Félúton volt hazája, otthona és a hátrahagyott múlt között. Nem egyszer fog még visszatérni oda, ahol azt hitte egy másik világ várja majd, ahol újra lehet kezdeni, ahol mindenki azért szereti, aki. Próza Nyíregyháza+Braganza rovatunkból a 2011/nyári számból.

Félúton volt hazája, otthona és a hátrahagyott múlt között. Nem egyszer fog még visszatérni oda, ahol azt hitte egy másik világ várja majd, ahol újra lehet kezdeni, ahol mindenki azért szereti, aki.

A frankfurti repülőtéren ragadt. A földön ült, három napja nem tisztálkodott. Cigi. Kávé. Semmije nem maradt, az emlékek viszont élénken éltek még. Alig hagyta el három hónapos ideiglenes hazáját.

Az első találkozás emléke. Lapcsánkát készített. Náluk így mondják. A konyhában állt, amikor kopogtak. Ismerős idegen állt az ajtóban. Szeretett volna lezuhanyozni. Tessék csak.

Magas volt, vékony, esetlen, kölyökképű, és szexuálisan totál izgató. A fogai kiábrándítóak, de kit érdekelt. Egyedül volt. Izgatta a fantáziáját első perctől fogva. Tíz perc után számot cseréltek, a főztje kielégítő volt. Már akkor főzött neki.

Mikor lehet az övé?

Elment zuhanyozni, a vacsora szaga átjárta. M. illatát a testében érezte. Zuhanyozás közben nem tudott másra gondolni. Még csak egy hete volt a városban. Minden nap arra gondolt, mikor hívja meg magához, mint ígérte. Számolta a napokat. Este fél tíz volt. Kiállt az ablakba cigizni. Lefekvés előtt mindig rágyújtott még, végig gondolva az aznap történteket. „Suli, előadás, hogy is van ez angolul?, el kellene menni futni, reggel meg kell mosnom a hajam.” Az alatta lévő albérletnek hatalmas terasza volt. A város központjára nézett. A kilátás ugyanaz volt, mint a tőle lévő ablakból, de mégis közelebb volt a szabadsághoz.

Még nem indult el bulizni, de kellőképpen hatása alatt volt az alkoholnak, hogy lehívja. Ő meg kellőképpen tudta ezt. Gyorsan összekapta magát. Borotválkozás, kis parfüm, kevésbé tökéletes haj, ne tűnjön úgy, mennyire akar tetszeni. Már ott is volt. Próbált mindenkivel beszélgetni, közben a szeme sarkából mindig tudta hol jár M. M. is így volt vele. Próbálta elhessegetni a gondolatot a fejéből, hogy mindjárt behúzza a szobába, letépi róla a ruhát, vagy csak kigombolja, és élete legjobb szexében lesz részük, amit majd később kényük kedve szerint megismételnek.

Mikor lehet az övé?

Jó bulizást, szép álmokat kívántak egymásnak. Ennyi? Hogy lehet valaki ilyen? Nem is érdekel. Nem is olyan helyes. Majd találok mást. Nehogy már még én ne kelljek neki. A büszkeség nagyúr. És kábé addig tart, amíg meg nem látod újra, megint. Ahogy viseli a farmert, ahogy rád mosolyog, ahogy megkérdezi mi újság? hogyan telt a napod? És akkor megint csak arra tudsz gondolni.

Mikor lehet az enyém?

A csókja egy álom volt. Ameddig eljutottak oda, macska egér játék, aminek nincs értelme, de kell! Neked, nekem, neki, mindenkinek. Játsszunk! Játszunk! A tánctér kellős közepén mögé kerül, lassan. Úgy cserkészi be, hogy észre sem veszi. Azt hiszi, hogy nem veszi észre. Már régen látja, hogy közeledik, de úgy tesz, mintha észre sem venné. Közel engedi.

Mikor lehet az övé?

Testük egymáshoz simul, semmit nem engedve maguk közé. Ő meg ő. Játsszunk tovább! Mert az mégis milyen, hogy ennyivel „meg van hódítva” a másik. Senki nem engedheti meg magának. És mégis.

Jó éjszakát! Szép álmokat!

Délutáni levezetés, beszéljük meg mi volt tegnap. Kikerülve a témát, mintha meg sem történt volna. Mert hát meg sem történt. Eszébe jut az utolsó szeretkezés. Mert ő lány, nem mondhatja, hogy szexeltünk vagy dugtunk. Bele akarta tenni mindenét, hogy kitartson három hónapig. Valameddig, bármeddig. Addig.

Hogy mit csinálok ma este? Jó éjszakát, szép álmokat kívánok. Ismét. Megint. Forralt boros estére hívogatnak. Ott lesz. Tudja. Ő is tudja. Egy órán keresztül készül, hogy jól nézzen ki. Máskor tíz perc alatt elkészül. De hát a mai este. Majd ma! Igen.

Nem.

Kedves kis mosolygások. Az óvodában érzi magát. Meghúzod a hajam? Akkor egyértelművé válik, hogy a kód megfejtésre kerül.

Nem húzza.

Mikor lehet, mikor lesz az övé?

Jó éjszakát, szép álmokat!

Hajnali fél négy van. Jó éjszakát, szép álmokat! Elbúcsúznak. Mit csináljak? Nem bír magával. Mégiscsak modern nő. Rövid üzenetet küld. Nem vagy éhes? A konyhában ülnek, mire feleszmél. Nem csókolhatlak meg. Jó éjszakát, szép álmokat!

Mikor leszel az enyém? Egy kicsit? Most.

Várom, várlak.

