Sok olyan szöveg jelent meg az elmúlt években nyomtatott lapszámainkban 2007 és 2011 között, amelyek az online felületen még nem voltak olvashatók. Ezúttal Vékony Gábor esszéjét olvashatják egy Heine-vers és egy Tankcsapda-dalszöveg összehasonlításának módszertani és recepcióesztétikai hozadékairól 2010/nyári lapszámunkból.

A korszerű irodalomoktatás egyre kevésbé zárkózhat el a tömegkulturális szövegek, a populáris regiszter legalább érintőleges tanórai tárgyalásától, viszont kézzel fogható, módszertani javaslatokat is tartalmazó tanulmány kevés született ebben a témában. Írásomban egy Heine-vers és egy Tankcsapda-dalszöveg – elsőre talán szokatlannak tűnő – összevetésére teszek kísérletet, remélhetőleg annak tapasztalatát felmutatva, hogy az elitirodalom és a népszerű kultúra alkotásai a lírában sem összeférhetetlenek.

A kétszintű érettségi egyik fontos reformja a középszintű írásbeli vizsgán az összehasonlító elemzés bevezetése volt, amely döntés mögött a korszerű irodalomértésnek azon szándéka húzódik meg, hogy tudatosítsuk a diákokban, az olvasás mindig szövegek között történik. Sohasem csak egyetlen szöveget olvasunk, mert értelmezésünket – már az észlelő olvasás szintjén is – befolyásolják korábbi befogadói tapasztalataink, vonatkozzanak azok a szöveg témájára, stílusára, műfajára, formájára, verselésére vagy egyéb jellemzőire. Az intertextualitás tehát minden szöveg létmódja, az alkotások közötti kapcsolatok feltárása nemcsak műveltségi, olvasottsági szintet mérő játék, sokkal inkább az élő hagyomány bizonyítéka. Ha egy későbbi korszak szövege tudattalanul vagy szándékosan megidéz egy korábbi alkotást, az annak a tradíciónak az elevenségét bizonyítja, megmutatja, hogy a megelőző idők kérdései még évszázadok múlva is válaszokat igényelnek, a múlt specifikusnak tartott problémái általános szinten várnak megoldást minden korszak olvasójától, vagyis egy irodalmi mű értelmezése a történeti folyamatba való belépést várja tőlünk. Az összehasonlító elemzés nyilvánvalóbbá teszi ezt a belátást és lehetőséget ad egymástól korszakok, tanévek távolságában tárgyalt szövegek kapcsolatainak feltárására, illetve a kortárs alkotások határozottabb játékba hozására a tanórán.

Az alábbi elemzés két szempontból is szokatlan, de már ezek egyike is elegendő volna ahhoz, hogy potenciális érettségi feladatként ne jöhessen számításba. De talán épp szokatlansága és az a jellegzetessége indokolja kipróbálását, mert a romantika és a jelenkor termékeny összevetésére ad lehetőséget. Heine A dal szárnyára veszlek című versének és a Tankcsapda zenekar frontembere által írt Rio című dal szövegének összehasonlításakor egy fordításban hozzáférhető művet, illetve egy rockzenekar szövegírójának alkotását vizsgálhatjuk. Az anyanyelvünkre fordított versek részletes elemzését általában kerülni szoktuk irodalom órán, mondván, azok inkább a fordító költői kvalitásairól, mintsem a forrásszöveg alkotójának képességeiről árulkodnak. Prózai és drámai szövegeknél ezt nem tekintjük problémának, holott feltételezhető, „hogy a prózában a nyelv nem kisebb, csak másféle szerepet játszik”, mint a lírában (Szegedy-Maszák, 49.).

