Onder Csaba – Antal Balázs
Tirpákia Tündérkert
(Zenés komédia bűnüggyel)

A 2011. szeptemberében bemutatott színdarab szövegkönyve 2011/téli lapszámunkból.

Karádi Zsolt fotója

ONDER CsabaANTAL Balázs:

Tirpákia Tündérkert

(Zenés komédia bűnüggyel)

FŐBB SZEREPLŐK
(Az eredeti szereposztás szerint)

MARI NÉNI, szemtanú (Pregitzer Fruzsina)
KORMÁNYZÓ (Bárány Frigyes)
JURÁNYI ELEK, városi főjegyző (Petneházy Attila)
KRÚDY PÁL, rendőrkapitány (Illyés Ákos)
SCHIFFER ÁRPÁD, alias SZINDBÁD, detektív (Pásztor Pál)
BERGER LIPÓT, bankár (Gyuris Tibor)
BERGERNÉ , a felesége (Széles Zita)
LAURA, a lányuk (Jenei Judit)
BARZÓ PALI, tirpák gazda (Vaszkó Bence)
AGÁRDY IGNÁC, színidirektor (Puskás Tivadar)
SZATMÁRINÉ, színésznő (Kuthy Patrícia)
REZEDA KÁROLY, színész (Tóth Zoltán László)
HADOBÁSNÉ, öltöztetőnő (Munkácsi Anita)
DR. UNGERLEIDER, természetgyógyász (Varga Balázs)
POLGÁRMESTER, TITKÁR, TESTŐRÖK

Ősbemutató: 2011. szeptember 24. Móricz Zsigmond Színház. Rendező: LENDVAI ZOLTÁN – Díszlettervező: HUSZTHY EDIT – Jelmeztervező: PÁLÓCZI MAGDOLNA – Konzultáns: SEDIÁNSZKY NÓRA – Zenei vezető: KAZÁR PÁL – Koreográfus: BÓBIS LÁSZLÓ – Rendezőasszisztens: FÜLÖP ANGÉLA – Ügyelő: LENGYEL JÁNOS – Súgó: KOVÁCS KATALIN – Dalszövegek: ANTAL BALÁZS és NAGY ZSUKA

 

ELSŐ FELVONÁS

 

(Prelűd: egykorú fiktív filmhíradó részletek és reklámok Nyíregyházáról, kivetítve, korabeli zenére.)

 

1. jelenet 1. kép

  Egy kis bodega, Mari néni főz valamit, ami majd a darab végére készül el.

 

Mari néni: Elmondom nektek, hogyan is vót ez a színház. Nyíregyháza vót ekkoriban a világ közepe, minden itt történt, ami a múlt időben érdemleges vót. Tudok én mindent, mer az én anyám mondta, neki meg az ű anyja mondta el. De hát én is láttam, mer a Széna téri ződségpiacon árultunk mán akkor is, ahová odaépítették ezt a színházat.

(Láthatóvá válik a színház épülete, mellette kis bodega.)

Mari néni: Az egész ott kezdődött, hogy Kölcsey Ferenc megírta a magyarok Himnuszát.

 

1. jelenet 2. kép

                           Kölcsey Ferencet látjuk, amint a Himnuszt írja.

 

Mari néni: Vaksi vót kicsit ez a Feri, úgy mondják, nem látott rendesen lovagolni se, de nem vót nála okosabb ember akkoriban, még ha csak kőteményeket írt is. Jó ember lehetett ez a Kölcsey, mer nem akarta, hogy a szegény nép sokat adózzon mifelénk. El is mondta ezt a királynak. Meg hát azt is mondta, hogy a jó kedvhez meg a bűséghez játszószín is kell. Adtak is a vármegyei urak tenger pénzt a pesti színházra. Ha Kölcsey meg a szatmári urak nem lettek vóna, nem lenne ma Pesten színház egy se. Na, a nyavalyádat.

(Küszködik valamivel.)

Mari néni: Hol is tartottam? Na, a színház. Az úgy vót, megmondom én, hogy vót. Akarták ezt az urak, meg nem is, mer nem vót senki, aki adjon. Errűl tanácskoztak éjjel, nappal, künn Sóstón. Aztat kultiválták, meg a friss levegőt, a híres Ké Pista doktor felügyelése alatt. Sokra nem jutottak, de aztán a ferbliben világbajnokok vótak.

 

1. jelenet 3. kép

Sóstói szalon, kártyázó társaság, nagy asztal, körben hat férfi mezítláb, az asztalon rengeteg üveg, szódás, boros vegyesen, az asztal alatt dézsák, benne is üvegek hideg, jeges vízben. A háttérben három zenész.

 

Mari néni: Ott vót a Dessewffy grófok mindenható jószágigazgatója, Keresztessy Ábris. A ferblikirály. Ott vót Barzó Mihály, tirpák építkezési vállalkozó, meg az ifjabb Krúdy Gyula, akinek aztán híres író lett a nagyobbik fia Pesten. Ott vót osztán Elek Guszti huszárkapitány is, Pazonybúl. Ő nem is vót ekkor máshun, mer úgy összvesokasodott a tennivalója az asszonynép miatt, hogy nem ért rá hazamennie. Enni is alig vót ideje szegénynek, annyit párbajozott. Ott vót aztán Berger Lipót is, derék zsidó bankár, az első akkoriban Nyíregyházán. A fia, akit szintén Lipótnak híttak, ő örökölt aztán tűle mindent. (A megnevezettek mindig felállnak, biccentenek, köpnek stb.) Meg ott vót a pesti mérnök úr is, Alpár Ignác. Világhíres építőmester vót mán az akkor, mindent ű épített itten, ami emeletes vót. Vót neki egy szépen rajzolt operája is, a legszebb a világon, szebb mint a Megyeháza, meg a Korona szálló. Mer ezt az operát ű a tengerhe’ tervezte, csodaszépre, még fűtés se kellett bele, mer a tengernél meleg van ám még télen is, azt mondják. De nem úgy vót az kérem, hogy a mérnök úr, ez az Alpár Ignác csak úgy odaadta vóna a színházat mi nékünk, hogy adta vóna oda, ha mán egyszer odaadta másoknak, ezeknek a fijumejijeknek, horvátba, ahun Kádár János is született, áldja meg az Isten űtet is, de még hogy…

(Kártyázás közben időnként belép Ungerleider doktor. Ekkor minden férfi gyorsan beledugja a lábát a dézsába, a pincérek kockás kendőt kötnek a fejekre – úgy néznek ki, mint a beduinok. A cigányzenészek ugyanezt teszik. A doktor elégedetten bólogat, hiszen az urak előírásai szerint kúráznak, majd elmegy, a játék folytatódik. A háttérben közben háromszor lemegy a nap és felkel. Időnként megremeg az asztal, ilyenkor a kártyások az üvegekhez kapnak. A végén, amikor befejezték a kártyázást, és felhúzták a cipőiket, a doktor újból megjelenik, így cipőstől dugják a lábukat a dézsákba, erősen szentségelve.)

 

Nagy Erzsébet fotója

Mari néni: … addig ferblizett a mérnök úr, míg Keresztessy Ábris el nem nyerte tűle a terveket. Na, hát így lett Nyíregyházán színház, hogy az Ignác úrtól elkártyázta aztat Sóstón a jószágigazgató úr, és azt mondták akkor az urak, mer addig azé’ nem annyira hiányzott egy ilyen színházművészeti létesítmény itten, hogy jó van akkor, ide nekünk az oroszlánt, van mán vasutunk, van mán kaszinónk, van tébolydánk Kállóba, mér csak épp színházunk ne legyen? Meg is építette aztat az öreg Barzó, oda a piacra, ahun nagyanyám, meg anyám is árulta mán a kolompért. Így e lett a színház. Tényleg! Így vót…! A fijumejijek meg mit hisznek, mit nem, hun is van az ű operaszínházuk, amit szépen kifizettek, aminek ott kéne állnia a tenger partján, tudja a rosseb, azóta is várják tán. Itt meg aztat nem értik a népek, ha mán itt van és nem a tengernél ez a szép épület, akkor mér nincs benne fűtés, nem templom ez, mer hát itt télen nagy hidegek vagynak, befagy az urak lika is, de mindegy, jó van az így, télen maradjon mindenki otthon, oszt fűtsön magának. Há’ nem?

 

1. jelenet 4. kép

A Berger család az otthonában ebédel. Berger Lipót közben az újságba mélyed.

 

Mari néni: Vót mán akkor színház, mán épület, de ott állt üresen, csak gyütment színészek játszottak benne. Mán éppen magtárnak akarták vóna hasznosítni, magtárnak! Mé? Köll az… magtárnak… vagy mozinak, mer az akkoriban divatozott nagyon, amikor… Na, egy szó mint száz, nem lett vóna itt sose társulat, mit társulat, színház se többet sose, ha Bergerné őnagysága ebédelés közben félre nem nyeli a hal szálkáját, amikor megtudta, hogy a jánya, Laura kisasszony, színésznő akar lenni.

Bergerné: Akkor férjhez mész Winkler Gyurihoz.

Laura: Akkor inkább világgá megyek.

Bergerné: Nem mégy te sehova!

Laura: Akkor színésznő leszek.

Bergerné: (Félrenyelve a halszálkát.) Hah!

Mari néni: (A közönséghez) Na, errűl beszétem.

Laura: Nem parancsolhatsz nekem. Elmúltam húsz.

Bergerné: Azt teszed, amit mondok! (Bergerhez) Már megint és folyton, örökké csak a színház! (Laurához) Tisztára egy bolondéria ez már nálad! Be kellene csukatni azt is, ami itt van. (Bergerhez) Lipót, miért nem intézkedik végre?

Berger: (Újságot olvasva) Hogy? …Majd uzsonna után, ha lehet.

Bergerné: Lipót!

Mari néni: Berger Lipót volt akkoriban a város leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. Az első nyíregyházi bankárok leszármazottja. Ősrégi tirpák zsidó család fia.

Berger: (Újságot olvasva): Igen, drágám? Amit csak akar!

Laura: (Lecsapva evőeszközeit) Mama, ez fóbia!

Bergerné: Azt én döntöm el, hogy micsoda. Semmi baja. Edd meg!

Laura: (Feláll.)

Bergerné: Hova mész? Azonnal ülj le!

Laura: A könyvtárba.

Bergerné: Megtiltom.

Laura: A kölcsönzést?

Bergerné: Az olvasást. Ártalmas. Vaksin senki nem fog elvenni.

Laura: Akkor ez egy újabb ok a Háború és békére. (Felteszi a szemüvegét, hóna alá csapva a vaskos könyvet) Inkább csúnya és okos lány leszek. (El.)

Berger: (Felnézve az újságból) Milyen háború lesz, drágám?

Bergerné: Mint a villám. Fájdalmas és gyors.

Berger: (Letéve az újságot) Már megint?

 

1. jelenet 5. kép

Jurányi irodájában. Jurányi egy újsággal a kezében járkál és ordibál. Az asztala előtt Krúdy Pál és Szindbád ülnek.

 

Mari néni: Háborúból vót mán elég akkor. Az én uram is odamaradt később Doberdóba. Jó ember vót a Jani. De miket beszélek mán megint. Nem lett vóna itten állandó társulat akkor se, ha a színésznőket igen csak kultiváló Jurányi Elek főjegyző nem kap majdnem gutaütést újságólvasás közben.

Jurányi:Mi ez? Abszurdum! Ha! Engem miért nem értesített senki? (Gutaütést kap, hordágyra teszik.)

Mari néni: Száz éve vót akkor éppen, hogy a tirpákok annyi tenger pénzt raktak össze, hogy megvették a fődjeiket a Dezsőfi meg a Károlyi grófoktúl. És ez a Jurányi Elek fiú vót akkor a főinspektora a jubiláumi innepségeknek, amit az örökváltság miatt rendeztek a városban. Oszt kukacos vót ám mindenért ez a Jurányi doktor, akár csak az apja… (Megjelenik az apa) De róla most nem szívesen beszélnék, mer’ sose jutunk a végire… (A papa kimegy)

Jurányi: (Leszáll a hordágyról elzavarja az ápolókat) Nézzék meg ezt! (Hangosan olvas) Merénylet a kormányzó ellen. Elmarad a díszelőadás. Abszurdum!

Krúdy Pál: A kormányzó nincs is idehaza. Alaszkában vadászik.

Mari néni: Ez itten Krúdy Pál bátyánk, a nyíregyházi főkapitány. Mingyá’ nyugdíjas, de nem néznék ki belőle.

(Krúdy Pál feláll, és összecsattintja a bokáját, guggolás, fekvőtámasz, helyben futás, aztán leül.)

Jurányi: Akkor derítse ki, mi ez! Merénylet? Nyíregyházán? Abszurdum. (Az asztalára csapja az újságot, Krúdy Pál elé.)

Krúdy Pál: (Monoklit tesz fel. Olvas) Ez meg mi?

Jurányi: A hivatalos városi újság.

Krúdy Pál: De ez a holnapi!

Jurányi: Persze hogy a holnapi. Mindig megkapom, mielőtt nyomdába adnák.

Krúdy Pál: Aha. (Olvas) Hajnalra virradóra balesetet okozott egy…

Jurányi: Ne azt!

Krúdy Pál: Firkász fecsegés!

Szindbád: (Halkan köhint.) A holnapi lutrihúzás nyerőszámai is benne vannak?

Jurányi: (Krúdyhoz) Ez meg ki?

Krúdy Pál: Az új famulusom. Schiffer doktor fia. Schiffer. Gyakorlaton. Frissen az Akadémiáról. Előtte külföldön élt.

Mari néni: Ennek a Schiffer Árpinak orvos volt az apja Bagdadban.

Krúdy Pál: Szindbád! Nézze csak meg…

Mari néni: Ő is ottan nőtt fel, ezér híják őt csak Szimbádnak.

(Szindbád zavartan föláll, körülnéz, szív egyet a vízipipából, ami csak most lesz látható, majd leül.)

Jurányi: (Ugrik egyet, mikor meglátja) A kutya úristenit maguknak. Ajánlom, szedjék össze magukat! Ez most nem gyakorlat!

Krúdy Pál: Főjegyző úr, kérem. Őrizze meg a nyugalmát!

Jurányi: A nyugalmamat? Ilyen körülmények között? Amikor a politikai helyzet is fokozódik? Épp hogy kiment innét a román hadsereg.  A bolsik is itt vannak egy köpésre, szinte már a spájzban. Épp hogy talpra álltunk. Épp hogy örülhetnénk végre. És akkor mi van? Megint monarchia, eh, anarchia! (A közönséghez) Ah, vállaimon egy város minden súlya!

Krúdy Pál: Főjegyző úr, mint említettem a Kormányzó úr még Alaszkában van, így nem sok értelme lenne merényletet elkövetni ellene Nyíregyházán…

Jurányi: Nem érdekelnek a kifogások! A díszelőadás nem maradhat el! A jövőnk múlik ezen. A magáé is. Meg a magáé is. (Egyenként Krúdyra és Szindbádra mutat) Állandó színtársulatot akarok végre ebbe a városba. Elegem van már a kókler vándortruppokból. És színésznőket akarok! Sok színésznőt…, nagyon sokat… Feketét, szőkét, barnát! (A közönséghez) A kedvenceim. (A rendőrökhöz) És ebben senki, megértették, senki, még holmi terroristák sem fognak megakadályozni. Tartóztassanak le minden gyanús alakot. Kezdjék a firkászokkal! Leléphetnek!

Mari néni: Na, hát valahogy így e kezdődött minden.

(Mindenki el.)

 

Homonyik Csilla fotója

 

1. jelenet 6. kép

Csendőrök jelennek meg, házkutatás, letartóztatás, egy csendőr Laura táskáját vizsgálja át, belelapozva könyvébe. A háttérben Bergerné és Rezeda, az asszony egy levelet ad át a férfinak, majd gukkerral figyeli és instruálja.

 

2. jelenet 1. kép

Könyvtári olvasóterem, a háttérben magas szekrény, tele könyvekkel, előtte létra, a tetején Laura. Belép Rezeda. Laura leejt egy könyvet, Rezeda azonnal odaugrik, hogy felvegye, de véletlenül belerúg a létrába, Laura leesik, Rezeda éppen hogy elkapja.

 

Rezeda: Veszélyes hely a könyvtár.

Laura: Anyám is ezt mondja.

                            (Rezeda felveszi a leejtett könyvet)

Rezeda: Csak nem? Ady Endre.

Laura: Szeretném, ha szeretnének.

Rezeda: Gyönyörű! (Sóhajt) Szeretném, ha szeretnének!

Laura: Ismeri tán?

Rezeda: A Bandit? Hát hogyne. Ha Pesten vagyok, mindig beülünk egy konyakra a New Yorkba. Tudja, ha iszik, olyankor írja a legjobb verseit.

Laura: De Ady Endre már meghalt.

Rezeda: (Zokogni kezd) Ugye? De nekem még olyan, mintha élne.

Laura: Rég járhatott Pesten.

Rezeda: Hah… Keserű a vándorszínész kenyere! Mindig úton…

Laura: Maga színész?

Rezeda: Megbocsát, még be sem mutatkoztam. Rezeda Ká… (Tüsszent a poros könyvtől) Károly. Színész.

Laura: Ó! (Elpirulva) Berger Laura.

Rezeda: (Kezében tartva a lány kezét) Kisasszony, maga nem csak okos, de gyönyörű is!

Laura: (Zavarban) Köszönöm. Milyen különös. Magam is vonzódom… a színészi pályához.

Rezeda: Nincs annál szebb. Szabadon utazni, mindig más ágyában ébredni…

Laura: Tessék?

Rezeda: Ö… mármint más-más tájakon ébredni… nyári reggeleken. Harangszóra, gyapjas barikák bégetésére…

Laura: Csodás lehet! (Magában) Vándorszínésznők. Istenke báránykái. (Rezedához) Bárcsak megtehetném én is!

Rezeda: Megteheti.

Laura: Hogy képzeli? A mama még olvasni sem enged. Most is úgy szöktem ide.

Rezeda: Az igazi képzelőerő határtalan. Jöjjön!

 

2. jelenet 2. kép

Rezeda csónakot húz elő az egyik könyvszekrényből, egy másikból evezőket. Beülteti Laurát. A sóstói tavon vagyunk, de továbbra is a könyvtárban. Rezeda evez, Laura napernyőt tart. Giccsesen romantikus jelenet.

 

Laura: Ez most mi?

Rezeda: „Velencei éj” a Sóstón.

Laura: Fényes nappal? Egy kölcsönkönyvtárban?

Rezeda: Képzelőerő, Laurácska, képzelőerő!

 

Dal Nro 1.

(Rezeda és Laura)

 

Rezeda:            Egyszer már láttam én magát

                           mikor holdfény színezte a haját

                           nem vettem még a szavát

                           de megéreztem válla illatát

                           és megdobbant bele a szívem

                           a világ is megmozdult vélem

 

Laura:               Én úgy lestem mindig magát

                           ahogy a gyermek a csodát

                           amely a magasban függ fenn

                           s mely nélkül semmi sincsen lenn

                           és megdobbant bele a szívem

                           a világ is megmozdult vélem

 

Rezeda: Maga olyan szép, mint a, mint a holdfény…

Laura: Ez kissé sekélyes.

Rezeda: (Lenyomva az evezőt) Igen. Alacsony most a vízállás.

                                (Dalra fakad, de ez most gyors)

 

Rezeda:            Csónakunk siklik a vizen

                           nem férnénk el benne tizen

                           de ketten jól megvagyunk

                           főleg ha összebújunk

 

                           Holdfény mely napközben támad

                           beezüstözi a vállad

                           ketten oly jól megvagyunk

                           holdfényben összebújunk

 

Laura:               Jaj hova visz maga engem

                           jaj mit kellene tennem

                           nem tudom de jól megvagyunk

                           ha félnék összebújunk

 

Együtt:            Csónakunk siklik a vizen

                           nem férnénk el benne tizen

                           de ketten jól elvagyunk

                           főleg ha összebújunk

 

Rezeda: Szökjünk el, Laurácska!

Laura: Olvas a gondolataimban?

Laura: Csak a gyönyörű szemében.

Laura: Oly jó itt magával.

Rezeda: Akkor menjünk. Még ma éjjel!

Laura: Csak így? Hirtelen?

Rezeda: Úgy a legszebb.

Laura: Miért is ne. (A közönséghez) A mama legalább megpukkad.

 

2. jelenet 3. kép

Egy másik csónak ér váratlanul melléjük, benne Agárdy és Szatmáriné. Rezeda széles gesztusokkal integet és hajlong. Agárdy és Szatmáriné szolidan viszontüdvözlik.

 

Laura: Ismeri őket?

Rezeda: Nem igazán. Valami színésznőcske. Meg egy pökhendi direktor.

Laura: Színházi?

Rezeda: Mi más. Jelentéktelen alak.

Laura: Aha. (Kíváncsian néz a másik csónak felé.)

                                (Rezeda és Laura csónakja el.)

 

2. jelenet 4. kép

  Agárdy és Szatmáriné csónakja.

 

Agárdy: Ez a szerencsétlen mit keres itt?

Szatmáriné: (Sóhajt) A szerencséjét.

Agárdy: Pénz? Nő? Kártya?

Szatmáriné: Kitalálta. Ebben a sorrendben.

Agárdy: Pedig jó színész lehetett volna ez a…

Szatmáriné: Rezeda. De nem lett.

Agárdy: Bakacsi mért nem jött?

Szatmáriné:     Biztos megint szerelmes. Most duettezhetek egyedül.

Agárdy: Rezeda?

Szatmáriné: Más dolga akadt. Állítólag ő is szerelmes…

Agárdy: Azt látom.

