A Vörös Postakocsi Zsöllye rovata a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban dolgozókat mutatja be: a színészeket és azokat, akik nélkül ugyancsak nem lenne előadás: az ügyelőt, a súgót, a színpadmestert és a többieket.

Ezúttal Nagyidai Gergő színművészt, aki szeret alkotni, igényli a motivációt, lételeme a színház és a sport, mégis gondolkozik azon, hogy létrehozzon egy gazdaságot, s ott vadakat tenyésszen. Beszélgettünk törött bordáról, vérről és mentett kutyákról is.

Dőljön tehát hátra, Kedves Olvasó: a színpadon Nagyidai Gergő!

1. Kőszívűben

 

Ahhoz képest, hogy nem tartja magát énekes színésznek, musicalben és operettben debütált Nyíregyházán; a progresszív rockot játszó Surprise együttes énekes-szövegírója volt 7 évig; mostanában szinte estéről-estére dalol az Ájlávjúban. Lételeme a sport, a brazil jiu jitsu, kisgyerekeket is oktat e sportág alapjaira. Nemcsak játszik a színpadon, de fel is készít a szereplésre: színpadi mozgást tanít a nagykállói gimnázium dráma tagozatán. 2003-tól tagja a Móricz Zsigmond Színház társulatának, ezalatt voltak nehéz időszakai és elégedettségre okot adók is.    

Hogyan lesz egy ceglédi fiúból nyíregyházi színész?

Élsportoló akartam lenni, az ifjúsági válogatottságig vittem, nemzetközi sikereket is elértem, együtt nőttem fel nagyon jó barátommal, Ungvári Mikivel (olimpiai ezüst-, vb bronzérmes, Európa-bajnok). De közbejött az iskolai színjátszó kör, amit eleinte elég messziről néztem, hiszen a sporton kívül semmi mást nem tudtam elképzelni az életemben. Aztán a színjátszás teljesen más irányba fordította a fejemet. Nagy munkát fektettem bele, mint korábban a sportba, mert én egyszerűen nem engedem meg magamnak, hogy ne legyek jó abban, amit éppen csinálok. Kicsit nagyképűen hangzik, de így van.

Csupán egészséges önbizalom.

Na, ez jó, egészen kezdek kinyílni, mert önbizalmam nem volt! Csak annyit szeretnék, hogy amit csinálok, azt minél tökéletesebben tegyem, hogy én is élvezzem, és azok is, akiknek dolgozom. Ez nyilván a judo szellem, ami végigkíséri az életemet. Évekkel később tudtam meg, hogy edzőm, barátom, Bíró Tamás Andó László nyakára járt, hogy küldjön el a színjátszó körből, mert nem veszhet kárba a sportoló-létem, nagy ígéretnek tartott. Laci barátom azt felelte: ahogy én akarom, ha sportoló leszek, akkor sportoló, ha színész, akkor színész.

A sporton kívül mást nem tudtam elképzelni, az tette ki a mindennapjaimat, attól lángoltam, égtem, majd jött a színház, hasonló lendülettel. A tanulás nem érdekelt, bár a földrajzot és a történelmet kedveltem, de éppen elég volt nekem, amit órán hallottam. Az állatokat nagyon szerettem, a Török János Mezőgazdasági Szakközépiskola Cegléden komoly szakmai iskola volt, megcsináltam a technikusi vizsgát is, így ott szereztem meg első képzettségemet, ami állategészségügyi technikus és állattenyésztő. Érdekes, hogy most ez utóbbi munka életem végcéljának tűnik, nem is gondoltam volna.

