Csöngettek: összerezzent, a kabátját kereste. A kukucskálón kinézett. A szomszédok nem szoktak csöngetni. A postás volt. Kifizetett neki egy utalványt.

Hunyorgott a bankjegyek fölött. Gondolkodott, elrakja-e a mázas csuporba, a szekrény tetejére. De Gabó aznap előbb ért haza. Leszámolta elé.

Kiszedte a tányérra a húst, mellé a hagymás krumplit. Nem szerette a mikronsütőt – a nevét se tudta rendesen kimondani -, olyan nehezen nyílott. Nagyot kellett pattintani rajta. A görbe ujj már gyönge: lassan mozdul. Mintha mindig markolt volna valamit, úgy álltak. Láthatatlan virágcsokrot, szatyor fülét. Egyedül imádkozáskor látta a hasznát. Elég volt az ujjbegyeknél összeérinteni.

Gabó kiszámítható időnként ment és jött. Gyárba volt munkavezető. Én felügyelek, Juci néni, mondta és kétféle képpen kellett ezt érteni. Úgy rászólt volna, hiába ő a férfi: evés közbe ne beszélj. De hátha többet akkor nem vesz húst és krumplit. Neki meg nem lesz teendője. Csak üldögél ide-oda, egyik rekamiéról a másikra. Kutya világ ez így is.

A dolgok így alakultak: lassan, csöndesen. Két éve múlt, hogy a Gabó autója megállt a háza előtt. Ő kiment a verandára, kezében a tortakrémmel. Azóta nem sütött édességet. Keverte tovább a fakanállal: a Gabó pár lépést bejött magától. Falu végén lakik az én öreg néném, azzal megölelte. A kutya félszemmel rátekintett. Megegyeztek, egészen bejöhet.

Kövér volt és nagydarab a Gabó: látszott, hogy nincsen gondja. De valamit adni akart neki: az illem úgy diktálta. Apja, az ő sógora meghalt, a télen volt tíz éve. Nézte az arcát: inkább az ő nővérére hasonlított. Szegény nővére, milyen rosszul ment férjhez. Ez az arc maradt, más egyebet nem tudott felidézni belőle. Szegény anyám, rázta a fejét a Gabó is. Hogy a lelkemre kötötte, jöjjek el a Juci nénémhez. Mindig azt mondta, mikor nem bírt velem. Odadlak a nénédnek. Hátraköti a sarkad. 

Bementek a kamrába. A Gabó meleg lélegzete érte a nyakszirtjét. Mégis megborzongott. Csak nem tudná megölni őt. Onnastól gyanakodva figyelte, mert az arcokra mindig rosszul emlékezett. De reménykedett is: hátha mégis ő és nem egy idegen. Juci néni, maga lebontotta vagy még nem építette föl kolbászból a kerítést. Kurjantotta a Gabó és a fele részt kicipelte az autójába. Tarkóján hurkás volt a bőr, pecsétgyűrűje alól kitüremkedett a hús. Ő dühös lett: rossz volt a Gabó, régen börtönben is ült. Bánatában belerúgott az egyik oldalsó deszkakerítésbe, a nagyujja bánta. Nehezen nőtt ki rajta az új köröm.

Gondolt rá, hogy felgyújtja vagy leveri tégláig, ne tudja megkaparintani a házát. Csak azt ne. Mostanában de sokat álmodott róla. Gabónak csak egy lakása volt. Reggel elment: akkor fellélegezhetett. Kinyitogatta az ablakokat: inkább didergett berlinerben. A távfűtés szagát nem állhatta, a padlószőnyegét sem. Lábszaga volt és izzadtság.

Két éve még biztonságban volt, addig. Mert a Gabó jött és megállás nélkül beszélt: mesélt magáról. A kutya, mikor meglátta, már meg se nyikkant. Csak félszemmel sandított. A tisztaszobába nem volt fűtés: Gabónak jó volt úgy is. Jött és maradt egész hétvégére. A kutya elpusztult.

Elkezdte őt kiéheztetni. Szuppermárketbe vitte vásárolni. Pépes májkrémet vett neki és kenyeret, aminek a héja félnapnyi állás után elvált a belétől. Már a kutyának se adhatta. Elment a postára: visszavásárolta a biztosításait. Nem kapott értük rossz pénzt. Bevarrta dunyhahuzatba, ide-oda tette a házban. Kifizette a disznótorost, a kamrakulcsot eldugta a Gabó elől. De két ember eljött érte, mondták, elvisszük kocsikázni. Nem a Gabó lakásába vitték. Valami menedékház-félébe. Órákat autóztak, a szemét bekötötték.

Ott egész nap ült, nézte a tévét. Szerencsére a csuklóján maradt a karórája: avval számolta a napokat. A Gabóról nem kapott hírt és nem is kérdezgette.

Megpróbált a Gabóra gondolni, de a nővére arca jutott eszébe.

Száz napig volt ott, még gyógyszert is hoztak neki. A kicsi kézitáskáját a Gabó később visszaadta. Mert eljött érte, megint bekötötte a szemét és elvitte magához. A büdös lakásba. Itt fog lakni velem, azt mondta. Higgyenek, amit akarnak. Higgyék: nem szólt, hogy hirtelen el kell utaznia, máshol keresett boldogulást, hitelezőktől igyekezett szabadulni, baleset érte, bűncselekmény áldozata lett, esetleg öngyilkos akart lenni.

Ilyeneket beszélt és közben ő érezte: arcizmainak feszülése kienged, látása kiélesül. A körözést azonnal elrendelik, de kilencven nap elteltével egy évig nem keresik tovább. Minek: ha nem merült fel bűncselekményre utaló jel és nem is került elő az áldozat. Erről a szóról mindig a megbilincselés jutott először az eszébe. A papucsában ment el, nézett a lábára Gabó. Emlékszik? Ezen túl minden évben elmehet egy kicsit nyaralni. Mert időnként kereshetik, nálam is, elvégre én kezdtem nyomoztatni maga után.

Feküdt az ágyban vagy a lábát áztatta vödörben – a Gabónál nem volt lavór -, s úgy érezte, már az imádkozás sem segíthet. Kézfejét összeérintve ült a rekamién: a nemlétre gondolt. Ha nem találják meg és nem is jelentkezik: a keresett személyt eltűntté nyilvánítják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondunk róla, mondta a minap a televízióban a rendőr alezredes.

A többit már nem nézhette meg. Hazajött a Gabó és ki kellett kapcsolni.