Szatmáriné: Szegény kislány…

Agárdy: Mindenki a maga kárán lesz tudóssá, a másén csak az okosak.

Szatmáriné: Akkor én rég tudós vagyok.

Agárdy: Engem meg szólítson professzor úrnak! (Nevetnek.)

Szatmáriné: Mondhatta volna, hogy itt lesz. Direktor úr.

Agárdy: Csak pihenni jöttem. A szívem húzott ide.

Szatmáriné:     (Rémülten) A szíve? Szerelem?

Agárdy: Infarktus. Vicceltem. De nemrég valami tényleg megmozdult bennem.

Szatmáriné: Istenem!

Agárdy: (Nevetve) Semmi rosszra ne gondoljon, Erzsike! Csak az emlékek. Homályos emlékek…Valamikor errefelé éltek az őseim…, nosztalgia. Nem fontos. Úgy tűnik, a korral jár. Majd megtudja maga is. Nem is olyan soká.

Szatmáriné: Mi hír Pesten?

Agárdy: Ne is kérdezze!

Szatmáriné: Na!

Agárdy: Ne is kérdezze, mert úgyse tudom. Szerencsére.

Szatmáriné: (Csodálkozva) Ott hagyta Pestet?

Agárdy: Mint a pinty.

Szatmáriné: Tényleg abba akarja hagyni? Éppen maga?

Agárdy: Mindennek megvan a maga ideje. Szeretnék végre révbe érni.

Szatmáriné: Bekormányozzam a csónakját?

 

Karádi Zsolt fotója

2. jelenet 5. kép

Egy újabb csónak úszik elő, benne Berger és Bergerné, és egyre közelebb kerül Agárdyék csónakjához.

 

Agárdy: Hé, hé! Vigyázzanak, hé!

Bergerné: (Szeme előtt gukker) Mit mond ez a jóember, Lipót?

Agárdy: Nem látnak a szemüktől?

Berger: Elnézést!

Bergerné: (Szeme előtt gukker, Agárdyt nézi most) Lipót, gázoljon át rajtuk, ha nem mennek arrább.

Berger: Ah, Szatmári művésznő!

Szatmáriné: Ismerem önt?

Agárdy: Kivel kokettál maga, Erzsike?

Bergerné: Kokott? Maga a kokott! Meg a kis barátnője! Még hogy kokott…

Szatmáriné: Ágyő, moszjő!

Berger: Adieu Madame!

Bergerné: Mit mondott most neki, Lipót?

                                (Agárdy és Szatmáriné csónakja el.)

 

2. jelenet 6. kép

Berger és Bergerné a csónakban.

 

Bergerné: Lipót!  Maga meg tűri, hogy egy nímand sértegessen?

Berger: Evezőlapáttal urak nem párbajoznak.

Bergerné: Még hogy úr! Hah! Rendes nő szóba se áll egy ilyennel. (Utánuk kiabál) Ezt nem ússza meg szárazon!

Berger: Most már üljön le, kérem. Különben mi nem ússzuk meg szárazon.

Bergerné: Ah, már a Sóstó se a régi. Minden bugrist ideengednek.

Berger: Közterület.

Bergerné: A végén még a korcsaikat is ide hordják majd.

Berger: A kutyáikat?

Bergerné: A kölykeiket.

Berger: A hölgy ismert színésznő.

Bergerné: Mi…? (Sikít) Ki nem mondja még egyszer!

Berger: A hölgyet, vagy a színésznőt?

Bergerné: (Sikít) Egyiket se!

Berger: (Behúzza a nyakát. Evez)

Bergerné: Micsoda antipátiás személyek voltak.

Berger: Anti-patikus.

Bergerné: Patikus?

Berger: Tessék?

Bergerné: Anti nem patikus, hanem hídmérnök. Igazán figyelhetne jobban a rokonaira.

Berger: Berger Anti hídmérnök lett?

Bergerné: Maradjon csendben! Ott vannak. Ők azok!

Berger: Hol?

Bergerné: Pszt! Arra menjen!

Berger: Merre?

Bergerné: Mondtam, hogy hallgasson! Adja ide azt a gukkert! Magának még jó a szeme…, az előbb is hogy villogtatta arra a kis …

Berger: Én csak…

Bergerné: Pszt! Majd ezt még megbeszéljük…(Gukkerol) Még hogy könyvtárazni megy, hah! A nádas mellett, nézze!

Berger: Látom. A férfi most segíti ki az asszonyt a csónakból. Csinos.

Bergerné: Ne azokat nézze, hanem a lányát! Azzal a férfival. Ott!

Berger: Látom. Jól evez a fickó.

Bergerné: Eh! Ki az? Látja az arcát?

Berger: Nem. Sok a szúnyog.

Bergerné: Most ne a szúnyogokkal törődjék.

Berger: …kiértek. Ez a fickó egy evezős Hajós Alfréd…

Bergerné: Lipót, én úgy félek, hogy megint megszökik az a lány.

Berger: Nem szökik meg.

Bergerné: Egyszer már megtette.

Berger: Ma már sokkal érettebb.

Bergerné: Épp ez az. Ha megszökik, sose találjuk meg. (Sóhajt) Lipót! Igyekezzünk! Váltson csapás számot!

(Berger evez, Bergerné pedig könnyeit törölgetve a szeméhez emeli a messzelátót. Eleveznek.)

 

Nagy Erzsébet fotója

Mari néni: Agárdy direktor eközben visszatért a szanatóriumba, ahol Wintersommer doktor kádas forró fürdőt javallott neki. Bencs Karcsi bácsi, a csónakkölcsönző tulajdonosa a szívbajok… sőt, bármiféle bajok kezelésére egy terápiát ismert egész életében, a szatmári szilvát. És mivel ő és Agárdy még a parton, fertály óra alatt életre szóló barátságot kötöttek, így pontosan nem lehetett tudni, hogy Wintersommer doktor kúrája a színidirektor eredeti problémáját, vagy jelenlegi állapotát vót hivatott orvosolni. De ezen intézmény biztosított nyugalmat, a súlyos rémképeitől gyötört Jurányi jegyzőnek is. Számára az orvos, a külvilágtól való időszakos izoleáció mellett, jeges fürdő kúrát rendelt el, a gyors eredmény reményében…

 

3. jelenet 1. kép

Sóstó, kádfürdő. Három kád sorban egymás mellett. Mellettük egy-egy kisebb dézsa, benne üvegek. Két szélen egy-egy fából készült pad. A falon fehér lepedők. A két szélső kádban egy-egy férfi ül. Újságot olvasnak. Mindketten szivaroznak is. Belép egy fiú.

 

Jurányi: Jöjjön, csak jöjjön, fiam, mielőtt észreveszik!

Fiú: (Lihegve.) Sürgöny is van, nagyságos uram.

Jurányi: (Felbontja, olvassa.) Az anyjuk keservit! (A szivar és a távirat a vízbe esik. A fiú utána nyúl, de Jurányi rácsap a kezére.) Meg ne próbáld!

Agárdy: Valami rossz hír? (Kis dobozkából szivart kínálva.) Parancsoljon az enyémből. Kubai.

Jurányi: (Vesz egyet.) Eláztak…

Agárdy: Látom…

Jurányi: Berúgott az egész csapat…  Mint a cigányok!

Agárdy: Színészek?

Jurányi: Hogy találta ki?

Agárdy: Megérzés.

Jurányi: Mára ígérték magukat.

Agárdy: Megbízhatatlan népség. (Köp egyet, majd mélyet szippant a szivarból.)

Jurányi: Komjáthy és társulata. (Ő is köp egyet.) Leszerződtek. Velük kezdődött volna az ünnepség… Most mit csináljak?

Agárdy: Vegyen mély levegőt és kérjen talpmasszázst.

Jurányi: Előbb a merénylet, most meg ez. Eh.

Agárdy: Merénylet?

Jurányi: Ne aggódjék. Kézben tartom a dolgokat. (Remeg a kezében a szivar)

Agárdy: Aha.

(Szünet)

Agárdy: Mit is mondott, Komjáthy?

Jurányi: Ismeri tán?

Agárdy: Tehetségtelen ripacs. (Felemeli a szappanos tálat.) Ebbe is belefojtanám.

Jurányi: Hm. (A tálat méregeti) Csak színészekkel ne kezdjen az ember.

Agárdy: Nekem mondja?

(Szünet. Mindketten olvasnak.)

Agárdy: (Az újságra csapva) Na, itt is vannak!

Jurányi: (Szétnéz) Hol?

Agárdy: Társasági hírek. Második oldal, lap alja.

Jurányi: (Csalódottan olvas) Ja… „Hasmenést kaptak a debreceni hurkától.”

Agárdy: Mondjuk abba tényleg belekevernek mindent.

Jurányi: Ön szakmabeli?

Agárdy: Mármint lacipecsenyés? Még mit nem.

Jurányi: Bocsásson meg, be sem mutatkoztam. Jurányi Elek, városi főjegyző.

Agárdy: Agárdy.

Jurányi: Olyan ismerős.

(Szünet. Mindketten olvasnak.)

Jurányi: (Felugrik.) Te jó ég! Agárdy? A híres pesti direktor?

Agárdy: Pszt. Inkognitóban vagyok.

Jurányi: Mit csinál itt?

Agárdy: Nyaralok. És kúrálok.

Jurányi: Mondja, nem volna kedve egy fellépéshez?

Agárdy: Talán majd máskor.

Jurányi: Mármint olyanhoz, amit maga csinálna.

Agárdy: Ja, úgy. Úgy pláne nem. Visszavonultam.

(Szünet)

Jurányi: Na, jó. Kezdjük az elején.

Agárdy: (Sóhajt) Én már a végén vagyok.

Jurányi: Ez most élet-halál.

Agárdy: Nézzen rám. Épphogy élek.

Jurányi: Nekem sürgősen kell egy ősbemutató.

Agárdy: Éppen azokat pihenem ki.

Jurányi: Én nem tréfálok!

Agárdy: Akkor én sem.

Jurányi: Magának ez semmi. Csak egy kis színház.

Agárdy: Nézzen rám. Épp alig élek ettől a semmitől.

(Szünet)

Jurányi: Ha most segít rajtam, magáé a színházunk.

Agárdy: Tréfál?

Jurányi: A telek és az épület természetesen nem. De kap egy exkluzív szerződést… Állandó társulat. Erkölcsi siker. Hírnév. És a profit tíz százaléka.

Agárdy: Huszonöt.

Jurányi: Tizenöt.

Agárdy: Akarja azt az előadást vagy sem?

Jurányi: Jó, legyen húsz.

Agárdy: És korlátlan felhatalmazást szerződtetési ügyekben.

Jurányi: Stimmt!

Agárdy: És korlátlan fogyasztás a büfében…

Jurányi: Amit én üzemeltetek. (Egymás tenyerébe csapnak) Megállapodtunk.

 

Nagy Erzsébet fotója

Agárdy: Mondja, mit óhajt.

Jurányi: Kell egy darab.

Agárdy: Kérem.

Jurányi: Holnap estére.

Agárdy: Akkor nem kérem.

Jurányi: Kap egy házat is.

Agárdy: Pontosan milyen darabról is lenne szó?

Jurányi: Az enyémről.

Agárdy: Csak nem. Ön író?

Jurányi: Nem. De egy írónak elég, ha eszméi vannak, nem?

Agárdy: És önnek eszerint vannak.

Jurányi: Hogyne. Tele víziókkal a fejem.

Agárdy: Nincs kétségem.

Jurányi: „Nyíregyháza: Magyarország megmentője.”

Agárdy: Ez jó. Egy megmentő. Az kell.

Jurányi: Vasmarokkal fogja az elcsatolt részeket.

Agárdy: Ez a kis Nyíregyháza?

Jurányi: Prosperálunk, kérem. Ország ez az országban. Nézzen szét. Mekkora házakat építünk. Háromemeletesek. Még egy-két év és Debrecent is megelőzzük.

Agárdy: Ebben biztos vagyok.

Jurányi: Színházunk már van. Ugyan Fiuméba szánták, de még éppen időben megszereztük. Khm. Megvettük. Lesz stadionunk is. Még néhány év, és a hazai football fellegvára leszünk.

Agárdy: Football Magyarországon? (Félre) Nagy az isten állatkertje!

Jurányi: Ez az! Állatkertünk is lesz. Remek ideát adott. Köszönöm! (Elnézve a távolba) „Noé kertje”. Állatsereglet. (Kezét dörzsölve) Majd szerzünk hozzá földet. Mondjuk Sóstón. Van is ott egy kis telkem. Zsiráfunk is lesz. (A közönség felé) Az a kedvencem.

Agárdy: Maguk mindenre képesek itt.

Jurányi: Idefelé gravitál most minden.

Agárdy: (Sóhajt.) Molnár Ferenc nem volna jobb? Azzal biztosra mennénk.

Jurányi: Hazai kell. Az örökváltságot ünnepeljük.

Agárdy: Akkor Krúdy Gyula?

Jurányi: Melyik?

Agárdy: Hát az író.

Jurányi: A firkász? A Gyula bátyánk törvénytelen fia? Őt már a Kereskedők és Gazdák Köre leszerződtette egész évre.

Agárdy: (Sóhajt) És mi a címe a darabjának?

Jurányi: Tírpákok.

Agárdy: Nagyon kifejező.

Jurányi: Eredetileg hőseposz, nem színdarab…, százharmincnyolc ének, de gondolom az most túl hosszú volna ide.

Agárdy: Igen, valóban. Ráadásul hexameterben.

Jurányi: A jelmezeket magára bízom. De lovak legyenek benne. Meg zene. Benczi Gyuláék épp itthon vannak.

(Szünet)

Agárdy: És miről szól ez a darab?

Jurányi: (Feláll, gesztikulál) Kietlen táj. Végtelen nádasok hullámzó tengere. Valahol farkasok üvöltenek…

Agárdy: Szinte hallom.

Jurányi: Ugye, egye?

Agárdy: Plasztikus.

Jurányi: És akkor feltűnik egy karaván…

Agárdy: Aha, Afrikában vagyunk, vad berber törzsek támadják meg a karavánt…

Jurányi: Dehogy. Ez a Nyírség kérem. Nem látja a fákat?

Agárdy: Ha így jobban nézem…

Jurányi: Szekerek hosszú sora kígyózik a kietlen tájban. Hosszú szarvú marhák, izzadó parasztok…, a Tírpákok! Ők jönnek. Az új honfoglalók.

Agárdy: Aha.

Jurányi: Arcukon szenvedés. Tudja, a tirpák tűrőt, szenvedőt jelent.

Agárdy: Akkor szegről-végről én is az lennék.

Jurányi: Na, látja. Itt mindenki tirpák.

Agárdy: Látom.

Jurányi: Tehát ázsiai tüzű napsugár. Egy délceg lovas áll a halmon…

Agárdy: Gondolom díszmagyarban…

Jurányi: Természetesen.

Agárdy: Csak a hexameter, vagyis a jelmez miatt… De ilyen ma mindenhol van raktáron.

Jurányi: Tehát ott áll pej kancáján, díszmagyarban, lobogó tollakkal…

Agárdy: Szabolcs vezér!

Jurányi: Nem, az máskor volt. Ne zavarjon bele. Gróf Károlyi Ferenc…. Áll ottan a halmon, pej kancáján ülve.

Agárdy: Ki is ő?

Jurányi: Hehe, rokonom. Szegről-végről.

Agárdy: Rokonok! Csak nem!

Jurányi: De igen.

Agárdy: Akkor ön egy gróf!

Jurányi: Nem. Majdnem. Még nem. De szeretném persze…

Agárdy: Folytassa, kérem, folytassa…

Jurányi: Tehát Feri bátyám áll ottan a halmon…

Agárdy: …pej kancáján ülve.

Jurányi: Igen, ezt mondtam már?

Agárdy: Mondta. És mit csinál ő ott? A halmon? Pej kancáján ülve, állva?

Jurányi: Kémleli a vidéket. Várja a békési tirpákokat ide, eme véráztatta földre. Hogy letelepítse őket.

Agárdy: És aztán?

Jurányi: Mit aztán?

Agárdy: Mi történik azután?

Jurányi: Miután mi történik?

Agárdy: Miután a gróf letelepítette a tirpákokat.

Jurányi: Hát letelepülnek…, és élnek boldog gyarapodásban.

Agárdy: De mi lesz a történet? A darab története?

Jurányi: Ah, már értem! Azt találja ki maga. Én csak az eszmét adom. A víziót. A nyitó képet. Ez a legfontosabb. Ugye?

Agárdy: Hogyne! A legfontosabb.

Jurányi: Legyen benne a gróf. Meg a tirpákok. Ja, és csipetnyi szerelem.

Agárdy: Az mindig jól jön.

Jurányi: A színésznők miatt. Legyen benne sok szép színésznő! (A közönséghez) A kedvenceim!

Agárdy: Még valami?

Jurányi: Esetleg még a Dessewffy grófokat is beleírhatja. Meg ne sértődjenek. Tudja, nagyon kényes egy úri család.

Agárdy: Aha. Ennyi?

Jurányi: Nagyjából. Ilyesmi.

Agárdy: Kézirat?

Jurányi: Az nincs. Momentán. Még nem volt időm megírni. Majd maga kidolgozza a jelentéktelen részleteket. Ezért fizetem.

Agárdy: Értem. Szép, és nagyon nemes. Remek tömegjelenetek vannak benne. Ez kell. Nagy ívű produkció. De…, nem fog menni.

Jurányi: Na!

Agárdy: Ön egy igazi hazafi és még igazibb lokálpatrióta. Mi több, igazi író. De nézzen szét, mim van nekem.

Jurányi: Egy jó direktornak elég, ha fantáziája van.

Agárdy: Meg társulata. Már, hogy, szóval, az se hátrány.

Jurányi: Igen, az fontos. Hol a társulata?

Agárdy: Szétszéledtek. Tudja, le vagyok tiltva.

Jurányi: Sürgönyözzön nekik. A pedigréjét meg majd intézem én.

Agárdy: Kevés az idő.

Jurányi: Egy jó direktor nem ismeri ezt a fogalmat.

Agárdy: Én ismerem.

Jurányi: Nem ismeri.

Agárdy: Jó, nem ismerem. De holnapig akkor se lesznek itt a színészeim…

Jurányi: (Szünet) Tudja mit? Ez a város az amatőr színjátszás Mekkája és Omegája! Nálunk mindenki színész meg színésznő akar lenni. Csak csettinteni kell.

(Csettint)

 

3. jelenet 2. kép

Ugyanott, a sóstói kádfürdőben, Szatmárinéval kiegészülve. Mozgalmas, körforgásszerű jelenet. A kádak körbe-körbe mozognak, körülöttük jelennek meg a felsorolt alakok. (Vagy fordítva.) A kádakra asztallap kerül, rá kockás terítő. Jurányi és Agárdy kalapban, nyakkendőben, zakóban, ing nélkül, mezítelen mellkassal, továbbra is a kádban ülve, nyilván alsógatyában, vagy csíkos úszódresszben. Szatmáriné kissé lengén öltözve felváltva mossa, masszírozza Agárdyt és Jurányit. Esetleg thai-masszőrnek van öltözve, úgy gyúrja a férfiakat. Kezdetét veszi a szereplőválogatás. A kádak előtt egy-egy tábla. „Rendező”. „Producer”. „Szatmári művésznő”.

 

Mari néni: (A kádak közötti tócsákat törölve.) Ebben a városban mindenki színészkedik, mármint színész akart lenni. Meg is mondta rég Riszdofer Jani bácsi, álgya meg űtet az Isten, miért közóhajtás az állandó magyar színház Nyíregyházán. Hát nem csak e város előrehaladásának és népe művelődésének gyámolítása céljábúl.

 

(Az alábbi szöveg animációként elkészítve, a háttérben vetítve. Egy bajuszos ember mondja, mint a képregényekben, feje felett buborékba írva, alámondással is.)

 

„Hanem azért, hogy a nyári kemény mezei munkában kifáradó saját népünk, legalább a téli időszak alatt a szegénység és elaljasodás örvényébe ragadó korcsmai dorbézolásoknál itt különb mulatságot is találjon.

Hanem azért, hogy az emberek kerülendő hibái és utánzandó erényei eleven példákban jöjjenek bírálata alá. Hogy népünk a szórakozás mellett egyszersmind ízlésére és érzésére nézve is pallérozó életiskolát nyerjen.”

 

Mari néni: Na, hát ezér… Magyarul, hogy télen ne huncutkodjanak annyit a jányok meg a legények.

Agárdy: Kérem a következőt!

Mari néni: Feltűntek akkor a régmúlt alakjai, hivatásosok és műkedvelők…ki mindenki vót mán színész Nyíregyházán…

 

3. jelenet 3. kép

A sorra érkezők nevét Mari néni mondja be egy-két szavas kommentár kíséretében. A végére kissé olyan lesz mindez, mintha egy szpíker beszélne egy pankráció közvetítése közben. Minden bejövőt a szappanoperákból ismert gépi taps és nevetés fogad. Az érkezők átvonulnak a színen, ott rövid ideig tartózkodva. Alakjuk jellegzetes, valamely felismertető attribútum miatt; vagy röviden bemutatnak valamit. Esetleg a háttérben lehet vetíteni, az említett, bejövő figurák valódi fényképét. Agárdy, Jurányi és Szatmáriné gesztusokkal, néhol közbevetésekkel kommentálják a látottakat. A régmúlt alakjain alapvetően ámulnak, a jövő alakjain csodálkoznak, a jelenbelieken inkább bosszankodnak. Egy idő után előkerülnek a pontozótáblák.

