Hogyan jelenik meg az elbeszélés egy festményen? Hogyan alakítja képpé a festő a narrációt? Hogyan bonthatja ki a kép nézője a történetet a pillanatot ábrázoló festményből? Több-e a kép a szövegnél vagy a szöveg a képnél? Mi segíti az olvasót és a kép nézőjét az értelmezésben? Képleírások és történetolvasások a narratív-figuratív festészet bábeli képtárában.

Első rész: az Éva teremtését ábrázoló festmények

A teremtéstörténetet szövegként, tehát a Bibliában olvasni talán ritka dolog, mert a közhelyes tudásunk része, s mintha az elbeszélésnek lenne egy ironikus mellékzöngéje a köznyelvben a feleség szinonimájaként használatos oldalborda kifejezésnek köszönhetően – ugyanakkor van egy patetikus felhangja is a halál és a halotti beszédek kitörölhetetlen referenciájaként, sőt, szókincseként, hiszen porból lettünk, s porrá leszünk. Mózes első könyvének második részében (a Károli-fordítást idézve) a következőképpen olvasható Ádám és Éva teremtése:

És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké. (Móz. 1.2:7)
Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. (Móz. 1.2:21–24.)

Mi tagadás, ha végiggondoljuk az asszony teremtésének mikéntjét s megpróbálunk választ keresni a hogyanra, eljutunk a hit és a ráció határára. A történet látvánnyá alakítása sokszor válik hermeneutikai támasszá a megértésben azzal, hogy a képzeletet segíti, éppen ezért különös, hogy a bibliai témájú festészetben nem túlságosan gyakori téma az ember és az asszony teremtése. A reneszánsz festészet kora előtti művészek Mózes könyvének szövegét olvasva ráadásul sajátos allegóriát teremtenek Éva figurája köré. Ugyanis nem az idézett szöveghelyet követve ábrázolják a jelenetet, miszerint Isten Ádám bordáját kiemelve formálja meg Évát, csontból csontot, testből testet teremtve, hanem egészen egyszerűen a szülés látványával segítik a hívő képzeletét. Mindez nyilvánvalóan paradox végeredménnyel jár, hiszen az álomba bocsátott Ádám kerül a szülő nő helyzetébe, Éva pedig a testből kibújó magzat szerepébe – így a teremtő Isten, aki, az archaikus bábai szókincset használva „felveszi” a megszülető testet, mintha a szülészorvos patriarchális szerepében válna láthatóvá. Hogy ez cseppet sem (vagy csak egy egészen cseppet) túlhajtott értelmezés, az itt bemutatott képzőművészeti és az orvostörténeti vonatkozások kiválóan megmutatják. Az alábbi 13. századi színes miniatúrán a maga nyerseségében jelenik meg az alvó Ádám oldalt felhasított teste, amelyből a Teremtő két kezénél fogva egyszerűen kihúzza Évát. Isten figurája egyébiránt a csodatévő Krisztust idézheti meg, ami ellensúlyozhatja a férfitestből imára kulcsolt kézzel megszülető nő meghökkentő látványát.

1. Éva teremtése, angol iskola, 13. századi illuminált kézirat színes miniatúrával

Míg ez a miniatúra a kétdimenziós látványban még véletlenül sem engedi meg a térbeliség lehetőségét, a sienai Bartolo di Fredinek a trecento közepéről származó ábrázolása már valamiféle perspektívába helyezi az oldalán alvó Ádámot, így a vele azonos méretű, a férfi csípője és válla hatalmas nyílásából kiemelt Éva láttán már csakis a megnyitott test brutális fájdalmára gondolhatunk, s ironikusan arra, ha ragaszkodunk a festő által megidézett, szülésként történő értelmezéshez, hogy szerencséje volt Ádámnak azzal a bizonyos álomba bocsátással.

