Hiába váltogatta az ecetes szivacsot és a porszívócsövet, a gáz-és padlósúrolást és a porszívózást, késő délutánra egyformán zúgott a feje és ingerelte minden érintés a ráncosra ázott ujjait. Leült enni, a mama hagyott a hűtőben töltött káposztát, maradt az ebédről. Gondosan lefejtette a káposztahéjat és a kikaparta a nagyobb marhahúscsomókat, aztán a villa ágai közé lapogatta a rizsszemeket. Csípett kissé, de jó volt, hamar befejezte. A feje viszont ugyanúgy zúgott, az egyik ujjbegyén már fel is hasadt a zsírtalan bőr egy hirtelen mozdulattól, húzni kellett az időt. Elkezdte felaprítani a tömör húst és az egybefüggő káposztabundát, lassan rágta meg, de a nyelvével nem szorította a pépet a szájpadlásához – ettől a mozdulattól bontakozik ki a teljes íz -, komótosan lenyelte a falatokat. Már mindent meg tudott enni, és ez a fogás kétségtelenül az egyszerűbbek közé tartozott. Társalogni az ételről, erre a bravúrra trenírozta magát újabban, az ilyen üresjáratokban gyakorolt. Olyanok voltak ezek a leckék, mintha másodjára, de most igazán tanulna beszélni –  elfoglalni és belakni az önálló, fiatal felnőtt helyét a családban e sokkal pontosabb nyelv mankója nélkül lehetetlennek látszott. Az anekdoták már mentek neki – a nagyanyám apró, puhahéjú káposztafejeket készített, belül tömör hússal, mennyei volt, aztán anyám is próbálkozott, neki kívül lett kemény, belül szétfőtt, ráadásul akkorák voltak, mint az öklöm, komplett ágyúgolyók, próbáltuk megenni, kevés sikerrel, anyám szerencsére hamar elkönyvelte a teljes vereséget, és ideadta nekünk, kiütőztünk vele, Bodri meg feltakarította a darabjait a fűből -, a hangsúlyokban több heti munkája volt. Szinte akaratlanul komplett modelleket épített fel a saját testéről, az éppen fellobbanó érdeklődésre meginduló pulzusát, a feszes, kitartó koncentrációhoz lassuló ütemet, vagy a felismerés és egyetértés csalhatatlan jelét, az egyetlen, kemény és gyors, jól hallgató lélegzetvételt, amitől összerándultak az orrcimpái – mind egyformán ismerte és könnyén tudta reprodukálni is. Ilyen pontosan adagolt figyelemmel hallgatta a középkorú, cinkosságra játszó nőrokonokat, hogy a férfit a hasán keresztül lehet megfogni, nem egy arasszal lejjebb, akármit is mondanak, Erzsikém, nekem elhiheted. Az egy generációval idősebb feleségek történeteivel a férfi táplálásának asszonyi örömeiről, és az elhibázott receptekből született új kedvencekről még ennyire se tudott mit kezdeni, jelenlétét felcserélte egy-egy kifinomult Erzsi-makettel, és annak részleteivel szórakoztatta magát – váltogatta a légzése ritmusát, az odafordulás vagy az elzárkózás szögeit –, ha pedig erre is ráunt, egyszerűen kikapcsolta a távolságot a jelenlét és a játék között, és felszívódott a semmiben, a beszélgetés természetes csendjeiben. Bár annak tűnik, ez aligha volt csalás: a gesztusok csak a hajlandóság kinyilvánítására szolgáltak, nem kellett jelenteniük külön-külön semmit ahhoz, hogy beleolvadjanak családi ebédek liturgiájába.

Peti ezeket az alkalmakat hamar megunta, neki szabad volt, bizalmasan odasúgta a nőstársaságnak, hogy minden közhelyben van igazság, részéről inkább mást fogdossanak a csajok, ne a fakanalat, ha tetszik érteni a célzást, még oda is kacsintott hozzá, aztán belökte maga után a konyhaajtót. Ezekért a könnyű megoldásokért haragudott Petire, pedig ilyenkor színlelt felháborodással felpattanhatott, és utána mehetett, mintha csak megszidni akarná, de a készen kapott egérút csak még inkább feldühítette.

Viszont Peti kezében aznap levél volt, és ha az öccse vette a fáradtságot arra, hogy többször is odaintegessen vele a hall másik végéről, akkor csak Laci levele lehetett. Utánament tehát a konyhába. Peti az ablakpárkányon ült, s láthatóan már túl volt a levélen, de Erzsi hiába nyúlt érte, nem adta, cicázni próbált vele, de arra meg a nővére nem volt vevő.

-Tudod mit ír?
-Nem tudom, mert nálad van.
-Elmeséljem?
-Nem, add inkább ide.
-Azt írja, hogy megbaszott valami miskolci csajt, aki úgy néz ki, mint Hevesi Klári, ilyen kis szőke, nagy tőgyökkel.
-Peti, add ide a levelet.
-Le is szopta előtte, jó kis csaj volt, jól csinálta.
-Add már ide!
-Részletezi is, elvitte moziba, de alig kezdték el a filmet, megfogta a combját, az meg egyből értette…
-Jó, akkor dögölj csak meg, majd elolvasom azt a rohadt levelet közvetlenül a temetésed után – vágta oda végül, de tudta, mennyire hamis a hangja, abban is biztos volt, hogy Peti kiérzi belőle azt a szelíd sajnálatot, ami az utóbbi egy évben a Laci leveleiért folytatott csatározások állandó hangjává szilárdult. Szinte menekült kifelé, de tisztességből még alaposan rácsapta az ajtót az öccsére.

A vendégek a bejgli után lassan hazaszállingóztak, szerencsére Peti is eltűnt velük együtt. A mama fáradt volt, ledőlt a hálószobában, Erzsi magára maradt, neki jutott a takarítás. Váltogatta az ecetes szivacsot és a porszívócsövet, aztán megette a maradék töltött káposztát, elmosott maga után is, a tányért eltörölte, a konyhában már félhomály volt, denem gyújtott villanyt, csak leült az asztalhoz és elvette a párkányról Laci levelét.

,,Drága jó Szüleim, Petikém, Erzsikém!
Ne tessenek haragudni, hogy eddig nem írtam, de elég gyorsan telnek a napok, sokszor már azt veszem észre, hogy tíz óra, és ma sem tudtam írni. Most a gyengélkedőn dolgozom, kiképzésre és csuklóra most sem járok, de azért éppen elég dolgom van, bár leltároztak a múlt héten, így rám csak a szokásos dolgok maradtak szerencsére. Szüleim ne aggódjanak, jól nézek ki, eszem rendesen, gyümölcs van mindennap, ma húsleves volt ebédre, utána burgonya egy kevés fasírttal. Az idő elég jó, vagyis enyhe, ahhoz képest, hogy a múlt héten még hó esett, de végeredményben nyirkosság van, az eső is elered olykor. Pünkösd után valamikor hazamegyek pár napra, addig a Jóisten őrizze meg magukat.
Erzsikém, vigyázz a mamára, ne erőltesse meg magát, meg magadra is, csak egy fiúval udvaroltass egyszerre, na jó, kettővel legfeljebb.
Petikém, remélem otthon leszel, ha megyek. Már egy éve és negyvenöt napja nem láttalak, megszámoltam. Ha azt írnám, hogy imádkozom érted, megharagudnál, így ezúttal mást már nem is írok.
Hevesiéket üdvözlöm, a kis Klárikát külön is, úgy tudom, most van születésnapja. Titeket meg sokszor csókollak: Fráter Fülöp, Laci”

 

Ferenczy Zsolt: Villámtelep