 

Mari néni: Itt vót Blaha Lújza, a nemzet csalogánya (Taps); Jászai Mari, a férfifaló díva (Taps); Hunyady Margit, Bródy Sándor viharos szerelme (Taps); Eszéky Emma, az első nyíregyházi profi (Taps); Jurányi Hugó egykori városi főjegyző (Taps)

Jurányi: (A nézők felé, a kádból felugorva): A nagypapa! (Erre nagyon nagy taps)

Mari néni: Itt vót aztán az ifjabb Krúdy Gyula, az ügyvéd (Taps); Trajtler Soma, városi főorvos, meg a jánya (Taps).

Hatásszünet

 Mari néni: …és a legnagyobb, a rettenetes, a világhírű, a lokálpatrióta polihisztor: Jooósa András! (Fergeteges taps. Jósa tovább van a színen, labdákkal, orvosi műszerekkel, honfoglalás kori sírokból előkerült csontokkal stb., zsonglőrködik, közben a zene a cirkuszi attrakcióknál szokásos módon erősödik). A döblingi elmegyógyintézet orvosa (papam); gróf Széchényi István nagycenki birtokának agronómusa (papam); a megye első régésze (papam); a kórházalapító (papam); a differenciáldiagnosztika zsenije (papam); a kizáródott sérvek Custer tábornoka (papam);

Hatásszünet

Mari néni: … a Műkedvelők és Színpártolók Egyesületének megalapítója, maga is amatőr színész! (Fergeteges taps a produkció végén)

Mari néni: És ott vótak akkor, és jöttek akkor a jövő reménységei… Egy Debrecenből Nyíregyházára átgyalogolt fiatalember: Móricz Zsigmond!

(Móricz egy szendvicset majszol egy padon, és zavartan néz körbe.)

Agárdy: Nem színész! (Fújolás az ítélet miatt)

Mari néni: A New York-i Bronxba készülő Schwartz Emanuel és Klein Ilona Mátészalkáról, a kis Tony Curtissel!

(Két alak, bőrönddel, egy kisfiút kézen fogva; a háttérben a hollywoodi színész ismert fotója).

Agárdy: (Kivárás után): Színész! (fergeteges taps az ítélet miatt)

Mari néni: Mensáros László! (fergeteges taps) Márkus László! (fergeteges taps) Bárány Frigyes! (fergeteges taps) És Pécsi Ildikó! (fergeteges taps)

(Jurányi egy ideje lelkesen maximális pontot mutogat táblácskájával)

Agárdy: (Mindegyik után) Remek! Színész!

Mari néni: Eljött a városból meg a bokortanyákból a varjúlaposi kocsmáros, a Korona főpincére, a Fekete Sas patikusa, a kassai 5. honvéd huszárezred teljes állománya és kapitánya. És a fő tanodákból szünnapokra hazaérkezett lelkes hölgyek csapata…

(Az átvonulók mindegyike után felváltva nevetés vagy fújolás, időnként taps; a huszárezred, illetve a lelkes ifjú hölgyek szerepében a tánckar női és férfi tagjai.)

Agárdy: (Mindegyik után, közben) Remek, kiváló! Fel van véve! (Szatmárinéhoz fordulva) Tömeg. Statiszta. Szabó. Díszletes. Súgó. Mindenes. (Sóhajtva) Mi lesz ebből? (Jurányihoz, aki nagyon elégedettnek tűnik) Remek előadás!

Jurányi: Ah, micsoda társulat! Figyelte, milyen csinosak a szubrettek? (Szatmárinéhoz) Művésznő, maga egy tündér! (A közönséghez) A kedvencem!

 

3. jelenet 4. kép

Leáll a körforgás, betoppan Barzó Pali egy szódásládával, és a kádak elé áll.

 

Barzó Pali: Na, kérem, meghoztam a szódát. Szojvai víz, frissen palackozva. Fröccshez.

Agárdy: Alvinczy! Maga hogy kerül ide?

Mari néni: Ez itten a sulyánbokori Barzó Pali. A tirpák férfiak gyöngye. (Látjuk Barzó Palit, illegeti magát.) A legjobb hajtó (látjuk hajtani); a legjobb kaszás (látjuk kaszálni); a legjobb szerető (látjuk ezt is). (Szatmáriné mindvégig a daliás termetű tirpák körül forog, izmait fogdossa.) …És mintha kiköpött mása vóna valami Alvinczy nevezetű színésznek. A jó édes anyjuk se tudná űket megkülönböztetni egymástúl.

Agárdy: (Megöleli) De jó, hogy itt van!

Barzó Pali: Hát hun vónék?

Agárdy: Jöjjön Alvinczy!

Barzó Pali: Barzó Pál a tisztességes nevem!

Agárdy: Nem túl jó az inkognitója. Felismertem.

Barzó Pali:      A micsodám? (A gatyáját nézegeti)

Agárdy: (Jurányihoz) Végre egy igazi profi! (Szatmárinéhoz) Megmenekültünk. (Barzóhoz) Komoly szerepem van a maga számára. El kell játszania egy tirpákot.

Barzó Pali: (A közönséghez, kiszólva): Mit kell ezen játszani. Hát tirpák vónék, úgy is. (Agárdyékhoz) Na, mondják, mennyi vízre van szükségük, oszt megyek.

Agárdy: Zseniális, igaz?! Jól adja!

Barzó Pali: (A direktorhoz) Jól adom én, kiváló savanyúvíz ez.

Agárdy: Uram, bemutatom önnek Pest és Buda, Bécs és Párizs ünnepelt sztárját, Alvinczy Konrádot!

Jurányi: Remek!

Agárdy: Nekem mondja?

Jurányi: Pedig kiköpött olyan, mint az ifjabb Barzó!

Agárdy: Persze. Megmondtam, hogy zseni.

Barzó Pali: Adjon Isten, méltóságos jegyző úr! Barzó vagyok én, a keserves mindenit!

Agárdy: (Jurányihoz) Ne tévessze meg. Már szerepben van.

Jurányi: Aha. Tényleg profi.

Agárdy: (Barzó Palihoz, bizalmasan, tegeződve, súgva) Légy észnél, fiam. Itt nagyot kaszálhatunk.

Barzó Pali: Kaszálni? Mán learattunk mindent.

Agárdy: Jól adod, de most már elég a tirpákból. Holnap fellépsz a színházban, le vagy szerződtetve.

Barzó Pali: Oszt mi lesz a fizetségem?

Agárdy: (Jurányihoz) Honorárium van?

Jurányi: Lesz. Törvény szerint.

Barzó Pali: Na, na, na… (A közönséghez) Gazdag ez a város, csak pénze nincsen. (Jurányihoz) Egy bornyú a fizetség.

Agárdy: Bornyú, mi? Zseniális!

Barzó Pali: (Tenyerébe köpve) Csapjon bele!

Jurányi: Nesze, ne! (Egy borjút rángat be kötélen)

Agárdy: Kérem a következőt!

                                (Az egész társaság el.)

Homonyik Csilla fotója

 

4. jelenet 1. kép

Kávéházi terasz.  A háttérben parasztszekerek, postakocsik, biciklisek, villamoskocsik stb., haladnak el folyamatosan. Utcazaj, a háttérből néha „hőj”-getés, a villamos csilingelése. Az asztalok egy kivételével foglaltak. Az üres asztal felé tart Krúdy Pál és Szindbád.

 

Krúdy Pál: …azért csak jegyezze meg magának fiam, hogy a legjobb szivarokat Pokaraczki tartja, a Debreceni utcán.

Szindbád: A fagyizós?

Krúdy Pál: Nem az, hanem a másik. A Három Rózsában árulja pult alól. De arról hivatalosan nem tudunk. Szigorúan csak privátin. Ha egyszer rákapna…

Szindbád: Ha rákapok. De nemigen kapok rá

Krúdy Pál: Azt sose lehet tudni. Ha mégis, akkor fogadja meg: sose igyon utána szódát. (Elfordul, de indulás helyett újra vissza) Meg előtte se. (Megint elfordul, s aztán megint vissza) Meg úgy egyáltalán ne igyon savanyú vizeket. Azt itten kultiválják, de csak megsavasodik tőle a szája a havannai után.

Szindbád: Értem Pali bátyám.

Krúdy Pál: Ha már valamit, akkor bort igyék hozzája. Tisztán. De ne ezt a mifajta orosi homokinkat, mert az úgy megcsikarja, mint vasúti sín a macskát.

(Leülnek az asztalhoz)

Krúdy Pál: (Zsebkendőt vesz elő, nyakát meg a homlokát törülgeti) Hú, máma is átkozott melegünk lesz.

Pincér: Tiszteletem, főkapitány úr! A szokásosat?

Krúdy Pál: Csak most duplán. Meg újságot!

Pincér: Akkor a szokásos dupla duplája rendel.

Krúdy Pál: A kollégának meg egy pohár vizet.

(Szünet)

Szindbád: Mikor kezdjük a nyomozást?

Krúdy Pál: Már elkezdtük, édes fiam. Első dolgunk most az, hogy kinyomozzuk, van-e okunk rá, hogy nyomozzunk.

Szindbád: Azzal, hogy itt ülünk?

Krúdy Pál: Tud jobbat ennél, fiam? Szép az idő. Gyönyörűek az asszonyok. És itt a friss újság.

Szindbád: Újságot fogunk olvasni? Nem maga mondta, hogy csak fecsegnek?

Krúdy Pál: Egy vidéki városban így kell. Olvasni, és fülelni a piaci pletykákat. Többet most úgyse tehetünk.

Szindbád: De valaki szándékosan provokál. Rémhírt terjeszt.

Krúdy Pál: Hol keressük, ha nem itt? Ezek a tirpákok még a templomukat is képesek voltak arrébb tolni, csak hogy jobban rálássanak a piaci hírfejleményekre. A hírek itt terjednek, édes fiam. Az utcán. Csak nyissa ki elébb a szemét, aztán a fülét. Végül egyszerre a kettőt.

(Szünet)

Krúdy Pál: Na, nézzük csak. (Int Szindbádnak, hogy olvasson)

Szindbád: „Összeesküvés a kormányzó ellen című cikkünk tévedésből jelent meg. Az olvasóink elnézését kérjük. Ha lesz merénylet, arról időben tudósítjuk önöket.”

Krúdy Pál: Na, tessék! Nincs is mit nyomoznunk! Jurányi már megoldotta.

Szindbád: Hogy történhetett ez?

Krúdy Pál: Kisváros. Ha nincs hír, hát kitalálják.

Szindbád: Ezek szerint álhírekkel van teli az újság?

Krúdy Pál: (Ingatja a fejét) Csak minden másnap.

Szindbád: Hogyhogy?

Krúdy Pál: Egyik nap ezt írják, másnap az ellenkezőjét.

Szindbád: De ezzel megtévesztik az embereket.

Krúdy Pál: Nem annyira buták azok. Meg hát, a két hír közül valamelyik mindig igaz.

Szindbád: Az meg hogy?

Krúdy Pál: Hát vagy az állítás, vagy a cáfolat.

Szindbád: És az emberek ezt beveszik?

Krúdy Pál: Veszik a lapot, hisz kíváncsiak.

Szindbád: Erre a valótlanságra?

Krúdy Pál: Inkább a folyamatokra. Hogy miből mi lesz. Bár van, akit nem érdekel ez se, egyszerűen csak szórakozni akar.

Szindbád: Nem mondom, eredeti.

Krúdy Pál: Naná, hogy az, fiam. Tudja, ezt a felettébb sikeres üzleti konstrukciót az én Gyula öcsém hozta divatba, mikor még itthon rontotta a levegőt. Aztán regényíró lett Pesten. Mondtam is neki, hogy még sokra viszi a meséivel.

Szindbád: Díszpolgár lesz egyszer, vagy éhen hal.

Krúdy Pál: Vagy mindkettő, fiam, nálunk ez nem zárja ki egymást.

(A pincér megjön a vízzel, a nagy csésze kávéval meg a feles poharakkal és lerakja. Krúdy Pál a két dupla konyakot beleönti a kávéba és kavargatni kezdi.)

Krúdy Pál: Na, mi van még?

Szindbád: Hm, ezt észre sem vettem. „A Kormányzó hazatért Alaszkából. A felettébb sikeres vadászat eredményeként hat rénszarvast – melyből kettő kapitális példány –, és egy óriás kodiakmedvét zsákmányolt.”

Krúdy Pál: Nofene. Akkor még az is lehet, hogy eljön ide. Miért nem értesített bennünket erről senki?

Szindbád: Lehet, hogy titokban jön.

Krúdy Pál: Kicsi ez az ország ahhoz, hogy bármi titokba maradjon. Folytassa, fiam.

Szindbád: „Hasmenést kaptak a várva-várt vendégszínészek a kálmánházi Bugyré kocsmában.”

Krúdy Pál: Megmondtam, óvatosan a szabolcsi homokival!

Szindbád: „Csak mezítláb! Ungerleider doktor újra rendel Sóstón. Lépdeljen közöttünk Ön is!

Krúdy Pál: Nem is tudtam, hogy él még az öreg.

Szindbád: „Afrikai vadállatok szabadultak el Kassán. Több nagyvadnak nyoma veszett.”

Krúdy Pál: Na, azokat aztán kergethetik a kollégák.

Szindbád: „Ma este Jurányi doktor új hőseposza a színházban, Agárdy rendezésében. Tirpákok. Egy vidám, zenés, könnyfakasztó dráma. Jegyek korlátozottan még kaphatóak a Vörös Tehén kávéházban.

Krúdy Pál: Na, erre befizetek!

Szindbád: Ennyi. A többi már csak sporthír.

Krúdy Pál: Na, akkor most kontroll. Csak csinálja utánam.

 

Karádi Nóri fotója

4. jelenet 2. kép

Krúdy Pál szivarra gyújt és hátradől a széken, lehunyja a szemét. Szindbád követi példáját. Hallgatóznak. Fölerősödik az utcazaj, kolompolás, tehénbőgés, majd kiválik néhány beszélgetésfoszlány.

 

Női hang 1: Na és képzelje, az híres pesti direktor a Szarvas utcai ház mellé még öt hold szántót is kapott.

Női hang 2: A Szarvas utcán? Még jó, hogy nem a Kállain.

Női hang 1: Most is épp színészeket válogat. Csak úgy csődülnek a népek.

Női hang 2: Na, megint tele lesz a város félmeztelen színésznőkkel. Jobb, ha otthon tartja az urát!

Női hang 3: Eeerzsi! Hová mégy mán te is, az anyád keservit! Hallotta mán, kendasszony? A kis Barzó három tehenet kapott valami geróftúl. Megéri az is a pénzit. Ne, ne te ne!

Fiú: Maga az a Rezeda úr?

Rezeda: Igen?

Fiú: Ezt magának küldik.

Rezeda: Mire vársz még? Tünés!

Női hang 4: Hidd el, ez a doktor egy valóságos szent. Még a halottat is feltámasztaná.

Női hang 5: Igaz, hogy egészen pucérnak kell lenni?

Női hang 4: Úgy jobban hat. Ruhába nem lehet csak úgy ájncváj kúrázni…

Anyuka: Gyere szépen, Jocókám! Később villamosozunk! Hagyd szépen azt a kisku… Szűzanyám, egy majom!

 

4. jelenet 3. kép

Megint felerősödnek a zajok, Krúdy és Szindbád látványosan testhelyzetet vált. Közben látható, ahogy a szomszédos asztalánál ülő Rezeda feláll és elsiet.

 

Krúdy Pál: No, akkor foglalja össze, fiam!

Szindbád: Majom? Hogyne. Izé. Merényletnek látszólag semmi nyoma.  És este mégis lesz díszbemutató. Nem tudtam, hogy Jurányi ír…

Krúdy Pál: Ez nekem is új.

Szindbád: Valami csodadoktor…

Krúdy Pál: Ungerleider, a Kneippista.

Szindbád: Kuruzsló?

Krúdy Pál: Dehogy. Csak bogaras. A természetes életmód híve. Mezítláb járkáltatja a betegeit a Sóstói erdőben.

Szindbád: És ruhátlanul. Különös.

Krúdy Pál: Inkább az a különös, hogy még él az öreg. Az öngyógyítás csodája. Még fára is másznak időnként, ott tornáznak.

Szindbád: Van valami Rezeda… (Rezedára mutat) Gyanús.

Krúdy Pál: Már egy hete itt ólálkodik.

Szindbád: Mi is a neve? Rezeda… (Előveszi noteszét)

Krúdy Pál: Ká… (az orrát dörzsölve) Károly.

Szindbád: Meg is van. (Lapoz) Látták őt a Kállai úti presszóban. És a kaszinóban, tegnap este. Tíz óra után érkezett és hajnalban távozott. Konflison.

Krúdy Pál: Nyert?

Szindbád: Vesztett.

Krúdy Pál: Mennyit?

Szindbád: Százezret. Szamossy megkopasztotta.

Krúdy Pál: Az nem csoda. Készpénz?

Szindbád: Csak húszezer. A többi váltó.

Krúdy Pál: Még valami?

Szindbád: (Felnézve a noteszből) Éppen Sternnével beszélget.

Krúdy Pál: (Sóhajt.) Paulával mindenki beszélget. Ő a trafikos.

Szindbád: Ki küldhette neki a levelet?

Krúdy Pál: A kis Berger lánynak csapja a szelet. Nem is sikertelenül.

Szindbád: Szeretők? És az anyja ezt tűri?

Krúdy Pál: Az meglepne. Ki nem állhatja a színészeket.

Szindbád: Akkor?

Krúdy Pál: Magának jók az analitikai képességei, fiam. Figyeljen és gondolkozzék.

Szindbád: Akkor miért olvastat velem folyton régi aktákat? Ahhoz nem kell ész.

Krúdy Pál: Hogy tanuljon. Némely esetben ítélet születik ugyan, de az ügy maga megoldatlan marad. Stimmt? Aztán egy nap maga majd meglát vagy meghall valamit, amiről eszébe jut a 315-pont-26-á-per-765-nagykötőjel-228-as akta. (Kivár)

Szindbád: 1874. Ékszerlopás. Bejelentő idősebb Berger Lipót.

Krúdy Pál: Óh! Remek a memóriája.

Szindbád: Ugye ez most nem volt véletlen?

Krúdy Pál: Véletlen? Véletlenek nincsenek, édes fiam.

Szindbád: Bergerék, Rezeda, ékszerek: hol itt az összefüggés?

Krúdy Pál: Ha én azt tudnám. De nem lehet mindent tudni ezen a világon.

(Szünet)

Krúdy Pál: És hogy állsz a nőkkel, fiam?

Szindbád: Ez most mért kérdi? (Zavartan) Még nem találtam meg az igazit.

(Szindbád észreveszi Laurát, aki a szüleivel feléjük sétálva közelít.)

Szindbád: Ki az a hölgy?

Krúdy Pál: Akiről beszéltünk. Bergerné és a lánya, Laura. Okos, de kicsit szertelen lány. Modern nő. Látja a frizuráját? Tavaly megszökött Debrecenbe, hogy színésznőnek álljon. Velem hozatták vissza. Azóta valahogy nem kedvel.

Szindbád: (Sóhajt) Gyönyörű.

Krúdy Pál: Ugye, ugye. Nincsenek véletlenek.

 

4. jelenet 4. kép

Bergerné, Berger és Laura. Karon fogva sétálnak a kávézóhoz közeledve.

 

Bergerné: (Odaköszönve egy fiatal férfinak, aki kalapját levéve köszön vissza) Milyen stramm férfi ez a Gerliczky.

Laura: Pökhendi pojáca.

Bergerné: Ne légy szemtelen! (Bergerhez) Ezek az internátusok. Bezzeg a mi időnkben. Még volt fegyelem. Voltak erkölcsök. Volt nevelés. Kiben bízhatunk így? (Laurához) A látszat néha csal, leányom.

Berger: (A közelben elhaladó Szatmárinét figyelve) Hogyan, kérem?

Laura: Nem a látszat csal mama, hanem a maga stramm Gerliczkyje. Nem is hívják már sehova kártyázni.

Bergerné: …à propos, kártya. (Megböki a férjét) Lipót!… Lipót, figyel maga rám?

Berger: (Szatmárinét figyelve) Igaza van, asszonyom.

Bergerné: (Laurához) Winkler Gyuri vizitált délelőtt. Téged kérdezett…

Laura: Pfuj.

Berger: (Szatmárinét figyelve) Úgy, úgy!

Bergerné: Elvinne kocsikázni. Azt mondtam, elvihet.

Laura: Mama! Értse már meg, hogy egyelőre nem szándékozom férjhez menni!

Bergerné: (Haragosan megböki férjét, aki végre ráfigyel) Lipót… Lipót! Maga meg mit bámul?

(Bergerné is szétnéz, de már csak Krúdy Pált látja.)

Berger: Így van…, pontosan. Mi?

 

Nagy Erzsébet fotója

4. jelenet 5. kép

Kávézó. Bergerné, Berger oda ér, Krúdy Pál és Szindbád felállnak. Laura kissé lemaradva, egy kirakatot nézeget.

 

Bergerné: Ah, főkapitány úr!

Krúdy Pál: Asszonyom. Méltóságos uram. Engedjék meg, hogy bemutassam fiatal segédemet, Schiffer Árpádot. Most végzett az Akadémián.

Berger: Derék, igazán derék!

Bergerné: Ah, már hallottam magáról. Bombayből, igaz?

Szindbád: Bagdadból. Az apám ott volt a padisah orvosa…

Bergerné: Lenyűgöző! Egy igazi maharadzsa udvarában élni!

Szindbád: Bocsásson meg, de maharadzsák Indiában vannak…

Bergerné: Az most mindegy. (Krúdy Pálhoz) Beszélni akarok magával. Bizalmas ügy.

