tjTérey János továbbépíti Buda-mitológiáját, ezúttal egy klímaregénnyel, verses formában, hatszáz oldalon, továbbra is gyorsan olvasható formátumban. A Legkisebb Jégkorszak 2019-2020 időszakát jeleníti meg, egy időjárási katasztrófa jegyében a jövőt. Ez a jövő csöppet sem idegen, mert a szereplők többsége az Asztalizenében és a Protokollban már szerepelt, a miliő továbbra is magasra pozicionált, politikusok-diplomaták-ügyvédek-dizőzök-újságírók síelnek, értekeznek a kortárs könnyűzenéről, a gasztronómiáról, válságtanácskozásokat tartanak, lányaikat féltik, fogadásokra járnak, kibeszélik egymást és a nemzet sorsát is. Mert a nemzetet katasztrófa fenyegeti, klímakatasztrófa mégpedig. Ilyenkor pedig elkél egy meteorológus hős is. –  Macskási Árpád kritikája Térey János A Legkisebb Jégkorszak című verses regényéről. 

A Legkisebb Jégkorszak első pillantásra nem más, mint a katasztrófafilmes zsáner verses regénybe helyezése. Csak ez a médiumváltás nem kevés következménnyel jár. A verses regény, ez a telivér 19. századi forma dezillúziót jelent, és Térey következetes. Veszi a felemelő zsánert, a katasztrófafilmeset (azt, amelyikben a Nemzetet megmenti az Elnök vagy az Elnöki Stáb, és amelyikben sok az önfeláldozás, amelyikben a gonosz magánbefektető áskálódásai kiderülnek, és a gonosz kellőképpen kisszerű halált hal). Ebben a felemelő zsánerben a Nemzet felmutatja erőtartalékait, és legjobb arcát mutatja, a mozinéző pedig meghatódva hagyja el a vetítőt.

 A Térey-verzióban nincsen gonosz magánbefektető. A vulkanikus tél oka Izland és Itália tűzhányóinak szimultán kitörése. Közlekedési káosz tör ki, Izlandot evakuálják, Izlandról hazahívják az ottani konzult, Mátrai Ágostont, a Protokoll főhősét. Szicíliából pedig Szemerédy Alma tér haza, ő az Asztalizenéből lehet ismerős. A közlekedés nehéz, többszöri átszállás!

Mátrai Ágoston és beosztottja hosszasan értekezik a légköri jelenségről, és annak lehetséges társadalmi következményeiről, és jó filoszok módján kijelentik, hogy társadalmi jelenségeket csak társadalmi jelenségekkel illik magyarázni. Ez a tételmondat jó fél évvel (és 400 oldallal) később más szereplők szájából is elhangzik. Tekintsük tehát tételmondatnak?

 Igen, az, mégpedig olyan, amit az egész szöveg cáfol. A Legkisebb Jégkorszak ugyanis spekulatív fikció, és mondjanak a szereplők bármit is, a szöveg egy természeti katasztrófahelyzet társadalmi következményeit bontja ki, miként a katasztrófafilmek; ám Téreynél elmarad a megnyugtató vég és a felemelő tanulság – hogy mégiscsak rendes közösség lennénk, no.

 A tavaszi események után jó fél évvel leesik az első hó, és a mindentudó elbeszélő már előlegezi, hogy ez a tél (a téli szezon) bizony hosszú lesz, nagy havakkal. A mindentudó elbeszélő kihallgatja szereplői legkisebb gondolatait is, belehallgat szereplői telefonbeszélgetéseibe, fel is mutatja ebbéli jogát, miközben cicázik olvasójával:

 „Radák fülén telefon – számunkra, olvasóm / Mindkét oldalon kihangosítva, / Almáék számára csak a politikus hallható.” (122)

Aranyvasárnap tartották a hallé-estélyt a Diana parkban. / Ez az év végi halászlétrakta, ahogy mindig, / Az agorán kifeszített, nagy fehér sátor alatt folyt, / Fapadokon és családias hangulatban. / A pult mögött a plébános meg a tiszteletes úr / Állt, fakanállal a kézben; / Mellettük az alpolgármester asszony: / Ők hárman gyűjtögettek a rászorulóknak, / S körülöttük néhány pirospozsgás presbiter. (…) Ez tehát a dallamos nevű hallé-estély! / ízleled szavunkat? Dúdolod-e olvasóm, / Hogy hallé-estély, hallé-estély?” (300)

 A mindentudás pozíciója alkalmas lehetne arra, hogy a természeti csapás, a kétméteres havak, a mínusz harminc fokokkal kombinált közműleállások nyomában kitörő káosz teljességét bemutassa, teljes társadalmi körképpel, a hajléktalantól a dúsgazdagig, újszülöttől a haldoklóig és anarchistától az elnökig. Az a furcsa helyzet, hogy ezek az elemek mind jelen vannak a Jégkorszak szövetében, van hajléktalan és van elnök, van újszülött és van friss halott (több is), van terrorista és terrorista-elhárító is, de nem úgy, ahogy a klímás filmekben szokásos. A hajléktalan nem más, mint Henrik, az Asztalizene operakritikusa, a terroristának vannak érthető motívumai (nem a mellőzöttség, hanem az idegenség-érzet és a tőrdöfés-mítosz), a miniszterelnök pedig egyenesen az Igazából szerelem című romantikus komédiából érkezik ide. Vannak családok, boldogtalan férjek és egymást csaló szeretők, vannak apák által már nem értett fiatalok, Buda által nem értett Pest, és közéletbe beletekergőző magánélet.

