Csalódás van bennünk, de nem a bírálatunk tárgyává tett kötetet illetően, hanem magunkban: régóta abban a hitben éltünk, hogy ez a kötet nem első könyve Vécsei Rita Andreának; évek óta követhetjük figyelemmel munkásságát, a legrangosabb, legszínvonalasabb lapokban olvasva őt, az ÉS-en át a Jelenkorig, lehetne hosszan sorolni.

egy reggel

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részt vehetettem az Egy reggel futni kezdek című könyv bemutatóján tavaly áprilisban az Írók Boltjában, így olyan információk is eljutottak a szép számú közönséghez a beszélgetés során, melyek a Darvasi László által írt rövid fülszövegből nem ismerhetők meg. Kezdve az iskoláskori, megőrzött, naplóként funkcionáló noteszek, naptárak tucatján át a félig  kitárulkozós vallomásokig, s persze maradtak azért jócskán sejtetések, ki nem mondott titkok, de ettől lett izgalmas ez az egész aznapi tavaszi estébe hajló késő délután.

Aki pedig figyelemmel kíséri a költő  közösségi oldalán vasárnaponként közzétett ritaritmia című, évek óta futó sorozatát, mélyebb bepillantást nyerhet mind az alkotói, mind a magánéleti térbe.

A kötet három ciklusra tagolódik, az első – a tartalomjegyzék szerint – a könyv címadója lenne, ám megnyitva Tétova az ember meztelent olvassuk, a második a Párzási vers, s az utolsó tizenhárom költemény a Ház gyűjtőcímet viseli.

Összességében ötvenegy verscím szerepel, ám ha úgy nézzük, a derelicto két versből I.(molyrágás a gallér alatt); II. (részegen a vonathoz sietett), míg a Lé, leve, levünk, levem négy számozott költeményből áll, akkor a kötet nem csupán terjedelmében, de tartalmilag is gazdagabbnak tűnik. Ugyanebben a formában a második ciklusban is akadnak hasonló megoldások, gondolok itt az olaj a tűzre vagy a masé számozott verseire.

Megfigyelhető, hogy a versciklusok mintegy lineárisan haladnak visszafelé az időben; míg az első a jelen ideje, a második már némiképp távolodik a közelmúlt felé, addig a harmadik egyértelműen a serdülő- és gyermekkor világa. Nyilvánvaló, hogy ezekben a versekben nagy szerepük lehet a korai naplófeljegyzéseknek, másként nehezen elképzelhető, hogy ennyire pontos ábrázolását kapjuk nem csak a környezet, de a belső, hangulati élmények megfestésének is.

Kivált a második ciklus verseiből süt a nőiség, sőt erős szexuális narratíva jellemzi a versek többségét. Olyan természetességgel szerepelnek bizonyos szavak, erősnek tűnő kifejezések (például „A legtöbb nő te vagy” című versben), hogy azok nem sértik talán a prűdebb olvasók érzékenységét sem, belesimulva a mondanivaló szövetébe, helyük van.

V.R.A. költészetének egyik titka, hogy remek megfigyelőként olyan, részletekre ügyelő képeket fest, melyeknek hangulata bensőséges emlékeket idézhet fel az olvasóban, szinte ott ül ő maga is süteményre várva a hegyi presszóban:

„Fél órában egyeztünk ki, addig talán egy kávé,
hátul egy kis terem, ott várhatok –
futás után muszáj sok szóda, isler, friss flódni,
koccan a tányér az üveglapon,
alatta bűbájos csipke és hajdani blokk.”

(Eszterházy szelet)

Némely versek olvastán pedig filmszerűen látjuk magunk előtt a történéseket (Sütni fog a nap, és lehet, hogy szél lesz, /  amikor összehúzod a madzagot a zsákon), hogy aztán egy érzésbe, hangulatba vonjon rögtön ezt követően:

„Durva gyapjút veszek magamra
mások érintése ellen,
és futni kezdek, hogy megtaláljalak
Crna Gora körül,
a hegyekben.”

(Egy reggel futni kezdek)

Feltűnő, hogy Vécsei Rita Andrea milyen biztos kézzel bánik a formákkal, legyenek azok szabadversek vagy kötött jegyeket magukon viselő szövegek. Utóbbiból az első ciklusban akad a legtöbb, mindjárt a nyitóversben,  a Jelölt dolgok istenei címűben is szembeötlik a műgondnak ez a kivételes igényessége, anélkül, hogy erőltetten „munka” jellege lenne a szövegalkotásnak; könnyedség és lazaság, mégis véresen komoly, súlyos mondanivaló.

A kötet verseinek megértéséhez az átlagolvasónak igencsak szüksége van műveltségének csiszolására; egyes versek nem érthetők meg, nem élvezhetők bizonyos ismeretek nélkül, legyenek azok jogi, vagy művészeti, bibliai eredetűek. Elég itt utalni a kundryként előttetek című versre, bár a Parsifal-történet mélyreható ismerete nélkül is megragadják az olvasót a sorok, különesen a befejezés:

(…) sebek szagát érzem, másokét,
miközben kitéped magad belőlem, megint a szőke,
a lábát megmosom, de nem fog megváltani.”

Mert mi más is lenne az igazi költészet lényege, ha nem az, hogy a versek festette képekben magunkra ismerjünk. Vécsei Rita – mint a fentiekből is kitűnik – nem azt a fajta lírát műveli, melyről Harmath Artemisz úgy nyilatkozott egy interjúban, igaz, a rendszerváltást követően születettek antológiája kapcsán, hogy a túlírt szövegekben gyakoriak „a verssé változni képtelen privátszféra apróságai”.

Egy dolgot nem szabad csinálnia Vécsei Rita Andrea verseivel az olvasónak: értelmezni, magyarázni, megfejteni. Adódik itt most ugyan némi ellentmondás, mert mi más lenne például a recenzens dolga, mint az előbb felsoroltak, ám ezúttal szigorúan a műélvező olvasóra gondoltunk. Csupán rá kell feküdni a mondatok hátára, hagyni sodortatni magunkat, vagy épp ringatózni a képek, színek hullámain, azok úgyis magukkal sodornak egy meghitt világba.

Vannak polgári foglalkozások, melyek a legritkább esetben segítik elő a művészi tehetség kibontakozását, sőt akár annak gátjává is válhatnak. Hogy Vécsei Rita Andrea mennyit nyert azzal, hogy a jogi pályát elhagyta és ma már nem bíróként dolgozik, azt nyilván ő tudja.Mi, olvasók, mindenképpen nyertünk vele.

V.R.A. a legapróbb részletekre is figyelve ír le, ábrázol egy saját világot, mely azonban a sorokban rejlő egyetemes érzések felsejlése miatt a sajátunkká is válik, anélkül, hogy ez a szándék átvérezne a sorokon. S bármennyire is igyekszik szemérmesen távolságot tartani, fel kell fedezzük a – Komlós Aladártól már többször lopott gondolatot idézve – vers felszíne alatt a lélek remegését.

(Vécsei Rita Andrea: Egy reggel futni kezdek; Műút-könyvek, 2016)