(Laura belép.)

Bergerné: (Laurához) Á, itt az elveszett bárányka!

Laura: Nem vesztem el, mama, és nem vagyok bárányka.

Bergerné: Ami késik, nem múlik, fiam. Apropos! Légy oly kedves, és vedd meg a lutrimat. Neked olyan szerencsés kezed van. Ez a fiatalember majd elkísér.

Szindbád: (Kezet csókol) Kisasszony.

Laura: Oh, lesz egy gardedámom is?

Bergerné: Ez itt Stikler András.

Szindbád: Schiffer. Árpád.

Laura: (Mosolyogva) Kedves.

Bergerné: Rendőrnyomozó. Baglánból.

Laura: (Lehervadt mosollyal) Pfuj.

(Ekkor veszi észre Krúdy Pált. Bohókásan tisztelegve)

Laura: Kapitány! (Magában) Még ez is!

Krúdy Pál: Kisasszony!

Laura: (Bergernéhez) Még valami? Esetleg egy csendőrjárőrt nem állít mellém?

Bergerné: Hallgass. (Krúdy Pálhoz) Úgy hallom, valami merénylet készül…

Laura: (Örömmel) Merénylet!

Berger: (Döbbenten) Merénylet?

Krúdy Pál: Csak megalapozatlan szóbeszéd, asszonyom…

Bergerné: Az mindegy. Egy anya nem lehet eléggé óvatos ebben a rémes politikai helyzetben.

Laura: Legalább történne valami érdekes.

Bergerné: (Szindbádhoz) Menjenek. És vigyázzon rá.

Szindbád: Ahogy kívánja, asszonyom.

Laura: De csak a lottózóig megyünk…

Bergerné: Az most mindegy. Köszönöm Stikler úr.

Szindbád: Schiffer…

Bergerné:  Az most mindegy. (Bergerhez) Lipót, maga mit bámészkodik megint. Hozza el az ernyőmet, tudja, azt a mahagóni berakásosat. Bizsereg a talpam. Esni fog. (Krúdy Pálhoz) Jöjjön kapitány! Sóstóra készülök. Mondja, elégé biztonságos most az erdő…?

(Mindenki el, Laura vissza, mögötte Szindbád)

 

4. jelenet 6. kép

Az utcán, Szindbád és Laura egyedül.

 

Laura: Maguknak ez szokása, hogy állandóan ólálkodjanak?

Szindbád: Kérem, én nem ólálkodok.

Laura: Maga a Pali bácsi embere és a mama állította mellém. Tehát ön most ólálkodik.

Szindbád: Félreért.

Laura: Ön egy kopó.

Szindbád: Detektív.

Laura: Mi a különbség? „Detektív”?!  Ez csak amolyan fellengzős lektűr. Folyton szaglászik. És nem is csak képletesen. Maga mindent megszagolgat. Megfigyeltem.

Szindbád: (Nevetve) Jó kopó lehetne maga is. Igen, ez a szaglászás rossz szokásom. Apám sokat vitt ki a bagdadi piacra. Ott volt mit szagolgatni egy európai orrnak.

Laura: (Először tanúsítva komoly érdeklődést) Ön valóban Bagdadban élt?

Szindbád: Szinte ott nőttem fel.

Laura: Édesapja szakmabeli?

Szindbád: Orvos volt. Anyám korai halála után került oda. Hogy felejtsen.

Laura: Bocsásson meg…

(Szindbád figyelmes lesz egy ékszerre Laura nyakában)

Szindbád: Különös ez az ékszer.

Laura: Na, látja, mégis csak ólálkodik.

Szindbád: Ne haragudjon. Szakmai ártalom. Az öné?

Laura: Hova gondol!

Szindbád: Ne haragudjon. Rossz volt a kérdés. A családja évtizedek óta keresteti ezt a nyakéket.

Laura: Ezt? Az én családom?

Szindbád: Még az ön kedves dédnagyapja tett egykor bejelentést az eltűnéséről. Azóta nincs nyoma.

Laura: A mama ékszere. A ruhái közt tartja. Évek óta. (Karikírozva – Egy nyomozót) Ezt nem értem. Gyanús. Roppant gyanús.

Szindbád: Most már én sem értem.

Laura: (Komolyan) De hát mért kerestetne olyasmit a családom, amit amúgy is odahaza őriz? Nyomozó?

Szindbád: Detektív. De a barátaimnak csak Szindbád.

 

4. jelenet 7. kép

 Hirtelen eső támad. Laura és Szindbád behúzódnak egy kapualj alá, Mari néni bódéjának közelében.

 

Laura: Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Kedves Szindbád.

Szindbád: Öntsünk. Víz van hozzá bőven.

Laura: Tehát tagadja, hogy utánam kémkedik?

Szindbád: Mégis miért tennék ilyet?

Laura: Az anyám miatt.

Szindbád: Mért akarna az édesanyja kémkedtetni maga után?

Laura: Az egy hosszú történet.

Szindbád: Hallgatom.

Laura: (Tűnődve) Miért is mondanám el magának?

Szindbád: (Karikírozva – Bergernét) Az most mindegy, fiacskám. (Összenevetnek)

(Mari néni közben a szín szélén kukoricás bódéjában.)

Laura: Tudja, legszívesebben megszöknék innen.

Szindbád: Hová szökne?

Laura: Bárhová. Csak innen el. Mondjuk Pestre, színésznőnek.

Szindbád: Miért nem teszi meg?

Laura: Talán már meg is tettem. Tudja, olyan ez a város, mint egy mélabús orosz regény. Megfigyelte már, hogy erre hosszabb az ősz, mint a nyár? Szeretek itt, de úgy érzem, megfulladok. A magam életét szeretném élni. Nem a mama által megálmodottat. És férjhez menni sem akarok.

Szindbád: Soha?

Laura: Soha. Vagyis még nem. Ez attól függ.

Szindbád: Mitől?

Laura: Hát, attól, aki elvenne.

Szindbád: És volna itt olyan merész?

Laura: Ohó! Tucatjával. (Komolykodva sorolja, ujjaival számolva) A ficsúr Winkler Gyuri, a kis Kállay Gyuszi, a pattanásos Stern Emanuel, a kártyás Bencs Karcsi, a pocakos Pokaraczky…

Szindbád: (Nevetve) Elég, elhiszem. Látom, szökésre van indítéka bőven.

Laura: Na..?!

Szindbád: És akkor szökik vagy sem?

Laura: Ezt nem fogom éppen a maga orrára kötni. Talán…

Szindbád: És volna aki megszöktesse?

Laura: Talán.

Szindbád: Értem.

(Szünet)

Szindbád: Tudja, hogy Sóstón színészeket keresnek egy előadáshoz?

Laura: Tudom.

Szindbád: Próbálja ki magát, mielőtt elmenne az ismeretlenbe.

Laura: Ha ezt mondja, valóban nem lehet anyám kémje.

Szindbád: Már mondtam, hogy nem vagyok.

(Mari néni lép oda hozzájuk a kukoricával)

Mari néni: Itt a finom tengeri! Tengerit tessék! (Két cső főtt kukoricát vesz ki a kondérból, megsózza és papírba csavarja mindkettőt. Laura aprót vesz elő, és fizet.)

Mari néni: Tessék csak, tessék, még jó meleg!

Laura: Fogja.

Szindbád: Mi ez?

Laura: Bagdadban nem evett ilyet?

Szindbád: Még itthon se. Köszönöm!

Laura: Akkor harapja, ne csak a száját tátsa.

Szindbád: (Eszik) Szívesen kukoricázom magával.

Laura: (Nevetve) Csak nehogy a foga közé akadjak.

Szindbád: (Félrenyelve, fuldokolva)

Mari néni: (Hátba veregeti Szindbádot) Befele, ne kifele. (Laurához) Egyék csak, egyék. (Mindkettőhöz) Tirpák szívlágyító tengeri ez, kár vóna kiköpni.

Laura: Szívlágyító?

Mari néni: Mer’ akik együtt esznek belüle, azoknak a szívit közel viszi egymáshoz.

Laura: Szerencse, hogy mi igencsak távolról indulunk.

Mari néni: Ettől kisjányom még akik elébb kikaparták egymás szemit, azok is fülig beleszerelmesednek egymásba.

Szindbád: (Köhögve) Mese ez. Maga boszorkány.

Mari néni: Hogy vón mán mese? Különben a tanyasiak vagy meg se nősűlnének, vagy má rég elvátak vóna. Na, ég áldja magukat!

Laura: Ebben lehet valami.

Szindbád: A kukoricában?

Mari néni: Na, majd meglássák, mi van magukban.

 

Homonyik Csilla fotója

4. jelenet 8. kép

Ekkor egy hatalmas villám csap be a közelbe. Laura rémülten Szindbád karjaiba ugrik. Hosszan egymás szemébe néznek. Szatmáriné betoppanása szakítja meg a pillanatot.

 

Szatmáriné: Bocsássanak meg kedveseim. Ez a hirtelen eső.

Szindbád: Itt még az eső is másképpen esik.

Laura: Ez igazán szép megfigyelés.

Szatmáriné: Lám, már el is állt. Ég önökkel!

(Szatmáriné el.)

(Szindbád és Laura mintha valamiféle álomból ébredne. Zavarban vannak. Nem értik, mi is történik köztük. Kimondatlanul is olyan, mintha észrevétlen szerelembe estek volna. Csak ekkor veszik észre, hogy még ölelik egymást.)

Laura: (Zavartan, az ölelésből kibontakozva) Mennem kell. Elállt az eső.

Szindbád: Hazakísérhetem?

(Ekkor Rezeda tűnik fel a túloldalon, int Laurának)

Laura: (Zavartan) Örülök, hogy megismertem. Szindbád.

Szindbád: Viszontlátásra. Laura.

Laura: (El.)

Szindbád: Hát ilyen volna a szerelem? (Sóhajt) Igen, ilyen.

(Szindbád még a lány után bámul, látja, amint Rezeda integet Laurának. El.)

 

5. jelenet 1. kép

Az utcán. Rezeda egy esernyővel integet, majd Laura érkezik.

 

Laura: Megőrült? A nyílt utcán integet?

Rezeda: Akkor ma este, édes Laurácska.

Laura: A mama sejt valamit.

Rezeda: (Magához húzza a lányt, meg akarja csókolni) Megvédem magát.

Laura: (Eltolva magától a férfit) Ne most!

Rezeda: Még a tulajdon édesanyjától is!

Laura: Megláthatnak.

Rezeda: Szeretem magát Laura. Tiszta szívemből.

Laura: Köszönöm, Károly. Ez jólesik…

Rezeda: Mint reggeli fű a harmatot.

Laura: Ezt már mondta.

Rezeda: Szökjünk el most, azonnal!

Laura: De hát a terv szerint…

Rezeda: Ah, tervek. Unalmasak. A jó színész rögtönöz…

Laura: Mennem kell.

Rezeda: Debrecenig fogadtam fuvarost. Onnét hajnalban már indul vonat Pestre.

Laura: Még nem mehetek magával.

Rezeda: De már minden le van szervezve, drága Laurácska.

Laura: Akkor rögtönözzön.

Rezeda: De már előleget is adtam. Többet nem tudok rögtönözni.

Laura: (Zavartan) Mennyit is mondott?

Rezeda: Csak tízezer korona, Laurácska, már megalkudtam…

Laura: (Pénzt vesz elő) Igen… Húszezer, tessék. Használja.

Rezeda: (Elégedetten, ismét magához akarja vonni a lányt) Ah, boldogok leszünk!

Laura: Igen. Boldogok. Most engedjen. Majd üzenek.

Rezeda: Hová megy?

Laura: Sóstóra.

Rezeda: Azt nem teheti.

Laura: Színészeket keresnek. Teszek egy próbát.

Rezeda: Nem mehet oda.

Laura: Miért nem?

Rezeda: Mert a mamája is… Khm. Megtiltaná.

Laura: Most a mamával van vagy velem?

Rezeda: Mamával, khm, magával, drága Laurácska. De értse meg, ez az Agárdy egy kókler.

Laura: Majd meglátom…

Rezeda: És nőfaló. Egy piti kis Don Juan. És fiatal lányokat csábít, mindenféle szerepígéretekkel.

Laura: Akkor jöjjön velem. Ha ott lesz, megvédhet.

Rezeda: Azt hiszi, nem tudom, honnan fúj a szél? Megjelenik itt egy jó nevű direktor, és én, árva színész, már nem is vagyok elég magának.

Laura: Féltékeny?

Rezeda: Én egy ilyen típus vagyok.

Laura: Ha igazán szeret, velem jön.

Rezeda: Ha igazán szeret, velem marad. Ezzel bizonyítja, hogy szeret.

Laura: Higgye el, Vilmos, minden vágyam, hogy bizonyítsak.

Rezeda: Ah! (Vetkőzni kezd) Itt és most?

Laura: (Visszagombolja a férfi nadrágját) Előbb a színpadon.

Rezeda: …de Pesten beajánlhatnám egy igazi színházba.

Laura: Előbb Sóstó, aztán Pest.

Rezeda: (A fejét fogja.) Elvesztem! (A közönség felé) Nem mehet Sóstóra!

 

5. jelenet 2. kép

Éneklés közben Laura rohan, Rezeda pedig akadályozni próbálja. Villamosra szállnak, de füst kerekedik, és le kell szállniuk. Szekérre kéredzkednek, de a szekér tengelye eltörik és oldalra dől. Hőlégballonra szállnak, de a ballon leereszt és visszaereszkednek a földre.

 

Dal Nro. 2.

(Rezeda és Laura)

 

Laura:            Ez egy olyan kérdés, hogy ez is az is

                           Ne legyél letörve te kis hamis

                           Előbb te jössz velem

                           majd én megyek veled

                           fellépek ma este

                           s városom ég veled

 

Rezeda:          Nem lehet a válasz az ez is az is

                           ez a helyzet nekem most igen cikis

                           velem kell most jönnöd

                           nincsen más választás

                           különben végem van

                           ez most egy színvallás

Együtt:

 

Laura:           Ez egy olyan kérdés, hogy ez is az is             

                           Ne legyél letörve te kis hamis

 

Rezeda:         Nem lehet a válasz az ez is az is

                           ez a helyzet nekem most igen cikis

                          vagy erre vagy arra

                           csak döntsük gyorsan el

                           bármerre indulni

                           az egyiknek fél siker

 

Nagy Erzsébet fotója

Rezeda: Most jöjjön velem. Boldogok leszünk!

(Laura végre engedi, hogy Rezeda megcsókolja.)

Laura: (Magában, a közönség felé) Ilyen volna a szerelem?

Rezeda: Hogy döntött, Laurácska? Akkor igen?

Laura: Nem. (Magában, a közönség felé) Nem ilyen.

 (Különválva mennek el. Szatmáriné még látja őket)

 

6. jelenet 1. kép

Egy irodában: a színház épületében. A meghallgatás után vagyunk. Agárdy a régen használt iroda tárgyait nézegeti. A direktori fotelbe ül, amely erősen porzik. Laura benyit, meglepve a direktort.

 

Laura: (Lihegve) Agárdy direktor úr? Már mindenhol kerestem.

Agárdy: (Magában) Na, még ez is! (Laurához) Miben lehetek a szolgálatára kisasszony?

Laura: Szeretném, ha a mamám nem tudná meg.

Agárdy: Vagy úgy! Kérem tessék, parancsoljon helyet foglalni.

Laura: (Illedelmesen leül, kissé zavartan) Élet-halál kérdése.

Agárdy: (Közel hajolva) Csak nem?

Laura: (Zavarban) De igen. Direktor úr, én elhatároztam magam.

Agárdy: Ez hízelgő. Máris intézkedem! (Kikiált az ajtón) Hadobásné! Na, hol van már? Senki se zavarhat, megértette?! (Egy széket tol az ajtóhoz. Laurához, mosolyogva) Mindjárt, mindjárt.

Laura: Pardon, ezt most nem értem.

Agárdy: (Széttárva a karját) Én sem, de időnként előfordul. (Cinkosan) Bennem maximálisan megbízhat. A színház csupa titok. A mamája sem tudja meg.

Laura: Ezt már kértem, és… (Elkerekedett szemmel) Kérem, ne kíméljen engem.

Agárdy: Valóban?

Laura: Valóban.

Agárdy: Hol is kezdjük? Megtenné, hogy ide ül?

Laura: Állva nem lenne jobb?

Agárdy: Ha úgy szeretné, tessék.

Laura: (Feláll) Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi. Részlet.

Agárdy: Várjon, várjon! Most mit csinál?

Laura: Akkor inkább üljek le…?

Agárdy: Pardon, ezt most nem értem. Miben állhatok a szolgálatára?

Laura: Színésznő szeretnék lenni.

Agárdy: (Az ajtóhoz megy, kikiabál) Hadobásné! Na, hol van már? Bárki keres, itt vagyok! (Laurához, mosolyogva) Ajaj. Maga a meghallgatásra jött.

Laura: Miért, mire gondolt?

Agárdy: Csak reménykedtem. (Sóhajtva) Tudja, cifra nap ez a mai. Az ember ártatlanul fürdőzik, még orrában a frissen párolt káposzta mennyei illata, s az ég oly rikító kék, mint a békebeli huszáratilla. A Nyírség arany homokjában fürdőző verébpárocskákat nézve arra gondol, hogy a Kék rókából csak kihúz majd egy jelenetet, ne legyen annyira dévaj az úri közönségnek, amikor egyszerre minden beborul. Dilettánsok zaklatják, városi elöljárókhoz hozsannázik, éhes színészekkel vitáz, és a többi és a többi. Csak ezért sóhajtottam, drága Kisasszony. Ugye nem értett félre?

Laura: (Megszeppenve) Félre? Óh, nem. Egyáltalán nem értem, amit mond.

Agárdy: (Lelkesen) Na, végre valaki, aki őszinte.

Laura: Láttam önt Ocskay brigadéros szerepében.

Agárdy: Hah.

Laura: Csodálatos előadás volt. Még Füreden, tavaly nyáron. Ön a nemzet meghatározó színésze!

Agárdy: Igen, igen, ha, ha!

Laura: Én kérem régóta figyelem magát és a társulatát, csaknem a legjobbak ebben az országban.

Agárdy: Csaknem? A legjobbak, kérem, a legjobbak… voltunk. De hol van az már! Balatonfüredet mondott? Hány éves is maga?

Laura: Húsz. (Halkan) Leszek holnap.

Agárdy: Oh, Füred! Régi szép idők! Herczeg Ferenc? Amikor még szabadon játszhattunk. Igazi tragédiákat! És mi van most? Üzleti vállalkozás van, olcsó komédiázás. Fizetőképes kereslet. Icipici izgalom lehet, de semmi fájdalom! Olallá! Pedig mennyi zseniális színpadi szerzőnk volna! És ez a politika! Csak vesznek, és nem adnak. (Sóhajt) Oda az igazi művészet…

Laura: Azt nem lehet elvenni, ami már az önöké. Az igaz művészet pedig halhatatlan…

Agárdy: (Teátrálisan nevetve) Valóban. Csak addig kell kibírni valahogy. (A lányra figyelve) Nos, ezt akkor meg is beszéltük.

Laura: Kérem, ne nevessen ki. Én színésznő szeretnék lenni!

Agárdy: Haha! (Khm) Bocsásson meg, de ez teljességgel lehetetlen.

Laura: (Meglepődve) Hogy mondhat ilyet?

Agárdy: (Jobban megnézi Laurát) Mondja, kérem, a kedves Papácska és a kedves Mamácska tud erről?

Laura: Nem. De mit számít ez!

Agárdy: Mit számít?! Magának semmit. De én ebből élek, tudja. Ahogy így elnézem, maga egy jól szituált, művelt nő. Gondolom gazdag polgári családból…

Laura: Igen.

Agárdy: Na, látja. Akkor talán azt is tudja, milyen könnyen tönkretehet engem a kedves édesapja. Vagy inkább a mamácskája. Ha netán akaratuk ellenére, közfelháborodásra szerződtetem. Különben is. Ez nem a Liliomfi. Ma már nem szöknek fiatal úrilányok színésznőnek. Ez már egy másik Magyarország, kedvesem.

Laura: (Felállva) Maga nem ismer engem!

Agárdy: (A lányhoz lépve) Ismerem én jól magát, galambocskám. Nagyon is jól ismerem az elkényeztetett úri kisasszonyokat. (Nevet, de Laura villogó szemekkel néz rá. Agárdy hangot váltva.) Fogadjon meg egy jó tanácsot. Menjen szépen haza, és élvezze a jólétet, amit kedves szülei kínálnak. Olvasson sokat, lehetőleg Kosztolányit, vagy inkább Ady Endrét. Ha esetleg mégis ebben az isten háta mögötti porfészekben marad, ahol még a makk is céltalanul hull, olvasson Krúdy Gyulát, és álmodozzék a sóstói platánok alatt, amennyit csak jólesik. Aztán pedig menjen feleségül ahhoz, akire az édesanyja rámutat, s szüljön olyan gyönyörű kislányokat, mint maga. Így lesz jó magának. A színészet nem magának való. Higgye el. Megérzés.

Laura: (Rövid, döbbent hallgatás után) Direktor úr, nekem is volt egy megérzésem. Azt éreztem, hogy ön más, mint a többiek. Hogy önben van merészség, van önben dac. Jól értem, Direktor úr, maga valódi művészetről papol, szabadságról, igazi színházról, miközben már rég eladta a tehetségét? A Vígszínház egykori színésze, a Thália Társaság alapítója, a nagy Agárdy. Maga kalmár lett, olcsó színházi vállalkozó, direktor úr! Ül itt, ebben a szeméthalomban, ócska maskarák között és a régmúlton kesereg. És csak a pozíció érdekli. Meg az ostoba kisvárosi képmutatás. Maga tényleg az a gyáva, potrohos vénember, aminek most látszik?

