játék, szeretetből

gyerekkoromban felnőttet
játszottam: kártyázás közben
csalással vádoltam a nagypapámat.
valamit ő is játszhatott; mindig
úgy tett, mintha megsértődne, hogy
pár percre rá újra oszthassak.

ő volt velem, amíg anyuék
dolgoztak. amint hazajöttek,
Babika lettem, merthogy
a kisbabájuk. logikus. anyu tanárnő
szeretett volna lenni, apu színész, de
csak anyu meg apu lettek.

miután kinőttem a Babikaságot,
elkezdtem játszani, hogy tanárnő
vagyok. jól sikerült, megmaradt. játék
logikából. és nyelvből, és egyéb
állatfajtákból. játék a családdal,
a szabályokat én írtam.

ma meg már mindenki a magáét.

és játék minden szilveszterkor,
együtt. ilyenkor osztok,
és anyuék belelátnak
Babika lapjaiba.

 

étvágy

az igazi carpe diem
az, hogy nem pöcsölök
távoli dolgokon.
kimegyek a konyhába,
eszem tésztát, mer’ az van.

ehhez szoktattak hozzá,
akik a tésztát az izzasztó
munka ellensúlyozására
alkalmazták, mondván,
az egyik dagaszt, a másik
fogyaszt. ők megszülettek,
és ami biztos, az csak úgy
magától jött nekik. mert amúgy
mindig minden bizonytalan,
de legalább van munka,
meg tészta.

egy ideje úgy érzik, a munka
is bizonytalan. azóta főleg a
tésztában bíznak.

én közben eszem, és nem
pöcsölök távoli dolgokon.