Világszoba

1 A bába, aki az ősrobbanásnál
segédkezett, és véres kesztyűvel
a semmi öléből a galaxisokat
és atommagokat kirángatta,
majd egy ollóval elvágta
a köldökzsinórt, hasonlít
legjobban arra, akit teremtőnek
szoktunk aposztrofálni.
2 Ő azonban a földi életben
már akkor csalódott, amikor
az első ragadozók megjelentek
itt, és szokássá vált
a másikat egyszerűen megenni.
3 Hogy mért nem bünteti
a tömeggyilkosokat? Ugyanazért,
amiért a hentesboltot,
a szalonnasütést is hagyja.
4 Képzeld csak el,
valakivel együtt élsz,
barátok lesztek, eteted,
gyógyítod, így-úgy el is
szállásolod, aztán váratlanul
más haverokat hívsz,
lefogjátok, a véréből hurka
lesz, a máját már reggelire
eszitek. Az se mentség,
ha megrohadt gyümölcs
párlatát isszátok hozzá,
hogy árulásotokról
elfeledkezhessetek, és
örömnek álcázzátok
a lelkifurdalást.
5 A semmi, mikor a világot
szülte, ordított. Áttetsző kezével
a lét peremét markolta
fájdalmában. A rend szövete
összegyűrődött keze alatt.
Hangja még most is ott
visszhangzik ebben a nagy
távolságoktól szűkös szobában.

 

A Föld gyűrűje

Nehogy azt hidd, nehogy
azt hidd, hogy, mert egyszer
Beethoven véletlen megszületett,
bár a körülmények ellene szóltak
volna születésének, és így
a létének is, és ha meg nem születik,
nem ismerhetjük meg a Nagy
fúgát, a Hammerklavier szonátát,
vagy a 9. szimfóniát,
nehogy azt hidd, hogy más
Beethovenek, Rilkék, Picassók
nem vesztek el a lét meg-
ragadásának labirintusában.
Hány meg nem született lángelme
létre nem hozott remekműve
lüktet körülöttünk a levegőben?
Vagy kering a Föld körül
egy kékesen foszforeszkáló sávban,
mintha a Földnek is gyűrűje lenne.
De hagyjuk a hasonlatokat!
Elveszett zsenik helyett
nekünk többieknek – el nem
veszett nem zseniknek –
kell elvégezni a zsenialitás
munkáját. Hogyan lehetne
megszámolni, felmérni,
kiismerni, hogy a meg nem
születettek hányan is vannak?
Vagy inkább hányan nincsenek.
Mindkettőre a nulla, a sehány
adódna válaszként, de valami
azt sejteti, hogy tízen, húszan,
százan, vagyis inkább negatív
végtelen tizedestörtnyien
mégis ott sorakoznak,
mint a számok épp abban
a törtben.

galaxy_universe-normal