10+1 gondolat a tállyai írótáborból

Az elmúlt négy évben több írótáborban is részt vettem már, és az eddigiek alapján azt tapasztaltam, hogy ahány tábor, annyiféle. És nemcsak a programok, hanem a résztvevők száma is meghatározza és befolyásolja egy tábor jellegét. Ezért mindegyiknek vannak egyedi alkotóelemei, amiért érdemes évről évre visszatérni. A Vörös Postakocsi folyóirat tábora még nagyon friss, hiszen idén rendezték meg második alkalommal. De hogy mi is ennek a tábornak a különlegessége, és miért érdemes évről évre pályázni, azt 10+1 pontban foglaltam össze:

1.  Jutalomtábor 

A legtöbb írótáborban nincs korosztálybeli megkötés, pályakezdőktől a már tapasztaltabb, publikáló költőkig bárki jelentkezhet. Ezzel szemben a VP táborát megelőzte egy pályázat, amely a „Mutasd, mit írsz!” címet viselte. Azok küldhették be a szövegeiket, akik 17-25 év közöttiek, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kötődésük van, ugyanis a lap nyíregyházi központtal működik. A beküldött szövegek alapján a két szerkesztő, Kulin Borbála és Kürti László kiválasztotta azt a 12 szerzőt, akit meghívtak a táborba. Így már egy válogatott csapat jött össze július elején Tállyán.

2.  Nem csaptunk egyből a lecsóba – csak a paprikás krumpliba

A táborok általában versműhellyel kezdődnek, ahol megismerkednek a szerzők a műhelyvezetőkkel, és már el is kezdik a munkát. Én is erre számítottam, de meglepődtem, amikor érkezés után még egy szervezőt sem láttam. A táborozók a teraszon pucolták a krumplit, vágták a hagymát, készültek elő a főzéshez. A szervezők azon voltak, hogy mindenki időben eljusson a szállásra, így volt, akiért Szerencsig is elmentek, ha lekésték a csatlakozást. Mire megérkezett mindenki, már túl voltunk a bemutatkozáson, felforrt a krumpli, és egymás szövegeivel is megismerkedtünk főzés közben. Ebéd után Tóth Krisztinával beszélgettünk, ő volt az idei meghívott. A beszélgetésen túl minden táborozó verséhez hozzászólt, javaslatokat tett, mindeközben kiemelte azokat a hibákat, amelyek előfordulnak pályakezdőknél. Akinek megülte volna a gyomrát az őszinte, építő kritika, annak külön jólesett a kora esti borkóstolás. Mivel a csapat egy része már tavaly is volt a pincében, felhívták a figyelmünket arra, hogy egyrészt öltözzünk fel rendesen, mert 8 méter mélyen igencsak hideg van, másrészt pedig jegyezzük legalább a borok számozását, hogy ha később vásárolni szeretnénk, tudjuk, melyik volt a legjobb.

3.  Kis csapat, minőségi idő

Nagyon családias volt a légkör. Ez is ritka, a nagyobb írótáborokban 15-20 fő van egy csoportban, így nagyon kevés idő jut egy szerzőre. A pályázatra küldhettünk verset és novellát is, így a csapat a táborban is két részre oszlott: a prózás csapatot Kulin Bori vezette, míg a lírásokat Kürti Laci. Annak ellenére, hogy kevesen voltunk, ugyanúgy elrepült 2-3 óra a szöveggondozással, mint egy nagyobb létszámú csoportban. Viszont sokkal több idő jutott egy emberre, és mindenkinek lehetősége volt hozzászólni az adott szöveghez, így a kritikák megfogalmazását is gyakorolhattuk.

4.  Négy feladat, plusz a „tété”

A tábor előtt néhány nappal kaptunk négy feladatot a műhelyvezetőtől. Verseket kellett írni három idézetre, amiket ő választott ki: egyet Tóth Krisztinától, egyet Bertók Lászlótól és szintén egyet Lator Lászlótól. A negyedik feladat jelentette a legnagyobb kihívást mindannyiónk számára: József Attila Tiszta szívvel című versét kellett átírni úgy, hogy csak a rímelést és a szótagszámot tartjuk meg. Pár nappal később kaptunk még egy feladatot, ugyanis Bori 40. születésnapját ünnepelte, és egy verssel köszöntöttük. A tábor alatt ezt a feladatot csak „+1 feladatnak” vagy „tété” -nek, azaz titkos tervnek neveztük, hogy tényleg maradjon meglepetés.

