Csak abban van múlás, ami született,
a semmi egységét felejtő mozgásban,
és mi már csak örököltük ezt a nyelvet,
a megnyugvást reméljük a legritkábban.

Nem a szavak hordták szét a semmit.
Az első kor szülöttei is egy előző végben
gyökereztek, s most bennünk él tovább
a kezdet, amíg átvonul rajtunk a minden.

Előttünk való eszme a feldarabolódás,
de mi tanuljuk viselni a következményeket,
hiszen részesei vagyunk egy folyamatnak,
ami végül újra a nemlétezéshez vezet.

Mert csak az van, ami láttatja magát,
csak az fosztható ki, amin gondolatok
és fények törnek meg, ami nem áraszt,
csak tompítja a ragyogást, majd elnyeli,
ahogy egymást árnyékok nyelik el,
vagy az egybefűzött emberi életek.

 

Konok Tamás: Vers L’infini (180x200cm – Akril, vászon)