(Teátrálisan ellép, és megnézi Agárdyt.)

Laura:  Igen, az. Csalódtam magában!  (feláll, és távozna)

Agárdy: (Meghökkenve) De fölvágták a nyelvét! (közelebb lép Laurához, és megfogja a karját) Nem találkoztunk mi már valahol?

Laura: (Zavarban) Engedjen, kérem…

Agárdy: Nem, nem, valahonnét ismerem magát. (Magában) Füredről? Nem, nem, nem!

Laura: (Indulna) Akkor most felejtsen el, és tegyen úgy, mintha sohase látott volna! Eresszen!

(Agárdy magához húzza a lányt, hosszan a szemébe néz, aztán észreveszi a nyakában lévő medaliont. Meghökken. Érdeklődéssel veszi kézbe.)

Homonyik Csilla fotója

Agárdy: Ez a magáé?

Laura: (Remegve) Engedje el! Édesanyámé. Régi családi örökség.

Agárdy: (Megborzongva) Különös.

(Közel hajol a lányhoz, beleszagol a hajába. Laura előbb elhúzza magát, majd mintha delejeznék, megdermed.)

(Kopognak, és benéz Hadobásné)

Hadobásné: Igazgató úr, valami Jurányi van itt, sürgősen magát keresi.

Agárdy: Máris.

(Hadobásné el, Agárdy Laurához)

Agárdy: Mit is mondott, hogy hívják?

Laura: Nem mondtam. Berger Laura.

Agárdy: (Meghökkenve) A bankár Berger lánya?

Laura: Számít ez?

Agárdy: (Kikiabálva) Hadobásné! Kerítse elő Szatmári művésznőt. (Laurához) Ne izguljon, Szatmáriné majd kezelésbe veszi.

Laura: Nem értem.

Agárdy: Énekelni tud?

Laura: Kicsit.

Agárdy: Akkor megtanul.

Laura: (Felocsudva) Igen?

Agárdy: Mint a pinty. Táncolni?

Laura: (Reménykedve) Még nem próbáltam.

Agárdy: Tessék? Hány éves maga?

Laura: Most akkor alkalmaz?

(Belép Szatmáriné)

Agárdy: Hogy állunk?

Szatmáriné: Van maga, én, és Alvinczy. Meg a resztli.

Agárdy: (Elmélázva, Laurához) Adok magának egy kis szerepet. Egyelőre egyetlen egyet, egyetlen estére. Két feltétellel.

Laura: Mi volna az?

Agárdy: Kápráztasson el. (Nevetve) Még a szülei se ismerjenek magára.

Laura: (Bólint, indulna)

Agárdy: (Egy pillanatra még visszatartva a lány karját, közben mélyen a szemébe nézve) Kettő: Mutasson be a kedves mamának

Laura: Ez m inden? Rendben. (El)

Agárdy: (Szatmárinéhoz) Csináljon vele valamit. Alvinczyt meg józanítsa ki.

(Mindketten el)

 

7. jelenet 1. kép

Egy irodában, a rendőrségen. Szindbád az asztalon könyököl, amikor belép Krúdy Pál.

 

Krúdy Pál: Ébresztő fiam! Sürgős távirat Budapestről.

Szindbád: Mi ez?

Krúdy Pál: Steinmann Igor nemzetközi kém és terrorista újra Magyarországon van. Egy fürdővárosban látták.

Szindbád: Kizárt, hogy itt legyen. Sóstó a világegyetem legcsendesebb fürdője.

Krúdy Pál: Nono. Azért tudnék én mesélni magának ezt-azt.

Szindbád: (Steinmann körözési fotója kivetítve, nagyban. Valójában Barzó Pali arcát látjuk. Szindbád ezt tanulmányozza.) Ez akárki lehet.

Krúdy Pál: Ez a Steinmann nagyon emlékeztet valakire. Mintha láttam már volna Nyíregyházán.

Szindbád: Nekem meg Ankarából ismerős. (Magában) Vagy inkább Kairóból?

Krúdy Pál: Igazi kaméleonnak mondják.

Szindbád: Nézzük a helyi anarchistákat.

Krúdy Pál: Nézzük.

(Arcképek sorozatát látjuk, rajta különféle nyíregyházi arcok. Régiek, de benne időnként felvillan egy-egy mai, közismert arc is a városból.)

Homonyik Csilla fotója

Szindbád: Semmi gyanús.

Krúdy Pál: Lássuk az idegeneket.

Szindbád: Van most itt néhány vendégszínész.

Krúdy Pál: Mit tudunk róluk?

Szindbád: Agárdy Ignác. (Látjuk a fotóját kivetítve, majd a nyomozó által elmondottakhoz is kapcsolódik egy-egy dokumentaristának ható, de finoman komikus kép.) Színész, rendező. Számos darabban játszott. Különösen a Lear királyban volt jó. (Fénykép az előadásból) Progresszivista. Sokat járt külföldön. Több társulata is volt. A legutóbbit Bényei, a színházak főinspektora szétugrasztotta jogosulatlan társulati szervezkedésért. Kora legjobb nőismerőjének mondja magát. Budapesten született 1874-ben. Apja ismeretlen. Testvére nincs. Az Agárdy felvett név.

Krúdy Pál: Anyja neve?

Szindbád: Az anyja neve… Gajdos Mária. (Látjuk a fényképét.) Férjezetlen. A Nyíregyháza melletti Sulyánbokorban született. Hm, ez különös. Cselédként szolgált a nyíregyházi Bergeréknél.

Krúdy Pál: Nocsak. Az ország tele van híres tirpákokkal.

Szindbád: Mindenki, aki számít, igaz?

Krúdy Pál: Folytassa.

Szindbád: Most éppen Sóstón kúrálja magát. És kivételesen igazat írt az újság: ő rendezi a díszelőadást.

Krúdy Pál: Ő volna Steinmann?

Szindbád: Megmérgezi a konkurens színtársulatot, hogy beugorhasson a helyükre. Aztán majd, ha már ott ül a kormányzó a díszpáholyban, előkap egy kellék pisztolyt, és lelövi?

Krúdy Pál: Ez így túl regényes.

Szindbád: De lehetséges.

Krúdy Pál: Ebben a városban bármi lehetséges, fiam. De Agárdy akkor se az igazi Steinmann. Nem is hasonlít hozzá, meg jóval öregebb is.

Szindbád: Igaz.

Krúdy Pál: Sokkal inkább valaki másra emlékeztet. De kire?

Szindbád: Nekem is ismerős, különösen a szeme.

Krúdy Pál: Ki van még?

Szindbád: Rezeda Károly. Hazárdjátékos, házasságszédelgő. Utálatos egy figura.

Krúdy Pál: Nocsak, nocsak. Csak nem féltékeny?

Szindbád: Ezt hogy érti?

Krúdy Pál: Tartsa tisztán a fejét, amikor nyomoz. Ne az érzelmei vezessék.

Szindbád: Rezeda kisstílű figura. És rossz színész. Nem lehet az igazi Steinmann.

Krúdy Pál: Van még valaki?

Szindbád: Ennyi.

 

7. jelenet 2. kép

Kopognak, és belibben Szatmáriné

 

Szatmáriné: Jó napot! Schiffer nyomozó urat keresem.

Krúdy Pál: (Kezet csókol) Művésznő!

Szindbád: Ismerjük egymást?

Szatmáriné: Hová gondol! A fiam lehetne.

Szindbád: Nem úgy értettem.

Szatmáriné: (Megcirógatja az arcát, sóhajt) Én sem. Kedves édesapját ismertem.

Szindbád: Ja, úgy.

Szatmáriné: (Álszemérmesen kuncogva) Úgy is.

Szindbád: (Elpirulva) Az apám már meghalt.

Szatmáriné: Milyen kár! Kiváló férfi volt az édesapja. (Vidámabban) Damaszkuszban találkoztunk egykor.

Szindbád: A követségen?

Szatmáriné: Oda engem nem engedtek be. A varietében.

Szindbád: Tessék?

Szatmáriné: Lokálnő voltam. Minden diplomatára nyitottan. Nemzetközi szellemben.

Szindbád: Ezt hogy érti?

Krúdy Pál: Khm. Kurva volt. Fiatalkori botlás. Ma már meghódíthatatlan primadonna.

Szatmáriné: (Hálásan Krúdy Pálra rebegteti szempilláit; Szindbádhoz) Maga még fiatal, nem értheti ezt. De mit tehet egy szegény, kezdő színésznő, állás nélkül Pesten.

Krúdy Pál: A szerecsenekhez megy szerencsét próbálni.

Szatmáriné: (Sóhajtva) Oda exportálunk, ahová csak lehet.

Krúdy Pál: Még megérjük, hogy majd Dubaiba is.

Szatmáriné: (Legyintve) Ah, Dubai…, igazi porfészek! (Szindbádhoz) Az édesapja sokat mesélt nekem magáról. Sokat köszönhetek neki.

Szindbád: Mit óhajt?

Szatmáriné: Tartozom az apjának. Ne kérdezze, miért. És maga kedves fiatalembernek tűnik. Tudom, hogy szerelmes valakibe… (Átad egy levelet)

Szindbád: Mi ez?

Szatmáriné: Ne kérdezze, hogyan szereztem meg. Hogy mit tesz, innentől magára tartozik.

Szindbád: (Felbontja a levelet)

Szatmáriné: Adieu!

Krúdy Pál: (Összecsattintva a bokáit) Küssz die Hand!

Szindbád: (Egyre gondterheltebben és sápadtabban olvassa a levelet)

(Szatmáriné Steinmann fényképét futólag megpillantva – ami vagy az asztalon van, vagy végig kivetítve a háttérben – visszafordul az ajtóból)

Szatmáriné: Ah, milyen remek fotó. Rajongója?

Krúdy Pál: (Elfojtott izgalommal) Igen. Tán ismeri?

Szatmáriné: Alvinczy Konrádot? Hogyne. Évekkel ezelőtt játszottunk együtt.

Krúdy Pál: (Egy papírra firkantva) Alvinczy Konrád. (Szatmárinéhoz, közben Szindbádot böködve) A Közel-Keleten?

Szatmáriné: Balatonfüreden. Agárdy társulatában.

Krúdy Pál: Agárdy?

Szindbád: (Olvasva) Mi az?

Szatmáriné: Most újra összeáll a régi trupp. Valami sürgős munka. A maguk új színházában. Itt még úgysem játszottam. Pedig csodálatosak errefelé a férfiak.

Krúdy Pál: Igen, igen. Csak Alvinczy hiányzik…

Szatmáriné: Még hogy hiányzik. Főszerepet kap! De megérdemli. Ő egy igazi zseni. Jó, hogy végre előkerült.

Krúdy Pál: Ezt hogy érti?

Szatmáriné: Hát úgy, hogy évekig sehol, aztán meg hirtelen itt.

Krúdy Pál: Khm, Steinmann… akarom mondani, ez az Alvinczy most itt van?

Szatmáriné: Sóstón. Majd nézzék meg a darabot. Én is játszom benne.

Krúdy Pál: Ott leszünk. Feltétlenül!

(Szatmáriné el.)

Szindbád: (Sápadtan, befejezve az olvasást) Berger Laurát veszély fenyegeti.

Krúdy Pál: Steinmann Igor Nyíregyházán van.

(Csodálkozva összenéznek és mindketten rágyújtanak, hátradőlve a karosszékükben. Elkezd ketyegni valami – olyan, mintha egy bomba időzítő szerkezete volna.)

Szünet

Szindbád: Mégis merénylet készül.

Krúdy Pál: Meglehet, édes fiam. (Szipákol)

Szindbád: Sürgősen ki kéne menni Sóstóra.

Krúdy Pál: Akkor talán induljunk. (Feláll, nyújtózik)

Szindbád: (Egy fiókból két revolvert vesz elő, felmutatja) Konflis vagy fiáker?

Krúdy Pál: (Szindbádra nézve) Azokra nem lesz szükség, édes fiam. Fő az egészség!

 

Függöny

 



MÁSODIK FELVONÁS

 

 

1. jelenet 1. kép

A sóstói erdőben. A színpad közepén két rögzített kerékpár, rajta Szindbád és Krúdy Pál. Lendületesen tekernek. Mögöttük folyamatosan változó háttér.

 

Krúdy Pál: Na, milyen érzés, fiam?

Szindbád: (Bizonytalanul kormányozva) Szsssz!

Krúdy Pál: Ahhoz képest, hogy most ül rajta először, jól csinálja.

Szindbád: Konflison gyorsabb lett volna.

Krúdy Pál: Viszont a kerékpározás egészséges, és nyugtatólag hat az idegekre.

Szindbád: Azt még nem érzem.

Krúdy Pál: Összegezzen, édes fiam.

Szindbád: Rezeda szélhámos, Bergerné bérelte fel, hogy elcsábítsa és cserbenhagyja Laurát. Aúúú!

Krúdy Pál: Ezt szépen kifundálta, édes fiam. Bizonyítéka van?

Szindbád: A zsebemben.

Krúdy Pál: Aha. A levél Szatmárinétól.

Szindbád: Igen. Bergerné levele.

Krúdy Pál: És miért tenne ilyet Bergerné a lányával?

Szindbád: Még nem tudom. Majd tőle kérdem meg.

Krúdy Pál: Na, aztán csak óvatosan. Bergerék nagy emberek. És Bergernének messzire ér a keze. Nem is sejtené, milyen ravasz egy szuka. Még valami?

Szindbád: Agárdyval sincs minden rendben. Szsssz!

Krúdy Pál: Mi van vele?

Szindbád: Csak feltevés. De annál meglepőbb.

Krúdy Pál: Bizonyítéka van?

Szindbád: Tudom, hol találom.

Krúdy Pál: Akkor még ne is mondja. Van itt elég sületlenség.

(A forgószínpad kiviszi őket.)

1. jelenet 2. kép

A sóstói erdőben. Nagyobb társaság, férfiak és nők, feltűrt nadrágban és szoknyában, mezítláb, elől Ungerleider doktor, hóna alatt egy dinnyével (vagy más nagyobb gyümölccsel, pl. kókuszdió vagy ananász), szájában síppal, kezében stopperrel, erőteljesen gesztikulál és németül vezényel. (Ők a Kneipp-kúrázók.)

(A forgószínpad kiviszi őket.)

 

1. jelenet 3. kép

                           A sóstói erdőben. Újra elő Szindbád és Krúdy Pál.

 

Szindbád: (Oldalra néz, a lombok közül egy békésen legelésző zsiráf feje bukkan elő. Szindbád fékez, elengedi a kormányt, Krúdy Pál kapja el.)

Krúdy Pál: Megőrült?

Szindbád: Maga is látta?

Krúdy Pál: Mit?

Szindbád: A zsiráfot.

Krúdy Pál: Mit?

Szindbád: Hát a zsiráfot!

Krúdy Pál: Schiffer fiam, magának árt a kerékpározás.

(A forgószínpad kiviszi őket.)

 

1. jelenet 4. kép

A sóstói erdőben. Ugyanaz a nagyobb társaság, férfiak és nők, továbbra is feltűrt nadrágban és szoknyában, mezítláb. A sorban hátul látjuk Bergernét is.

 

Ungerleider: Eins, zwei! Eins, zwei! Bitte, schnell! Frau Berger, bitte, nicht lemaradás! Eins, zwei!

(A forgószínpad kiviszi őket.)

 

1. jelenet 5. kép

A sóstói erdőben. A forgószínpad újra behozza Szindbádot és Krúdy Pált. Kerekeznek. Erős zaj a lombok közül.

 

Szindbád: Ezt most hallotta?

Krúdy Pál: Nem.

Szindbád: Pedig óriási volt.

Krúdy Pál: Talán egy elefánt.

Szindbád: Nahát!

Krúdy Pál: Tréfáltam, Schiffer. Csak a nyulak bagzanak.

Szindbád: De ennyire?

Krúdy Pál: Száraz az avar. A legkisebb zajt is felerősíti. Ne legyen már ennyire berezelve. Sóstó mégsem az arábiai dzsungel, vagy az indiai sivatag, he, he. (El.)

Szindbád: (Gyanakodva néz körül) Hát nem. Sokkal különösebb…

 

1. jelenet 6. kép

Szindbád egy Tarzan-ugrással lepattan a bicikliről, benyúl egy bokorba, és előráncigálja onnét Rezedát.

 

Szindbád: Tényleg nem elefánt. Inkább varacskos disznó!

Rezeda: Hagyjon! Mit csinál? Megőrült?

Szindbád: Tűnjön el a városból maga csaló gazember. Laurát meg hagyja békén. Mindent tudok magukról…

Rezeda: Khhh… (Fuldoklik)

Szindbád: Mit röfög? Ne röfögjön. (Boxolni kezdenek, párat ugrálnak is körbe, de Rezeda végül elszalad, Szindbád leporolja magát, és visszaül a kerékpárra.)

(Szindbád kerékpáron el.)

 

Nagy Erzsébet fotója

1. jelenet 7. kép

A sóstói erdőben. A Kneipp-kúrázók csoportja. A lemaradó Bergernéhez Rezeda lép oda a sűrűből. Bergerné céltudatosan halad, kezében egy vödörrel és összezárt esernyővel, Rezeda ellenben folyvást akadályokba ütközik az ösvényen. Előbb ágak, tuskók, tüskék állják útját; egy nagy, formátlan kupac mellett állnak meg, amely erősen bűzlik, legyek dongják körül. Időnként valami megrázza a felső lombokat. (A háttérben, láthatatlanul, nyilván csakis egy elefánt lehet.)

 

Rezeda: Pszt!

Bergerné: (Megijedve ugrik hátra) Szűzanyám, kígyó!

Rezeda: Hol, hol? Csak én vagyok az. Rezeda.

Bergerné: Akkor meg mit pisszeg itt nekem. Halálra rémít. Azt hittem, kígyó.

Rezeda: Itt nem is élnek kígyók (Ebben a pillanatban egy kígyót pillant meg, arrébb rúgja, Bergerné nem veszi észre.) Sürgősen beszélnünk kell.

Bergerné: Vetkőzzön!

Rezeda: De kérem! Itt és most?

Bergerné: Vegye le a cipőjét. A zoknit is!

Rezeda: Eh!

(Mérgesen legyint, leveszi.)

Rezeda: Így akkor most jó?

Bergerné: Kalap!

Rezeda: (Megadóan égre emeli tekintetét, lassít, leveszi a kalapot, elrendezi a ruházatát és szélesen vigyorog)

Bergerné: Mi ez az impertinális sietség?

Rezeda: Ez a rohadt kis kopó. Mindent tud.

Bergerné: Egy kutya, aki mindent tud? Ugyan, mit tudhat egy kutya, amit ön nem?

Rezeda: (Dühösen) Hekus, zsaru, zsernyák, kopó, fakabát,  a nyírségben hogy mondják a yardot?

Bergerné: Járdának, ahogyan Pesten is.

Rezeda: (Elképedve hápog)

Bergerné: Lenyelt valamit? (Hátba vágja) Ah, értem már, Szindbád? Kiváló fiatalember. De nem éreztem, hogy rohadna. (Elkezdi szaglászni Rezedát. Magában): Ellenben magával.

Rezeda: Az, az, a maguk kis kopója. Szindbád? Idióta egy név.

Bergerné: Ja, kérem, egy detektív adjon magára, ha nevet választ. Ez olyan romantikus. Bár ez a sok arab, vagy milyen szokás…

Rezeda: …török!

Bergerné: Török? Undorító. Török! Mindegy. A Schiffer mégis jobb. Képzelje, a fővárosban, már egy szál lepedőben fürdőznek a Gellértben. Hallotta? Ez a kozmopolitika! Maguk, pestiek! Romlásba viszik még ezt az országot, meglátja. Még majd megérjük, hogy fiúk és leányok egy iskolába járnak. Ah, Schiffer!… pedig rendes embernek látszott!

Rezeda: Schiffer?

Bergerné: Hát Szindbád.

Rezeda: Hát ez a… jó ember… most áthúzza a nagyságos asszony számításait.

BergernéNocsak.

Rezeda: Valahogy kifigyelte, mikor Laurával voltam, és megfenyegetett, ha nem szállok le róla, letartóztat agitációs propagandáért.

Bergerné: Csak nem?

Rezeda: Csak de!

Bergerné: Maga a terrorista?

Rezeda: Kikérem magamnak! Én színész vagyok!

Bergerné: (Kacagva) Akkor meg mit aggódik?

Rezeda: (Sértődötten) Még hogy ne aggódjak? Ez a sajtképű kicsinál egy életre. A kettőnk g’seftjének annyi.

Bergerné: G’seft. Ah, micsoda szavak már megint! Maguk se a jó modort, se a szép magyar nyelvet nem ismerik, nicht war? (Kacsint.) És ne beszéljen úgy a lányomról, mint egy vagonírozott nyersbőr szállítmányról.

Rezeda: Pedig ami azt illeti, Laurácska tényleg jó kis bőr. De nekem ez már így túl kockázatos. Egyébként is, úgy hallom, az új direktoruk, Agárdy, szerepet ajánlott Laurácskának.

Bergerné: (Igazán meghökkenve) Ki az az Agárdy?

Rezeda: (Élvezve Bergerné döbbenettét) …méghozzá itt, Nyíregyházán.

Bergerné: Lehetetlen! Megtiltom! Hát miért fizetem én magát?! Nem azért, hogy védje meg a lányomat?!

Rezeda: Hah, szép kis védelem! Csábítsam el, törjem össze a szívét, aztán hagyjam ott, az út szélén, Újfehértőn…

Bergerné: Fehértó, maga arcátlan… Új-fe-hér-tó.