5.  Fókusz a verseken és az íráson

Sok táborban nemcsak íróiskolák vannak, hanem szerveznek kötetbemutatókat, lapszámbemutatókat, koncerteket, társművészeti szemináriumokat, amelyek szintén izgalmasak, de nem hagynak időt az alkotásra. Szinte az egész nap programokkal telik, és csak nagyon kevés idő jut arra, hogy a táborban is szülessenek versek. A tállyai tábor csak az írásról szólt, és nem a korábban írt verseinket beszéltük meg, hanem a frissen írtakat. A feladatok hozzásegítettek ahhoz, hogy minél több új vers szülessen. A tábor elején többen is panaszkodtak, hogy nem írtak már hónapok óta, ennek ellenére mégis sikerült összehozni azt az öt verset, amit a táborban megbeszéltünk.

6.  Nem igazodtunk az időhöz, hanem az idő igazodott hozzánk

Nem volt programfüzetünk, nem voltak fix programok, mégis kialakult egy rend. Tudtuk, hogy hány feladat van, következésképpen hány kört kell futnunk a két nap alatt, és ehhez igazodtunk. Kezdtünk kilenckor, és addig fel sem álltunk, amíg mindenki sorra nem jutott. Ha két óra, akkor két óra. Nem számított az ebédidő, simán átbeszéltük a harangszót. És még a gyomrunk is akkor kezdett korogni, amikor a kör végére értünk. Az időjárás is igazodott a munkához, kellemes, szellős idő volt, nem álmosított, így mindenki maximális figyelmet tudott szentelni a másikra.

7.  Őszinte vélemények, kemény kritikák

Miután megedződtünk Tóth Krisztinánál, bátran mertük mondani a véleményünket egymásnak. Mindenki szóhoz jutott, elmondta javaslatait, és mindenki nyitott volt rá. Minden körben érezhető volt, hogy egyre inkább kezdjük beépíteni a korábban hallottakat, így a végére már egyre keményebb, megalapozottabb, használhatóbb ötleteket, javaslatokat adtunk egymásnak. És ez nemcsak a kritikákon, hanem a verseken is érződött.

8. Szerkesztői szemek

Mivel Bori és Laci is szerkesztőként dolgozik, ezért a verseket is olyan szemmel nézték, hogy ők például közölnék-e. Szerkesztőként rengeteg szöveggel találkoznak, hamar észreveszik a tipikus hibákat, ezekre fel is hívták a figyelmünket. Emellett meséltek a munkájukról, a pályakezdésükről, a szerkesztői tapasztalatokról, olvasmányélményeikről stb., ami szintén segített minket abban, hogy tisztábban lássuk a rendszert.

9.  Közös programok

A műhelymunka mellett nagyon sok időt töltöttünk együtt, rengeteget beszélgettünk. Többen is megjegyezték, hogy „itt mindenki érti, miről beszélek, és nem néznek rám hülyén”. A hasonló érdeklődési kör, a korosztály és a nyitottság hamar összekovácsolta a csapatot, nem volt klikkesedés, hanem a harmadik napra mindenki megismert mindenkit. A közös főzést – ami kisebb-nagyobb kihívásokat jelentett – együtt sokkal könnyebben megoldottuk, közösen gondolkodtunk a megoldásokon, ezért finomakat is ettünk.

10.       A hazaút varázsa

A csapat egyik részét Laci, a másik részét Bori szállította haza, attól függően, ki milyen irányba indult. Az úton tovább folytatódtak az értékes, minőségi beszélgetések, talán még bátrabban kérdeztünk, mint az elején. Az őszinteség egy olyan köteléket hozott létre köztünk, amely valószínűleg sosem fog elszakadni.

10+1. Baba a fedélzeten

Nem telik el úgy egy tábor, hogy ne legyen legalább egy kisgyerek, aki kíséri az anyukáját. Bori 2,5 éves kisfiát is magával hozta, így még mozgalmasabb napok voltak, főleg Borinak. Különleges élmény volt reggel Totó dínói és kisautói között elfogyasztani a kávét és a reggelit, vagy arra ébredni, hogy „Jó reggelt, dínópajtás!”.  Nem beszélve arról, hogy ha jegyzeteltük volna Totó történeteit a dínókról, akkor lehet, hogy most épp egy kiadó ajtajánál kopogtatnánk vele.