta valamiféle realizálódását. A könyv részei látványosan el vannak különítve: minden rész között egy képrészlet található, amelyet a fejezet aprólékosan is tárgyalni fog.

Elke Heidenreich előszava kitűnően rávezet minket arra az olvasásszociológiai gondolkodásra, amely a Bollmann által felállított kategóriák könnyebb értelmezését szolgálja. Az írás címe: Kis halak! Ez a felkiáltás ironikus, hiszen pont az ellenkezőjét gondolja, mégpedig a nők kiemelkedő szerepét az irodalomban. A történelem során a nők voltak az olvasók, csalik, akik fennakadtak az írott szó horgán. (13. o.) Különös, de az írónő számára egyértelmű, hogy a könyv kézbevevője csakis nő lehet, ezért egy sajátos, „sorstársaknak” szóló hangnemet vesz fel. Az olvasás hatalmat adó tulajdonságát többször is hangsúlyozza Heidenreich. Emma Bovary szerencsétlenségével viszont a veszélyes olvasásra mutat példát (15. o.). Az olvasás rabul ejtő tulajdonsága is hangsúlyos az előszóban: „Az olvasás az egyedüllét egyik nagy öröme” (16. o.) „Mi azt akarjuk, hogy valaki a szívünket érintse meg. S az írók és költők ezt teszik.” (18. o.) Az olvasás bánatűző hatását pedig két híres író idézetével bizonyítja: Sosem volt olyan gondom vagy bánatom, melyet egy órányi olvasással ne tudtam volna elűzni.(Montesquieu) Az egyetlen módja annak, hogy elviseljük az életet, az, hogy elkábítjuk magunkat az irodalommal, mint egy végeérhetetlen orgián.(Flaubert)

Még mielőtt képzeletbeli múzeumlátogatásunkba kezdenénk, Bollmann szerint szükségünk van egy átfogó olvasástörténeti áttekintésre a 13. századtól egészen napjainkig. Ez az előkészítő írás többek között bemutatja a veszélyes, a néma, a női, az anarchikus és az intim olvasás típusait, melyekre festményeket is felmutat példaként. Ezáltal kirajzolódik egy olvasásszociológiai fejlődésvonal is, amely a zabolátlanságtól halad a liberalizálódásig.

A két szöveg után a festmények, a fényképek, a karcolatok és a rajzok veszik át a főszerepet. A kiválasztott alkotásokat Bollmann rövid kísérőszöveggel mutatja be, ugyanakkor mindent részletesen leír; miért vagy mit olvasnak a kisasszonyok, mi volt a képek megszületésének társadalmi-művészi háttere, vagy éppen ki volt Mária Magdolna, az alkotók mely művészkörökhöz tartoztak, milyen más alkotásaik vannak, kik hatottak rájuk, milyen körülmények között dolgoztak, és még sorolhatnám. Sokszor kapcsolatot is jelez a képek között az ismétlődő motívumokra figyelmeztetve vagy éppen a festők közötti viszonyt tárja fel. Bollmann hat összetartozó képkategóriát, korszakot és olvasótípust mutat be. Ezek szerveződési elve a témaazonosság, vagyis az olvasás módja (áldott, független, szórakoztató, érzelmes, szenvedélyes, magányos), a kronológiai sorrend és a médiatörténeti változás, amelyek közül most csak néhányat mutatnék be röviden.

Az Ahol a szó lakik, Áldott olvasó nők című fejezet a 14. századtól a 16. századig négy képet tárgyal. Az áldott megnevezésből következtetni lehet a középkor vallás központú világnézetére, a képek főmotívumára, a Bibliára, a Könyvek könyvére, ami ekkor még a férfiak kezébe való. Simone Martini Angyali üdvözlet című festménye rendkívül izgalmas, mivel egy teljesen új felfogást tükröz; a felvilágosult, tudós Máriát láttatja, akit éppen megzavartak olvasás közben.

Az Önmagunk keresése, Szenvedélyesen olvasó nők című kategória tizenhárom 19. századi képet foglal magába. Az elnevezés miatt nem meglepő, hogy az első női aktképet itt láthatjuk az albumban. Az író szerint Jean-Jacques Henner meztelen Olvasó nője Correggio Mária Magdolnáját idézi, azonban ez az alkotás már nem fejthető meg a keresztény ikonográfia felől. Théodore Roussel szándékos provokáció céljából festette meg meztelen Olvasó lányát.

A festmény egy banális testtartású unott nőt ábrázol, aki egy képes pletykaújságot böngész és ezzel takarja el szemérmét. Nagy felháborodást okozott kortársai körében ez az alkotás. A kötet első fényképe ebben a részben található, ami egy levelet olvasó tizennyolc éves lányt ábrázol. Rendkívül harmonikus, elragadó Peter Severin Kroyer Rózsakert című képe, amely a természet és az olvasás nyújtotta gyönyört hangsúlyozza.

Az utolsó olvasótípus a Kis menedékek, Magányos olvasó nők címet viseli, amely huszonkét képet mutat be a 20. századból, abból a korból, amikor a könyv már tömegcikké vált. A képeknek teljesen más hangulatuk van az előzőekhez képest. Itt már találkozunk a design korszakával, a szecesszió, az expresszionizmus képviselőivel, a Nabis-csoport egyik tagjával, a modernség hatásával. Ez a fejezet a címe ellenére sokkal több párban, illetve kisebb csoportban olvasó lányt ábrázol és nagyon sok érdekességet feltár. Többek között azt, hogy hogyan hódította meg az IKEA áruház a világpiacot, hogyan olvastak folyóiratokat a hétköznapokban, miként vált fontossá az enteriőrfestészet, milyen technikával fest egy autodidakta festőnő női aktot, mit árul el a kakas szimbólum egy nőről, és megtudjuk, hogy Marilyn Monroe elolvasta-e az Ulyssest.

A tárlat befejező állomása Bellák Gábor Az olvasó magyar nők című fejezete, amely négy 19. századi és egy 20. századi festmény nőábrázolása Györgyi Giergl Lajostól, Benczúr Gyulától, Munkácsy Mihálytól, Rippl-Rónai Józseftől (lentebb az ő rajza látható) és Perlmutter Izsáktól.

Stefan Bollmann könyvének legfőbb értéke, hogy a hétköznapitól teljesen eltérő szemszögből tekint az olvasásra. Emberi mivoltunkból ered, hogy ha valamit megtiltanak számunkra, az egyre inkább érdekessé, vonzóbbá kezd válni, mivel szeretnénk megtudni, hogy miért is tilos, miben rejlik veszélye. Éppen emiatt, kedves Olvasó, befejezésként csak annyit üzennék, hogy olvasni tilos!