Először az érettségi, majd a technikusi után felvételiztem a Színművészetire, sikertelenül. Jelentkeztem egy induló színiakadémiára és a Gór Nagy Mária Színitanodába, de előbbi valamiért nem volt szimpatikus, a GNM-ben viszont szívesen láttak. Az ott töltött három év alatt is próbálkoztam a Színművészetivel, a 3. fordulókba nem jutottam be, ma már pontosan tudom miért. A GNM-ben sok feladatom volt az iskola mellett, a Vígszínházban például kaszkadőr és statiszta munkák, a Tompa Gábor rendezte Lear királyban Hegedűs D. Gézával, Eszenyi Enikővel, Tordy Gézával, Rajhona Ádámmal állhattam egy színpadon. Gyöngyösi Tamás vezette a GNM kontúrfizikai táncszínházát, sok energiát fektetett bele, mert jó volt az alapanyag akkoriban, dolgozni akartunk, nem csupán a színpadon állni és szerepelni. Én szeretek dolgozni meg alkotni, ennél jobbat nem tudok elképzelni. Gyöngyösivel rengeteget kaszkadőrmelóztunk. Iszonyú pontos ember, karate mester, a munka megkívánta fegyelemtől még többet követelt, látni akarta, ki, mire képes. Elég intenzív volt a suli, a diáktársakkal együtt éltünk reggeltől éjszakáig, és igyekeztünk olyan, lehetőleg szakmai munkát vállalni, amiből lehetett építkezni, és pénzt keresni is. Az akkori statiszta pénzből jobban ki tudtam jönni, mint most a fizetésemből, s ez lehangoló. Harmadéven, az egyik nap délelőtt fél 11-kor, egy kimerítő előadás után ücsörögtem, és beszélgetés közben hirtelen eszembe jutott: Úristen, nekem át kell menni 11-re felvételizni a Színművészetire. Semmivel nem készültem, mit csináljak? Úgy döntöttem, azt a fél órát pihenéssel töltöm, s nem megyek sehová…

2. Párnaember

Nyíregyháza?

Horváth Patríciával dolgoztam együtt az Ódry Színpadon, két hetünk volt, hogy megcsináljuk Patrícia operavizsga előadását. Egy bécsi tűzvészben elégett operáról szól, én a szerző szerepét kaptam, aki figyelemmel követi a darabjának alakulását, s ott helyben írja a történetet. Patrícia dicsérte a hozzáállásomat, a munkámat és a partnerségemet, az együttgondolkodást. Később ő rendezte Nyíregyházán a Légy jó mindhalálig musicalt, s megkérte Tasnádi Csabát, az igazgatót, hogy én játsszam a Nagy úr szerepét. A mai napig sem tartom magam jó hangú énekesnek, de szeretném tovább képezni magam.

Ehhez képest Ájlávjút énekelsz, István a királyt, operetteket…

Van egy szint, ami ezektől azért többet kíván. De ha szakmai szem azt mondja, hogy ez oké, és csináljam, akkor alávetem magam, és csinálom a dolgomat, ahogy tőlem telik. Szóval Patrícia beajánlott, amit én el is felejtettem. Egy februári napon a Király utcában sétáltam, megcsörrent a telefonom, Tasnádi Csaba hívott, hogy elvállalnám-e a Nagy úr szerepét. Természetesen igent mondtam. Később felkért egy nyári produkcióra, a Csókos asszonyban Dorozsmai Pista megformálására.

Véletlenül nem énekes darab?

De igen. Operett, csodálatos, nagyon szerettem. Utána szerződést ajánlott a következő évadra. Amikor a kaposvári főiskolán elindították a színész szakot, töprengtem, próbálkozzak-e a felvételivel, vagy maradjak és tegyem a dolgomat, mint ahogy terveztem? Végül maradtam.

Itt vagy több mint egy évtizede. Voltak szeretett és nem szeretett szerepeid?

Inkább arra figyeltem, hogy a legtöbbet hozzam ki abból a szerepből, amit kaptam. A színész már a takarásban kezdi el a játékot, nem a színpadon, ez az én szakmai filozófiám, Ha valakit meglátok úgy bejönni a színpadra, hogy mondjuk – a szerepe ellenére – mosolyog, akkor az dühítő, éles ellentéte a profizmusnak. A legkisebb szerep is fontos, mert hozzátesz a darabhoz, de azokhoz is, amiket később játszani fogok. Voltak nemszeretem helyzetek, de azokból is tudtam profitálni.

