Egy helyben futva

Nem voltam jó tanítvány,
cél előtt vagy után
derült ki mindig,
tanítvány se igen.

Nem hordtam senki köpenyét,
nem vettem át járásmódját,
mozdulatait ismételve
nem fürkésztem a határtalant,
nem simítottam hajtincset hátra,
nem ráztam előre sörbe,
seholba borítva szálait.

Nem tettem semmit, amit egy
akármilyen tanítvány tehet.
Álcáim közül bámultam felleget,
vártam a bipoláris holdat, ahogy nő
és fogy, kiszámíthatatlanul tűnik
el és fel, számomra legalábbis.
Ha számolhattam volna is, vele,
nem voltam tanítvány, csak egy
várakozó szem, ahogy nő
és fogy benne a hold.

Azóta is számolhatatlan minden.
Listáim közül lesem és várom,
nem a holdat, csak hogy teljen
és fogyjon a maga rendje szerint.
Megnyugtat, hogy van rend kívülem,
hogy kiszámíthatatlanságom is az,
ha nem is tudok számolni vele.
Számonkérésről pedig inkább
ne beszéljünk.

Cél előtt vagy után
egy helyben futva
derül ki mindig,
nem vagyok tanítvány.

 

Köpeny helyett

 

Jó tanítvány, ha voltam,
cél előtt és után
derült ki mindig,
a győzelem eszköz csupán.
 
Munkaköpenyt vett magára,
méltóságba öltözött az iskola,
egyforma kékbe, indigóba,
csak a tanárok fehérbe,
csak a tanító nénik világoskékbe,
és a fizikatanár homok és
föld elválaszthatatlan elegyébe.
 
Vonzott a kivétel.
Hogy a képletek és képtelenek
között tájékozódó ember
ennyire független lehet,
már-már színorgiába öltözve
köszönthet napot és holdat
a föld kitörölhetetlen színeivel.

Vonzott a zsebre dugott kéz,
a körülményekről megfeledkező
vonulás, akár árokba borulás árán is.
Úgy akartam gurulni én is a mélybe,
zsebre dugott kézzel és
szívemre szorított vággyal.
Úgy akartam vetődni, ha
reflextelenül is, labdaívet és
lábat megelőzve.

Köpeny helyett egy-egy
kötényt, ha bekaptam,
derült ki mindig,
a győzelem eszköz csupán.

blue-moon-tree