A rendszerváltás után, sőt, a 2000-es években született fiatalok, vagyis nagyrészt a Z generáció tagjai már az interneten cseperedtek fel, online menedzselik az emberi kapcsolataikat, illetve a jelenlegi gazdasági életre is hatalmas befolyással bírnak. (Egy terméket egy népszerű influencer akár el is törölhet a piacról, mint ahogy akár egy cég tőzsdei árfolyamát is képes feltornázni, ha úgy tartja kénye és kedve.) A lényeg, hogy az internet a gyerekek játszótere, ahol a felnőttek maximum a pálya szélén kibicelnek. Ennek működését remekül tárja fel például a 2019-es Jawline (Tinibálvány) című dokumentumfilm. Érdemes megnézni.

Az, hogy a magyar filmesek is elkezdtek foglalkozni ezzel a generációval, igazán ünnepelendő. A Van valami furcsa és megmagyarázatlan sikere után, amely inkább az előző, az Y generáció kallódóit állítja a fókuszba, Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod J, mint már a cím is jelzi, az emotikonokkal is kommunikáló Z generációs kamaszok világát próbálja megjeleníteni. Az aktualitás nyilván tiszavirág életű, ugyanakkor épp időben ragadta meg Schwechtje az alkalmat, hogy filmje tükröt mutasson a 2018 körül felnövekvőknek és némileg a szüleiknek is. Schwechtje kamaszain keresztül egy pillanatnyi bepillantást kaphatunk a Snapchat, az Instagram vagy a Messenger világába, illetve szembesülhetünk azzal, hogy a kiskamaszok milyen könnyen ki tudnak bújni a virtuális tér nyújtotta lehetőségek folytán a felnőttek felügyelete alól.

Akár ennek mentén is értelmezhetjük a szintén elsőfilmes Hartung Attila FOMO című filmjét, amely szintén a Z generáció fiataljait veszi górcső alá, de itt nem a kiskamaszok, hanem a pár évvel idősebb tinédzserek és szokásaik a vizsgálat tárgyai. A cím a Z generációra jellemző vonás megfigyelésén alapul: a rövidítés, a Fear Of Missing Out-é az állandó online jelenlétre utal, pontosabban arra, hogy komoly pszichikai tüneteket okozhat egy mai fiatalnál a félelem attól, hogy akár egy elveszített mobiltelefon, akár az internet hiánya miatt kimarad valamiből. Azaz, ha a virtuális alteregó megszűnik, maga a hús-vér ember is sérültnek, hiányosnak, megsemmisültnek érezheti magát. Ez lehet a cím elsődleges értelme tehát.

A másodlagos jelentés, hogy a valamiből kimaradás érzése nem csak a virtuális világban nyer értelmet, hanem úgymond hagyományos módon is, a realitásban. Tehát például, ha nem vagy bevállalós partiarc, akkor a közösség simán átnéz rajtad. Sőt, ha esetlegesen túlteljesíted azt, amit szerinted elvárnak tőled, akkor gáz leszel, és te törölnéd ki a világból az egész valódat. Ez egyébiránt ismerős lehet annak is, akit nem a virtuális közeg vesz körül, ám a kelleténél mondjuk jobban felöntött a garatra. Ennek böjtje, ugye, egy bűntudatos másnap, harmadnap, amikor szembe kell nézni a helyzettel.

A FOMO valami ilyesmit árul a története szerint. Ami különlegessé teszi, az, hogy itt a hétköznapi élet unalma elleni orvosság az örökös pörgés és annak dokumentálása. Hogy lehet ezt a ritmust tartani? Nyilván némi tudatmódosítóval, na, itt még nem komolyakkal, csak egy kis fűvel, valamint sok alkohollal. Plusz, hogy ki ne essenek a skacok a formából, állandó challenge-eknek, egymásnak adott kihívásoknak, szívatásoknak teszik ki egymást. (Itt felidézhetjük Falus Ferencet, és azt, ahogyan értelmezte az ice bucket challenge-et.) A zárójelbe tett mondat nem öncélú. Mert ha ezt nem is, de számos mémet, cikiséget felvillant a film, olyan rövid videókat, amelyek beépültek a kulturális köztudatba.

