Búcsú János Istvántól 2011/téli lapszámunkból
Jánosi Zoltán:
A szingaléz hajó
Horváth Orsolya: Ha veled kevesebb
Lajtos Nóra:
Engesztelő rekviem

Jánosi Zoltán

A szingaléz hajó
(János Istvánnak, testvéremnek)

Brutálisan megcsonkítottan
ki már nem tudja mire jó
széthasadt szíved eresztékén
eljön a szingaléz hajó

Nyílik kapu ajtó csukódik
ördögök száján dől a szó
pupillád résén átszökik
eljön a szingaléz hajó

Lakható világ árnya fogy
fölötte a nap látható
vörösben ­­­borral maszatoltan
les ránk a szingaléz hajó

Kormányánál párás riadtan
az ember szemét veri só
jég-gerendásan dér-vitorlán
siklik a szingaléz hajó

Tokaji hegy íve mered
Bodrog vizébe néz a ló
Halottas kocsik kerekével
gördül a szingaléz hajó

Halált oszt és a húst kiméri
ez a rézbaltás halihó
halálfejes lobogójával
tör ránk a szingaléz hajó

Csekétől a Tiszán felúszik
tagadja mindazt ami jó
fedélzetén barátod hozza
kipingált szingaléz hajó

Nincsen szó csak a sikoltás
Csak az elhibázott való
életed gyönyörű vizén
pávázó szingaléz hajó

Enyém vagy már belém hajóztál
– fehér a hajam mint a hó –
sötét kerékbe töröd létem
átkozott szingaléz hajó

 

Horvát Orsolya

Ha veled kevesebb
(János Pistának, odaátra)

Mert mindent akkor értesz meg,
amikor már nincsen,
apránként elveszi magát
belőled az isten

Mikor bezárult fölötted,
megnyílt énalattam,
legyen könnyű neked – s nekem,
hiszen én maradtam,
akár bevert szög, még párat
bele-beledőlve
az éppen-veszítésedtől
térré vált időbe,
én vagyok, kiben az isten
kevesebb lett eggyel,
és jaj, istenem, micsoda,
jaj, micsoda eggyel – – –

– – – Hogy kitépve, mi veled lett
belőle kimérve,
riadt angyalok szíve ver,
bele, az enyémbe,
félrevert szög, harang vagyok,
mért hagytál el engem,
uram, nézd, mi történt velem,
félrevertél engem
– – –

Én vagyok, kit, mert akkor ért,
amikor már nincsen,
megcsonkított önmagával,
úgy szerette isten,
én, kiből teveled annyi,
annyi minden veszett,
hogy lám, épp ez tart e megnyílt
ég alatt, föld felett,
ez, mert ha magam leszek majd
az utolsó tétel,
akkor közted és köztem már
nem sok minden fér el

 

Lajtos Nóra

Engesztelő rekviem
(Dr. János István halálára)

„Mert ott a szombatot
új szombat váltja fel…”
(Pierrre Abélard)

 Introitus

 Szent fohászért nyúltam tollért
Érted, Miattad, kedves Mester,
ki két hete is megvan immár,
hogy kiköltöztél örök tavaszra
egy sok fejfás tokaji teraszra –

Kyrie, kyrie, kyrie eleison!

Mindenkinek mást, nekem
gargantuai mosolyod hagytad
magad után meg kiskátéját
a középkori himnuszoknak,
honnan a Múzsák karjai közt
ingáztál Tokaj és Nyíregy között
füst-nektáros jókedvvel
hajnalról hajnalra –

Glória in excélsis Deo!

Mindig vártunk tanítványként:
folyósokon, alagsori vershomályban,
hogy Melanchton-nyi tudáskelyhedből
legalább csak egy fél kupányit tölts tollunkba,
s kupát kupára hajtva szívtuk magunkba
tudását s szeretetét eme létszirmú irodalomnak –

Sanctus, Sanctus, Sanctus, Dóminus Deus Sábaoth!

Nem felejthető, csak Neked immár
az a jégcsőrű, fázós éjszaka,
amikor a kórházi ágyrácsok
közé szorult ködszárnyú idő
kitömött madaraként nekikoppantál az ablaküvegnek,
mert akkor éjjel mégis te húztad a rövidebbet –

(Dolores inferni circumdederunt me)

Elmentél, itt hagytál minket…
de mondd csak: a küszöbön ugye ott várt
Abélard és Termesvári Pelbárt,
utat mutatva ama Szent Pantheonba,
hol nincs részvét és nincs alázat,
s a döcögő hexameterek is
a mozsárban tört csöndben,
engesztelő békében nyugosznak? –

Agnus Dei, qui tollis peccáta mundi, miserére nobis.

Ő elveszi, s Te immár elveszítetted eme
veszett világ ócska bűneit,
s grammatikáját mindennemű szennynek –
kötni s oldani volna jó még barátságokat
s egykor igaznak hitt kötelékeket,
de most már mindegy –

Communio

Nyugalmat adj, Uram, Néki, a némán Távozónak,
a fogyó holdhoz hasonló, sápadt Vétkezőnek
és a sietve gyónni igyekvő Janus Barátunknak–

Absolve Domine!

Mert nem lehet könnyű a sírba szállónak
annyi baráti kézfogásból s ölelésből kiszabadulni,
menj, hát, elengedünk, ha fáj is a viszontlátás időtlensége,
hagyunk most egy kicsit tovább aludni –

Tavaszhozó mandulafácska szent gyökere
öleljen magához, hogy ne legyél magad!
Oldozd fel, oldozd fel, oldozd fel, Uram
sólyomszárnyú kedves Vándormadaradat!

2011 februáriusa