Koszorú egy szonettregényből

1

A baldachin idelenn túl nehéz,
és elsüllyedünk mind, ha nincsen partunk,
olyat teszünk, rendre, mit nem akartunk,
s későn ismerjük fel, hogy tévedés.

Későn látjuk be, megleltem hazámat,
későn kapom meg végső nevemet,
Hanni vagyok, Hajnal, nem rettenet,
kacagva jöttem, sírba tesz a bánat.

Hanni-Hanna, hintáznak a nevek,
Anni-Anna, felel rá a diófa,
azt nem mondták még be a rádióba’,

hogy fejjel lefelé itt nem lehet,
földet söpör hajam, szemem eget,
hintázik minden, nem tudom, mióta.

2

Hintázik minden, nem tudom, mióta,
fejem fölött a felhő-mennyezet
hajóba szállt és tengeribeteg,
csak én bírom, a kis matrózfióka.

Kis matróz nemcsak fiúból lehet,
Hanni-Hanna, én hintázva születtem,
Anni-Anna, kihajózunk mi ketten,
a többiek a parton tengenek.

Anya, ne félj, tartom a kötelet,
bár észak felől feltámad a bóra,
szemet vetett a Hajnalka-hajóra,

a vízbe szórom minden kincsemet,
nem keletkezik belőle sziget,
csak te maradsz itt velem, virradóra.

3

Csak te maradsz itt velem virradóra.
Korán van még, a kávét fel se tettem.
Rám nehezedett megint a kietlen.
Sok hiábavalóvá vált tanóra.

Benn aluszik a férjem és fiam.
Szuszognak még a paplan alatt szépen.
Szundít a távolság Lackó szemében.
Majd megkapja. Csak bírjam ki magam.

Szundít velük a labda meg a rét,
még nem öltöznek színeikbe újra.
Kenyeret vágok. S mint aki jól tudja,

megvajazom a szendvics két felét.
Két kagylóhéj kenyérből, összecsukva.
Ki sosem ismeri meg tengerét.

4

Ki sosem ismeri meg tengerét,
elszárad lassan, falak közé zárva.
Nem akkor lettél véglegesen árva,
amikor anya lehunyta szemét.

Éjjel is élt és szuszogott a ház,
a falakban az indulat keringett,
te nem vetted le még a matrózinget,
ő rég letette. Nincs több indulás.

Csak veszteglés van. Indulóját fújja
eszelősen a száraz parti szél.
Szélnótás asszony tereget, s míg ujja

vásznat feszít, a szíve még zenél.
Pedig csak lepedő, már nem vitorla.
A kender is a kék vízről mesél.

5

A kender is a kék vízről mesél,
amibe nőtt, amibe kinyújtózott,
és erősödve rostonként fogódzott,
míg le nem metszette a pengeél.

Erős kezek az áztatóba tették,
a langyos víz alatt jól megpuhult,
megszárították, és addig törették,
míg pozdorjája, rendre, mind kihullt.

A tiloló alatt lett fonható,
bár érdes maradt, nem igazán selymes,
nehezen szakadt, így lett engedelmes,

kifehérítve vászonnak való.
Vitorla mozdul, indul a hajó,
vászonba öltözködtek mind a termek.

6

Vászonba öltözködtek mind a termek,
az ablakokon csinos függönyök,
a padokon hetvenkét kis könyök
között vonalas füzetek hevernek.

Iskolaköpeny matrózing helyett.
A könyök padot támaszt derékszögben.
A derék egyenes, ha légy beröppen,
zümmögése is hallatszik, lehet.

A tanító nénik rendre nevelnek,
a matrózláb a pad alá simul,
nem futkos, nem is kalimpál a gyermek,

vigyázzban ül, a padhoz idomul.
S míg fecskefarkat írni megtanul,
a vonalak betűket követelnek.

7

A vonalak betűket követelnek,
a követelményszint nem változik.
Anya nincs itt, nagyobbakat tanít,
akik már szépen írnak, jól felelnek.

Jó lesz itt neked, hidd el, Hannikám,
itt minden néni, bácsi jót akar,
beállsz a sorba, az is megy hamar,
majd kalimpálsz otthon, a hintafán.

Légy szorgalmas, és fogadjál szót, kincsem,
figyelj oda, ha tanítód beszél.
Hidd el, a szorgalom mindent megér,

jó kisdobos leszel, s ez még nem minden,
büszke leszek rád. El ne szökjél innen.
Ha bántanak, akkor is jó legyél.

8

Ha bántanak, akkor is jó legyél,
hiába szöksz, nem találsz otthont máshol,
a semmi rád talál, úgyis kirámol,
maradj csak, itt a porszem is megél.

Hisz porból vagy és visszatérsz a porba,
becsüld meg jobban a tanotthonod,
én sem futottam messzire, tudod,
egy atléta kibírja, az a dolga.