 A szöveg ellenpontozó technikával él, egymás mellé helyez kábellopást és sok halottal járó fogas-balesetet (x nem magyarázza y-t), adventi vásárokat és terrorfenyegetést, szállodai légyottot és vérengzést a partizónává váló ferihegyi hangárban, túszejtést és szülési jelenetet. Radnóti Sándor elítéli a Jégkorszak primitív szenzációit. Győző lányának elrablása és Radák miniszterelnök meggyilkolása Radnóti szerint tehertétel a szövegben, de szerintem nem az, mert az ellenpontozó technika akkor él, ha folyamatos, és a miniszterelnök meggyilkolása korántsem funkciótlan a szövegben, nélküle nehezen lehetne lezárni a történetet.

 Ebben a szövegben mindenki önnön mítoszát gyártja, és a mítoszok sorában a legerősebb, a nemzeti megújhodásé összefügg a klímaregényes koncepcióval. A Legkisebb Jégkorszak úgy folytatja a klímafilmes narratívát, hogy annak alapvető toposzait felrúgja.

 Klímás katasztrófafilmben az elnök morálisan feddhetetlen. Klímás katasztrófafilmben nem szokás a hatalom, a népszerűség technikáit bemutatni (arra külön filmek szolgálnak). Klímás katasztrófafilmben a helytállás közösségi élménye dominál. A Legkisebb Jégkorszak mindhárom tabut megsérti.

 Radák miniszterelnökről azt tartják, hogy ő az a figura, aki végleg úrrá lett a baloldal-jobboldal örök ellentétén, nemzeti érzelmű szociáldemokrata elnök, aki helyreteszi a költségvetést, letöri a korrupciót és új reményt ad nemzetének. Ám a megbékélős narratíva éppenséggel Radák szájából hangzik el, és kommunikációs csatornái hathatósan terjesztik, még a túszejtő Frici is Radák-rajongó, a nőkről nem is beszélve. Radák népszerűségének kulcsa pedig éppenséggel jóképűsége, és sejtetett, bimbózó kapcsolata a Nemzet Dizőzével, Binder Líviával. Protokollgépezete nem pihen, midőn a témát teríteni kell. (Itt a kapcsolat az Igazából szerelem című komédiával).

A mindentudó elbeszélő elejtett megjegyzéseiből persze megtudható, hogy a Lívia-szerelem hasznos, de korántsem az egyetlen, és nem is az utolsó az elnök életében. Lívia után az Asztalizene Almája következik, igaz, ő csupán egy katasztrófa-felmérő helikoptertúra keretében.

Radák persze nem kis formátum, a fenyegetésektől nem riad meg, és szervezőkészsége valóban példás, megfelelő ember a megfelelő helyen. A tél végén, amikor enyhül a tél szigora, és az elnöki gépezet úrrá lesz a természeti válságon (éhezőknek enni adnak, elakadtakat kimentik, áramot visszaállítják) egy másik nő, a Győzőtől elhidegült Laura behatol a farsangi fogadásra, és meggyilkolja, majd eltűnik. Miért tette? Tudjuk jól, a miniszterelnököt már számos fenyegetés érte, és azt a folyamatot is láttuk, ahogyan Laura lassan beavatást nyer ebbe a szélsőséges csoportba, majd a gyilkosság után azt, hogy hogyan csalódik a korábban férfiasnak gondolt terrorvezérben.

A terrorvezér magánmítosza szintén nem tűr ellenvetést, ez a zavaros sámánista anarchizmus minden további nélkül elfogadtatik a maga közegében, élhető közegnek tűnik a különösen visszataszítóként megjelenített partikultúra ellenében (a ferihegyi partizónában Bóbita, Bóbita, Dance! rigmusokra ropják a népek), csak hát terroristáéknál a frusztráció nem fogyasztásban élhető ki, hanem éppenséggel gyilkolásban.

Az Asztalizenéből és a Protokollból átemelt felső középosztálybeli figurák, Győző és Mariann, Mátrai és Fruzsina sokszor értelmezik a káoszba fulladó életet, de nekik megvan mind a maguk (elemezhető és elbeszélhető) magánéleti krízisük. Győző migrénes rohamokban a budai történelem traumatikus eseményeit éli át, és ez ad számára valamiféle önértelmezést, Mariann pedig a sikeres üzletasszonnyá válás ön-elbeszélésének világában él.

Mátrai Ágostonnak nincsen nagyobb életmagyarázó mítosza, ha nem tekintjük annak a Fruzsinával való megismerkedés ismételt felidézését. A vulkanikus tél bekövetkezésének első jelenetétől az adventi és karácsonyi időszak fogadásainak haláltáncjelenein keresztül a farsangbeli Radák-gyilkosságig tartó időben egyedül Mátrai figurája az, amelyik nélkülözi a folytonos önmítosz-gyártást. Ez az exdiplomata lemondott az állásáról, és már csak magánéletének él. Egyetértek Radnóti Sándorral abban, hogy a Jégkorszak legfontosabb ténye nem a katasztrófa felépülésének, a káosz elszabadulásának és a káosz lassú felszámolódásának a folyamata a Radák-gyilkosok kézre kerítésével, hanem az a pillanat, amikor a hóvihar kellős közepén, karácsony és szilveszter között megszületik Mátrai és Fruzsina gyermeke. Akkor tehát a megoldás a bajokból a kivonulás? A lemondás a hatalomról? Ennyire azért nem egyszerű.

A megoldás talán az lehet, ha az ember szemlélővé válik, és iróniával képes kezelni mindazt a sok törtetést, ami megesik a mindennapokban. Vonuljunk magunkba, és műveljük kertjeinket? Na persze, csak kell hozzá kert, azaz pénz, azaz hatalom, azaz vissza a közéletbe a magánéletből.

De legalább lett egy gyerek, apával és anyával, és az nagy szó. Senki más nem mondhatja el magáról a Térey-univerzumban.