Egy dalszöveg tanórai elemzése talán meglepő választásnak tűnik, még akkor is, ha a populáris kultúra termékeinek beemelése a tananyagba egyre kevésbé szorul magyarázatra. Az irodalom határterületei elnevezésű anyagrész, illetve szóbeli érettségi tétel is a középiskolai irodalomoktatás tömegkultúra felé nyitását segíti elő, más vélemények szerint kényszeríti ki. A szórakoztató irodalom műfajainak, egy-egy jellegzetes produktumának, valamint a filmes adaptációk kérdésének tárgyalásán kívül a dalszövegek elemzésének főképp itt lehet létjogosultsága, bár ebben a témában eddig kevés iránymutató értelmezés született, példaként a Kispál és a Borz Halszív című dalának elemzése említhető Arató Lászlótól (Arató). Ami a dalszövegek elemzése mellett szól, a tanár népszerűségi indexének csekély növekedésén túl, annak bizonyítása, hogy a tömegkultúra termékeinek is van többletjelentésük, ami ráadásul nem mindenki számára magától értetődő és azonos, tehát egy akciófilm, egy videoklip, egy reklámfotó, egy tévésorozat vagy egy rockballada ugyanúgy igényli az olvasó/hallgató/néző értelmező munkáját, mint a világirodalmi, képzőművészeti, zenetörténeti klasszikusok.

Az összehasonlító elemzés rendjének a következőt javaslom: először is szempontként adjuk ki, hogy a most következő két mű témája az elvágyódás, melynek körülményei között (ki, kivel, hová, mivel, milyen céllal) több eltérésre, mint hasonlóságra bukkanhatunk. A diákok mutassanak rá mindezeken keresztül a két korszak sajátosságaira, és a kétféle nyelv közötti, nemcsak az időbeli távolságból fakadó, különbségekre. Végezetül arra is keressenek választ, hogy nevezhetjük-e a két művet a megtalált boldogság költeményének. Természetesen mindezt nem egyszerre kell megválaszolniuk a tanulóknak, a tanár először felolvassa a Heine-verset, majd lejátssza a Tankcsapda-számot, közben kiosztja a kinyomtatott dalszöveget is a megfigyelési szempontokkal együtt. Elemzésem nyomon követését megkönnyítendő mindkét szöveget közlöm:

Heinrich Heine: A dal szárnyára veszlek (1822–1823)

A dal szárnyára veszlek,
s elviszlek, kedvesem,
a Gangesz-parton a legszebb
ligetbe röpülsz velem.

Ott szelíd holdsugárban
virágzó kert susog.
Rád, nővérükre várnak
a lenge lótuszok.

Ibolyák enyelegnek halkan,
fenn csillag gyúl magosan.
Mese csordul a rózsák ajkán,
rejtelmesen, illatosan.

A gazellák rád függesztve
szemüket, néznek komolyan,
és hallod, amint messze
morajlik a szent folyam.

Leheverünk a gyepre,
hol pálmák árnya ring,
s álmodjuk mindörökre
szerelmes álmaink.

(Lator László fordítása)

Lukács László (Tankcsapda): Rio (1997)

Aztán elrepülök Rióba,
Beszállok egy kabrióba.
Élvezem a dolce-vitát,
Este megkeresem Evitát.

A zsebem tele lesz lével,
Passzolgatunk Pelével.
Néz majd a kokainbáró,
Hogy lehet nálam az összes káró,

Pedig az Ő gorillája osztott,
Én csak szivarozgatok csendben,
Azt hiszi, jól kifosztott,
De én megbízok a szerecsenben.

Szőke csajokat nézek
A parton, a sörözőben tekézek.
És ha eszembe jutna délbe’
Egy kis üzletet ütök nyélbe.

Lássuk, milyen az áru,
Szép zöld hosszúszárú.
Remélem, elrepít délnek,
Ahol a többiek henyélnek.

Ahol mindig kék a tenger,
És soha nem éhesek a cápák.
A parton rengeteg ember
A vízben lóbálja a lábát.

Aztán elrepülök Rióba,
Beszállok egy kabrióba.
Aztán elrepülök Rióba,
Beszállok egy kabrióba.

Gyere, repülj velem Rióba,
Na gyere, repülj velem Rióba,
Gyere, repülj velem Rióba!