Rezeda: Az most mindegy.

Bergerné: Ezt én szoktam mondani.

Rezeda: Az most mindegy.

Bergerné: Idefigyeljen maga képmutató, csaló kurafi! Bármikor tönkre tehetem, világos? A váltóit boldogan várják a pesti smasszerek, jól mondom? Vagy strasszerek? Itt marad, és azt csinálja, amit mondok. Egyébként jegyezze meg, én csakis a lányom érdekében cselekszem. Hogy kiábránduljon az olyan alakokból, mint maga és örökre elmenjen a kedve az ilyen kalandoktól, mint ez az ostoba színjátszás. (Magában) Ah, egy anyának a saját gyermeke a legnagyobb keresztje… (Halkabban) Még akkor is, ha izraelita.

Rezeda: (Kissé megszeppenve) Ez a Szindbád akkor is keresztbe tesz nekünk.

Bergerné: Szindbádot bízza rám. Ő is a mi emberünk.

Rezeda: (Döbbenten) Ő is?

Bergerné: Szeretem, amikor ilyen idióta arcot vág. Csak tudnám, mit esz magán a lányom.

(A forgószínpad kiviszi őket)

 

1. jelenet 8. kép

A sóstói erdőben. A forgószínpad behozza Szindbádot és Krúdy Pált. Kerekeznek.

 

Krúdy Pál: Nagyon elmaradt, fiam.

Szindbád: Csak elintéztem valamit. És igaza volt. Nem elefánt volt. Csak a nyulak bagzanak.

(Egy elefánt megy keresztül a színen, Krúdy nem látja. Szindbád fékez, félrerántja a kormányt, Krúdy Pál elkapja)

Krúdy Pál:       Megőrült?

Szindbád: Maga is látta?

Krúdy Pál: Nyugalom, Schiffer.

(A lombok közül mezítelen emberek bukkannak elő. Néhányan egy fán tornásznak..)

Szindbád: Áááá! Pucér emberek! Ezt se látja?

Krúdy Pál: Ungerleider doktor Kneip-kúrázói. Engedélyük van mutogatni magukat.

Szindbád: Anarchisták, kubisták, futuristák, nudisták! Hát itt már mindent lehet?

Krúdy Pál: Ez egy felvilágosult város, fiam. És fő az egészség. A polgármester ezt az ösvényt jelölte ki számukra.

Szindbád: Bezzeg a kerékpárosoknak nem jelöl ki ösvényt.

Krúdy Pál: Mert a kerékpárnak nincs jövője. A nőknek ráadásul meglehetősen erkölcstelen. Bár…

Szindbád: Ők majd motorozni fognak.

(A forgószínpad kiviszi őket.)

 

1. jelenet 9. kép

A sóstói erdőben. A forgószínpad behozza Bergernét és Rezedát.

 

Rezeda: Aha. Asszonyom, maga egy igazi Borgia.

Bergerné: Borcsa? Mit akar ezzel mondani?

Rezeda: Bor-gia, nagyságos asszonyom, Bor-gia.

Bergerné: Ne szemtelenkedjen Rezeda. A tirpák parasztok a tehenüket hívják Borcsának.

Rezeda: De én nem is ezt mondtam!

Bergerné: Tudom mit mondott. De maga továbbra is azt fogja mondani, amit én gondolok, megértette? Ha már színész lett.

(Felülről egy erős vízsugár ömlik rájuk. Bergerné felhúzza az ernyőjét, Rezeda viszont elázik, értetlenkedve keresve a furcsa eső forrását.)

Bergerné: (Rezeda kezébe nyomva a vödröt.) Ne szerencsétlenkedjen már. Tartsa alá!

Rezeda: Mi ez?

Bergerné: Csak tartsa. A doktor úr szerint minden cseppje kincs.

Rezeda: (Szagolgat.) Pfuj.

Bergerné: Jót tesz a bőrnek. (Meglögyböli az arcát.) Próbálja csak ki.

Rezeda: (Ő is meglögyböli az arcát, majd fintorog.) Olyan mint a tehénhúgy.

(Az egyik bokorból egy tehén dugja ki a fejét. Rezeda méregeti a távolságot a tehén és a felülről jövő vízsugár között.)

Bergerné: Ne finnyáskodjon Rezeda. Élet, erő, egészség. Most menjen a dolgára. Rám még vár egy iszappakolás.

(A forgószínpad kiviszi őket.)

 

Karádi Zsolt fotója

1. jelenet 10. kép

A sóstói erdőben. A forgószínpad behozza Szindbádot és Krúdy Pált. Ezúttal az ellenkező irányba kerekeznek. Krúdy Pál hirtelen leszáll a kerékpárról, nyújtózkodik, rágyújt és indulna.

Szindbád: Most hová megy?

Krúdy Pál: Kúráltatom magam. Kissé megfájdult a gyomrom.

Szindbád: És mi lesz Steinmann-Alvinczyvel? Ha ő ő, akkor értesítenünk kell a szolgálatokat és a kormányzó embereit.

Krúdy Pál: Átkutatták a színházat?

Szindbád: Még a környező házakat is.

Krúdy Pál: Hányszor?

Szindbád: Háromszor. Csonka őrmester maradt ott civil ruhás őrökkel.

Krúdy Pál: Bomba?

Szindbád: Semmi.

Krúdy Pál: Akkor miért ideges, fiam? A stressz e század legártalmasabb betegsége…

(Egy időzítő-szerkezet ketyegését halljuk. Szindbád gyanakodva néz körbe, de csak egy struccot lát a fák között.)

Szindbád: Mert Steinmannt látták a környéken, tirpák farmernek maszkírozva.

Krúdy Pál: Mégse tartóztathatunk le minden tirpákot…

Szindbád: Igaz. És este Jurányi darabjában fog fellépni a kabaréban.

Krúdy Pál: Na, akkor ott csapunk le rá. Bízza ezt rám. Intézze Bergeréket, és a maga Laurácskáját.

Szindbád: Mi legyen a biciklijével?

Krúdy Pál: Vigye magával. Gyakoroljon. Ráfér magára egy kis edzés. Én most inkább sétálok egyet. Oly szép az idő.

(Lehúzza a cipőjét, és a zoknit, majd Krúdy Pál el. Szindbád áll, szivarját szagolgatva, majd megfordítja a kerékpárt, felül, a forgószínpad az ellenkező irányba viszi.)

 

2. jelenet 1. kép

A forgószínpad egy rögzített automobilt hoz be, benne négy utas szorong. A kormányzó, a titkára, a sofőr és egy testőr. A gépkocsi elején nemzetiszín zászló lobog.

 

Kormányzó: Messze van még?

Titkár: Ez még csak Szolnok volt, kormányzó úr.

Kormányzó: Nyíregyháza. Nyíregyháza. (Sóhajt) Biztos, hogy nem csatolták el a románok?

Titkár: Csak szerették volna. Meg az oroszok. És a csehszlovákok is.

Kormányzó: Ezek a tirpákok amúgy nem szlovákok?

Titkár: (Jegyzeteiben lapozgat) Tótmagyarok. Békésből idehívott farmerek. Lóbolondok. Csak a munka meg a takarékoskodás érdekli őket.

Kormányzó: (Sóhajt) Reménytelenül józan életprogram.

Titkár: Épp ezt jubilálják ma este.

Kormányzó: Akkor szórakoztató előadásra számíthatunk.

Titkár: Sürgönyöztem az unokafivérének. Holnap együtt villásreggeliznek.

Kormányzó: Ez a munkácsi Horthy-ág? El is feledkeztem róluk. Hogy kerülnek ide?

Titkár: Nemrég települtek át Kárpátaljáról. Tudja, az már nem a miénk…

Kormányzó: (Sóhajt) Mikor lesz már ennek vége.

(Ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítő-szerkezete)

Kormányzó: Maga is hallja ezt?

Titkár: Csak az órám, méltóságos uram. A legújabb svájci modell.

Kormányzó: Kicsit hangos. Már az új svájci órák sem a régiek. (Sóhajt)

(A forgószínpad kiviszi őket)

 

2. jelenet 2. kép

A sóstói Fürdőház egyik szobájában. Az egyik felében orvosi ágy, körülötte egészségügyi eszközök. Az oldalt lévő ablakokon kék sötétítő függönyök. Bejön Mari néni, takarít.

 

Mari néni: A balatonfüredi mulatságok „kismiskák” vótak a sóstói dáridókhoz képest. Mást se csináltak ott az urak a Svájci Lakban, csak Sóstót „kultiválták” Benczi Gyula világhíres nyíregyházi cigányprímás segédletével. Mikor bús magyar nótát dalolgattunk a vén tölgyek alatt, hát, az maga vót az örök ifjúság. Jó világ vót az. Mink mondjuk csak ritkán fürödtünk a tóba. Nagyon sós vót annak a vize. Az úri asszonyok meg leginkább sárral dögönyöztették magukat. Meg Rammstein doktor híres fiatalító készülékét használták, hogy visszanyerjék jánykor derekukat…

 

2. jelenet 3. kép

Bejön Bergerné és az ágyra fekszik, egy szál lepedőben van. Várja, hogy érkezzék a gyógymasszőr. Közben a háttérben szóló cigányzenére dúdolgat. Szindbád lép be, orvosi köpenyt vesz fel, elkezdi masszírozni Bergernét egy műszerrel.

 

Bergerné: Ah, ez nagyon jó, Franci!

Szindbád: (Az asszony hátát dögönyözve) Asszonyom, önben egy színésznő veszett el.

Bergerné: (Zavarban) Maga az, Franci?

Szindbád: (Tovább dögönyözve) Csak arra nem jöttem még rá, hogy tragika…

Bergerné: (Kinyitja a szemét, hátrafordul) Schiffer! Maga masszőz is?

Szindbád: …vagy komika illenék igazán magához.

Bergerné: (Megpróbál felkelni) Ezt fejezze be. Adja ide, azt a kendőt.

(Az egyik ajtón belép Ungerleider doktor, kissé bohókásan, szemüvegét igazgatva.)

Ungerleider: Ah, sehr gut, sehr gut. (Beleszagol a vízbe) Nadjon helyes. Folytassa, kérem!

(Ungerleider kimegy)

Szindbád: Ezt? (Lengetni kezdi a kendőt.) Esetleg naiva?

Bergerné: Na de Schiffer, azt hiszem, most túllép a jó ízlés határán.

Szindbád: Ahogyan ön is, asszonyom.

Bergerné: De kérem! Mit képzel? Ki maga?

Szindbád: Tudom, hogy kapcsolatban áll Rezeda művész úrral.

Bergerné: Művész úr? Az a rossz ripacs?

Szindbád: Tehát ismeri.

Bergerné: Jaj… Foglalkozzék a maga dolgával.

Szindbád: Arra is sor kerül. Kérem, asszonyom! Nem bánhat így a lányával.

Bergerné: Hogy hogyan bánok a lányommal. Ahhoz magának semmi köze.

Szindbád: Igaza van. De ha az anyai szívtelenség büntethető volna, most letartóztatnám.

Bergerné: Most már elég. Hallatlan! Mit merészel! Van magának fogalma egy anya érzéseiről?

Szindbád: A kérdés az, vajon magának van-e?

Bergerné: Távozzék!

Szindbád: (A zakója zsebébe nyúl és előhúzza a levelet) E levelet ön írta annak a bizonyos Rezedának.

Bergerné: (Megtorpanva, majd a levél után kapva) Mi ez? Adja ide!

(Kergetőzni kezdenek. Bergerné igyekszik magán tartani a lepedőt. Közben ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítő-szerkezete. Szindbád gyanakodva néz körül. Míg Bergernével beszél, a szalon bútorait vizsgálja át, be-be nézve egy-egy fiókba, asztal alá stb.)

Bergerné: Ha nem adja ide, holnaptól maga egy senki. (Kihúzza magát) Tudja mit? Nem én írtam. Semmi közöm. Hamisítvány.

Szindbád: Akkor nyilván nem bánja, ha megmutatom a kedves férjének. Vagy a lányának.

Bergerné: Ezt nem teheti. Istenem?! Mit akar tőlem?

Szindbád: Tegyen le erről a szívtelen tervről. Laura nem ezt érdemli.

Bergerné: Maga nem tud semmit.

Szindbád: Akkor mondjon el mindent.

Bergerné: (Végigméri Szindbádot, erőt vesz magán és megnyugszik.) Na, jó. Elmondok magának valamit. Aztán eldöntheti, detektív úr, hogy mit tesz. (Leülnek a pamlagra) Volt egyszer egy lány, egy poros, akácillatú, vidéki kisvárosban. Gazdag, jómódú szülők gyermeke, akinek mindene megvolt. De ő más életről álmodott. Színésznő szeretett volna lenni…

Szindbád: Én mindig arról álmodtam, hogy rendőr leszek Nyíregyházán…Esetleg Kállóban.

Bergerné: Füreden egyszer, egy nyári éjjen, megismerkedett egy fiatal pesti színésszel, aki elcsavarta  a lány fejét, noha ő akkor már menyasszonya volt egy gazdag bankárnak, akit tisztelt bár, de nem szeretett. És a lány az esküvője előtt egy héttel megszökött…

(Közben)

Dal Nro. 3.

(Csak dallam, szöveg nélkül)

 

…csak ült a lány s a szíve úgy vert

letette már a már a kukkert

nem fürkészte a láthatárt

úgy se jön akit várva várt

 

Szindbád: Nocsak.

Bergerné: Megszökött volna. De a színész rútul becsapta őt. A lány várta, várta, degeszre tömött csomagokkal egy egész éjjen és egy álló napon át a füredi állomáson. Csak ült a peronon, csak ült…, kisírt szemmel… (Bergerné Szindbád füléhez hajol, és némileg gesztikulálva, sóhajtozva suttog.)

 

Nagy Erzsébet fotója

2. jelenet 4. kép

Eközben: A színházban. Agárdy Laurával, Szatmáriné, a színészek, a tánckar és Barzó Pali.

 

Mari néni: Oszt míg ezek sugdolóztak, a színházban ment mán akkor a készülődés az esti bemutatóra. Jobb azt nem is tudni, hogyan próbáltak ezek a színészek. Sose is értettük, hogyan lesz a színdarab, annyi mulatozásban, kapkodásban. De hát, mindig vót valahogy ez is.

Agárdy: Jól van Laura, jól van…szavamra nem is gondoltam volna…

Szatmáriné: Direktor úr!  Ez a ruha jó lesz?

Agárdy: Attól függ, mire.

Szatmáriné: Még nem késő elővenni valami klasszikusat.

Agárdy: Nem lehet.

Szatmáriné: És mi lesz azokkal a jelenetekkel, amiket még nem is próbáltunk?

Agárdy: Rögtönzünk.  Ha jól csináljuk, úgyse vesznek észre semmit. Tanítsa be a tánckart.

Szatmáriné: Mégis mire?

Agárdy: Revü, kánkán, csárdás. Bármi jó lesz. Nekem még el kell mennem valahova Laura kisasszonnyal.

Szatmáriné: Most? Most nem mehet el…

Agárdy: Minden a legnagyobb rendben lesz, ne aggódjon!

Szatmáriné: Legalább a finálét nézze meg!

Agárdy: Jól van, mutassák. Csak gyorsan, gyorsan!

Szatmáriné: (A színészekhez) Akkor vegyük át még egyszer a finálét! Figyelem! Tessék!

(Kartánc és közös ének, Szatmáriné vezényel – Agárdy az állát vakarja.)

 

Dal Nro. 4.

(A színészek, együtt)

 

Együtt:

Mert kell egy társulat

Ahol a tirpák is mulat

Ha van fürdő, kocsma, bordély –

Miért ne lenne egy jó kis tirpák Broodway

Kell egy társulat, igazi jó kis csapat

Önálló, állandó, itt tanyázó – alkat

Ha van fürdő, kocsma, bordély –

Miért ne lenne egy jó kis tirpák Broodway…

(Mindenki el.)

                          

2. jelenet 5. kép

Ismét: A Fürdőházban. A 2. jelenet 3. kép folytatása, Szindbád és Bergerné.

 

Szindbád: Aztán összetört szívvel hozzáment a bankárhoz…

Bergerné: Egy életre meggyűlölve a színházat és a színészeket… (Sír, Szindbád zsebkendőt ad neki) Hah, felügyelő a végén még kiderül, hogy maga is ember.

Szindbád: De nem gondolja, hogy választott módszere, hogy is mondjam, kíméletlen?

Bergerné: A szív sebei gyorsan gyógyulnak ilyen fiatalon.(Orrot fúj) Ugyan, kedves Szindbád. Mindössze egy kis összeesküvésről van szó. De tudja mit? Kezében tarthatná ön a dolgokat, így vigyázhatna Laurácskára is. Maga mégis csak megbízható férfi, szemben Rezedával.

Szindbád: És akkor fölhagy a tervével?

Bergerné: És akkor megkapom levelet?

Szindbád: Azon nyomban.

Bergerné: És Laura nem tud meg semmit.

Szindbád: Asszonyom, ez legyen közöttünk a boldog végszó. (Átadja a levelet.)

 

2. jelenet 6. kép

Ebben a pillanatban az egyik ajtón belép Laura, Bergené a levelet sietve ruhaujjába süllyeszti.

 

Laura: Mama, engedje meg, hogy bemutassak magának valakit… Nocsak!

Szindbád: Kisasszony!

Bergerné: Éppen jókor.

Laura: (Szindbádhoz) Mintha azt mondta volna, nem kémkedik utánam.

Bergerné: A detektív úr azért keresett fel, hogy tudassa velem, veszély leselkedik rád.

Laura: Én rám?

Bergerné: Csak ne nyugtalankodj! A detektív úrnak bizonyítéka van rá, hogy az a férfi, aki tudtom nélkül körülötted legyeskedik, s aki iránt te is bizalmas érdeklődést táplálsz, nos, ez a Rezeda nevezetű színész egy csaló.

Szindbád: (Felszisszen) Asszonyom!

Laura: Folytassa!

Bergerné: Csak a pénzünk kell neki. Vagyis a te pénzed, melyet örökölsz.

Laura: Gratulálok kedves Szindbád. Ahhoz képest, hogy nem szaglászik utánam, egész sikeresen nyomoz. És megtudhatnám mi győzte meg erről?

Szindbád: Khmm…

Bergerné: (Bergerné Szindbádba fojtva a szót) Lehetetlent kérsz. A rendőrség nem tárhatja ország-világ elé a bizonyítékait.

Laura: Úgy? Kedves Szindbád. Barátom. Magának egy szava sincs?

Szindbád: Sajnálom, az édesanyja igazat mond. Vagyis…

Laura: Berger kisasszony buta lány, mindent elhisz maguknak, férfiaknak. Károlynak azt, hogy igazán szerette, magának azt, hogy nem szaglászik utána…

Bergerné: És a végén mindig anyádnak lesz igaza, gyermekem. Nem neked való ez a színházi népség.

Laura: Ezen már túl vagyunk, mama.

Bergerné: Na, ugye… Igen? Túl vagyunk? Hát ezt mondom én is.

Laura: Én meg, hogy színésznő leszek így is, úgy is. Agárdynál. Éppen…

Bergerné: Agárdy! Kicsoda ez a pojáca? Idejön direktorosat játszani és feldúlja a tisztes családok életét! Még mit nem! Pokolravaló színészek!

Laura: Már én is közéjük tartozom, mama.

Bergerné: Te miközénk tartozol!

Laura: Ebből elég. Elmegyek! (Indul)

Bergerné: Megtiltom! Nem mész te sehova!

(Huzakodnak, éppen közéjük esik le Bergerné ingujjából a levél. Bergerné négykézláb igyekszik érte, Szindbád észbe kap és ő is a levél után nyúl, de csak akadályozzák egymást Bergernével.)

 (Közben az egyik ajtón benyit Berger, nem ismeri fel őket.)

Berger: Oh, pardon!

(Kilépve bezárja maga mögött az ajtót. Szindbád és Bergerné odapillantanak, Laura ezt kihasználva felkapja a levelet)

Laura: Nocsak, ez meg mi?

Bergerné: Add azt ide! (Próbálja elkapni a kezéből, de nem éri el, mert Laura elfordul és kibontja. Bergerné talpra ugrik.)

Szindbád: Ne olvassa el.

Bergerné: Rosszul leszek!

(Bergerné elájul, egyenesen Szindbád karjaiba. Laura a levelet olvassa.)

Homonyik Csilla fotója

Laura: Ez a mama kézírása. (Elboruló arccal olvassa a levelet.) Mi ez?

Szindbád: Édesanyja levele Rezedának.

(Közben Szindbád a szalon egyik kanapéjára fekteti az ájult Bergernét)

Laura: Azt látom. (Olvas)

Szindbád: Édesanyja csapdát állított önnek.

Laura: (Olvas) Ezt nem hiszem el.

Szindbád: Hát pedig…

Laura: És ön részese volt ennek?

Szindbád: Egy percig sem. Sőt. Ellenkezőleg. Van egy jóakarója, Laura….vagy Rezedának egy rosszakarója…ez most mindegy is… Tőle kaptam ezt a levelet.

Laura: Ki az?

Szindbád: Szatmáriné.

Laura: Hm…

Szindbád: Jó szemű asszony. Ismerte apámat még a Közel-Keletről…

Laura: A Közel-Keletről…? Az apját? A Szatmáriné!

Szindbád: (Megadóan sóhajt) Előre kitervelték. Rezeda lett volna a csalétek. Ha már úgyis szökni akart….

Laura: Ezt honnét tudta az anyám?

Szindbád: (Megvonja a vállát) Vezet naplót?

