Vidor Napló – Krúdy Gyula hősei a Vidoron

 A három Krúdy-hős, Szindbád, Rezeda Kázmér és Alvinczi Eduárd hosszú évek bolyongása után találkozik újból 2018. szeptemberében a nyíregyházi Vidor Fesztiválon, ahol esténként egy-egy pohár bor mellett számolnak be egymásnak az aznapi eseményekről és különös történeteikről. A rendhagyó Krúdy Napló elbeszélője és írója minden este más-más hős, így napról-napra, naplólapról-naplólapra más-más hangnemben és görbe tükörben íródik az idei Vidor Napló A Vörös Postakocsi online hasábjain. Szerzők: Karádi Zsolt – Szindbád hangján, Gerliczki András – Rezeda Kázmér tollaival ékeskedve, Béres Tamás – Alvinczi Eduárd fennkölt stílusában szólal meg.

 

Rezeda Kázmér: Élek az esőben
(lejegyezte: Gerliczki András)

 

Krúdy Gyula megírta régen, gyönyörű papíron, lágy ívű betűkkel, az én szép életem, de vajon melyik lehet annak a könyvnek a legszebbik lapja?

Mintha most íródna éppen. Új reggel, új élet, ülök az automobilomban, suhan a négy kerék, ragyog a nap. Issza a fényt az út, a fák, a földek, de hirtelen – alig hiszek a szememnek – sűrű függönyt von elém a zápor, szakad és szakad, rohanok boldogan, tolnak a napsugarak, bele a szivárványba: íve Tokajtól indul, valahol Tiszavasvári fölött boltosul s elnyúlik egészen Hajdúnánásig.

A csoda késő délután megismétlődik, miközben a város főterére, a fesztivál megnyitójára igyekszem. Kitartó napsütés, sűrű eső, óarany csillogás. Visszatekintek a katolikus templom neogót-neoromán homlokzatára, körvonalait szétmossa a pára, akárha Monet ecsetje munkálkodna errefelé.

A kövezeten – mint túlnyújtott rétes tésztája a családi asztalon – feszül a záportól hólyagos víztükör, pattannak szét a cseppek. Későnyári mese különös figurákkal: konok esővel, makacs napsütéssel, táncoló-tocsogó háromévesekkel, arcukat ég felé tartva áztató bolondos húszévesekkel… A tér azonban a hirtelen zápor első perceiben még (és már) üres. Egyedül sétálok át a Korona előtt, komótosan közelítve a Tirpák emlékműhöz, majd vissza a Kossuth-szobor felé. Mit nekem zord természet, szemtelen zuhé! Fekete esernyő (elegáns divatkellék, sértődötten veszi tudomásul, hogy munkára fogtam), vajszínű ing, élére vasalt nadrág – színe az utakon szálló szelíd nyírségi homoké –, s varrott, gesztenyeszínű bőrcipő: nem tagadom, kisvárosi regényfigurának öltöztem, de úriember kinézetem azonnal kikezdte az eső. Hiába húztak ki a skatulyából (az imént, mintha), eggyé válok a bámészkodókkal. Persze jobb is elvegyülni, így bárkit könnyedén megfigyelhetek. Az eső miatt úgysem lesz egy darabig más szórakozásom.

Miközben zuhog, a párakapu tovább fújja a finom, hűs vízködöt, nincs bátorságom átfutni alatta, pedig hatásos poén lenne.

Csaknem száz kitartó rajongóval végigállom (végigázom) a Kelet Brass Band koncertjét. Rézfúvósok, dobok, megafon, energikus fiatalemberek, Nyíregyházán alakultak. Az együttes motorja Koi Gergő, aki bátran merít az örökzöld dallamokból, mai slágerekből, akár a folklórból is. Több utcazenei fesztiválon is sikerrel szerepeltek, ezt most azért ötlik fel bennem, mert sportos örökmozgó megjelenésük, a „csapatépítő” megafon szerepeltetése valós „teret” ad zenéjüknek, szóljon az stúdióban, színpadon, belvárosi térköveken, vagy éppen a nyers, poros aszfalton.

A megnyitóig elállt az eső. Kovács Ferenc polgármester, Szabó Tünde államtitkár, Bige László mecénás, Kirják Róbert színházigazgató és fesztiválszervező valamint Benedek Miklós színművész-zsűrielnök köszöntötte a VIDOR közönségét, s az elszálló léggömb-betűkkel hivatalosan is kezdetét vette a fesztivál.

A nyitó rendezvény „Tied a világ!” címmel válogatott az Illés együttes dalaiból. Legendák hangzottak el, ha nem is profanizálva, de „földközelben”, bulizós, hétköznapias szituációkra adaptált közegben.

Az előadás végére megéheztem. Hosszú, ínyenc, választékos és változatos gasztronómiai felfedezőútra készültem. Hamburger, hotdog, krumplilángos, lapcsánka, sült csülök és kolbász, füstölt áruk, kürtőskalács. Ennyi. Így. Nem rosszak, nem panaszkodom, de az egy tucatnyi bódét keveslem. Amerikai hotdogot választok. Nagy kutya  – messziről ennyit látok a plakáton, no meg az összetevők listáját apró betűkkel hét sorban. Gondolkodás nélkül odarohanok, kérek egyet. Csak ezután olvasom el közelről is a Nagy kutya receptjét: semmi különös. Virsli, uborka, kecsap, majonéz, sült hagyma. És azért hét sor, mert angolul és németül is szerepelnek az alapanyagok. A sült hagyma maradhatós. Karamelles-édes-füstös-sós-ropogós. Úriemberek vagyunk, a többit ne firtassuk.

Estémet Nagy Ricsi koncertje koronázza. Új együttesével új lemezét mutatja be, átdolgozásokkal, átiratokkal, örökzöldekkel, nemzetközi slágerekkel fűszerezve. Erőteljes, őszinte, átélt zene. A színpadi mozgás egy-két gesztusa engem, gyakorlatlan koncertlátogatót aggaszt, de csak az első másodpercekig: megmarad-e a nagyívű gesztus kezdő lendülete: a dalt, az előadókat, a színpadot, a közönséget egyben tartó személyes erő és kisugárzás. Megmarad. Erősödik. Tanult, igényes, érzékeny zenész és zeneszerző. Tapsolunk, éljenzünk. Sikeres jövőt kívánunk neki.

Felhangzott a csönd, felhők mögé bújt a hold, felködlött a sötétség, elindulok az éjszakába, vissza, múltam megírt lapjaira, emlékezni, pihenni.

DSC_0578