Ebben az évadban négy bemutatód van: a Képzelt riport, A kisfiú meg az oroszlánok, az Ájlávjú, és jön a Főfőnök, az előzőből repertoáron maradt a Szibériai csárdás és az Egérfogó is. Pár éve Palvicz Ottó szintén jó szerep volt a Kőszívű ember fiaiban, ugye?

A bemutatója előtt két órával eltört a bordám. Edzésen voltam, egy földre vitel során ráestem a partneremre, s egyszer csak azt érezem, hogy levegővétel közben kattog valami. Majd újra és újra. Bementem a kórházba, mert nem szerettem volna, hogy elcsússzon, és átszúrja a törött borda a tüdőmet a vívójelenet közben. Ott mondták, ha fellépés van, nem tudnak mit csinálni, ha fel akarok menni a színpadra, menjek. Pólyával jó szorosan lekötöttem magam, hogy lehetőleg ne mozduljon el a bordacsont, rengeteg fájdalomcsillapítót vettem be, fájdalomcsillapító tapaszokkal ragasztgattam össze magam, és így lement a premier. Azt hittem belehalok, amikor meg kellett emelnem a szablyát. Földre estemben a sírás környékezett, alig kaptam levegőt. Nem kellett eljátszanom, mert tényleg fájt, mikor a hordágy koppant a földön, vagy amikor meghaltam, s eldőltem. Lassan gyógyult, nagyon nehezen hoztuk vissza az eredeti koreográfiát a vívójelenetbe, amit szintén Gyöngyösi Tamás tanított be.

Egy kiemelkedő szerepet mégis mondanék. Keszég Lászlóval nagyon szeretek együtt dolgozni, a vele való munka egy olyan kurzus, ami minden színésznek kötelező lenne évente egyszer, tényleg nagyon-nagyon szeretem, elviselek tőle mindent. Ő rendezte a Mester és Margaritát, amiben Behemótot, a macskát játszottam, talán az volt az első olyan kőszínházi darab, amiben tudtam és éreztem, hogy sikerem van. A következő ilyen hálás szerep a Szibériai csárdás volt. Hány év telt el addig?

3. Nagyidai

Azért iktassuk közbe a Párnaembert!

Azt hiszem, a Szibériaival együtt próbáltuk. Közös munka volt Vaszkó Bencével, Varga Balázzsal, Rák Zocsival és Olajos Gáborral. Szerintem is jó darab volt, ha nem tetszett volna, nem is állunk bele. Az eredeti elképzelésben nem én szerepeltem, de aztán a kollégám bizonyos dolgok miatt nem tudta vállalni, így engem kértek fel.

Ekkor szakadt be Zoli dobhártyája.

Szegény! Beszorult a levegő a tenyerembe. Mindig a tarkóra ütöttem, de ahogy behúzta a fejét, lecsúszott az ütés a fülére, már nem tudtam megállítani. Nagy lelkiismeret furdalásom volt. Ahogy öregszem, egyre nagyobb a félelmem, hogy valakit a színpadon baleset ér. Rettegek, amikor látom, hogy a kollégák ott mászkálnak a vasfüggöny alatt. Előadás után leengedik a vasfüggönyt, hogy a színpadi zaj ne hallatsszon át a kivonuló nézőkhöz, olyankor őrt állok, nehogy valakinek baja essen, alá kerüljön. Magamat nem féltem, de a kollegákat igen.

Volt már hátborzongató élményed a színpadon?