Páros munkában jól megoldható a szempontsor első harmada: két oszlopba (Heine, illetve Tankcsapda) írassuk fel a füzetbe a ki, kivel, hová, mivel, milyen céllal kérdésekre a választ. A ki helyett, hogy ne sugalljuk „a versben a költő beszél” kevéssé termékeny megközelítésmódját, itt most hasznosabb azt kérdezni, milyen nemű a versben beszélő személy. A válaszok megvitatása az első három kérdés esetén hamar megtörténhet (férfi/férfi; szerelmével/egyedül; Indiába/Brazíliába utazik), a maradék két kérdésre adandó feletek köre is viszonylag szűk. Heine művében „a dal szárnyán” (a költészet erejével, segítségével) utazik a pár, hogy ott élvezze az együttlétet, a szerelmet; Lukács László szövegében a beszélő repülővel érkezik Rióba, célja a szórakozás, az élet élvezete. Mindkét alkotás témája az utazás egy távoli, egzotikus, illetőleg általunk annak tartott vidékre.

A romantika jellemzői közül az elvágyódás, a szabadságeszme és „a mesés Kelet” motívuma a legszembetűnőbb Heine alkotásában, valamint az utolsó versszakban az álom hangsúlyos szerepe. Persze a szövegben megjelenített táj egésze is tekinthető álomnak, hiszen „a természet a romantikában már nem egyszerűen a kivonulás helye, mint a szentimentalizmusban, hanem a személyiség belső életének, hangulatainak és álmainak kivetülése” (Gintli–Schein, 439.). Másrészt az utazás és a táj megjelenítése egyaránt álomlogikát követ („A dal szárnyára veszlek”, „röpülsz velem”, „Mese csordul a rózsák ajkán”), ezért pontosabb, ha nem leírást, hanem kivetülést vagy teremtést mondunk a szöveg kapcsán. A mű önmaga hozza létre azt a világot, amit megmutat, a dal egyszerre közlekedési eszköz és a cél, azaz a Gangesz-part megszületésének helye; maga A dal szárnyára veszlek című szöveg az a dal, amely elröpíti a szerelmeseket Indiába.

A Rio a természet világa helyett ember alkotta környezetbe kalauzolja el a hallgatót, olvasót, a modern élet szokásai, szimbólumai közé (kabrió, futball, drog, söröző, teke). Míg a Heine-vers szerelmesei az édenkert idilljét tapasztalták meg, addig ebben a szövegben a beszélő leginkább a luxusturizmus és a bűnözés határvidékére csöppen (brazil tengerpart, kabrió, sok pénz, illetve kokainbáró, kártyaparti, drogvásárlás). Mindkét szerep leginkább a filmek és a tévéműsorok világából lehet ismerős számunkra, közvetlen megtapasztalásuk csak keveseknek adott és ez a dalszöveg szituatív kidolgozottságán is megfigyelhető; a bemutatott élethelyzetek és figurák kevés egyéni vonással bírnak, inkább csak közhelyszerű felvillanások. Olyan ember közlésének tűnik a dal szövege, aki a tőle térben és szociálisan is távoli világokról való ismereteit döntően a tévéből és mozifilmekből szerzi, tehát az átlag médiafogyasztó tájékozottságával rendelkezik. Ennek következménye a népszerű kultúra ikonikus regisztereinek olykor megmosolyogtató keverése, melyben a sztereotípiák közül Pelén kívül talán csak a futball kötődik egyértelműen Brazíliához, a többi elem sajátos egyveleget alkot: az olasz (dolce-vita), az argentin (Evita), elsősorban a kolumbiai (kokainbáró), valamint az afrikai és arab (szerecsen) kultúrából ismert nevek, fogalmak révén. Mielőtt még elhamarkodottan kijátszanánk Lukács hiányos ismereteit Heine műveltségével szemben, nem árt megtekinteni A dal szárnyára veszlek-et biológiai szempontból is. A Gangesz flórájának és faunájának minden bizonnyal a lótusz, a pálmafa és a gazella is része, ám ibolyát és rózsát vadon aligha találnánk arrafelé. S hogy az utóbbi virágnevek nem a fordítói önkény következtében kerültek a magyar változatba arról az eredeti versszöveg alapján mi is meggyőződhetünk. A Heine-mű „hibáit” magyarázhatjuk a romantika felől, miszerint a dal alkotója teremt is egyben, mégpedig nem a konvenciókat követve, hanem a saját szabályai alapján, korlátok, kötöttségek nélkül hozza létre nemcsak a verset, hanem a versbeli világot is. A Rio tükörcserepei pedig korunk töredezett világismeretéről, a fejünkben lévő tudáskavalkádról, mozaikos műveltségünkről adnak képet. Tehát mindkét szövegből kirajzolódik saját korának néhány alapjelensége, általános vonása, a dalszöveg nem alacsonyabb rendű a versnél, legfeljebb más oldalait mutatja meg a világnak, másféle „szótárral”, és másféle nyelvi összetettséggel. Ebből következően a befogadó is eltérő olvasási stratégiával közelít a két mű felé. A két szöveget elválasztó több mint másfél évszázad nem tűnik soknak, nyelvileg a korábbi alkotás sem távolibb, köszönhetően persze a 20. századi fordításnak. Azt bizonyára a diákok is érzékelik, hogy a Heine-vers több költői megoldást tartalmaz, mint Lukács szövege, utóbbi viszont a hétköznapok beszélt nyelvéhez áll közel. Azt azért fontos kiemelni, hogy egy dalszöveg értékei szinte sosem mutatkoznak meg az olvasás során. A zene, az énekes hangja és a dallam, amelyre ráénekli a szöveget a mégoly elcsépeltnek, esetlennek tűnő soroknak is képes egyedi ízt, többletjelentést adni. A Rio esetében a szöveg a zenével együtt egy könnyed, populáris, csacska nyári sláger érzetét kelti, melyet a már említett bűnügyi vonal ellenpontoz finoman.

