Lorand Gaspar Jérusalem című versének magyar fordítását várja a zsűri (Lator László költő, műfordító, a zsűri tiszteletbeli örökös elnöke, Lackfi János költő, műfordító, a zsűri elnöke, Tóth Krisztina költő, műfordító és Virág Bognár Ágota, a könyvtár munkatársa).


Pályadíjak:

I. díj: 50.000,-Ft
II. díj: 30.000,-Ft
III. díj: 20.000,-Ft

Különdíjat ajánlott fel a Magyar Fordítóház Alapítvány.
A legjobb pályaművek megjelennek a Napút folyóirat Káva Téka mellékletében.

A pályázat jeligés. A jeligével ellátott pályaműveket 2012. augusztus 20-áig várjuk a következő e-mail címre:muforditas2012@oik.hu
A jeligét és annak feloldását pedig küldjék a jelige2012@oik.hu címre.

Egy pályázó több pályaművet is beküldhet.

A pályázat eredményhirdetése, értékelése és az ünnepélyes díjátadó 2012. szeptember 26-án, szerdán  17.00 órakor lesz a könyvtár Olvasótermében. (Budapest, V. kerület, Molnár u. 11.)

További információk:
Virág Bognár Ágota 
T: (1) 318-2772
virag.agota@oik.hu

Támogatók: Cofidis, Institut Francias Budapest, Groupama Garancia Biztosító, Magyar Fordítóház Alapítvány, Napút

forrás

Lorand Gaspar : Jérusalem

Encore une fois regarde
et ne retourne plus.
Une fenêtre au-dedans,
grande ouverte sur l’Étendue.
Tu n’as pas besoin de te retourner,
partout c’est l’Ouvert à cette heure,
là-bas ici , même ce qui n’a jamais commencé.
Lumière gris-rose de poumon qui enfle entre les doigts
cherchant toujours un fond, des limites,
qui le retournent pour chercher le secret,
la membrane grise de l’amnios fissurée
l’incertitude entre l’aube et la nuit.
Odeur de la vie, enflure d’un bourgeon
dans l’arbre se dépliant à l’infini –
Le jasmine s’éclaire –
deux ou trois gouttes sur le sol –
là-bas le figuier nu, la peau tendue par l’hiver
et voici l’amandier déjà couvert de pousses
la sève impatiente à ouvrir ses volets
un battement plus vite de nuits blanches
serrées sous l’écorce, dans la chair –
Sous les pins à gauche la mangeoire vide
par terre des moineaux se disputent le crottin
plus loin des corneilles qui houspillent le chat
allongé sur le mur de pierres sèches
sur le mur qu’enjambe le souvenir
pour rejoindre là-bas la même lumière
d’un seul tenant qui ouvre l’étendue –
parler encore à ces vieux compagnons
de montagnes usées par tant de clarté
là chaque matin sont consommées les noces
du rayonnement et de l’usure d’une terre désolée –
inventer une musique faite seulement
de ce rien qui respire entre contraires
entre un battement du cœur
et le battement d’une aile
la fin et l’infini –