Előfordult. A Fotel című előadást próbáltuk, elmegyógyintézetben játszódik. A díszletek között kórházi ágyakat gurulós kerekekre hegesztettek, viszont azokat a lapokat, amikre rá voltak hegesztve a kerekek, nem sorjázták le, így kiálló vasdarab volt minden ágy lábán. Elkezdtük forgatni körbe az ágyakat, és Jenei Judit lábára rátolta valaki véletlenül. A sorjázatlan vasdarab majdnem teljesen átvágta az Achilles inát. Én irtózom a vértől, pontosabban rosszul vagyok tőle, szinte ájulás közeli állapotot tapasztalok meg, így azonnal kimegyek a helységből, ha vért látok. Nos, olyan sokként ért Judit esete, ahogy ömlött a lábából a vér, hogy nem tudtam jobbat kitalálni, a sterilizált gézlapokból kibontottam egy csomagot, azonnal nyomókötést csináltam rá. Az édesanyám kórházban dolgozott, úgyhogy volt kitől tanulnom ezeket a fogásokat. A szomszédok hozzánk jártak, az egyik a fűnyíróval levágta a lábujját, a másik az ujját a körfűrésszel, és még sorolhatnám. Én akkor megpróbáltam mindig a háttérben maradni, nem tudomást venni ezekről a dolgokról, de itt Judit eseténél be kellett avatkoznom, minden otthon szerzett tudásomat latba vetve. Megérkeztek a mentők, Juditot elvitték, folytatódott a próba. Negyedórára rá megláttam egy vércseppet a földön – bár feltakarították a színpadot, de úgy látszik, ez a csepp ott maradt – és azonnal kiment az erő a lábamból. Jó két percig nem tudtam folytatni a próbát, a többiek nem értették, hogy lehetséges, mikor az előbb kötöztem el a vérző sebet.      

Kihagyhatatlan kérdés: mi a színházunk feladata?

A kiinduló pont, hogy a feladatát tökéletesen ellátja! Naponta négy előadásnak képes helyet adni, nemsokára ötnek is. Kielégíti a gyerek- és a felnőtt közönséget. Azt, aki a drámát szereti, aki a zenés darabot, aki szórakozni akar. A színház galériájában rendszeresek a kiállítások, amiket a nézők megnézhetnek az előadás előtt, vagy a szünetben. Azt gondolom, folyamatosan gyümölcsöt terem a színház – s most az, hogy ki szereti az almát, a körtét, a szilvát vagy a barackot, egy másik kérdés. A Móricz Zsigmond Színház amellett, hogy az előadásoknak helyt ad, segíti az alapvető színházi ismeretek elsajátítását a gyerekek, diákok körében, az óvodáktól a középiskolákig, tehát a színházon kívül is azzal foglalkozunk, hogy a színház keresett, méltó helye legyen a kultúrának. Amikor az előadásról, a kapcsolódó témákról beszélgetünk a gyerekekkel, arra törekszünk, hogy értsék, és érdekelje őket, mi és miért történik. Így válhat belőlük megfelelően viselkedő és színházhoz értő, azt befogadni tudó néző.

Vannak olyan színészek – köztük én is -, akik még ennél is többet szeretnének, és egyénileg, vagy néhányan összefogva felkészülnek egy-egy repertoáron kívüli előadásra. Így pótoljuk, tömögetjük be a lyukakat, melyet véleményünk szerint a színház szabadon hagy. Jaj, ez a MŰvész, egy olyan fantasztikus terep, olyan klassz előadásokat lehet(ne) még ott rendezni!

Az alkotni vágyás a motiváció. Ha valamilyen szempontból a színész nincs kielégítve, akkor keres mást. Ezért van az, hogy vándorol egyik színháztól a másikig. Helyben maradva olykor plusz produkción munkálkodik.

4. színpadon

A sport annak ellenére fontos az életedben, hogy elhagytad a színész mesterségért. Jut-e rá időd?

Edzést tartok a kicsiknek, a saját edzéseimre tavaly még volt időm, s borzasztó jól éreztem magam. Az utóbbi hónapokban ezt már nem tehetem meg. Gátolt egy bokasérülés, és még inkább az, hogy sokat próbálok és játszom, emellett az egyéb, szükséges vagy kényszerű elfoglaltságok is viszik az időt. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy a sportolás megritkulása is oka annak, hogy nem vagyok testben, de főleg lélekben olyan erős, mint szeretném, mert a mozgás nem csak fizikai, de szellemi erőt is ad, és ha rövidebb-hosszabb szünetek állnak be, megbetegszik az ember lelke.

Csörög a telefon, párja, Munkácsi Anita a vonalban.

Telefonon élünk… Hétfő reggeltől szombat estig alig találkozom a feleségemmel. A vasárnapokat most már igyekszem szabadon tartani, hogy együtt tölthessük. Máskor szinte nincs időnk egymásra, de vasárnap reggeltől estig együtt vagyunk.