A kölyökképével úgy csókol, hogy ezután már minden mindegy. Ezért megérte. A pillangók nem a gyomrában, hanem az agyában tombolnak. Most akarja, vele, azonnal. Kisebbfajta orgazmust él át, egy pillanat alatt zuhan le, szédül, a karjaiban áll meg. Kiábrándító, hogy reggel van. Menni kell tovább. Felemészti, hogy nem beszélhet róla. Genetika vagy csak zsigerből jön, hogy meg kell ezt beszélni valakivel. Nem tud másra gondolni. Beugranak a képek. Mint egy vakufény. Csak felvillan, de megbénulsz tőle. Közeledik. Odahajol. Most. Igen. Erre várt időtlen idők óta. Olyan puha, olyan édes, olyan, olyan. Amilyet elképzelt, amilyet elképzeltél. És igen már tépné le róla a ruhát, vagy csak kigombolná, de nem tud betelni a csókjával. Az érintésével. Eszedbe jutott? Ez az! Úgy ér hozzá, mint még soha senki.

Mikor lesz újra az enyém?

Újra és újra feljön a lakásába. Titkolva szándékát. Nem titok. Véletlenül sem miattad jöttem. Persze, hogy miattam jöttél. Én is. Én sem. Három órahosszát áll sorban, hogy új jegyet kérjen. Talán ma hazajut Magyarországra. Hazajut, hogy elmondhassa, még nem akart hazajönni. Élvezni akarja még…

Magyarországon van. Itthon. Otthon. Nem tud úgy örülni, ahogy neki örülnek. Maradni kellett volna.

Január 19. Újra Csoda országban, a csodafiúval. Csuda fiúval.

Úgy ugranak a nyakába, hogy meghatódik. Még zavarba is jön. Hazai finomságokkal kínálja az ottaniakat. Elkísérték az otthoniak. Nem kell sok idő. Újra egymás karjaiban találják magukat. Mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Együtt egymással. Ez a tizenegyedik pillanat az életében, amikor megállítaná az időt. De újból azt érzi, ez az igazi. Most kellenek a csodavirágok, az élet tavában. Csak egy, csak egy szirom, hogy tovább tartson.

Mosolyognak. Honnan tanultad ezeket? Csak neked tartogattam egész életemben Kölyök! Magyar számokat hallgatnak. Ami eddig „de jó ez a szám”-nak hatott, most égetően szar. A teste minden egyes részét felfedezte, és soha nem felejti. Azt a hajnalt, azt az érzést, azokat a pillanatokat, azt. A karjaiban aludt. Most meg mi van? Miért karolsz át? Ez mit jelent? Többet jelent? Vagy csak így szeretsz aludni? Hideg van? Mi van? Egy mosollyal el van intézve. Abban a mosolyban minden benne van.

Otthagyja a karóráját, hogy újból, ismét legyen ok, amiért felmehet hozzá. Azt hiszi, rafinált. Mert hát mégis, hogy néz ki, hogy csak úgy, mert érdekelsz, mert lájkollak, felmegyek? Na, ne! Nem hagytam véletlenül nálad az órám? Az órád? Nem tudom, majd megnézem. Gyere fel! Ki néz hülyének kit? Felesleges körök. Nem egyszerűbb lenne az: „Olyan jól éreztem magam veled, nem innánk meg még egy kávét együtt, minden kötöttség nélkül?” De igen.

Az órában alszik. A karján hűti a pulzusát. Rég nem futja a felesleges köröket. Jössz az órádért? Nem, rendben, majd lesz vele valami.

Karácsony. Után.

Mit érdemel az a bűnös, kinek a záloga a kezemben van? Zálog? Nálad van az órám? Miről beszélsz? Elölről kezdődik minden. Csináljuk! Az utolsó napja ott. Nem történt vele rossz. Még nincs itt az idő, hogy összegezze, levonja a tanulságokat. Vagy itt van. Gondold végig! Az illata, a cipője színe, a kiejtése: „Van egy cigid a számomra?” Egy? Amennyit szeretnél! Cigi? Minden(em). Gulyásleves, palacsinta, házi pálinka, Tibi csoki. Egy darab Magyarország. Egy darab ő. Ő.

Most jön a katarzis, a beteljesedés, az egyesülés, a mindent elsöprő zuhatag. Mire odaérnek, már nincs velük. Vele. Hol vagy? Hova tűntél? Ne csináld! El sem búcsúzik! Itt hagyott. Ennyivel ennyi. Kölyökképű.

Tudhattad volna. Magas volt, vékony, esetlen, és szexuálisan totál izgató. A fogai kiábrándítóak, de kit érdekelt. Egyedül volt. Izgatta a fantáziáját első perctől fogva.

Izgatta. Izgatja. Izgatni fogja. Most. Volt. Lesz.

Eltelt több mint 100 napnak a fele. Eltelhet még tízszer ennyi is. Úgyis mesélni fog az idegenről az unokáinak. Feltéve, ha lesznek. Hisz ő egy modern nő. Lehet szingli, mingli, özvegy, hajadon, a párja valakinek, az élete része, elfelejteni nem fogja. Nem tudja. Nem akarja. Akarja.

Most úgy ülnek egymás mellett, hogy egy szót sem szólnak, mégis ez a legjobb beszélgetése az egész napnak. Egy hónap múlva újra látják egymást. A szemébe fog zuhanni, minden előzmény nélkül. Vagy rénszarvasos pulcsi lesz rajta és a fogait még most sem csináltatta meg.

Nos. Kit fog érdekelni?

Magas, vékony,esetlen, kölyökképű, és szexuálisan totál izgató. Egyedül van. Izgatja a fantáziáját első perctől fogva. M.V.

Félúton volt múltja és jövője között.

A Vörös Postakocsi 2011/nyár