Az utolsó elemzési szempont megbeszélésével (Nevezhetjük-e a két művet a megtalált boldogság költeményének?) szorosabbra fűzhetjük a két alkotás közötti összefüggéseket. Heine művében a szerelmespár megpihen, elalszik, majd szerelmes álmokba merül. Álmukban tehát folytatják azt, amit eddig átéltek a Gangesznél, jobban mondva, amit a dal megteremtett számukra. A dal szárnyán röpültek egy képzeletbeli világba, majd pedig az álmodás révén tudják örökkévalóvá tenni ezt a boldog állapotot. Ha az álmot, miként Freud, a vágykifejezés és a vágyteljesülés legfontosabb terepének tekintjük, akkor azt mondhatjuk, a versbeli szerelmesek álmukban további vágyaikat élik meg, számukra a boldogság magasabb fokára való továbblépés eszköze – a dal után – az álom, illetve a dal és az álom együttese, hiszen a kettő a versben nehezen választható szét. Mindez azt mutatja, a tökéletes boldogság a Gangesz-part édeni idilljében sem elérhető, hiszen ott is van miről álmodni, még ha ez közös cselekvés is („… álmodjuk mindörökre/szerelmes álmaink”), akkor sem beszélhetünk teljes elégedettségről. A vágyak teljesülése újabb vágyakat szül.

Ha ebből a szempontból a Riót is megvizsgáljuk, hasonló következtetésre juthatunk. Lukácsnál a drog jelenti a továbblépés eszközét, ez az ötödik „versszak” alig burkolt – marihuánára vonatkozó – körülírásából („… az áru/Szép zöld hosszúszárú.”) kiderül. A beszélő délre kívánkozik, ahol „a többiek henyélnek”, tehát Rióban a társak, a barátok hiánya miatt nem maradéktalan a boldogsága. A szöveg eleji repülés is új értelmet nyer ezáltal, már Brazília megközelítése sem feltétlenül fizikai akció volt, a lebegés érzése a drog hatása is lehetett. Ez utóbbi körülmény további magyarázattal szolgál a dalszöveg fentebb már részletezett „tévedéseire” is. Mindkét mű hasonló felépítést követ tehát, az elején egy vágyott helyszínre való megérkezés, valamint az adott helyhez kapcsolódó életérzés teljesülése olvasható. Aztán a környezet jellemzőinek ismertetése következik, végül az elvágyódás nyílt vagy burkolt megfogalmazása és annak teljesülése. Az új helyen aztán valószínűleg rövid idő múlva újabb kívánságok, hiányok bukkannak fel, tehát egy soha le nem zárható folyamat alakul ki. A szövegek befejezése visszavezet a kezdethez, pontosabban eggyel magasabb szinten ismétli meg az elvágyódás-elutazás-ottlét folyamatát. A beszélőket vágyaik cselekvésre ösztönözik, az elvezet a beteljesüléshez, ami viszont újabb vágyak forrása lesz.

