kőpadnak döntött házfalon
ott a kőpadnak döntött házfalon
az összpontosított figyelem fókuszában
kókuszpálma
árnya
akkor ez trópusi vidék?
maga a pálma miért nincs jelen?
korábbi létből származó
karmikus visszahatás a ház?
azon a kőpadon ült régen valaki?
a házfal árnya
a pálmafa hiányára vetül
a gyümölcs gömbölyded kőmagja kemény
a távollét gyümölcse beérik
vastag a réteg a héj belső falán
a házfalra az ok és a tett gyümölcse
árnya vetül
a kőpadnak támasztja hátát a ház
nem úgy mint vízbefúlt a tengert
kollázs Dylan Thomas verseiből
művelj vadont de ne sarjassz mocsárt
sodródnak a könnyű időben a rózsák
a sárga rózsához kötve a spárga
fekszünk s elpusztulunk
mint acél földrögök
hulljon idő könnye
álom kezei nappalért könyörögjenek
emberek s kreatúrák iszonyodva
a hínárok nászágyára törnek
mi ifjak vének vagyunk
macskafejet oltunk be csirketörzsbe
bolond madárba fák közt bolond halat
s nincs nagymellű lány se kamasz
aki ne értené négy évszak jajszavát
és haláluk a piszkos pázsiton
az angyalhárfát pengeti
magányos franciaágyba
sietnek a halottak virágos kalapban
vízszintes mérföldköveken kóborolok
fajankók ősi címerében szól a trombita
holdas holtas szememen ívlámpa táncol
a spárgához kötözzük magunkat
és elpusztulunk
a pusztuláshoz kötözzük magunkat
lemegyünk spárgába
sodródunk a könnyű mocsárban
virágos kalapban édes rózsám
*
lerogyunk most a föld alá
az idő léptei araszolnak
s nem mondhatom az akasztottnak
az ágyékból fakasztottnak el
kötelet csomóz a meztelen idő
zöldszín bokrok hajtanak ki a föld alól
megjósolom a vadállat arcát
a báránynak zengvén alleluját
az erősáramú város éjjel titokban
igenis ellopta szemünket
*
szeress nem úgy mint gyeplőt a zöldes penész
száz golyva a napnak jobb tenyerére ül
szeress nem úgy mint komolyságot a ridikül
egy csillag zuhant bele
a tüzérségi támadás után
egy sarkcsillag a sarkon állt
tizenkét apostol ólálkodott az éjben
szeress nem úgy miképp a kapzsiság
nem úgy mint vízbefúlt a tengert
szeress szeress a vasvillával
Szabó Attila fotója
