Nádorok, országbírók, főispánok, vagy éppen esztergomi hercegprímások és püspökök, olykor nevezetesebb grófnők és baronesek – többnyire így tanuljuk és ismerjük meg történelmünk jeles alakjait. Talán eszünkbe sem jut, hogy a címek és méltóságok viselői is voltak gyermekek, akik szerettek állatokkal és babákkal játszani még akkor is, ha jövőjük, sorsuk általában már alig néhány éves korukban eldőlt.

A késő középkortól az arisztokratákat megörökítő portréfestészetben megjelennek a családi képek és nemegyszer a gyermekeket ábrázoló igényes festmények is. A beállítások – a felnőttekéhez hasonlóan – többnyire merevek, de a gyermeki ártatlanság átütő ereje, a gyakorta megjelenő „attribútumok” (állatok, játékok, virágok, stb.) enyhítik a kötelező szigorúságot. A néhány éves kisfiú vagy kislány gyermek marad akkor is, ha szülei már a felelős méltóságot viselő érett embert látják is benne…

A fertődi Esterházy–kastélyban május 9-én nyíló és június végéig megtekinthető kiállítás több mint 30, a 17–19. században készült gyermekportré digitális másolatát mutatja be azzal a nem titkolt szándékkal, hogy érzékeltesse: egykori neves történelmi személyiségeink gyermekként ugyanolyan szeretetre méltóak és játékosak voltak, mint mai gyermekeink, kiknek jövőjét – akárcsak elődeink – mi is boldoggá szeretnénk tenni.

A kiállítás ötlete már önmagában is elgodolkodtató: mi volt és mi lehet ma a gyermek jelentése és helyzete a társadalomban? Hogyan tükröződik benne korszakonként egy közösség ideológiája és értékrendje? Mit tud vele mint témával kezdeni a művészet? Hogyan válik egy-egy gyermekábrázolás alapvető jelentőségűvé a művészettörténetben?

forrás