Laura: Az nem lehet. Eldugtam.

Szindbád: Nem eléggé. Felbérelte Rezedát, akit a markában tartott, hogy tettessen szerelmet, majd a szöktetés után hagyja cserben magát. Rezeda eljátszotta volna a gyáva fickót, maga meg csalódik, és hazamegy.

Laura: Miért nem beszélt erről maga nekem?

Szindbád: Nemrég van birtokomban ez a levél…, és nem akartam megmutatni. Megnyugodhat. Leállítottam Rezedát, és az imént az édesanyját is rávettem, hogy álljon el a tervétől. Nem rossz asszony, maga miatt csinálta mindezt.

Laura: Azt meghiszem. Megzsarol valakit, hogy csábítson el, aztán hagyjon ott valami állomáson… Hogy lehetett erre képes?

Szindbád: Jót akart magának.

Laura: Hol látja mindebben a jót, Szindbád?

Szindbád: Hát, hát…, a végeredményben. A távoli végeredményben. Amikor elégedett családanyaként tekint majd végig gyerekein, akik a legjobb iskolák első tanulói, a férje pedig vezető városi tisztségviselő, akinek előre köszönnek az utcán…

Laura: Ugye most tréfál? Azt hittem, maga legalább nem nyárspolgár, mint a többiek.

(Szünet)

(Laura ismét a tenyerébe temeti az arcát. Keze megakad a medalion láncán. Előhúzza, ránéz, és ingerülten tép le a nyakából.)

Laura: És én még emléket akartam tőle!

(Eldobja, aztán leül. Szindbád fejével követi a medál útját, odamegy, felszedi. Közben ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítő-szerkezete. Szindbád gyanakodva néz be az ágy alá, felveszi a medaliont.

Szindbád: A Berger medalion.

Laura: Tartsa meg! Nem jelentem fel, hogy ellopta.

(Szünet)

Szindbád: (Zsebre teszi a medaliont) Így nem mehet el, ezt maga is tudja. Egyetlen logikus megoldás van. Legyen a feleségem!

Laura: (Fájdalmasan nevetve) Ez magának logikus?

Szindbád: Kis túlzással.

Laura: (Komolyan) Előbb megpróbál becsapni, aztán meg feleségül kér?

Szindbád: Igen. Azt hiszem…

Laura: Maga bolondabb, mint én! (Megcsókolja Szindbádot) Mi legyen a mamával?

Szindbád: Ráfér most a pihenés.

(Laura hirtelen elrohan, Szindbád utána. Rezeda lép be egy másik ajtón)

Rezeda: Asszonyom! (Rezeda megnézi az ájult Bergernét, grimaszt vág.  Kopogás. Rezeda megmerevedik, aztán elbújik az egyik szekrényben.)

 

2. jelenet 7. kép

A forgószínpad egy rögzített automobilt hoz be, benne négy utas szorong. A gépkocsi elején nemzetiszín zászló lobog. A kormányzó, a titkára, a sofőr és egy testőr.

 

Kormányzó: Messze van még?

Titkár: Ez még csak Szoboszló volt, méltóságos uram.

Kormányzó: Most, hogy így összement ez a szegény ország, azt hihetné az ember, hogy hamarabb leér majd a Nyírségbe, de mégsem.

Titkár: A tér és az idő felettébb relatív dolgok, méltóságos uram.

Kormányzó: Ezzel ne viccelődjék, Kárpáthy!

Titkár: Bocsásson meg, méltóságos uram. Csak egy fiatal német tudóst idéztem.

Kormányzó: Én meg már azt hittem, azt az idióta Clemenceau-t.

(Ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítőszerkezete)

Kormányzó: Na, már megint az órája. Csináljon vele valamit!

Titkár: (A kezére ülve) Igenis, méltóságos uram.

(A forgószínpad kiviszi őket)

 

Nagy Erzsébet fotója

3. jelenet 1. kép

A Fürdőház szalonja újra. Agárdy lép be, észreveszi az ájult Bergernét.

 

Agárdy: (Felgyűri az inge ujját) Asszonyom! (megpaskolja az arcát) Ébredjen.

Bergerné: (Magához tér) Vegye le rólam a mocskos kezét!

Agárdy: Ön elájult, Asszonyom.

Bergerné: Azt én jobban tudom, mit csinálok. (Felül, megnézi magának Agárdyt) Ki maga? Mintha már találkoztunk volna.

Agárdy: Réges-régen, egy távoli fürdővárosban…

Bergerné: Tudom ki maga! Agárdy! Az a szemtelen fráter a csónakból! A lányom megrontója! Maga, maga…, hájas pojáca! Elrabolta a lányomat! Hallatlan! Mit tátog itt, mint a sült hal.

Agárdy: Róza!

Bergerné: (Elképedve) Mein Gott! Hogy mer tegezni engem? Még a férjemnek sem engedem, csak vasárnap.

Agárdy: (Bergernéhez)… Róza egy kis virágot nevez meg, mely illatos és törékeny bár, ámde megsebez…

Bergerné: Mit hablatyol?

Agárdy: …ha meggondolatlan kézzel nyúl feléje bárki, s e virág neve rózsa…tövises vagy Róza.

Bergerné: Hogy?

Agárdy: …vagy mondhatom, hogy Rózsa, Rózsika, Rózsaszálacska (szünet) Rozsályka…

Bergerné: (Döbbenten) Hogyan mondta? Rozsályka… (Hirtelen megcsókolja) Ignác! Gajdos Ignác! Te vagy az? (Felpofozza Agárdyt)

Agárdy: Én édes Rozsálykám. Szebb vagy, mint valaha.

Mari néni: (Be) Jól hallották. Gajdost mondott. Nem Agárdyt. Ugyanis…(megszólal a zene)…Bocsánat! Úgy látom most nem alkalmas.

 

3. jelenet 2. kép

Duett, balatonfüredi part, félhold, lámpafény, hullámok hangja.

 

Dal Nro. 5.

(Bergerné és Agárdy)

 

Együtt:         Ó, egy régi szerelem

                           húsz év vagy két perc sem

                           telt el azóta

                           és még mindig szól a nóta

                           hogy

 

                           megsze-megsze-megszeretni téged

                           könnyű volt mint a vérem s a véred

                           egyetlen szerelmes éjjel véled

                           azóta is éltemen át éltet

 

                           a ke-ke-ke-kezed fogni

                           a szá-szájad megcsókolni

                           és aztán menni messze szökni

                           hol rajtunk kívül senki semmi

 

                           ez volt a terv de fe-fe-felborult

                           éjszaka lett s az ég is elborult

                           (Bergerné:) alig találtam hol az állomás

                           (Agárdy:) a kikötőben nem járt senki más

 

Bergerné: A kikötőben?

Agárdy: Az állomáson? (Mindketten Mari nénire nézve)

Mari néni: Én nem vótam ott!

 

Bergerné:    Csak ült a lány s a szíve úgy vert

                           letette már a már a gukkert

                           nem fürkészte a láthatárt

                           úgy se jön akit várva várt

 

Agárdy:         S a fiú a kikö-kikötőnél

                           hallgatózott a móló kövénél

                           de nem hallott léptet se suttogást

                           csak a köveken sok egyforma csobbanást

 

Bergerné:       Te a kikötőben

                           én az állomáson

                           hogy lehet hogy máshol várom a párom?

 

Agárdy:         Te a sínek mellett

                           én a kikötőben

                           sejthettem volna ezt úgy különben

 

Együtt:          Állomás kikötő nagy szerelem

                           hajón vagy vonaton gyere velem

                           de egyikünk itt a másikunk ott várt

                           ki látott már két ilyen osto-osto-ostobácskát?

 

Homonyik Csilla fotója

Bergerné: Hadd nézzelek! Meg sem ismernélek.

Agárdy: Én se téged.

Bergerné: Hogy találtál rám?

Agárdy: A lányod nyakában lévő medalion hozott ide.

Bergerné: Medalion?

Agárdy: Amit szerelmem jeléül adtam neked szökésünk előtt.

Bergerné: (Hirtelen észbe kap) Istenem! Ignác, segítened kell!

Agárdy: Mi történt?

Bergerné: Laura színésznő akar lenni. Azért ment hozzád. Te meg amilyen meggondolatlan vagy, fel is vetted.

Agárdy: Aki csak jött, én azt mind felvettem. Estére feszt meg kell csinálnom egy egész tirpák körképet…

Bergerné: Csakhogy én megtiltottam neki, hogy színész legyen.

Agárdy: De Rozsályka, te is színésznő akartál lenni.

Bergerné: Az Rozsályka volt. De Rozsálykát csalódás érte a füredi állomáson, és Róza lett belőle. És Róza hallani se akar a dologról.

Agárdy: Jóvá teszem. Kirúgom. Azonnal. Azonnal fellépés után.

Bergerné: Keressük meg!

Agárdy: Itt kell, hogy legyen. Azt ígérte, bemutat bennünket egymásnak. Ezért jöttem.

Bergerné: Várj! Én már nem vagyok Rozsályka, a menyegzője elől szökni akaró lány. Az akkori vőlegényem pedig a férjem. És nem akarnám, hogy megtudja, mi történt Füreden. Ugye értesz engem?

Agárdy: Titokban marad minden, Rozsály… vagyis nagyságos asszonyom!

Bergerné: Köszönöm, kedves direktor úr!

(Mindketten el.)

 

3. jelenet 3. kép

 A szekrényből nagy nehezen kilép Rezeda. Mindvégig hallgatózott.

 

Rezeda: (Kabátját porolva) Szép kis család. (Tüsszent) Rozsájka, Ignácka. Pfuj. (Tüsszent, majd énekelve) Osto-osto-ostobácska. Sokba kerül ez még nektek. Hehe. (Mari nénihez) Maga meg mit bámul?

Mari néni: Ej-ej, nem lesz ennek jó vége.

Rezeda: (Mari nénihez) Maga csak ne szóljon ebbe bele. Takarítson inkább. Csupa por ez a szekrény.

(Rezeda kimegy az egyik ajtón, nyitva hagyva maga mögött)

 

4. jelenet 1. kép

A nyitva hagyott ajtó háttérben Bergert és Rezedát látjuk találkozni. A zenészek játéka miatt beszélgetésük nem hallható, csak gesztusaik árulkodóak.

 

Berger: (Belép az üres szalonba, és feldúlva szétnéz) Aha!

(Kimegy)

Ungerleider: (Belép az egyik ajtón, körbenéz, aztán kimegy egy másikon.)

Krúdy Pál: (Belép az ajtón, körbenéz, megvakarja fejét, rágyújt, aztán kimegy Ungerleider után.)

(Ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítőszerkezete)

 

5. jelenet 1. kép

A forgószínpad egy rögzített automobilt hoz be, benne négy utas szorong. A gépkocsi elején nemzetiszín zászló lobog. A kormányzó, a titkára, a sofőr és egy testőr. (Később ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítő-szerkezete)

 

Kormányzó: Messze van még?

Titkár: Már nem lehet messze. Egy órája hagytuk el Záhonyt.

Kormányzó: Polyákbokor, Cigánybokor, Magyarbokor. Erre mintha már jártunk volna.

Titkár: (A térképet nézegetve) Sulyánbokor, Vajdabokor, Kazárbokor. Khm. Igen. De már itt van a közelben. Kicsit körbejártuk a vidéket.

Kormányzó: Az ott Tokaj?

Titkár: Igen, méltóságos uram.

Kormányzó: Tokaj szőlővesszei, ah! Még szerencse, hogy ezt nem csatolták el a csehszlovákok.

Titkár: A honfoglaló Szabolcs vezér emiatt maradt a térségben.

Kormányzó: A szlávok miatt?

Titkár: A tokaji miatt. Miután megitták, nem bírtak tovább lovagolni. Inkább beköltöztek Nyíregyházára.

Kormányzó: Ennyi erővel lovon is jöhettünk volna. Tovább tart ideérni, mint elrepülni Alaszkába.

Titkár: (Jegyzetelve, hangosan) Intézkedni: légiforgalom elindítása.

Kormányzó: Hallja. Már megint ez a hang!

Titkár: Csak a tücskök, méltóságos uram. Híresen hangosak a Nyírségben.

(A forgószínpad kiviszi őket)

 

5. jelenet 2. kép

 A forgószínpad a Fürdőház szalonját hozza be, kétfelől egyszerre lép be Agárdy és Bergerné.

 

Agárdy: Róza! Ró…

(Megölelnék egymást, amikor az egyik ajtón belép Jurányi, kezében nagy papírtekercs. Bergerné a kinyitott ajtószárny mögé bújik)

Jurányi: Direktorom! Már mindenhol kerestem. Szerencsére összefutottam a Berger lánnyal, ő mondta, hogy itt találom. Ezt nézze!

(Egy színházi plakátot mutat fel)

Jurányi: Na, milyen?

Agárdy: Plasztikus. A tirpákokat nem rövid i-vel írják véletlenül?

Jurányi: (Megnézi) Te jó ég! (Megöleli Agárdyt) Maga egy kincs! Rohanok a nyomdába.

(Jurányi el)

Agárdy: (Bergernéhez, aki előbújik az ajtó mögül) Mindent tűvé tettem, de már nincs itt.

Bergerné: (Sírósan) Én tehetek róla, ha most megszökik!

Agárdy: Ilyenkor már nem indul vonat…

Bergerné: De megbíztam valakit, hogy csábítsa el, szöktesse meg, aztán hagyja cserben Újfehértón.

Agárdy: Hogy juthatott ilyesmi az eszedbe?

Bergerné: Még te kérded? Drámai dramaturgia. Azt akartam, hogy alaposan ábránduljon ki a színészekből. (Sírva) Volt rá leckém.

Agárdy: Ezt egyszer már ezerszer megbeszéltük. És ki az a férfi?

Bergerné: (Sírva) Rhezeda Khá, khá-roly…

Agárdy: Teringettét! Éppen az a bájgúnár, szívtipró, házasságszédelgő, szifiliszes hamiskártyás?

Bergerné: (Hangosan felzokogva) Ih-ih-gen. Őh…

Agárdy: Akkor csak egyvalakiben bízhatunk.

Bergerné: (Szipogva) Kiben?

Agárdy: A Jóistenben.

Bergerné: (Sírva Agárdy vállára borul) Én tehetek mindenről!

Agárdy: Hát igen. (Átölelve a nőt) De nem lesz szökés. Most se.

 

5. jelenet 3. kép

Berger belép, meglátja, amint épp Agárdy vállára borul a felesége, mutatóujját fenyegetően feltartva közelít hozzájuk. Az ajtót becsapja.

 

Berger: Ahá! Szóval igaz!

Bergerné: Lipót!

Berger: Kérem, asszonyom, most ne mondjon semmit.

Bergerné: Lipót!

Berger: Ezt már mondta. Inflagranti!

Agárdy: Félre érti a helyzetet.

Berger: Majd pont maga mondja meg nekem, mit értek félre.

Bergerné: Lipót! Rosszul látja.

Berger: Hah! Bezzeg most rosszul látok. Fogdosta magát!

Bergerné: Lipót várjon egy kicsit!

Berger: Nem várok.

Bergerné: Gondolkozzék!

Berger: Én azt már gondoltam, hogy maga engem megcsal. Na de hogy éppen evvel…

Agárdy: Micsoda? Lassan a testtel uram és méltóztassék kinyitni a fülét.

Berger: Az nyitva van, maga hülye! Különben nem is hallanám, amit mond.

Bergerné: Mindent elmondok, Lipót.

Berger: Felesleges. Mindent tudok.

Bergerné: Lipót esküszöm, hogy ez az ember nem a szeretőm!

Agárdy: Már nem…

Bergerné: Már nem…Jaj!

Berger: Ugye? Most megfogtam! A kutya úristenit!

Agárdy: El kell mondani neki, Rozsályka!

Berger: (A fogát csikorgatva) Mért nem mindjárt kutyuli-mutyuli?

Bergerné: Lipót, térj észre. (Agárdyhoz) Látod, nem figyel.

Berger: Már tegeződnek is!

Bergerné: Én ezt az urat valóban ismerem Lipót!

Berger: Mit nem mondasz! Már csak az kéne, hogy ismeretlenek is fogdossanak.

Bergerné: Húsz éve láttam utoljára.

Berger: Céda!

Bergerné: Ne legyen bulgáris!

Berger: Vulgáris! De, vulgáris leszek. Most megöllek.

(Mindhárman elkezdenek az ajtókon ki-be, körbe-körbe szaladgálni. Egy idő után eldönthetetlen, hogy ki az üldöző és ki az üldözött.)

Bergerné: Lipót! Várjon!

Berger: Nem várok! (Fojtogatni kezdi)

Bergerné: (Sikítozik)

Berger: Na, jó. (Abbahagyja) Akkor majd otthon.

Agárdy: Most már aztán elég, maga pojáca!

Berger: Csak gyere ide, te haknihuszár! Téged is megöllek.

Bergerné: (Sikítozik) Hagyják abba!

 

Homonyik Csilla fotója

5. jelenet 4. kép

Szindbád lép be az egyik ajtón, a hisztériás rohamot kapott Bergerné elé áll, kinyújtja a karjait, Bergerné megdermed.

 

Agárdy: Mit művel?

Szindbád: Hipnózis. Bagdadban tanultam egy bécsitől. Nyugalom.

Berger: Csodálatos!

Szindbád: Hamarosan magához tér.

Berger: (Legyint) Az még ráér.

(Berger és Agárdy Bergernét figyelik megbűvölve, majd magukhoz térnek)

Berger: Senkiházi himpellér! Ez vért kíván.

Agárdy: Állok elébe.

Berger: Várjunk csak! Maga nem is párbajképes. Se pénze, se rangja.

Agárdy: Színházi direktor vagyok.

Berger: Gott im Himmel!

Szindbád: Agárdy született nagypolgár. Apai ágon.

Berger: Akkor jöhet!

Agárdy: Ezt hogy érti? (Bergerhez) Várjon egy kicsit!

Berger: Ne kezdje maga is! Nem várok!

Szindbád: Elmondom. De előbb rendezzük el békés úton a dolgot. Kérjenek bocsánatot!

Berger: Nem.

Agárdy: Soha!

Berger: Nevezze meg a segédeit!

Agárdy: (Körülnéz) Hát jó. A detektív úr.

Berger: Ő az én segédem! (Szindbádhoz) Schiffer?

Szindbád: (Sóhajt) Ám legyen. Uraim… (Miközben mondja, elkezdi kimérni a távolságot, a végén elővesz két pisztolyt, elfordulva, míg a két férfi egymással van elfoglalva, vaktöltényeket helyez a tárakba) A fegyverek?

Agárdy: Legyen kard!

Berger: Nem lehet. A kardiológusom eltiltott. Hipertóniám van.

Szindbád: Pompás. Mert kard az úgysincs. (Hangosan számolja a lépéseit) Tizenöt, tizenhat, tizenhét…

Berger: Pisztolya van?

Szindbád: Van! Hol tartottam? Húsz, huszonegy, huszonkettő…

Berger: Okuláré?

Szindbád: Na! …huszonkilenc, harminc… Megengedett.

Agárdy: Színházi gukker?

Berger: Vakegér!

Agárdy: Magának gondoltam, kölcsönbe.

Szindbád: Kész. Pontosan harmincöt lépés. Hetvenöt centiméter lépésenként. Összesen 26, 25 méter. (Berger egy mérőszalaggal elkezdi lemérni.)

Agárdy: A kamatokat is így méri?

Berger: Így pontos.

Szindbád: Ide álljanak. (Krétával egy-egy x-et rajzol a padlóra)

Berger: (Felnéz, aztán az x-et közelebb rajzolja) Csak hogy jobban lásson.

(Berger és Agárdy készülődnek, kis torna, karkörzés stb.)

Szindbád: Vigyázz! Tűz! (semmi) Mire várnak, tapsra?

Berger: (Erősen bólogat)

Agárdy: Mi másra.

(Szindbád tapsol. Eldördülnek a fegyverek. Bergerné magához tér, de felmérve a jelenetet, hangos sóhajjal azonnal ismét elájul. Vaksin, kifulladva pihegnek)

Berger: Eltaláltam?

Agárdy: Kicsit se?

Berger: Akkor is jólesett.

Agárdy: Nekem is.

Szindbád: Mindketten makulátlanok. Béküljenek ki.

(Óvatosan kezet fognak egymással.)

Szindbád: És most egy arab szokás szerint rituálisan testvérré kell fogadniuk egymást. Egy évre. Eddig az időtartamig, nem párbajozhatnak újra.

Berger: Abszurdum! Még hogy testvérré.

Agárdy: Nonszensz! Még hogy egy évig?

Szindbád: Könnyebben fog menni, mint gondolnák.

Berger: Ez lehetetlen. A feleségem csal engem ezzel az emberrel.

Agárdy: Csalja magát a pékkel!

Berger: Azzal is?!

Szindbád: Berger uram tévedni méltóztatik. A felesége nem csalja magát Agárdyval.

Berger: Na és a pékkel?

Szindbád: Felejtse el a péket.

Berger: Hogy tudnám? Naponta összefutunk. De maga is ezekkel tart? Pedig az apja milyen rendes ember volt… (Agárdyhoz) Pfujj!

Szindbád: Mit kezdi megint? Mondom! Agárdy… akarom mondani: Gajdos Ignác úr nem a felesége szeretője.

Berger: Na, legalább ő nem! De ki az a Gajdos?

Agárdy: Honnét tudja a nevem?

(Szindbád előhúzza zsebéből a medaliont és meglengeti előttük a láncánál fogva magasba tartva.)