2. Bartolo di Fredi, Éva teremtése, 1356–67, freskó

A szülés eseménye annál inkább megerősödik azon a 14. század végi oltártáblán, amely az oldalbordából teremtett Évát kisgyermekként, és egészen bizarr módon, derékban lekerekítve ábrázolja, ám nőiesen domborodó mellekkel, vagyis ikonográfiai eldöntetlenség feszültsége jelenik meg a képen: Bertram mester az éppen megszülető magzat és az érett nőként megteremtett első nő figuráit keveri az ábrázolásban. Éva gyermeki mérete egyébiránt még idősebb Lucas Cranach 16. századi paradicsomábrázolásán is jelen van, s táblaképén mintha ez a paradoxon észrevétlen maradna azzal, hogy a kép szinkron látványban ábrázolja az Édenkert eseményeit. A térben legtávolabb, középen látható a teremtés Éva gyermeki testével, ettől jobbra a bűnbeesés, mellette a kép szélén pedig Ádám teremtése, aki ezen a képen itt és csak itt szintén gyermeki testben mutatkozik meg. A háttér említett középpontjától balra az emberpár bűnbeesés utáni rejtőzése, illetve mellette a kiűzetés látható. A kép előterében az első emberpár és az őket megáldó Teremtő csoportja áll, ami végeredményben mégis Ádám és Éva tökéletes, Isten képére megalkotott emberi figuráját teszi hangsúlyossá.

3. Bertram mester, Éva teremtése, 1379–83, Szent Péter (Grabow) oltárkép
4. idősebb Lucas Cranach, Paradicsom, 1530, olaj táblakép

Mindezekkel a példákkal együtt bizonyosan jól érzékelhető, hogy ez a jelenet problémát okoz a képi ábrázolásokban, s azt láthatjuk az első emberpár reprezentációit nézegetve, hogy az itáliai érett reneszánsz festészet már nem viszi tovább a szülésként történő értelmezésnek ezt a paradoxszá váló lehetőségét. Ádám és Éva alakja az anatómiai vizsgálódások tárgya lesz például a német-alföldi festészetben, a pőre férfi és női test a bűnbeesés jelenetének ábrázolásaiban a megfigyelés, a kompozíció mikéntje miatt lesz fontos, megmutatva az embert mint olyant. Michelangelo és Raffaello az Éva teremtését tárgyául választó, természetesen továbbra is vallási funkciójú ábrázolásaikon ugyanakkor mutatnak valamiféle feszültségmentes lehetőséget a látvánnyá alakításra. Éva születése náluk úgy allegorikus, ahogyan a bibliai teremtéstörténet is olvasandó, hiszen megőrzi a hit lehetőségét. A jelenet, ami a fenti képeken egyetlen pontra, az Ádám testéből kihasadó Évára koncentrálja a tekintetet, Michelangelónál a bal alsó sarokból a jobb felső sarokig húzódó tengely mentén vezeti a szemet. A bal alsó sarokban az oldalán, figura serpentinatában megcsavarodva alszik Ádám zárt testtel, felsőtestével (törzsével) egy fatörzsnek támaszkodik, amely mögött mi más, mint egy barlang válik láthatóvá. Éva mintha innen lépne ki az Édenkert terébe, felegyenesedő mozdulattal, imára simuló kezei az Ádám bal karjától induló tengelyen helyezkednek el, s Isten tekintete, a tengely végpontja felé mutatnak, akinek jobb keze a teremtés gesztusába rendeződik.

5. Michelangelo Buonarroti, Éva teremtése, 1508–1512, freskó

Raffaello pedig még ennél is egyszerűbben oldja meg a nagyjából megoldhatatlan feladatot, amit Michelangelo talán kicsit túlbonyolít egy irányba mutató allegóriarendszerével. A rendkívül rossz állapotban lévő festmény, ami még a Firenze, vagyis az intenzív Leonardo- és a Michelangelo-hatás előtti éveiben készült (Raffaello ekkor még nem volt 18 éves!), diszkrét módon csupán az oldalborda felé nyúlás pillanatát ragadja meg, megmutatva azt is, hogy a médiumváltás nagyon is kedvezhet az allegóriának és az időbeli utalások lehetőségének. Michelangelo kicsavarodott testű Ádámja helyett itt a keresztről levett Krisztus feltámadást ígérő, békésen nyugvó testéhez hasonló férfialak látható, akihez a Teremtő szinte vigasztalóan hajol oda.

