Én, Istenem, de szomorú utazás lesz ez, gondoltam nem rég, gyógyíttatni testi-lelki valómat a Mediterrán-tenger reggeltől estig robotoló hullámival. De itt sok-sok kis Csönd-herceg lesi kedvem. A vadkaktuszok kertjében szalmaházikó, benne egy vörös bársonnyal letakart ágy, azon fekszik egy Ó-test. Egy törpetitán buján dögönyözi, a test fel sem szisszen.

    Híve vagyok minden édes Jónak, de nem szívesen feküdnék a vörös bársony Ravatalra. Majd ha eljön a bizarr Bizonyos, annak szívesen megengedem, hogy dögönyözzön, és felrepítsen a szédítő magasba. Vagy a kajánul vigyorgó Mélységbe.

    De, nini! Egy kunyhóval arrébb, a banánfák árnyékában megcsalt mátkák lógatják térdig a lábukat egy akváriumba. Az akváriumban rab halacskák csipegetik a mátkák bőrét. Ezek a mátkák közben arra gondolnak, hogy miért nem léptek idejében a kígyók fejére. De már késő, ők azok, akik mindig mindenről elkésnek. Síró márványkő fekszik közönyös magányban a kertben, nekitámasztom fáradt hátam, és fekete zongora kacagó játékára gondolok. Egy zongorára, mely magától játssza a legbúsabb nótákat. Ha nyavalyás szívem engedi, holnap kirándulást teszek a Riviéra egyik liliom-városába, Antalyaba.

    Most viszont itt van még az egész Hatalmas nap angyal-trombitáival, pam-pam-pam. Ez az ütem kicsiny falum piros kertjeire emlékeztet. Egy Titok-asszony éjfekete hajában vörös rózsával egyedül sakkozik a kertben. Látszik az arczán a szent kéje a Játéknak. Az ember nagyságú bábúk nagy untságban állnak a kert gyepezetén. Az asszony fátyol-arczcal kísértetként bóklász közöttük, és meg-megtol egyet. Aztán hátrébb megy, hogy lássa a nagy fekete-fehér Egészet. Jön egy Csönd-herceg pincérruhában, koktélt hoz, de az asszonyt elborítja a jeges játékszenvedély. A pincér nem látja, hogy látom, közeledik felém, és már nyújtja is a mézédes, piros nedűt. Testi szenvedély a tenger fövenyén a koktél neve, hát én elfogadom. Mint angyal-nektár olvad szét a számban az Édes, méz-téboly ez az ital.

    Érzem, gyógyul szikkadt lelkem, a Nap megint lekacag rám, hé, tépd már el a bús, borongós kedved! Kacagj, légy boldog, bárka áll a vízen, csakis tereád vár. Megígérem hivalkodó önmagamnak, hogy eztán nem káromkodom, inkább csak fütyörészem. Nem is értem, mért pöröltem én ennyit ezzel a zord Apával, Istennel. Mikor mindig is tudtam, hogy van Isten, csak néha nem nagyon törődik velem. De most itt a Riviérán úgy tűnik, kék szárnya alá terel, és Test-melegével megfordítja a Sorsom. Ó, te van-vagy-nincs nagy Úr. Segíts rajtam, el ne bókoljon előled az ordas Üresség.

    Az öröm-hajóm vár. Extrém élményt ígér, én pedig nem dévánkozom, leláncolt lelkemnek jót tesz majd a Liber-út. Felbőg a motor, mint babonában tartott kiszabadult rab, és elindulunk. Szállunk a meleg szélben. Jaj, be szép a Szép! Szent Liber-atyám, ne gyújts bennem gyehenna tüzeket. Két mentőcsónak, mint két pogány kísértet, vadul kopogtat a hajóm oldalán, de sebaj.

    Ásít a tenger sós, unott szemmel, pedig hát a tubarózsás éjszaka alatt alhatott volna eleget. Vagy tán buja, kéjes vágyak ébredtek benne? A Holddal csókolózott egész éjszaka? Vad, kék, mardosó csókok cuppantak a parton, szűnni nem akaró szent Kéj csapkodta ütemesen a kavicsok hideg-kemény orczácskáját. A tenger valamennyi lénye bámulta az édes Kéjt, a föveny hajnalban elpirult a fáradt, ziháló suttogás hallatán.

    Ó, áldott Hold, te aztán tudod, hogy csupa-csupa csók a világ.

első jegyzet
Még többet Halász Margitról: a facebookon és a www.halaszmargit.hu-n
Halász Margit korábban megjelent úti levelei klasszikusok stílusában:

http://malvina.prae.hu/?pid=4991
http://marketta.prae.hu/?pid=4216

http://www.barkaonline.hu/tarca/2614-halasz-margit-tarcaja