Szindbád: Hölgyem és uraim, mutatok maguknak valamit. (Bergerné erre végre feleszmél)

Berger: (Közel hajolva) Ez a Manci néni! Kossuth Lajos első szerelme! Negyven éve ezt keresi mindenki!

(Ketyegés hallatszik – olyan, mint egy bomba időzítő-szerkezete. Mondandója közben Szindbád megfogja a nyakéket, hogy ne himbálózzék, a ketyegés abbamarad. Gyanakodva benéz abba a szekrénybe, ahol korábban Rezeda tartózkodott.)

Szindbád: Pedig végig ön mellett volt. Akarom mondani, a kedves feleségénél.

Bergerné: (Zokogva) A Manci néni…!

Berger: Hogy került ez magához?

Szindbád: Laurától kaptam.

Bergerné: Jesszusom, Laura! Veszélyben van!

Berger: Ha Rezeda úrtól féltené, kifizettem azt a gazembert. Színét se látjuk többé.

Agárdy: Állj! Ki az a Manci néni?

Berger: Maga még mindig itt van?

Agárdy: El se megyek, ameddig meg nem mondják, mit akarnak a medalionommal.

Berger: (Még jobban elképed) A maga medalionjával?

Agárdy: Az anyám medalionjával! Az egyetlen emlék apámtól, amely anyámra maradt, aztán rám. A képen tehát, önök szerint Manci néni van?

Bergerné: Kossuth Lajos első szerelme.

Agárdy: Hogy került akkor ez az én édesanyámhoz?

Szindbád: Attól a férfitól kapta, akit szeretett.

Berger: Kossuthtól?

Bergerné: Milyen romantikus.

Agárdy: Kossuth az apám?!

Szindbád: Nem, nem Kossuth. Berger Lipót.

Berger: Én?

Bergerné: Te?

Agárdy: Ő

Bergerné: Mi?

Szindbád: (Bergernéhez) Nem, nem a férje. (Bergerhez) Nem maga. Hanem a kedves férje apja.

Berger: Apám? Hogyan?

Szindbád: Idősebb Berger Lipót, az ön édesapja, fiatal korában beleszeretett egy kis cselédlányba. A szülők ezt nem nézték jó szemmel, és elüldözték a lányt. Berger Lipót, az ön édesapja (Bergerre néz), az ön apósa (Bergernére néz), elválásuk előtt egy ékszert ajándékozott a lánynak, ezt a medaliont… A lány Pestre ment, majd nem sokra rá egy fiúgyermeknek adott életet. A kis Ignácnak.

Agárdy: Hogy hívták azt a lányt?

Szindbád: Itt született egykor, a közeli Sulyánbokorban. A neve Gajdos Mária.

Agárdy: Az édesanyám!

Bergerné: Én ezt nem értem.

Szindbád: Ez a medalion bizonyítja, hogy ön, kedves Berger úr, és ön, kedves direktor úr, féltestvérek.

Bergerné: Tessék?

Agárdy: Egy Berger az apám?

Berger: Egy színidirektor a féltestvérem? És pont ő?

Szindbád: Hát, ez van.

Berger: Infarktust kapok!

Bergerné: Orvost!    

Berger: Maga nekem ne hívjon orvost! Jól vagyok.

Bergerné: Ez fantasztikus.

Szindbád: Gajdos Mária sohasem árulta el a fiának, ki az igazi apja. Berger Lipót sohasem tudta meg, hogy egykori szerelmétől fia született.

Berger: De hogyan került ez az ékszer a feleségemhez?

Agárdy: Rozsály és én egykor szeretők voltunk.

Berger: Megmondtam! Szeretők!

Agárdy: Húsz éve volt.

Bergerné: Még a házasságunk előtt!

Agárdy: Én ajándékoztam Rozsálynak az ékszert.

Bergerné: Vagyis nekem.

Agárdy: Szerelmi zálogul.

Bergerné: A Balatonfüredi mólón.

Szindbád: Így van. És a medaliont, asszonyom, jó mélyen elrejtette fiókja mélyére, nem is sejtve, hogy az valójában férjura családjának elveszettnek hitt családi ékszere. Az ön apósa ugyanis pirulva hallgatott arról, hogy az ékszert nem ellopták, hanem maga ajándékozta oda az elzavart kis cselédlánynak.

Berger: (Felriadva) Maga éppen az esküvőnk előtt utazott Füredre a kuzinjaival…

Agárdy: Meg akart szökni maga elől…

Bergerné: Ignác, ne!

Berger: Micsoda?

Agárdy: Egyszer meg kell tudnia. Igenis, meg akart szökni a házasság elől, hogy az oldalamon híres színésznő lehessen.

Berger: Hol az a pisztoly?

Bergerné: De végül magát választottam, Lipót.

Agárdy: Köszönhetően a balszerencsének.

Bergerné: Az most mindegy.

Berger: Most már tényleg az.

Bergerné: Boldog voltam magával, Lipót. Higgye el.

Berger: (Elgondolkozva) Jó, elhiszem.

(Szünet)

Berger: Szóval Agárdy úr a testvérem. Legalább is félig.

Bergerné: Sohasem fogom megszokni!

Szindbád: Így van.

Berger: A nyakék tulajdonosa pillanatnyilag a feleségem.

Szindbád: Így van.

Berger: A féltestvérem egykor a feleségem szeretője volt.

Szindbád: Így van.

Berger: Azon év nyarán, amely év őszén őt nőül vettem.

Bergerné: Így van.

Berger: Kilenc hónappal azelőtt, hogy egyetlen leányunk megszületett?

Bergerné: Így van.

Agárdy: Tessék?

Szindbád: Nocsak.

Bergerné: Jaj! Mit mondtam?

Berger:Végre az igazat. Laura nem az én lányom.

Bergerné: De Lipót! Hogyan mondhat ilyet! (Elájul)

Agárdy: Laura az én lányom?

(Megmerevedve állnak. Ekkor belép Mari néni egy hokedivel.)

Mari néni: (A nézőkhöz) Énrám ne nézzenek. Nem én tanáltam ki. Agárdy igazgató úr osztán meg azt se tudta hol van…(vár, de Agárdy nem tér magához) Csak állt ott bambán, mint a hugyozó malac, csak azokat a nagy gülü szemeit mereszgette, mire aztán végre észhez tért.

Agárdy: Jóságos ég! Az előadás! A Kormányzó! (És ki)

Mari néni: Futott osztán, mint akinek hasmarsa van. Úgy ahogy vót, kicsit megszaggatva, piszkosan, de azzal a boldog tudattal, hogy már nincs többé egyedül a világon. Van testvére, gyermeke, meglelt régi szerelme… Így mesélték. Közben az egész város az estére készült. Az örökválság meginneplésre…

Bergerné: (Magához tér) Lipót! Lipót! Mit vegyek fel?(Kirohan) 

Berger: Róza! Róza! Hogy vegyem le…(És ki)

Szindbád: (Utánuk szól) A lányuk este a színházban lesz. Várja magukat… (És ki)

Mari néni: (A nézőknek) Hát, nem tudom, vótak e mán maguk ilyen színházi bemutatón…, igen?…oszt ottan hátul, a kulisszák mögött is… – nem? Jobb, ha nem is tudják, mi megy ottan ilyenkor. Hát ilyenkor az egész műintézmény a feje tetejére szokott állni. De a Tirpákok bemutatójának estéjét, még így is évekig emlegettük…

 

6. jelenet 1. kép

A színen elől egy nagy fal ereszkedik le, rajta szélen egy nyitott ajtó, mögötte sötét. Mari néni áll az ajtó mellett, kívül. Háttérzajként fiákerek, automobilok zaja, ajtócsapkodás, cipők kopogása stb., hallatszik.

 

Mari néni: …mindenki a színházba sietett. Ott vótak Bergerék, nagyon izgatottan, ott vót akkor Szimbád is, meg Jurányi doktor, eljött Sternné, a trafikos, Gerliczky a kártyazsonglőr, Ungerleider doktor is ott vót, és még sokan mások, akiket most nincs időm felsorolni, és amúgy sem vótak benne a darabban…

(A Mari néni által említett figurák bevonulnak az ajtón, testőri kísérettel megérkezik a kormányzó és a polgármester is. A kormányzó és hölgykísérője arcát nem látjuk jól. Az érkezőket Jurányi és Agárdy fogadják. Mindenki eltűnik az ajtó mögött.)

Mari néni: Ami eztán történt, azt még sokáig beszélték a városban. Ki így, ki úgy. Mindenki a szája íze szerint. Minden városnak vannak ám meséi. A mienk vezetett ekkor a mesemondásban. (Bizalmasan) Hát, ekkor lettem én is színésznő. Egy kicsikét. (Az ajtóból visszafordulva) De ezt még az uramnak se mondtam, soha, az Isten megáldja űt is.

(Mari néni is belép az ajtón, bezárja. Ekkor felemelkedik a fal, feltárul az Orfeum: fények, asztalok, oldalt zenekar, jazz, ragtime stb. szól, középen kis pódium, a Berger szülők feszengve ülnek.)

 

6. jelenet 2. kép

Orfeum a színház épületében. Agárdy szmokingban, idegesen, a pódium kis függönye mögött. Hadobásné sertepertél a közelben.

 

Agárdy: Hol van mindenki?

Mari néni: (Hadobásnéra mutatva) Ez én vónék. Kicsit fiatalabban, nem is gondolnák, mi? Hát magasabb is vótam akkoriban…

Hadobásné:      Hát, Alvinczyről mindenféléket mondanak, de nincs itt… Szatmári művésznő megszökött egy úrral…, mikor meg a rádió bemondta, hogy Debrecenbe hoztak egy igazi kitömött bálnát, a statiszták és a tánckar fele elment, mer hogy ilyet még nem láttak mifelénk sose, még az öregek se…. .

Agárdy: Hah! Magunkra maradtunk. És Hannibál a kapuknál. (Kinéz a függöny mögül, aztán Hadobásnéhoz) Adja ide azt a seprűt! Meg a köpenyét is. Gyorsan. (Öltözni kezd)

Mari néni: Szökni akar, direktor úr?

Agárdy: Maradjon csendben!

Jurányi: (Benézve a függöny mögé) Minden rendben?

Agárdy: Hogyne. Abban. A legnagyobban.

Jurányi: Remek, remek! (a belépő Szindbádhoz) Menjen, fiam, ellenőrizze a hátsó traktust. A színésznők öltözőit majd átvizsgálom én! (Agárdyhoz) He, he, akkor csak ügyesen! (Végignéz Agárdyn) Hogy néz ki? Hol a szmokingja? A kormányzó és a polgármester már nagyon izgatottak. A színházunk jövője múlik a mai estén!

Agárdy: Sok szerencsét!

Jurányi: (Távozóban) Magának is. Ja…, lezárattam az épületet. Biztos, ami biztos. A merénylőnek egyelőre semmi nyoma, de az ördög nem alszik. Re méljük a közönség se fog. Hehe… (El)

Agárdy: (Abbahagyja az öltözködést) Végünk van! (Hadobásnét nénit nézi) Énekelni tud?

Mari néni: Szoktam.

Agárdy: Remek. Táncolni ?

Mari néni: (Illegetve magát) Hát, a lábamat két napja húzza mán valami rigolya…

Agárdy: Húzza, mi? Maga meg húzza fel ezt! (Egy magas sarkú cipőt nyom a kezébe.)

Mari néni: Mint az úriasszonyoké, olyan ez.

Agárdy: Tessék, ezt tegye a fejére (Egy parókát rak Mari nénire) Maga lesz a grófné. Együtt fogunk énekelni.

Mari néni: Bolondozik-e maga énvelem?

Agárdy: (Elfintorodik) Csináljon valamit az arcával is. Ne ismerjek magára. Gyorsan! Laura! Laura hol vagy? A fenébe!

6. jelenet 3. kép

 Agárdy kilép a közönség elé. Katasztrófa fenyeget, de ez az orfeumi közönség számára nem érzékelhető, sőt: az alábbi történések a bejelentett produkció részét képzik. Agárdy rögtönözni kezdene, amikor Laura megjelenik hastáncosnőnek öltözve, arca előtt fátyol.

 

Agárdy: (Laurához, fellebbentve a fátylat) Laura? Végre! (Leszakít néhány ruhadarabot a lányról) Na, így. (A közönséghez) Hölgyeim és Uraim! És most következzen Jurányi doktor nagybecsű eposza a honfoglaló tirpákságról… Kis csendet kérek…, fogadják szeretettel a tirpák fővezér egzotikus szerelmét…, Delilát!

 

(Keleti zenére Laura a pódiumra lép, a férfiakkal dévajkodik, különösen Szindbádra figyel és Bergernét provokálja. A táncos-zenés produkció nagy sikert arat.)

 

Dal Nro. 6.

(Laura)

Laura:

Felettem tőr a pálca

Egy bankár lánya, mint egy apáca

Ó, egy színésznő románca

Sosem lehet enyém?

  Felnőttem hiába, 

Leánynak nem lehet álma

Jön anya és apa

S mindent összezavar

  Lehetne valami élet

Játszani örökké téged

Mondjuk Júliát, Ali babát,

Vagy negyven rabló raboljon el.

 Miért van mindenen szabály

Mindig ez a vidéki apály

A szenvedélyt miért felejti el

Az idősebb nemzedék?

 Szívtelen szülők szíves lánya

Mindig ugyanaz a fáma

Unos és untalan miért nincs ez

Másképpen soha

 Színésznő leszek, juszt is

Táncommal elbűvölöm ezt is azt is

Jöjjön végre, ami  úgy kell

Legyen egy kis erotika –

 

Kormányzó: Kiváló polgármester úr, kiváló!

Polgármester: (Jurányihoz) Jurányi. Egészen kiváló.

Jurányi: Köszönöm, méltóságos uram.

Polgármester: (Kormányzóhoz) Ez a város tele van tehetségekkel, nagyméltóságú uram.

Kormányzó: (Laurához) Hogy hívják a kedves kisasszonyt?

Laura: Berger Laura.

Kormányzó: Ragyogó!

Polgármester: Kedves Berger, nem is tudtam, hogy milyen tehetséges a kislánya.

Berger: Én sem.

Jurányi: Gratulálok asszonyom! Nem jutok szóhoz a lányától.

Bergerné: Én sem.

Nagy Erzsébet fotója

                          

6. jelenet 4. kép

Barzó Pali lép a színpadra, felül szmokingban, csizmában, fején álarc – Laurával énekel, táncol.

Dal Nro. 7.

(Laura és Barzó)

                 

Laura: Ó, egy kis tirpák tangó

                Jaj, de jó táncolj Barzó – most jó

Barzó: Ó, egy színésznő az álmom

                Istállószagú szerelem

                A szádban az a rózsa olyan mediterrán

Laura: Ó, vérvörös rúzs tirpák tangó

                Gyere és eméssz el, istállószagú szerelemmel

                És aztán tölts még abból

                 A nyíri vinóból

                 Hisz csalfa a szerelem, mint a bor

                 Ó, te tirpák színész, mokány kis gazember

                 Ó, ez a tangó, fővárosba való –

Barzó: Ó, most mi vagyunk a minden

                Nem megyünk el innen

                Hittel csalfa szerelemből és homoki borból

                Építjük fel ezt a kultúrsikert

 

                 Ja, és kellenek ők a gyönyörű színésznők és

                 A színésznek való tirpák bikák, ki én lennék drágám

                 Na, gyerünk, hol az a tangó az a kis vágynak való talpalávaló

 

                  Adj egy csókot, holnap letagadom – dorombolj csak míg hagyom

                  Másnap pedig majd mással gyakorolj –

 

6. jelenet 5. kép

Ugyanott, a közönség soraiban.

 

Agárdy: Nagyszerű, nagyszerű!… És most következzék  a tirpákok fővezérének, a rettenetes, nagy, mahomet Barzó Jánosnak a dala!

Barzó Pali: (Leveszi az álarcát, a zakót, énekelni kezd): Hej, rigó, rigó…

Szindbád: Ő az! (Barzóra veti magát, dulakodni kezdenek)

Barzó Pali: Az anyád!

Jurányi: Schiffer!

(Dulakodni kezd ő is.)

Laura: Schiffer! Hagyja abba! Mit csinál?(Megpróbálja szétválasztani őket, de ezzel ő is belekeveredik a verekedésbe)

Agárdy: Kislányom…

Berger: Kislányom!

Agárdy: Az enyém, nem a tiéd…

Berger: Megöllek… (Ők is verekedni kezdenek)

Laura: (Elképedve Bergehez) Apa! (Agárdyhoz) Apa?(Bergernéhez) Anya!

Bergerné: Ah, Kislányom! (A közönséghez) De anya csak egy van.

(Laura feldúlva elrohan)

Polgármester: Ez is része a darabnak?

Jurányi: Agárdy?

Agárdy: (Jurányihoz) Hát hogyne! Maga írta, nem emlékszik?

Jurányi: Tényleg…?

Polgármester: Remek, igazán remek! Az egész város fellép benne. Remek!

Agárdy: (A közönség felé) És akkor öldöklő harc kezdődött a tirpákok és a törökök közt!

(Már mindenki ver mindenkit)

Szindbád: (Barzó Pali torkát fojtogatva) Maga az igazi Stein…mann!

Barzó Pali: Dehogy vagyok.

Agárdy: Mi az ördögöt művel? Ez itt Alvinczy, a nemzet színésze…

Barzó Pali: Én  aztán nem…, eresszen mán el, vagy…

Agárdy: (A közönséghez) És akkor a török bég már majdnem maga alá gyűrte a derék tirpák legényt… (A verekedőkhöz) Hagyják már abba! Alvinczy!

Barzó Pali: Ne Alvinczyzzen mán folyton…, inkább mondja meg, hogy akkor énekeljek-e, vagy nem-e!.

Szindbád: (Barzót fojtogatva) Akkor kicsoda maga?

Barzó Pali: Barzó Pál. Krúdy kapitány úr is igazolhassa…

Agárdy: Micsoda!? (A közönséghez) Nem bírtak egymással a küzdők… Közben a táborban dévaj mulatozás vette kezdetét. (Beintegeti a tánckart, akik vadul táncolni kezdenek)

Szindbád: Mit csináltál a kapitány úrral te Ál-Steinmann?

Testőr: (Felugorva fegyvert ránt elő) Steinmann?! A földre Kormányzó úr! Fedezem!

(Eszeveszetten lövöldözni kezd)

Barzó Pali: Nem csináltam én vele semmit se. Valami tóba ment…, mit is mondott…az Incogni-tóba. Ott kúrálja magát. Üzent magának is, csak nem vót még érkezésem átadni.

Szindbád: És mit üzent?

Barzó Pali: Hogy  az igazi Steinmannt Hajdúszoboszlón látták. Oszt maga csak élvezze a műsort, ne csináljon semmi meggondolatlanságot! (Elengedik egymást)

Az általános felfordulásban Ungerleider doktor lép a porondra, kezében stopper és egy dinnye. Csend támad, a korábban már többször hallott ketyegés zaja hallatszik.

Ungerleider-Steinmann: Na, gut! Das ist schön! (Leveszi a szakállát) Ha, ha! Ettől kirobbanó formában lesznek. Ez az öné, méltóságos uram! (A kormányzó ölébe dobja a dinnyét, majd lenyomja a stopperórát és a földre hasal.)

A ketyegés leáll. Csend. A várt robbanás elmarad.

A kormányzó feláll, leveszi köpönyegét, maszkját: Krúdy Pál áll előttünk.

Bicskával léket vág a dinnyébe, beleharap a gyümölcsbe, és a fejét csóválja.

Krúdy Pál: Ez meg a magáé! (Bilincset tesz a terroristára, akit a testőrök kivisznek. Előveszi az igazi dinnye-bombát) Talán ezzel kellett volna próbálkoznia! (A kormányzóval lévő hölgy is előlép, felfedve kilétét: Szatmáriné az)

Szatmáriné: Ki volt ez, Drágám?

Krúdy Pál: Senki. Csak az igazi Steinmann. (Krúdy Pál a karját nyújtja) Művésznő! Szabad egy táncra? Kapja el hadnagy! (Krúdy Pál odadobja a bombát az egyik testőrnek, de az nem kapja el.)

Robbanás. Füst.

(Míg a romok alól lassan előbukkannak az emberek, Mari néni elmondja a zárszót.)

Mari néni: Hát, ez az incidens osztán nem került be a hírekbe. Tulajdonképpen… „meg se történt”. Ha bárkit megkérdeznek róla, akár azok közül is, akik akkor ott vótak, nem is fogják érteni, miről beszélnek. (A támolygók felé int) De azért maguk tudják. És attúl még, hogy valamiről nem beszélnek, attúl az még lehet igaz…, és ne felejtsék el: valami oka mégis csak vót, hogy akkor mégse lett állandó társulat Nyíregyházán… De hát most már van.

Függöny

Nagy Erzsébet fotója

 

 

(A leeresztett függönyre a mozifilmek végéről ismerős, futó szöveg vetül, közben a „Tirpák Broodway” dallami szólnak) A történet kitalált, benne minden szereplő, még ha emlékeztet is valakire, csak a fikció része. (Khmm…) – Az egykori Széna piacon 1894-re felépített nyíregyházi kőszínház hosszú ideig befogadó színház, 1981-ig nem rendelkezik állandó társulattal. Néha föltámad, főleg ha sikerül bele jó programot, neves szereplőket hozni. A helyi zsidó polgárság és a megyei úri középosztály jelesei közt is divatozik az amatőr színjátszás, de az igazi művészek és vándortársulatok jönnek, s az előadás után azonnal csomagolnak is, nem véve részt a város életében. Pedig nagy szükség volna rájuk. A színház nagytermét délután mozinak, este színháznak, éjjel kabarénak használják… – „Mari néni emlékének”.