Alessandro Baricco: Az ifjú Ara. Fordította Nádor Zsófia. Budapest, Helikon Kiadó, 2015.

bariccoA kortárs európai irodalom egyik legnépszerűbb alakja, Alessandro Baricco (1958–) legújabb regénye, a 2015-ben keletkezett Az ifjú Ara tavaly megjelent magyarul. A szerző műveinek nagy része korábban is gyorsan elérhetővé vált Magyarországon, az elvileg gyerekeknek szóló Don Giovanni-újraelbeszélést is beleszámítva Az ifjú Ara a tizenkettedik magyar nyelven olvasható regénye, amely – ahogyan az említett, gyerekeknek szánt írást kivéve az összes műve – a Helikon Kiadónál jelent meg.

A legújabb Baricco-mű cselekménye nagy vonalakban így írható le: a 20. század eleje táján a textilipari vállalkozást vezető nagyiparoscsalád házában megjelenik az éppen távollévő Fiú menyasszonya, a tizennyolc éves ifjú Ara, akit Argentínába költözött, állattenyésztéssel foglalkozó apja a végrendeletében kitagadott. A család, amikor az ifjú Ara megérkezik, nem tudja, valójában hol van és mit csinál a Fiú. A menyasszony kezdetben a vőlegénye családjánál, majd a városi bordélyházban éveken át várja, hogy a Fiú visszatérjen. Az érkezése utáni második évben az Apa meghal, további négy év múlva a Fiú visszajön és elviszi az ifjú Arát a bordélyházból.

Baricco regényei – mint ez a szöveg is – meglehetősen rövidek, és kevés dolog történik bennük, így Az ifjú Arával kapcsolatban is felvetődik a kérdés, mi magyarázhatja a népszerűségüket. Az egyik ok feltehetőleg a szöveg megalkotottságában kereshető. A stílus a szerzőtől megszokott módon rendkívül gondos, a szöveg tömör, precíz, az elbeszélői kijelentések többször homályosak, a párbeszédek gyakran töredékes mondatokból épülnek fel. A mű sajátosságai közé tartozik, hogy az elbeszélő kiléte többször váratlanul megváltozik, néha egyenesen mondat közben: „Megint vonatra szálltak, ismét egyedül, egymással szemben ülve az elnyúló naplemente fényében, és ha most átgondolom, a sok-sok év ellenére részletesen is emlékszem az elhatározásra, hogy büszke maradjak, egyenes hát, még csak neki sem dőltem a támlának, határtalan fáradsággal küzdve közben.” (139) A szöveg több elbeszélőtípust alkalmaz, a történet jelentős részét semleges, egyes szám harmadik személyű elbeszélő mondja el, néha azonban értékelő jellegű megjegyzéseket fűz az eseményekhez. Többször ugyanakkor egyes szám első személybe vált a szöveg, az elbeszélő általában a cselekvő szereplők egyike (az ifjú Ara, a Lány, az Apa), aki időnként sok év elteltével idézi fel újra, mi történt, olykor azonban az ifjú Aráról szóló történet alkotója átveszi a szót, mint például amikor az elbeszélő beszámol arról, hogyan veszítette el a buszon a számítógépét. (Az alkotói válsággal küzdő szerző persze nem Az ifjú Ara tényleges szerzője, hanem a regény egyik fiktív szereplője: a fiktív szerző a diegetikus, a történet alakjai a metadiegetikus szint lakói.) A diegézis szintjei közötti zökkenőmentes váltások azt a benyomást keltik, hogy az elbeszélő azonos majdnem az összes szereplővel és a történetet megformáló íróval is, valamint felidézik azt a technikát, amelyet például Calvino alkalmaz a regényeiben.

Calvinóra (mondjuk a Láthatatlan városokra vagy A kettészelt őrgrófra) emlékeztet továbbá a mód, ahogyan a szerző hatásosan használja a fantasztikum és a valóság összekapcsolásának eszközét – ez lehet a művei népszerűségének további oka. Az események irracionális, meseszerű atmoszférában játszódnak. A Bácsi például a történet folyamán szinte mindig alszik, csak a megszólalás pillanataiban ébred fel, azonban számtalan tevékenységet képes alvás közben végezni: „Képes volt álmában borotválkozni, és nemritkán láttuk alvás közben zongorázni, bár egy kissé elnyújtotta a staccatókat.” (19) Hasonló fantasztikus elem, hogy az Apának üvegszíve van, amely egy váratlan mozdulat vagy érzelem következtében elvileg bármikor felmondhatná a szolgálatot.