5. Anitával

Beszéljünk róla kicsit. A feleséged, színésztárs…

A Liliomot játszottuk. Akkoriban fel lehetett ülni a Kamarában a karzatra, ami a világosító és hangpult helye, műszaki terület – most már elzárt, mi se mehetünk be. Az egyik előadást néztük, a nézőtérre lepillantva láttam meg, majd egy másik alkalommal a büfében találkoztunk. Én persze tudtam, hogy ő az, akit néztem, ő nyilván tudta ki vagyok. Akkor érettségizett, én meg nős voltam (fiatalon vettem el a volt nejemet), másfél éves gyerekkel. Annak a házasságnak már nem volt értelme, nem működött. Találkozgattunk Anitával, vittem az iskolatáskáját… Igyekeztem minél többet vele lenni. Tavaly nyár óta a feleségem. Ő az, aki tartja bennem a lelket, mert a hajszolt hétköznapok, a kevés együttlét idegőrlő, több időt szeretnénk egymással törődni. Mellette értem színésszé. Ő a jótündér, aki a fabábúból élő kisfiút varázsolt… Szóval tartja bennem a lelket. Nem a színész-léttel van a bajom, hanem a körülményekkel. Jó lenne, ha csak – vagy legalább elsősorban – a munkára, a felkészülésre, a szerepekre kellene koncentrálni.

Anitára visszatérve: itt, a színházban, szerepre szerződve, színész társ is. A Csodavárban a Down Egyesületnél kezdett drámafoglalkozásba, a Játsszunk színházat program keretében. Példa értékű, ami ott történik, én is részt veszek a foglalkozásokon. Nagyon komoly dolgokat művel a gyerekekkel. Az egyik kissrác elkezdett beszélni, a másik megpróbált írni. Egy gyerek, aki sosem mert megszólalni, csak igennel vagy nemmel válaszolt, most huncutkodik, kiderült, hogy talán jobb humora van, mint nekem, most már beszél, közölni akar. Isteni figurák! Gyakorta fáradt vagyok, és nem mindig örvendek, hogy Anita magával visz – menni kell, mondja. De abban a pillanatban, amikor leülök közéjük és elkezdünk beszélgetni, minden fáradtságomnak vége szakad, úgy jövök el tőlük, mintha új életet akarnék kezdeni. Talán nem is nekik terápia ez, hanem nekem.

Mentett kiskutyák pótszülei voltatok. Kemény lehetett…

Tavaly ősszel tett közzé felhívást az Állatbarát Alapítvány: hat kidobott kölyökkutyának kerestek ideiglenes befogadó gazdát, nevelőszülőt. A mi kutyánk, Mangó az alapítványtól került hozzánk, gondoltuk, megpróbálunk segíteni. Az anya nélkül maradt kiskutyákat 3-4 óránként kellett etetni, de nem a cumiztatás volt a legkeményebb, hanem a betegségek miatti aggodalom, kétszer is úgy tűnt, hogy hiába minden fáradozásunk, elpusztulnak a kicsik. Szerencsére sikerült felnevelni majd új gazdához juttatni őket.  

Ki tudja, lehet, hogy hasznát veszem még az első végzettségemnek. Látom magam, ahogy létrehozok egy gazdaságot, egy önfenntartó rendszert, és állatokat tenyésztek majd. 

6. a dzsúdós

Gazdálkodó lennél?

Igen. A vadtenyésztés érdekel a legjobban.

Mellette pedig a Munkácsi-Nagyidai páros önálló estjei, hogy a színpadtól se kerüljél olyan messzire.

Hahahaha Majd meglátjuk! Abszolút nem látom most egyelőre a jövőmet. Gazdaság? Sport? Színház? Esetleg mindhárom együtt?

Ha kialakult, beszélgessünk róla!

 

Névjegy:

Cegléd, 1981. április 19.

2003: Gór Nagy Mária Színitanoda

2003- Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza)

 

Fényképek: Móricz Zsigmond Színház, magánarchívum

 

Legközelebb Horváth Réka színművésznővel ismerkedhet meg a Kedves Olvasó.