Georg Trakl (1887-1914) három verse – Csabai László tolmácsolásában

Christiaan Tonnis: Georg Trakl (print, 2006)

Az est melankóliája

(Melancholie des Abends)

haldoklik már az erdő
kerítik sötét árnyékok
a vad félve bújik elő
a patak csöndesen csobog

haraszton, öreg köveken

lombon fénylik ezüstösen
és sötét mélységbe érve
csillan, mint csillag fénye

nincs határa a súlyos tervnek
mocsarak, falvak hevernek
lenn, s mintha tüzet látnál:
hideg ragyogás borít egy utcát

moccanások a légben:
madárraj kúszik az égen
más, szebb, boldogabb tájra
hajlik, bólint a nád utána

 

Ősszel

(Im Herbst)          

fénylő virágok a kertben
véneket őriz a napsugár
szorgos asszonyok énekelnek
kolostorban harangkondulás

messzi tájról madarak mesélnek
kolostorban harangkondulás
lágyan száll hangja hegedűnek
bíbor szőlő csurrantja borát

mindenki szelíd kedvességben
bíbor szőlő csurrantja borát
s ott fenn sírok fehérlenek
megcsillan rajtuk a napsugár

 

Ballada

(Ballade)

Jeleket vésett a bolond a homokba
Figyelte a sápadt, szelíd komorna
Vígan, vígan dalolt a tenger

A szolgalány korsót tartott kezében
Tartalma csillogott, fénylett egészen,
Vörösen és mélyen, mint a vér

A nap lebukott, a fiú szót se szólt
Elvette a lánytól a korsót
Kiitta az utolsó cseppig

S kialudt a fény a lány kezében
A szél elfújta a jeleket egészen
Vígan, vígan dalolt a tenger