Öt nap, amikor nem volt külvilág, nem számított, ki kit fenyegetett, mit mondott Amerika és mit Észak-Korea, melyik nagyhatalom milyen fegyverekkel rettentgeti a másikat, nem volt érdekes, mennyi az átlagbér Magyarországon, hány forint éppen a benzin, tombol-e erdőtűz valahol, s hogy ment-e a könyvek által a világ elébb, csak Coimbra, Tajpej, Novoszibirszk, Matelica, Djakovo és Nyíregyháza volt, csak a tánc és a zene, a libbenő fátylak és a csattanó lábak, a pörgő szoknyák és a lendülő kalapok, az ugrások és a hajlások, a fegyelmezettség, a művészi alázat, a kitartás, most múlik pontosan, engedem, hadd menjen, az izzadságcseppek a nyakszirten, a legyőzött fáradtság, a díszes ruhák, csak az olasz harmonika akkordjai, csak a portugál vásározás, a mezítlábas parasztok és a topánkás nemesasszonyok közös körjátéka, a horvát esküvő, a szibériaiak fergeteges forgásai és a tajvaniak örök mosolya, az áttetsző legyezők és szálló selymek, a kecses mozdulatok időtlen harmóniája, a magyar legények pontos csapásai, az éjszakába lendülő nappalok és a hajnalba hajló éjjelek, a nyelven túliság, a szavakkal kifejezhetetlen gondolatok megérzése, csak az emberi lényeg kontinenseken, ezer s ezer kilométereken átívelő megértése, csak a könny és a kacagás, csak a boldogság és a végzet kettős szorítása, csak az olasz földrengés, csak Szibéria dermesztő hidege, az abból felemelkedő szépség, s bohém játékosság, talpam alatt sár és ingovány, csak az egyesített zenekar rendkívüli muzsikája, a tajvaniak, az oroszok, az olaszok, a magyarok, a horvátok közösen előadott éneke, az Elvégeztük az aratást, csak a századok gesztusait hordozó táncok vibráló közvetlensége, a fiatalság villámló gyorsasága, akarata, lendülete és szenvedélye, szilánkos mennyország, folyékony torz tükör, szentjánosbogarak fényében tündököl, csak a népi kultúra átörökítése, csak Jaffás elsiratása.
