1. Meg nem írt vers a nővéremről

 

A nővéremről írnék verset, ha lenne nővérem,
leginkább a bugyijáról írnék, hogy miért épp olyan,
amilyen, de mondom, nincsen nővérem, ezért
nem írhatok a bugyijáról.

Írnék persze a hasáról is, meg arról, miért
olyan táskás és ronda a szeme, amikor felébred,
miért pont olyan, amilyen, mindezt pontosan
meg tudnám fogalmazni.

Egyedül vagyok, egyszem gyerek a családban,
és nagyon dühít, megvallom nektek, hogy nagyon,
hogy olyan világban élünk, amilyenben, és így
nem írhatok verset a nővéremről.

 

  1. Hiányzik a nővérem

 

Őszinte leszek veletek, ha nem baj, hogy őszinte vagyok,
de el kell mondanom, barátaim, hogy bizonyos ideje,
igen, egy bizonyos ideje már nagyon hiányzik nekem,
hiányzik nekem a nővérem.

Néha toporzékolok, meg kiabálok is, persze, csak úgy,
hogy senki se hallja, nem akarok botrányt csinálni, de
mondja már meg nekem valaki, de tényleg mondja meg,
miért is nincs nekem nővérem egyáltalán.

Szinte mindenkinek van, mondom, suttogom magamban,
és nézem, ahogy sietnek az utcán mindazok, akikre vigyáz,
igen, akikre vigyáz otthon egy nővér, egy jótét lélek,
valaki, aki nekem annyira hiányzik.

Hiányzik a nővérem, igen, nagyon hiányzik, elmondhatatlan,
mintha messzire utazott volna, olyan az egész, pedig nem is utazott,
ha tudna utazni, már sokkal jobb lenne a helyzet, mert akkor,
mondhatnám, hogy van nekem nővérem is.

 

Szabó Attila fotója