A két szöveg párhuzamos olvasásának több tanulsága is adódik, melyek közül bizonyára diákjaink is megfogalmaznak majd néhányat. Ha a különbségeket érzik fontosabbnak, akkor mondhatják, a mai ember álmai a szerelem és a lelki elégedettség helyett anyagi javakra, külsőségekre vonatkoznak, amelyek viszont barátok nélkül csak ideig-óráig nyújtanak élvezetet. Az álmokat és azok teljesülését napjainkban drogok gerjesztik, de ezek csak ideiglenes örömöt okoznak. Ha a hasonlóságokra figyelnek jobban, észrevehetik, hogy mindkét műben a vágyaik segítségével alkotnak képet a világról a beszélők, és az elvágyódás, az elégedetlenség mindkettejüknél felbukkan. Ebben akár mi is magunkra ismerhetünk. Az órához kapcsolódó házi feladatként kiadhatjuk, hogy mindenki egy általa választott könnyűzenei szám szövegét elemezze írásban, versként kezelve a művet. A diákok éppúgy választhatnak általuk igényesnek, értékesnek tartott előadók szövegeiből, mint a közhelyes vagy giccses alkotások közül, itt lehetőség adódik alacsonyabb esztétikai és minimális történeti értékkel bíró művek elemzésére is, ennélfogva a tanulók negatív észrevételeket is bátran megfogalmazhatnak. Nagyon kreatív tanulók összehasonlításra is vállalkozhatnak, mondjuk efféle címekkel: Bródy János és a népdal, A hazafias költészet Berzsenyitől a Kárpátiáig, Az önmegszólítás alakzata József Attila és Kovács Ákos lírájában, Lovasi András korai költészete, vagy Önreflexió és paródia: Bëlga.

A tömegkultúra kutatása, így a dalszövegeké is egyre erőteljesebben követel helyet magának a tudományos élet fórumain, aminek várható következményeivel az általános és a középiskolai oktatásnak is szembe kell néznie. A magyartanárok által gyakran emlegetett probléma („mi helyett tanítsam ezt vagy azt az új művet, szerzőt, amikor már Pilinszkyre sem jut idő”) egyik részleges megoldása lehet, ha nem pusztán szövegek és alkotók kihagyásában, hanem összekapcsolásban is keressük a megoldást. Az alárendelésnél a mellérendelés ez esetben is termékenyebbnek tűnik.

Felhasznált irodalom

Arató László, A populáris regiszter az irodalomtanításban = Irodalomtanítás a harmadik évezredben, főszerk. Sipos Lajos, Krónika Nova Kiadó, Bp. 2006, 897–903.
Gintli Tibor, Schein Gábor (2003): Az irodalom rövid története. I. A kezdetektől a romantikáig, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2003.
Heine, Heinrich, Auf Flügeln des Gesanges, http://www.textlog.de/23150.html (2010. 03. 31.)
Lukács László, Rio, http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/4238/tankcsapda/rio-zeneszoveg.html (2010. 03. 31.)
Szegedy-Maszák Mihály, Irodalmi kánonok, Debrecen, Csokonai Kiadó, 1998
Tankcsapda, Rio = Connektor : 567 : . Rózsa Records, 1997

Thomas Ender, Rio de Janeiro látképe, 1837, olaj, vászon, 127 x 189 cm, Akademie der bildenden Künste, Bécs