6. Raffaello Sanzio, Éva teremtése Ádámból, 1500 k., olaj, vászon

S bár az érett reneszánsz két nagy festője nem tesz tehát rossz javaslatot az asszony teremtésének képi ábrázolására, az orvostörténet egyik jelentős állomása, az anesztézia felfedezése – ami végeredményben saját jelenünk orvoslásában és hétköznapjaiban is elementáris jelentőségű – azt mutatja, hogy Éva teremtése igenis érthető szülésként. Sir James Young Simpson, egy 19. századi skót nőgyógyász a szülő nők fájdalmának enyhítésével kísérletezett, ám az éter több szempontból is nem kívánatosnak bizonyult (kellemetlen szag, robbanásveszély stb.). Így egy liverpooli vegyész ismerőse javaslatára kipróbálta a kloroformot, ami ma már nem használatos az orvoslásban, mert szívbénulást és májkárosodást okozhat, ám a korabeli fájdalomcsillapítók és altatószerek versenyében kiemelkedőnek bizonyult. Simpsonnál az első kloroformos anesztéziával született csecsemőt Anaesthesiának keresztelték 1847-ben (a szó jelentése így, névként persze igazán bizarr: ‘érzés nélkül’). A skót egyházi személyek hamarosan tiltakozásukat fejezték ki az eljárás ellen, hiszen érveik szerint a szülés fájdalma Isten büntetése Évának és minden nőnek a bűnbeesésért, és bizonyos perspektívából (Biblia) igazuk van: Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. (Móz. 1.3:16) Ám hasonló huszárvágással kontrázik Dr. Simpson, aki szerint igenis joguk lehet a nőknek a fájdalommentességhez Isten akaratából, aki ugyanis mély álmot bocsátott Ádámra a test kínjainak enyhítésére, miközben oldalbordájából megteremtette (és tegyük hozzá: az érett reneszánsz előtti festmények tanúsága szerint szülőorvosként kiemelte Ádám testéből) Évát. A szétbogozhatatlan, egyszerre teológiai, etikai, orvoslási, sőt, akár emberi jogi vita (kinek van joga és milyen helyzetben fájdalomcsillapítást kérni? hozzátartozik-e az emberi léthez a fájdalom?) hat éven át folytatódott, amikor is újabb huszárvágással, ebben a kontextusban legalábbis, megoldást talált a szülés fájdalmának ügye. A prüdériájáról híres Viktória királynő (1819–1901) ugyanis 1853-ban Prince Leopoldot kloroformos anesztéziában szülte meg – s gondolom, Dr. Simpson így lett Sir. Ha allegorikusan értelmezzük az ő történetét, akkor különös konklúzió adódhat: Ádám „szülésének” szöveges és képi reprezentációi segítik hozzá a nőt a szülés fájdalmának, vagyis Éva büntetésének enyhítéséhez.

Képek, képadatok és források:

1. Éva teremtése, angol iskola, 13. századi illuminált kézirat színes miniatúrával, Musée Marmottan Monet, Párizs
forrás

2. Bartolo di Fredi, Éva teremtése, 1356–67, freskó, Collegiata, San Gimignano, Olaszország
forrás

3. Bertram mester, Éva teremtése, Szent Péter (Grabow) oltárkép, 1379–83, tempera fatábla, 80 x 57 cm, Kunsthalle, Hamburg
forrás

4. idősebb Lucas Cranach, Paradicsom, 1530, olaj táblakép, 81 x 114 cm, Kunsthistorisches Museum, Bécs
forrás

5. Michelangelo Buonarroti, Éva teremtése, 1508–1512, freskó, Sixtus-kápolna, Vatikán
forrás
Sixtus-kápolna interaktív panorámakép

6. Raffaello Sanzio, Éva teremtése Ádámból, 1500 k., olaj, vászon, 167 x 94 cm, Pinacoteca Comunale, Città di Castello, Olaszország
forrás

Dr. Simpson története