giccses, ómódi történet

egy régi, szép velocipéden
keresztülhajtani a városon,
a napfény ragyog a cipődön,
ahogy az ősz rajtad is átoson.

elhajtani egy ablak előtt,
remélve, épp kint ül a drága,
és magasra dobni fejfedőt,
ha látod, ott van, tán rád várva.

másnap is arra menni, újra,
remegő lábakkal hajtani,
tekerni mindjobban kifúlva,
virágot félkézzel tartani.

majd látni a csukott ablakot,
a zárt kaput, a komor házat,
ejteni virágot, kalapot –
csak szél csapkod fekete vásznat

egy fényképre

fekete-fehérré fakult színes álmaim
a hajnali szellőztetéskor kidobom
menjenek hozzád úgyis rólad szólnak –
évek óta hordozom farzsebemben
egy fényképedet de már egyre
ritkábban veszem elő például csak
ha szeretlek mert ilyen napjaim is
akadnak ám ha gyűlölet van bennem
úgy vélem jobb helyen van ott és
vigyorogva gondolok arra hogy
arcod épp a seggemen van amúgy
már rég láttalak talán jó lenne
kimosni egyszer a farmerommal
együtt mert addig úgy lapul itt ez
a kép a zsebemben mint egy
kibiztosított kézigránát