Hozzám is járnak felügyelő bácsik,
és nem lehetek annyira merész,
hogy bokán rúgjam őket. Egyik-másik

megérdemelné pedig. Szenvedés.
De örömöt terem. És majd elválik,
miért jár jutalom vagy büntetés.

9

Miért jár jutalom vagy büntetés,
azt nem tudhatja, legfeljebb a hinta.
Hol fenn, hol lenn. Fény- és árnyékpalinta.
Megfogyatkozva teljes az egész.

Fogyom magam. Eltakarom az arcom.
Nem akarom, hogy mindig lássanak.
Újholdkor csak egy ív a holdalak.
Újholdhajó. Nem maradhat a parton.

Elindulok a vízen értetek,
megérkezem majd egyszer, megígérem.
Az is lehet, hogy ti jöttök el értem.

És az is lehet, hogy megértetek.
Hanni-Hanna, hintáznak a nevek.
Anni-Anna, így biztos utolérem.

10

Anni-Anna, így biztos utolérlek.
Tudom, anya, hogy engem is szeretsz.
A betegségről pedig nem tehetsz.
A fiúkról most ne beszéljünk, kérlek.

Ha én lehettem volna a fiad…
Te is inkább a bátyád lettél volna…
Ha minden lány fiúnak gyakorolna,
miről dalolt volna Edith Piaf?

Nem bánok semmit. Nem bánok, azért sem.
Én odaadtam neki mindenem.
Ő megdobott. Nem törődött velem.

Én bokán rúgtam inkább Zoli bácsit.
Miért lesz jó az egyik, rossz a másik?
Nem értek semmit. Anya, én nem értem.

11

Nem értek semmit, anya. Én nem értem,
ha viháncolok, és ha táncolok,
az miért olyan borzasztó dolog?
Mért állít falhoz? Mi lehet a vétkem?

Én próbálok jó lenni, ahogy mondtad.
De mi a jó? És miért rossz neki,
ha fal helyett a kislány elszökik?
Ha óhajtó a kijelentő mondat.

Én nem akarom látni Zoli bácsit.
Hogy vállamra tegye mindkét kezét,
és megszorítsa. A gyerek, ha játszik,

könnyen elveszti egyik életét.
De nem baj, amíg talpon van a másik.
Forrasztó füvet szerezni nehéz.

12

Forrasztó füvet szerezni nehéz.
Kinek szétszedik minden csontját-bontját,
összefoldozni csak a kígyók tudják,
ha életfűvel kenik mindenét.

Na ezt rakd össze, drága Zoli bácsi.
A falat is téglákra bonthatod.
Nincs egy cselekvőképes mondatod.
A normális gyerek mind beleásít.

Inkább szököm. A falat itt hagyom.
Kihajózunk, jó szelünk lesz, már érzem.
Matrózinget húzunk, és a taton

mint zászló lobog gallérom a szélben.
A tengerben tündérsziget vagyon.
Életre kel lábam-karom, a térdem.

13

Életre kel lábam-karom, a térdem,
futok felétek, ajkam harapom,
kapafogaim gyöngyök, azt adom,
amim van, amit kaptam és nem kértem.

Nem kértem azt sem, játsszatok velem,
kéretlenül is pajtásotok lettem,
hiszen én már kispajtásnak születtem,
s velem született minden énekem.

Én nem lehettem boldog dallam ottan,
hol vezényszóra marsol, jól kilép,
parancsra önti dalba, elhagyottan,

hogy fal mellé lett állítva a nép.
Én csak egy boldog matrózlányka voltam,
hintázva dúdolok nektek zenét.

14

Hintázva dúdolok nektek zenét,
Hanni-Hanna, pendül a cimbalom,
Anni-Anna, lendül hozzá karom,
a föld felettem, alattam az ég.

Hol fenn, hol lenn, anya, ugye, tudod,
két matrózlány, ma kihajózunk, messze,
újholdhajón a szép tündérszigetre,
hol boldogok leszünk, ha akarod.

Csak van még egy kis dolgom, elintézem,
kenyeret veszek, tejet, s egy kevés
szalámit mellé, nincs most többre pénzem.

A parton élni kell, nem tévedés.
Már indulok is, vár a tenger, érzem,
a baldachin idelenn túl nehéz.

15

A baldachin idelenn túl nehéz,
hintázik minden, nem tudom, mióta.
Csak te maradsz itt velem, virradóra,
ki sosem ismeri meg tengerét.

A kender is a kék vízről mesél.
Vászonba öltözködtek mind a termek.
A vonalak betűket követelnek.
Ha bántanak, akkor is jó legyél.

Miért jár jutalom vagy büntetés?
Anni-Anna, így biztos utolérem.
Nem értek semmit. Anya, én nem értem.

Forrasztó füvet szerezni nehéz.
Életre kel lábam-karom, a térdem.
Hintázva dúdolok nektek zenét.