A film operatőri szempontból egyrészt egyes szereplők iPhone-os hülyéskedéseiből áll, amitől igazinak érezhetjük ezt a képi világot – a mobiltelefonok képeire jellemző perspektívák láthatóak ezeken a rövid snitteken. Gyakoriak a slendrián képkivágások, a „levágott fejek”, a lábak és a talaj himbált képe, a belógó tárgyak részletei, a kinyújtott kézből vett felvételek, a durva zoomok. Ezekkel van egy képi szövetben az, ahogy a szereplők látásmódját akarja visszaadni Deák Kristóf operatőr. Sőt, vannak olyan megoldások is a filmben, hogy a színészek merevednek le, és a főhős mozdul ki és tekint körbe az „álságos” közegben. Láttuk már ezt máshol, de nem tesz rosszat a filmnek.

A film dialógusai is teljesen hihetőek. Az írók nem estek abba a hibába, hogy kilúgozzák a szövegeket, vagy olyan nyelven próbálják meg erőltetetten beszéltetni a szereplőket, amik a hitelességnek betennének. A szereplők úgy beszélnek és úgy cselekszenek, ahogy a valódi tinédzserek. Érződik az ilyenkor szokásos improvizáció a jelenetekben. A fiatal szereplők erősen eltérő fizimiskájú karakterek, így a fiatalok könnyen megkülönböztethetőek. És az események nyomán a jellemek is fokozatosan kirajzolódnak. A szereplők nem amatőrök abból a szempontból, hogy bár nem feltétlenül képzett színészek, de színpadon töltik az életüket, és mivel a generáció tagjai, ez azt is jelenti, hogy állandóan kamerakészek.

A főszereplő, Yorgos Goletsas például a Deep Glaze zenekar frontembere. László Panna sem színművészetis hallgató (még), hanem a Corvinuson egyetemista, az alakítása miatt mégis ő kapta meg idén Az év legígéretesebb tehetsége díjat, azaz az Arany Medált. Ez a díj a közönség értékelése nyomán dől el. Egyébiránt László Panna nincs messze a művészvilágtól, hiszen ő László Zsolt színész lánya. Szerepel még a filmben Pokorni Ábel, Bouquet Gergely és Sipőcz András, aki mellesleg egy igen népszerű egykori Youtube-er, sokak Csipeszként ismerik. Ő is dédelget egyébiránt színpadi, színészi ambíciókat. A szereplőket sokfordulós castingolás során választották ki, mintegy másfél év alatt. Ez is jelzi, hogy az „amatőr” szereplős forgatás komoly előkészületeket igényelt.

A filmben a felnőtt generáció tagjait többek között Stohl András testesíti meg. Elmosódottan ugyan, de megjelenik, hogy figurája, a főszereplő apja politikai hatalommal és jó gazdasági háttérrel rendelkezik. Illetve a tanár, János bá szerepében, aki az áldozat apja is egyben, Vincze Gábor Pétert láthatjuk. A jelenetek többségében amúgy inkább a fiatalokon van a hangsúly. A helyszín Budapest. A város adta lehetőségeket Hartung itt nem aknázta ki imázsfilmszerűen, ahogy tette a Van… rendezője, de azért érzékelhető a világvárosi hangulat a jelenetekben. A forgatókönyv csiszolgatásánál Kerékgyártó Yvonne volt Hartung Attila segítségére. De alapjában véve szerzői filmről van szó. Olyanról, amely, Schwechtje filmjéhez hasonlóan, gimnáziumi vetítéseken segít a generáció tagjainak feldolgozni az esetlegesen előforduló, hasonló eseteket, illetve megelőző jellegű beszélgetésekkel kiegészítve segít nekik elkerülni a veszélyes helyzeteket. Egyszerre ajánlom a Z generáció tagjainak és a szülőknek.