A szerző regényei által elért siker első számú magyarázata azonban feltehetően a szövegek erotikus töltete – gondoljunk A szürke ötven árnyalata nagy népszerűségére. Az ifjú Arában az erotikus elem azonban váratlan módon jelenik meg: ellentétben az író korábbi szövegeivel, ahol az egymáshoz vonzódó figurák ritkán érintik meg egymást, a regény több, a szereplők között lejátszódó erotikus jelenet explicit leírását tartalmazza. A korábbi Baricco-szövegek hatását éppen az ábrázolt erotikus helyzetek visszafogott volta erősítette, az új alkotás azonban első látásra különbözik tőlük. Valójában megmarad a visszafogottság: a mű szereplői nem kezdenek közvetlen szexuális kapcsolatba vagy kilépnek belőle, mint az Anya, amikor húsz éven át nem élvez el szex közben, az erotikus jelenetek többsége közelebb áll az önkielégítéshez, mint a közösüléshez (a diegetikus szerző barátnőjének, L.-nek az alábbi kijelentése: „A könyvben, az a sok szex” (131) ez alapján nem teljesen pontos). A szöveg atmoszférája, erotikus jellege – amelynek kialakításához a rejtélyes, töredékes párbeszédek szintén hozzájárulnak – felkelti és fenntartja a befogadó érdeklődését, az erotikus történések nagy része elveszítené az érdekességét e nélkül a jellegzetes visszafogottság és töredékesség nélkül.

Baricco sikere Magyarországon a könyv megjelenése óta változatlan. Noha idén nem jelent meg fordításban új műve, négy regényéből (Harag-várak, Háromszor hajnalban, Novecento, Vértelenül) is készült utánnyomás 2016-ban. Ezzel ő az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó kortárs regényíró jelenleg az országban. Ez a siker elképesztő méretű: olyan kitűnő kortárs íróktól, mint Vila-Matas vagy Tournier, mindössze néhány regény olvasható magyarul, a huszadik századi olasz prózairodalom legnagyobbjainak, Pirandellónak és Calvinónak nagyjából az összes regénye és novellája máig sem jelent meg fordításban. Hogy ez a divat meddig tart, nem látható előre, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a legújabb Baricco-regény elég rossz kritikákat kapott a magyar recepcióban. A recenzensek egy része szerint a szöveg nem váltja ki a befogadóban azt a „varázst”, mint a szerző korábbi művei, felejthető írásnak tartják a művet. Ez az ítélet indokolatlan: Az ifjú Ara nem jelentős visszaesés az olasz író olyan sikeres műveihez képest, mint a Novecento vagy a Selyem. Még érthetetlenebb az a vád (lásd Barcza Réka kritikáját a librarius.hu-n [link: http://librarius.hu/2015/12/22/husz-even-at-megorjitette-a-ferfiakat-azzal-hogy-nem-volt-hajlando-elelvezni/]), hogy Baricco a bevált recept alapján próbált valami újat létrehozni, hiszen ebben a művében új kifejezésmódokra törekszik. A szöveg, miközben elmondja az ifjú Ara és a család tagjai történetét, többször felhívja saját megalkotottságára, azaz, ellentétben a Harag-várakkal, a Selyemmel vagy a Vértelenüllel, újra meg újra kiaknázza a metalepszis eljárását, amelynek a lényege Genette kifejezésével az, hogy „leleplezzük az elmesélt történet képzeletbeli és ad libitum megváltoztatható jellegét”, megsértjük a fikció fiktív voltának tagadásában álló fikciós szerződést. Az olasz író legújabb alkotása a Queneau-féle Ikárosz repülhöz hasonlóan metaleptikus regény, bonyolult, tudatosan megszerkesztett írás, amely a szerző rajongói számára nagy élményt jelenthet.